ma

Éjjel egy óra elmúlt. (most már kettő is, mire ide eljutottam) Az előttem levő tíz percet azzal töltöttem, hogy beszedtem a ruhákat, és végigjártam a lakást, becsuktam az ablakokat, mert szélvihar van. Talán még annál is erősebb, mint ami a múltkor egy redőnyt kiszakított a helyéből. Ennek következtében nem merem lehúzni a redőnyöket, hogy védje az ablakokat, és így pedig nem tudok elaludni. Ami napközben meleg felgyülemlett, most mind a szobámban van, és csöndesen fuldoklom, de nem lehet ablakot nyitni. Kiléptem az erkélyre a ruhákért, és pillanatok alatt tele lett a képem homokkal, pedig nem is abból az irányból fúj. Nem hiszem, hogy eső is lenne belőle, felhőket nem látok, de az ég furcsán rózsaszínes lett a felkavart portól.

Ma ügyfélmágnes tréningen voltam, tök jó volt, érdekes. Igaz, engem nem érint közvetlenül – vagy ki tudja, - de jó volt meghallgatni, hogy miről szól egy marketing. Még hasznos lehet Attilának, Marcinak, és nekem is, mert a jó honlapról is volt szó. Sokat nem hasznosíthatok belőle, mert mi nem eladunk, de biztos, hogy vannak olyan pontjai, amiket át lehet forgatni a mi nyelvünkre. Így aztán megismerkedtem Zsolttal is, a Hétfői zsengék írójával. Évek óta kapom a hírleveleit, mellette az üzleti pengéket is. Jó a srác. Megérte elmenni. (A jegyzetet már le is gépeltem, és átküldtem a fiúknak, okosodjanak ők is.)

Annál is inkább megérte, mert egész nap rajzoltam, míg hallgattam őt/őket - mert társa is volt, aki a honlapról beszélt – elkészült a főpapnő véglegesen, a kártyák hátoldala, és megvan a főpap terve. Itthon még meg szerkesztettem a photoshopban is a képeket, amik már készen vannak.
(A lehető legjobb hely volt ebben a hőségben, nem éreztem belőle semmit, mert volt … izé… micsoda? … nem ventilátor., hanem…. jajminekhívják… megvan! Légkondi!

A bolondhoz még mindig keresek egy bölcs, harmonikus öregasszony arcot. Furcsa, de azt valahogy nem festettek a híres festőink. Itt a híres magyar festők sorozat, és a 11 kötetben nem találtam idős női arcot. Fiatalt annál inkább, és idős férfi fejet is, főpapok, apostolok, de hol vannak a főpapnők? Most várjam meg, míg megöregszem?
Nem jó tipp, mert azt már megállapítottam, hogy príma férfi fejeket tudok rajzolni női fejekből. A napokban ezzel szenvedtem, közben rajzoltam egy golyót a plédemre hajítva, nem feltétlen sikerült a legjobban, mert még mindig zavar, hogy fekete/fehér rajzon, ha sötétet árnyékolok, akkor erős-e a kontúr a világos háttérhez, vagy halvány, hisz az élet sötétek még akkor is, amikor fény éri a felületet.

A konferencián pedig rajzoltam még egy poharat, és velem szemben a falon volt egy hatalmas festmény, ami egy hullámot ábrázolt. A közepében még lennie kellene sárgán izzó tűznek, de azt megint csak nem lehet ceruzával ábrázolni, mert olyan „foszlósan”, mint a szakadozott felhők, úgy voltak egy alagút közepében. Ha viszont ki akartam emelni az alagút mélységét - az sem sikerült valami jól – akkor eltűntek a sárga foltok. A többiek még így is irigyeltek, hogy tudok rajzolni. A mellettem ülő azt mondta, hogy irigyel mindenkit, aki tud rajzolni, amire azt válaszoltam, hogy én nem tudok, és itt jött egy elgondolkodtató mondata: de legalább meg mered próbálni, van bátorságod megpróbálni… valami ilyesmi…
Hát, igen, próbálkozom vadul, és azt hiszem, hogy kerítek magamnak egy társat, akinek havonta van egy kicsi pénze, és rajzolni szeretne, elrángatnám az Eötvös utcába. Jó helynek tűnik, de az én pénztárcámnak még ez az ár is soknak tűnik.

Ha sokáig nem hagyja abba a szél, akkor megírom Zsoltnak is a véleményemet a marketingről, mert lehet, hogy meg fog találni ezzel a kéréssel: hiszen éppen erről szólt a mai nap: referencia – mások véleménye ezerszer többet jelent, mintha magunkat és a termékünket dicsérnénk:)

ÉS A FENÉBE IS! NEM ADTAM LE A VÍZÓRA ÁLLÁSÁT! Most esik le a tantusz, hogy elmúlt huszadika:(
Fizethetek majd átalányt, az pedig nem két forint, megint lesz vagy 24 ezer a számlánk…

programajánló

Ezt nézegettem nagyon, és azt hiszem, hogy nagy élményben lenne része annak, aki megnézné ezt a kiállítást:

Turner és Itália címmel nagyszabású kiállítás nyílik július közepén a XIX. század egyik legjelentősebb festőjének munkásságából a Szépművészeti Múzeumban. Joseph Mallord William Turner a XIX. század, sőt talán a művészettörténet egészének egyik legjelentősebb tájképfestője. Hatalmas életművét a tematikai gazdagság és a szüntelen technikai újítás jellemzi. Festett valósághű város- és tájképeket - különösen kedvelte a tenger ábrázolását -, történelmi- és mitológiai jeleneteket, kortárs eseményeket, de képzeletét jelentősen ösztönözte az irodalom is. Az olajfestményekkel egyenrangúnak tekintette az akvarelleket, melyeket nagy számban alkotott.

Az akvarelfestés miatt néztem meg, hogy ki is ő, az előbb említett honlapon találtam rá, mint program javaslat.

nekem halvány esélyem van rá, hogy megnézhetem, mert a szakszervezet éppen a Szépművészeti múzeumba szervez vezetett tárlatot, a "Szent föld öröksége" címmel, erre nevezünk be. Ha ez a fenti is még nyitva lesz akkor - és ha jól tudom, akkor nyitva lesz - akkor szeretném ezt is megnézni. Erősen attól függ, hogy vajon a megváltott múzeumi belépő csak egy tárlatra, vagy esetleg többre is érvényes-e, mert nem két forint még így sem, hogy a szakszervezet talán a felét fizeti (ez pedig létszámfüggő)

Az ő honlapja, ahol a festményei találhatóak:

http://images.google.hu/imgres?imgurl=http://hoocher.com/Joseph_William_Turner/Eruption_of_Vesuvius_1817.jpg&imgrefurl=http://hoocher.com/Joseph_William_Turner/Joseph_William_Turner.htm&usg=__SUIH9ncWXNI_GoKlAp7gfR6T458=&h=437&w=597&sz=87&hl=hu&start=131&sig2=6_7pN0D_yK_0M7MoNxMUyA&um=1&tbnid=d8x5UQ4HGo8bFM:&tbnh=99&tbnw=135&prev=/images%3Fq%3DJoseph%2BMallord%2BWilliam%2BTurner%26ndsp%3D18%26hl%3Dhu%26sa%3DN%26start%3D126%26um%3D1&ei=h49lSu74C5GGmwP5rbGZAQ

Hát, kicsit hosszú a link, de vétek lenne kihagyni, mert nagyon szép képei vannak.

http://www.jonathonart.com/index.html

kicsit nehézkes a lapozgatás, de megéri megnézni őket.

első nap - leeresztés

Nem vicceltem, tegnap tényleg éjfélkor kezdtem neki a festésnek.
Úgy gondoltam, hogy a legideálisabb időpont arra, hogy legyőzzem a félelmeimet. Nem mellesleg éppen senki sem volt itthon, csak én, és önmagam legyőzésének pont nem kell, hogy valaki tanúja legyen.

Általános iskolás korom óta nemigen volt ecset a kezemben, kivéve, mikor a szobát festettem ki – vagy az előszobát, már nem tudom.
Egy biztos: jobban sikerült, mint az iskolás műveim.
Viszont ismét csak itt a nagy kérdés: látom, hogy hol és miben hibáztam, csak éppen nem tudom, hogy hogyan kell másképp csinálni. Tehát kevés, ha kapok általános iránymutatót, de nem mondják meg, hogy hogyan jussak el addig. Lehet azt csinálni, hogy nagy emberek rajzait másolom, mondván, hogy azzal sokat lehet tanulni, csak éppen az is lehet, hogy egy hibás mozdulat berögződése miatt nyolc év múlva is hibásan fogom rajzolni, festeni azt, amit éppen rajzolok. Az is lehet, hogy rájövök magamtól a helyes ecsetkezelésre, viszont miért várjak vele nyolc évet, ha egyszer valaki megmutathatná, és akkor esetleg három hónap múlva már menne.
Szóval igaz az, hogy mindenki önmaga mestere ebben is, viszont a nagy festők is tanultak valakitől alaphangon ceruza és ecsetkezelést.
A fő kérdés tehát megmaradt: hogyan?
Nem elmondani – csinálni, mutatni! Én már csak ilyen vagyok, és kevés, ha én látom, hogy a másik mit csinál, Ő lássa azt, hogy én mit csinálok, és korrigáljon. Erre volna szükségem. Egy hibás vonalhúzás símán lehet abból, hogy nem jól fogom a ceruzát. Ha nem látja valaki, akkor nem tudja elmondani, megmutatni.
Hát, ezek azok az alapok, amikre szükségem van, szerintem ezerszer fontosabb, mint maga a rajzolás, festés.
Lehet mondani, hogy ne húzzak erős kontúrt, vagy éppenséggel húzzak erős kontúrt, de mutassák már meg, hogy mikor, hol, HOGYAN, ha nem úgy, ahogyan én csinálom. Lila gőzöm sincs, hogyan kell egyenes, és görbe vonalat, úgy általában vonalat húzni úgy, hogy nem emelem fel a ceruzát, és nem szőrözöm ki a vonalat.

Tehát még mindig szükségem van tanfolyamra, tanárra – és elsősorban időre, mert ez nem állapot, hogy nincs időm.
Egy-egy gyakorláshoz nem elég egy óra. Napi egy órám pedig nincs is. Kell másra, amit nem tehetek félre.

A mai napot úgy egyébként szépen elbénáztam. Igaz, egész délelőtt egy honlapot nézegettem: http://www.kepafalon.hu/
Mai magyar festőművészek, és tudástár. Alapinformációk, hogy mit mire érdemes festeni, mi a különbség akvarell és akril között, stb.
Ha belegondolok, hogy milyen eszméletlen költséges dologba fogtam már megint bele, hát égnek áll a hajam. Mert a papír sem mindegy, hogy milyen, ha akrillal szeretnék egyszer festeni, akkor farost lemezekre is szükség lenne, vagy vásznakra, elegendő helyre, festőállványra, festékre – és nem utolsósorban tudásra, vagyis időre, hogy gyakoroljak, irányítás mellett. A tanár is sokba kerül…

Na, mindegy, majd csak lesz valahogy…

SZABADSÁG

És nulla óra nulla perckor végképp kitört a szabadság!

Akkor én most elmegyek festeni:)))

Alvás

Már hosszú ideje elmondhatom, hogy éjszakákat nem alszom, és kezdek nagyon bosszús lenni miatta.
Addig rendben van, hogy éjjel egyig nem is nagyon érdemes lefeküdnöm, de utána is csak a forgolódás van, néha legszívesebben felkelnék, hogy csináljak valamit, de nem lehet, mert reggel kelni kell, és ha másképp nem, hát csak úgy, fekve pihenni kell. Ha felkelnék, biztos, hogy a számítógép előtt kötnék ki, vagy olvasnék, és már nagyon kivan a szemem, tuti, hogy félév alatt rengeteget romlott – hála a benti programnak, mert nem az én készülékem rontott rajta annyit, hanem az új munkahelyi alkalmazásfelület.
A réginek biztos, hogy 16/18-as betűnagysága volt, és egyszerre lehetett látni egy egész monitornyi adathalmazt. Az új alkalmazásfelületet biztos, hogy valami nagyon lekorlátozott, szűklátókörű ember készítette, mert alig 10-es betűméreteket bogarászunk hülye pici kis kockákban, mindig csak egy adatot látunk – nehogy már egyben lássunk összefüggéseket – és a pici kis kockácskák mellett hatalmas, kihasználatlan, üres terület bambul a képünkbe, gusztustalan mustársárga színnel. Nem is sárga. Fos-szín. Tuti.
Akkor lesz más színe, ha a wordben állítok, viszont, szegélynek ez nagyon megnyugtató szín, (búza), csak egész képernyőt betöltve lesz ronda. Ha módosítok a megjelenésen, akkor ronda a szegély, és még rondább, irritálóbb az egész felület, akár juhart, akár mást jelölök, szembántóan közönséges lesz a színe, és vakító, mint egy neonszín.

Hogy mi köze van ennek az alváshoz? Az, hogy egyre többet fáj a szemem, ma is alig aludtam az éjjel, mert fájt. Vagyis romlik a szemem, egyre jobban, ezzel a szemüveggel már nem tudom azt elolvasni, amit fél évvel ezelőtt még igen, sőt, lehet, hogy még szemüveg nélkül is, bár szellemképesen, de olvasható volt. Ma már nem látom elolvasni az sms-t, ha kapok, nem látom reggel ébredve a rádió kijelzőjét, és sok mindent nem látok.

Új szemüveg kell. Ha lesz viharos kártérítés, akkor lesz szemüveg. Ha nem lesz, akkor valószínűleg szemüveg sem lesz, hiába jár évente a munkahelytől, ha egyszer csak utólag fizetik ki, akkor nincs miről beszélni. Honnan szakítanék le kb. és minimum 20e Ft-ot, hogy két szemüveget csináltassak, (a cég csak egyet fizet) hisz nem lehet egy szemüveggel meglenni. Vagy itthon felejteném, vagy a munkahelyemen, hisz még itthon is állandóan keresem, hol a szobában hagyom el, hol a konyhában. Ez is olyan eszköz, hogy minden helységbe kellene egy, hogy mindig kéznél legyen.

Bár, ha így haladunk, akkor lassan már le sem tehetem, mert az utcán sem fogok látni nélküle.

Szóval alvás:
Azt olvastam valahol, hogy aki rendszeresen nem alussza ki magát, az is hízik attól, hogy nem pihen, és nem pihen a szervezete sem.
Éjjel egykor feküdtem le, háromkor már fent voltam, azt hiszem, hogy akkor vettem be fájdalomcsillapítót, majd felébredtem négykor, és végül háromnegyed ötkor. Akkor nagyon pipa lettem, mert már ott voltunk, hogy mindjárt csörög az óra, és egy órán keresztül ébresztgetni fog, hogy keljek már fel. Így fogtam magam, és felkeltem, szép ráérősen lezuhanyoztam, összekészülődtem, és bementem hétre dolgozni. Így van egy óra plusz csúsztatásom, és mégsem dolgoztam kilenc órát, mert előbb hazaengedtek.

Megdöbbenve láttam, hogy a cimkéim közé eddig még egyszer sem került fel az a szó, hogy pihenés, legfeljebb az, hogy szabadidő:)

Alkonyat

Ahogy a felhők, a vihar, és egyéb természeti jelenségek le tudnak nyűgözni, úgy határozottan el tud bűvölni egy naplementés kép is, amit egy ismerősöm küld szinte napi rendszerességgel.




Könnyű neki, az erkélye nyugatnak fordul, a Dunától szinte csak egy fasor választja el, és olyan fényképezőgépe van, hogy sötétben is tud vele fotózni, pl. holdat, esti vöröslő felhőket, stb. Az enyém félhomályban már csődöt mond.

A napokban konok lettem, mert gyönyörűbbnél gyönyörűbb égboltot láttam a házak felett, és többet akartam látni. Ráadásul Bece azt mondta, hogy amikor az északi összekötő hídon bicikliztek át, akkor szembe kerekezve a lemenő nappal, csodaszépek voltak a felhők. Ezért fogtam magam, és egyik este kimentem a Duna partra. Először a bal oldalon, és közben rájöttem, hogy a nap a híd jobb oldalán megy le, és a sok acéltól nem látni belőle szinte semmit, így a szúnyog szigetnél lementem a hídról. A lábaitól készítettem néhány képet, aztán fel akartam menni vissza a hídra, de a jobb oldalon. Elég hülyén van megcsinálva, mert nincsenek szinkronban a lejárók, így jócskán vissza kellett gyalogolnom, hogy aztán felmehessek rá.
Persze aznap egy fia felhő sem volt az égen, a képek mégis egész jók lettek.

A sirályokon elképedtem, hogy mekkora hangjuk van, és milyen vijjogó. Rajban szálltak fel szinte mindig egyszerre egy lehorgonyzott fene tudja miről, keringtek össze-vissza, majd elrepültek, és nem tudom, hogy egyesével mikor szállingózhattak vissza, mert később ismét rajtoltak. Elkapni fényképezőgéppel szinte lehetetlen volt, mert hiába próbáltam eléjük fotózni, hogy aztán pont belerepüljenek, az utolsó pillanatban elkanyarodtak, mintha csak direkt szórakoznának velem, és heccelnének.

Szóval felhő egy sem. Ezért másnap ismét nekiindultam, de most okos voltam – gondoltam én – és rögtön a jobb oldalt mentem fel a hídra. Kifelé menet még voltak felhők, azonban ahogy a nap elindult lefelé, az ég kisimult, mint a baba popsija, néhány felhő kószált csak – a baloldalon. Minden fény, minden tükröződés a bal oldalra került, így kénytelen voltam a „lábak” között fotózni, ami elég harmatos képeket adott, majd megpróbálom a photoshoppal megbűvölni őket, hacsak nem pont így fognak jól kinézni.

Ahogy végig mentem a hídon, a túlsó végénél, a lejáratnál egy víztoronyhoz hasonló építményt láttam, azzal a különbséggel, hogy mellette még három olyan torony is volt. Mivel a jobb oldalon voltam, esélyem sem volt, hogy valahogy átkerüljek, akár csak a híd lábánál, mert ott nagyon hosszan megy még előre a kocsiút, mire körbekerültem volna a vasúti síneket, szó szerint lement volna a nap.

Nem baj, leszek én még szabadságon, amikor most direkt ezek miatt az építmények miatt fogok a baloldalon végig menni, hogy ott lemenve lefotózhassam.

Órák óta írom a bejegyzéseimet, és most üt meg a guta: közben lement a nap, és LÁNGVÖRÖS FELHŐK ÚSZNAK AZ ÉGEN!

Időjárás.

A múltkor nagy vihar volt, de csak szélvihar. Csukni, de legalábbis behajtani kellett mindent, - hogy ne legyen vad huzat, de nagyon-nagyon tetszett, ahogy susogtak a fák ágai. Maga a szél tombolt, de az ágak között zeneivé vált a hangja, nagyon szeretem hallani.
Mindig lenyűgöz a vihar – talán még jobban, mint egy napsütéses idő, virágzó tavasz, talán a természet ereje az, ami tetszik benne, a hatalmassága. A tombolása olyan, mintha azt bömbölné: engem akartok igába hajtani? Engem akartok uralni? A markotokban tartani? Hisz ti vagytok az én markomban!

Tegnapelőtt volt nagy vihar megint. Frászt kaptam a robbanásszerű, vagy hatalmas csattanású égdörgéstől, de nem tudtam megállni, hogy ne álljak az erkélyen, és ne fotózzam, amíg csak lehetett. Először nagy port vert fel a szélvihar, meghajtotta a fák ágait, a szél süvített, az ágak susogtak (meg-megreccsentek derékban), majd leszakadt az ég. A szél rombolt, felkapott tárgyakat, majd földhöz vágta őket, kitépett egy lehúzott redőnyt a keretéből az egyik tízemeletes házon, üvegcsörömpölés hallatszott, és különféle csattanások, különböző tárgyak repdestek a levegőben, (pl. lábtörlő) - dörgött és villámlott – majd szirénáztak a mentőautók, tűzoltó autók.

Nekem nem volt baj, hogy vihar van, mert az egész környék már sárga virágszirom-szőnyegben úszik. A fák kicsit megbolondultak. A nyár elején az esőhiányban csak kornyadoztak, most pedig, hogy több víz esett és esik, vadul hajtanak, rohamosan virágzanak, terjednek, és egyre több helyet követelnek maguknak. Engem kicsit zavar, hogy nincs egy járda, ahol normálisan el lehetne menni, és lassan földig érő ágak alatt bujkál az ember, ha közlekedni akar.

És persze, dühös vagyok az ablak előtti fára is, mert vadul növekszik, látványosan, szinte naponta észrevehető a növekedése. Ahova tegnap még elláttam, abból ma már nem látszik semmi, és ez végtelenül elkeserítő számomra. Lehet, hogy a többi lakó el van ájulva a gyönyörtől, én fuldoklom ettől a közelségtől: teret és levegőt követelek én is!

Látni akarok!

Láttam is, csodát, pl. addig gyönyörködtem a viharban az erkélyen, míg a konyhát elöntötte a víz, és a szobám felé közeledve gyanús hangokat hallottam: a csukott, és frissen szigetelt ablakon keresztül folyott be a víz, és gátlástalanul öntötte el a falat és a szőnyeget. Nem volt veszélyes, csak egy tálnyi vizet szedtem össze, mert rohantam rongyért, három ronggyal együtt sem bírtam vele, még jó, hogy aztán enyhült az égszakadás.
Utána felhívtam Becét, aki a Balaton mellett élvezte ugyanezt az időjárást, hogy bejelentsem a káromat. Egyből kettőt, mert a felettünk lakó szomszédnak is sikerült a napokban (kb. egy hete) eláztatnia engem. Leszerelték a mosógépről a csövet, és csak úgy lefektették a földre. A csőből pedig megindult a víz, és a plafonról kitartó csöpögéssel landolt a szőnyegpadlómon. Alátettem egy tálat, és egy pohárnyi vizet sikerült reggelig összegíűjtenem, még jó, hogy éjféltájt már nem bírtam tovább, és felmentem, becsöngettem, akkor csináltak valamit a csővel. Ez a felettünk lakó pasi, ha dolgozni kezd a lakásban, az nagy gáz ránk nézve, mert nem tudom, hogy mióta beköltöztünk – ide s tova 20 éve – akkora vízmennyiséggel dolgozik, mintha egy vidéki házban lakna, ahol nincsenek „alattunk lakók”.
Vödör víz zutty, végig a konyhán, mert éppen fest, és ne száradjon a linóleumra. Mi pedig mint az ürgék, ki vagyunk öntve.
Remélem ebből lesz egy kis kártérítés.

(és közben mélyen hallgatok, mint szar a fűben arról, hogy valamikor az asztrológia tanárom azt mondta, hogyha valaki eláztat valakit, akkor az nem az eláztatónak, hanem az eláztatottnak szól elsősorban, és dolgoznia kell az érzelmeivel, mert valami probléma van, ha a nyakába csepeg a víz – az érzelem)

Rajz

A napokban a lányommal együtt találkoztam egy iparművész hölggyel, most selyemfestéssel foglalkozik, de volt idő, mikor rajzolni tanított. Megnézte a rajzainkat, mi kértünk segítséget, hogy merre tovább, de az ő ideje is nagyon be van táblázva, így „csak” iránymutatást kaptunk tőle, hogy mire figyeljünk, hol hibázunk. Lányomra előre mondta, hogy különleges, a rajzait, vázlatait látva én is ámultam. Néhány vonás, és ott van a kész mondanivaló. Én pedig lyukasra javítom a papírom, és még mindig tele vagyok hibával.
A hölgy azt mondta, rajzoljak, másoljak, gyakoroljak sokat, hogy a kezemben legyen a mozdulat, és ez nem egy-két hónap, hanem évek kérdése. Utána vissza kell térni a kezdetleges rajzaimhoz, mert mindenkiben van valami egyéni, ahogy ő lát, ő rajzol és azt vissza kell hozni, nehogy teljesen kiirtódjon belőlünk.
Árnyékolás, kontúrok, kompozíció – ezek a fő kulcsmondataim, amire a hangsúlyt kell helyeznem.

Rájöttem, hogy a kontúrral kevesebb baj van, mint ahogy a képeimen látszik. Ugyanis, nem félek én az árnyékolástól, a sötét és világos színek kontrasztjától, csak éppen amikor összesimítom a grafitot, akkor egy csomó sötét szín elkenődik, és belemosódik a világosba, így lehet viszonylag egyöntetűen szürke lesz a rajz. A hölgy azt mondta, hogy nézzem, rajzoljam sokat magamat is, hogy megtanuljam a formák egymáshoz való arányát.

Tegnap rajzoltam tojást – fejforma és árnyékolás gyakorlása – egy párologtatót, és magamat. Na, ez volt egy nagy kihívás, mint mindig. Természetesen a rajz úgy néz ki, hogy én vagyok, és mégsem én, pedig látszólag minden vonás a helyén van a fotó szerint.

Árnyékolás
Rajzoltam, satíroztam, utána pihenni hagytam, és később megláttam a hibákat. Javítottam, még javítottam, szkenneltem, és újabb hibákat fedeztem fel, és javítottam, és szkenneltem, ezt eljátszottam jónéhányszor. Addig-addig javítottam, míg végül már talán nem is hasonlít hozzám, de a papír már szakad a sok javítástól. Kiemelem a sötét vonalakat, majd elhalványítom. A rajzomhoz segítségül hívtam a negatív képet is, hogy lássam, hol nagyon világos, mert ott nekem nagyon sötétet kell árnyékolnom. És, amikor ez alapján megtettem, akkor olyan erős lett, hogy halványítani kellett, és kell, amitől pedig megint minden egybemosódik, és nem emelkedik ki semmi. (és egy kis photoshop)
Pedig de jó lenne néhány vonással odavetni a vázlatot, amiben már minden arányos, és maga a vázlat is kifejező, mint Levenáé.
Emellett szeretnék fényt, színt rajzolni, amikor a színek összemosódnak, de nem változtatják meg egymást, nem is tudom, hogy hogyan lehet úgy színezni, festeni (mert ez is izgat nagyon, egyre jobban) hogy ne egy éles vonal határoljon el egymástól két színt, hanem valamiféle árnyalatváltoztatással közelednek egymáshoz. Az ecsettől az tart vissza, hogy nekem mindig összefolytak a festékek, és az nem ugyanaz, mint amikor összemosódnak.

Ecset:
Kipróbáltam, hogy az akvarell ceruzás rajzaim közül néhányat átmosok egy nedves ecsettel, mit művelnek akkor a színek.
Az eredmény siralmas. A sima fénymásoló papír nem issza a vizet, ezért rajzoltam gyorsan valamit egy félfamentes (ronda barnás) rajzlapra, hogy azon is próbálkozzam.
Egyik sem itta a vizet úgy, ahogy kellett, az akvarell színes nem kenődött el, az ecset pedig hülye.
Ha erőteljesebben vizes, az a baj, ha kevésbé, akkor pedig az. Ha gyengébben nyomom a papírra, csak érinteni akarom, hogy a hegyével simítsam végig a rajzot, akkor nem csinál semmit, ha kicsit jobban, akkor pedig meghajlik, és úgy is marad. Egyébként úgy tűnik, hogy egy normális ecset, nincs szanaszéjjel a szőre.

Kontúrok:
még nehéz eldönteni, hogy mikor kell erősebbnek lennie, és mikor halványabbnak. Ha a sötét felület találkozik egy sötét felülettel, akkor ott nincs kontúr, és ugyanez a helyzet a világos területekkel is. Akkor mikor éles a kontúr? Hisz olyan nemigen van, hogy sötét terület találkozik a világossal, mert ha fény éri őket, akkor mindkét terület határvonalát fény éri, ezért nem lehet az egyik sötét, a másik világos.
Nekem ez nem világos:))))

Különben is harapok minden határvonalért, ami az életben van, hisz éppen azért szeretnék elmosódó, egybefolyó határokat, mert nekem nincsenek határok, (parttalan: tűz és víz) és pont én vagyok az, aki éles határokat húz. Pedig a zsigereimben érzem, hogy valahol ez lenne az én kifejezési módom, ezért éppúgy szenvedek az általam húzott erős vonalaktól, mint az életbeli korlátoktól.
Ahogy a tűz és a víz is ledönt minden határt, úgy szeretnék én is valami áradót festeni, rajzolni, de színessel ez nekem még nem megy. Grafit esetében pedig egybemosódik, az igaz, de akkor meg éppen azért lesz jellegtelen, és szürke minden grafitrajzom, mert egybemosódik.

Kompozíció:
Ha én tudnám, hogy mit akarok rajzolni, és előtte komponálni kell, akkor már nem hangulatot tükröz, hanem tudást, racionalitást, számítást, és itt megint egy leküzdhetetlen ellentétet érzek: hogyan legyen hangulatot kifejező, spontán, határtalan, ha előtte tervezgetni kell az elhelyezkedéseket.

Tegnap késő éjjelig néztem egy honlapot, az Office Market honlapját. Anyám, mennyi gyönyörűség van ott! Az irodatechnikán kívül van még akvarell festék, akril festék, üvegmatrica festék, fára való festék, porcelán festék, és rengeteg nyers fadoboz, papírdoboz, csupasz, különböző méretű üvegek, festeni való selyemkendők, és hozzávaló festékek, festőállványok, kaparókések az akrilhoz, és olajfestékhez (mert az is van) és én azt mind akarom! Saját kezűleg készíteni (festeni) tányérokat, poharakat, bögréket, fűszertartókat, (mert ezekhez mind-mind van csupasz tányér, bögre, stb.) fürdőszobát, ablakot díszíteni, decoupage technikát alkalmazni, akarom!akarom! akarom!
Természetes a kézügyességgel együtt akarom.
Nagyon jó lenne kipróbálni, hogy milyen az, amikor egy vásznat alapoz az ember, aztán akrillal, olajjal fest arra, vagy funérlemezre, és közben mindenféle segédeszközt használ. Akarok festőállványt – nem mintha nagyon bírná a derekam az álldogálást – akarok vásznat, feszítőkeretet, sok-sok alapanyagot, festéket, vásznat, selymet, szöveteket, mindent akarok!

Milyen kár, hogy már a tanulásukhoz is eszméletlen sok pénz kell, hisz nem két forint egyetlen alapanyag sem.

És ilyenkor, egy-egy ilyen honlap láttán nem is értem Levenát, hogy miért is nem díszítette a saját lakását ilyenekkel, amikor neki kézügyessége is van, meg türelme is, és talán még Csivit is elámulna, és tanulhatna tőle egy csomó dolgot, ahogy tésztát gyúrni, nyújtani, vágni is megtanult, meg varrni, meg a fene tudja még, hogy mire volt már lehetősége, ügyessége annak a kis alig hétéves csöppségnek. Lehet, hogy nagyon lekötné – de lehet, hogy nem, és hamar megunná. Félig-meddig megértem, hogy kevés az idő ezekhez, de amikor azon gondolkodik, hogy neki miért nem olyan kreatív a lakása, mint másé, akkor azon is el kellene gondolkodnia, hogy tehetsége, ügyessége, ízlése van, nem kell extra dolog, csak egy kis színharmónia, amit be lehetne ezekkel a technikákkal csempészni az életébe. Apróságok, amik egy-egy karácsonyi ajándék elkészítéséhez is sokat segítenének, vagy Csivitnek is hasznos lenne, amikor oviba, suliba ajándékot kell készíteni. (Egyébként a két honlapot mindenkinek ajánlom fenti meggondolásból kifolyólag. Apránként, előre be lehet szerezni egy-egy kisebb terméket, hogy decemberre minden együtt legyen, amikor már csak el kell készíteni az ajándékot)
Egyébként is döbbenetes a gyerek, mert szinte magától megtanult olvasni, ahogy olvasom Levena blogján.

VALAKI VEGYEN KI A MUNKÁBÓL, HOGY ELÉG IDŐM LEGYEN NAPONTA JÓNÉHÁNY ÓRÁT ILYEN DOLGOKRA SZÁNNI!!!!!
(És közben biztosítsa ehhez és a megélhetéshez a megfelelő anyagi fedezetet.)

Linkek: http://www.officemarket.hu/
Tőlük vásárolni maga a csoda, tegnap regisztráltam, ma reggel pedig már hívtam is őket, hogy gáz van, nem kell akkora tábla, mint amekkorát rendeltem, lehet-e cserélni…
Lehetett. Módosító számla, nekem sms-ben elküldték a számlaszámot és a fizetendő összeget, hogy gyorsan utalni tudjak, így szerdára megjöhet Attila táblája, mert az új továbbképzős csoportnak nincs olyanja. (Aztán majd kifizetik, de így volt a legolcsóbb)

http://www.irodaszer-tar.hu/termekek/ - hasonló termékek vannak, mint az office marketnél, de nem tudom az árakat összehasonlítani, mert itt nincsenek feltüntetve, vagy csak én vagyok a béna, de nem találtam. Pedig itt is vannak kidekorálandó dobozok, üvegek, (itt inkább van üveg, mint a másikon, és itt kendőt is láttam, és lehet, hogy mindkettőn vannak textilfilcek. Ma már mintha könnyebben lehetne velük bánni, mint régen, mikor a lányok kisebbek voltak.

Közben Csuri fiókjába bekukkantottam, mert nehezen tudtam elhinni, hogy a napokban még volt előtte akvarell festék, ma pedig már nincs (nyugi, Csuri, nem volt rajtam a szemüveg, nem láttam semmit), de találtam vízfestéket. Ki kellene próbálni, hogy még mindig olyan ügyetlen lennék-e vele, és olyan gázos-e, mint a kisiskolában volt.

Fel kell dolgoznom azt a szégyent, amit akkor éreztem, amikor a tanárnő kettest adott – és folyamatosan csak azt adott – a jobb kézzel bénázott, görcsölt rajzaimra. Meg azt, hogy az apám mit gondolhatott (senki sem örökölte az ő zsenialitását, kézügyességét olyan szinten, amilyen ő volt) – holott ő szoktatott le a bal kezemről. Talán akkor nem félnék vonalat húzni, kört rajzolni, festeni, stb.

Szóval Csuri és fiókja: valamit mégis csak láttam benne: egy kicsi szövőkeretet. Igen, az is volt a lányoknak. No, erre valahogy egyáltalán nem vágyom, de arra igen, hogy a saját rajzaim – nem a mostaniak, hanem majd a későbbiek – kerüljenek gobelin anyagra, és hímezhessem őket. Jó nagy szabad falfelületet is akarok, hogy legyen hova tennem mindazt, amit megalkotok.

Itthon

Ismét itthon, hamarabb, mint ahogy a munkaidő lejár. Nemcsak pénteken, de ma sem működött a rendszer, így mindkét nap haza lettünk engedve. A döbbenet a hétfőben van. Ilyenkor? Haza?
Nekem jó, mert holnaptól szabadságon leszek. Illetve már ott is vagyok:)
És csendes kétségbeeséssel néztem a számítógépre: hol kezdjem? Mivel kezdjem? Rajzolni kellene a kártyákat, gyakorolni kellene a rajzolást, a photoshop használatát, rendet tenni a dokumentumaim, zenéim, fotóim között, a konyhaszekrényben, a lakásban úgy általában…

Ha belegondolok, máris kétségbeeshetek, hogy milyen kevés időm van, hisz 23-24 továbbképzésen vagyok, 26-án én képzek tovább, (ha lesz belőle valami), kb. 29-1 között Ráckevén leszek, el kellene menni egyik barátnőmhöz Pomázra, és úgy érzem, már el is fogyott a szabadságom.

Felhők

Ismét.
Igen, mert ez az év valahogy más, sokkal különlegesebb az ég, mint amilyen szokott lenni nyaranta. Oké, hogy voltak ilyen felhők eddig is, de a nyár általában arról szokott szólni, hogy hosszú ideig csak fakókék, vagy szinte fehér az ég, és felhőtlen. Néha, egy-egy zápor után voltak már hasonló felhők, de az idén szinte napi szinten jelennek meg, gyönyörűségesek, hatalmasak, szinte érintik a háztetőket, majdhogy rá nem zuhannak a házakra, és az ég nagyon-nagyon kék.
Tehát gyönyörű, és lebilincselő az egész égbolt.
Kinéztem az ablakon este nyolc óra tájt, és azt láttam, hogy a hegyek felett, mögött narancsszínű az ég, és csodaszép, mintha ecsettel simították volna el egyenletesre. Igen, tudom, máskor is ilyen, - de nem nyáron. Eddig júliusban már egész másképp nyugodott le a nap, és nem sok színt adott a hegyeknek, inkább csak tavasszal, és ősszel, amikor korábban nyugszik.

Szóval olyan más az egész, olyan, mint egy üzenet, mint akikre vigyáznak fentről, mintha mindegyik felhő egy-egy univerzumi üzenetet hordozna, mintha közeledne az ég.
„vörös jelek a hadak útján, hunniában valami készül” helyett: „habos felhők az égi úton”.

Hamvas Bélánál olvastam, három idézetet, ő sem tudta már megmondani, hogy hol találkozott velük, de mélyen belévésődtek. Ezeken gondolkodott, miközben egy közértben, vagy hivatalban sorba állt:)
minél inkább közelítesz istenhez, annál inkább közelít feléd a sátán.
közelíts istenhez, hogy ő is közelíthessen hozzád.
ezt mindig elfelejtem:)))) hasonló, mint az első kettő:)

A köztisztviselői napon kb. 90 képet készítettem a felhőkről, és azóta is, szinte minden nap azt fotózom, mert lenyűgöző, ellenállhatatlan, csodálatos, káprázatos, ami alatt végtelen kicsinek érzi magát az ember, pedig szinte kézzel elérhetőnek tűnnek – csak nyújtózkodni kellene értük:)


Ja, és szivárványok, nap mint nap:)
Dupla, és teljes, ami azért nem volt ennyire sűrű jelenség eddig, pedig erre igazán nagyon figyeltem eddig is, fényképezőgép nélkül is:)

(A ló és a templom nem felhő, egyik-másik épület sem, de szépek:)


El tudom képzelni, hogy mi lehet most a Balaton felett…