Az őrült nő...

Nem akarják elhinni nekem a többiek, hogy nem vagyok képes Raziel adását fogni:)

Biztos nem is akarom:

Nem feltétlen elvárás szint, hisz az én dolgom, de már régóta bosszant engem is, hogy csak néha-néha jutnak el hozzám sugallatok, egy-egy kósza érzés, gondolat, az is lehetőleg az úttest közepén, hogy még véletlen se tudjak koncentrálni – meg sem tudom jegyezni tán még a szavakat sem, legfeljebb a hatásukat: pl. a döbbenetet, egy elgondolkodó érzést, stb. (igen, elgondolkodó érzést)

Megkértem Razielt, ha már nem beszélünk egymással (helyesebben én nem beszélek vele, illetve én mondom, de nem értem amit ő közöl), legalább mutassa meg, mutasson egy képet, hogy miért van ez, mi akadályoz.

És megmutatta: egy őrült, rémült, kétségbeesett női arcot mutatott, ami azóta is kísért, ezért megpróbáltam lerajzolni. Egy rövid hajú nő, égnek álló hajjal, tágra nyílt szemekkel, és egy félig elfojtott kiáltással az ajkán.

Most mit kezdjek én ezzel? Emlék, nyomasztó is talán, sejtem is az okát, csak éppen elhelyezni nem tudom az életemben, és fogalmam sincs, mit is oldjak fel magamban általa. Egy tipp: magát a félelmet. Az őrület emlékét. A színes „köd” nem csak mellette, és mögötte van, hanem az arca előtt is, vagyis nem lát ki a ködből, csak ezt nem tudtam, hogy hogyan rajzoljam le, hogy az arc megmaradjon.

Lehet, hogy nem is kellett volna a vonásoknak megmaradniuk… Nem az a fontos, és már megint máshova teszem a hangsúlyt… (hogy ne kelljen a valódi mondanivalóval foglalkozni. Magam is meglepődtem, hogy most leírtam a félelem szót, mint akadályt. Igen, ebben lehet valami, bár nem érzem ennek jelenlétét, de a hárításnak lehet az oka)

 

Ez is egy lépés előre.

 

irigység

Ilyen is van, és én most nagyon is irigy vagyok:)

Attilának új honlapja van, és állati jól néz ki... 

Én vergődöm a saját honlapommal, valameddig el is jutottam, de most van egy lépés, amitől már nem tudom, hogy hogyan tovább. És még mindig kérdés a domain tárhely, anélkül nem tudok tovább lépni. Persze, ha kész lesz, akkor sem lesz olyan színvonalú, mint Attiláé... 

Oldalról elérhető, és megnézhető - mármint az övé:))

Tévedtem... hiába javítom ki az elérhetőséget, nem javul, duplázza a http-t. Majd máskor...

Szenvedés…

Jó-e a szenvedés? Néha igen, néha nem. Fáj, ebből tudom, hogy élek, és általa valamilyen fejlődésen szinte biztos, hogy keresztül megy az ember.

Ha más nem is történik, de gyakorolhatjuk az elfogadás képességét. Nem kell mindig mindent megérteni, hogy miért történik, de tudni kell elfogadni. És ez néha – gyakran – nagyon nehéz tud lenni. De jó mégis, még a szenvedős boldogtalanság is, mert utána jön valamiféle üresség, amikor kiég az ember, és az ürességet már könnyebben váltja fel egy belső nyugalom.

 

Kis ideig.

Utána lehet attól szenvedni, hogy nem változik semmi:))))

Túl sok a béke, a nyugalom:)))

Ez vajon örök nyughatatlanságra utal? A belső nyugalom hiányára? Miért hiányzik valami mindig az életünkből? Miért nem jó úgy, ahogy van? Mi az, ami hajt minket előre? Mi az az üresség, aminek a helyét nem lehet soha betölteni? Mit kezdjen az ember azzal űrrel, ami soha nem szűnik meg létezni, jelen lenni? Értem az egészet, ha megnézem a belső Tarot kényszerem lapját: ez az Akasztott ember, aminek a fő üzenete: lásd másképp a dolgokat. Mégsem értem, hogy miért kell ez nekem?

 

Nálunk a jelentése röviden:

A médiumok és az alsóbb szférák kulcsa. Angyal jelölő lap. Mediális képességeket jelöl. A fény megtagadása, mert nehéz elfogadni Istent. Nehéz a belsőnkre hallgatni, mert ellentmond a logikus gondolkodásnak. Ő az irracionális viselkedés., Ne azt tedd, amit gondolsz, vagy érzel. Azért van összekötve a keze, mert nem kell semmit tennie. Önként vállalt vagy kényszerítő helyzetet jelöl. Igazi otthona a szellemvilág. Kényszerű negativitás lapja.

Mondanivalója: Lásd másképp a dolgokat. Amennyiben nem önként vállalt, abban az esetben meg kell várni, míg a sors lehetőséget ad, hogy változtass. Az adott kérdésben azt jelöli, mit nem tudunk tudatosan felvállalni. Olyan helyzetre utal, amivel a külvilágot tudjuk tanítani.

11 + 1 Mágikus Erő, amivel Isten teremt.

10 + 2 Sorsszerű intuíció.

9 + 3 Összeférhetetlenség, magányos nő.

8 + 4 A Császár Igazsága. Az Akasztott nem cselekedhet, mégis a földön akar uralkodni. Nem tudja megtenni, amit elképzel.

7 + 5 A szellemi Tudás birtokosa Utakról beszél.

 

Beszél, mert nem tud cselekedni. Meg van kötve a keze, a lába, lóg a fáról fejjel lefelé, és minden, mi anyagi, kihullik a zsebéből.

Igen, így legalább értem, hogy miért folyik ki a kezemből a pénz, független attól, hogy hasznos, vagy haszontalan dologra megy el:) Mindennek az a szerepe, hogy ahogy jött, úgy menjen. Nálam nem áll meg használatlanul semmi. Ha egy évig nem használok valamit, akkor azt nem őrzöm tovább, mehet Isten hírével.

Néha én is mennék. Tovább. És még tovább. De, hova?

 

Az örök vándor a Bolond, Vízöntő analógia. Váratlan, hirtelen változások, ötletek, és az országutak vándora.

A Bolond a kulcsok nélküliség, nem vezet sehova. A Mágus és a Bolond Isten két arca. Válaszd a szokatlant, a nem mindennapit, a másságot. Kardinális helyen: változtass a szokásaidon. (Másik útvonalon menjen dolgozni stb.)

A nem cselevés lapja lenne, ahol áll, ott nem szabad a megszokott dolgokat cselekedni. Előre nem látható, hirtelen jött változás. Időtlen lap, nem tudunk időt mondani. Az álmodozás lapja, vigyázz, a fellegekben jársz. Vágyak, amiket önmagadnak sem mersz bevallani. A bizonytalanság lapja, mert elbizonytalanít Téged. Mutat egy kicsúszott helyzetet is. Ezt a lapot keressük, ha egy álomban lévő üzenetet akarunk megfejteni. Lappárja mutatja meg, hogy milyen pozícióba került. Előre nem látható dolgot jelöl.

Nem reálisan veszi figyelembe a világot. A Bolondot meg lehet élni magas szinten (kimondja az igazságot), alacsony szinten (valóban Bolond, nem vesz észre valamit, nem értékeli, amije van) A legnagyobb bölcsek is bolondoztak.

Változás, változtatás…

Talán már írtam róla...

A napokban kaptam Zsolttól, a Hétfői Zsengék írójától hírlevelet, amiben azt a legfontosabb tulajdonságot forszírozta, ami elengedhetetlen a vállalkozók részéről.

Ez pedig a változtatás, változás képessége. A gondolatmenetének a lényege: talpon maradni úgy lehet, ha a vállalkozó rugalmasan tudja követni a vevők igényeit, és az élet sodrását, vagyis változik, változtat.

Mindez a kertásás közben a fák gyökere alól előkerülő, majd pillanatok alatt máshol eltűnő állatok nézegetése közben jutott eszébe.

 Aztán jött a kérdés: te hogy látod? Te hogy állsz ehhez a kérdéshez? 

 Könnyű azt mondani, hogy: ó, én könnyen! Imádok változni, és változtatni…

Persze, ha én akarok… 

 Ha az élet követelné meg, már nem annyira biztos az egész… 

 Évek óta „szenvedek”, mert nem mozdul semmi a környezetemben, van, aki ezt szereti: ez jó nyugalmas, biztonságos, elméletileg minden a helyén van, akkor mit akar ilyenkor az ember? Ezt is végletesen adom elő, azt hiszem: kis változás nem változás, ha felborul valami, akkor boruljon, vagy ne csináljon semmit sem. A „lassan, okosan, Peti fiam” nem az én stílusom. Helyesbítek: nem mindig az én stílusom. Ha már döntöttem, akkor mindent azonnal akarok, és gyerünk, menjünk, csináljuk, nincs ebédszünet, nincs megállás, míg csak a végére nem érünk valaminek. Aztán lehet nem változtatni, hanem csak örülni az újnak:)

Van, amikor attól szenvedek, hogy ha tetszik, ha nem változik körülöttem valami, amit én nagyon nem akarok. És akkor lehet sírni, zokogni, anyázni, kétségbeesni, és csak hosszú-hosszú idő után megbékélni – ha egyáltalán meg lehet békélni – a változással.

Hiába, én már csak ilyen szenvedős típus vagyok, legyen a kiváltója akár a boldogság, akár a boldogtalanság:)

 És mit mond Zsolt? 

„A rugalmasság nagyon fontos. Ne bíráld reflexből a megváltozás okozóját, okozóit, hanem tedd meg a szükséges lépéseket! Természetesen, ha ez egy rossz változtatás, és tudsz tenni ellene, akkor azt is megteheted. De ha ez nem a Te dolgod, vagy nincs rá megfelelő kompetenciád, akkor, könyörgöm, kortól, nemtől, egyéb helyzettől függetlenül, hozz egy döntést! Fogadd el, sajátítsd el, és cselekedj!

 Ha idős vagy, vagy idősnek érzed magad, akkor is.

Ha kevésnek tartod magad intellektuálisan, vagy gyöngének, akkor is.

 Mert képes vagy rá!”

 Biztos?

Biztos… :)

Mosoly

Gondolom Bogyó örömére, tennék néhány gondolatot a mosolyra is.
Szintén nem azonos a száj vízszintesen való elhúzásával, a vigyorral, a jókedvvel, stb.
És Isten őrizzen attól, hogy olyan mosolyogjon rám, aki nem ismeri a szív mosolyát.

Mert a mosoly…. Pamparamparam... EZÉRT HÁT MOSOLYOGJ!
Hangzik a felszólítás, és vannak emberek, akik elhúzzák a szájukat, összeszorítják a három ujjukat, ami egy életre összeragadt, és arcukra dermedt maszkkal járnak-kelnek, azt gondolva, hogy ők most pozitív beállítottságúak, és nem veszik észre, hogy már régen nem is élnek.

Ahhoz, hogy úgy tudjunk mosolyogni, ahogy a szép idézetek szólnak, és valóban őszinte legyen, szintén tudatosság kell, magas szintű szeretet, stb.
Mert a mosoly nem azonos a vicsorgással:)
A mosoly akkor az igazi, ha a szemből indul. Nem is kell a szájnak követni ahhoz, hogy látni lehessen: benső mosollyal van dolgunk. A szív mosolyog. Ha ez megvan, akkor talán követi a száj is, de már igazán nem szükséges, mert az ilyen embernek az egész lénye sugárzik, és mosolyog.

Próbáltam rajzolni egy mosolygó szemet, és szájat, de a szem megint nem lett tökéletes, kicsit szomorkás. Bár, ami azt illeti, a benső mosollyal rendelkező emberek is emberből vannak, így lehetnek szomorúak ők is.

A szomorúság nem írtja ki a benső mosolyt, inkább még emberibbé teszi.

A szeretetet és a mosolyt egy harmadik irányítja, a hit.

Erről majd máskor…
Túl kevés a szó ahhoz, hogy ez úgy legyen leírva általam, ahogy annak írottnak kell lennie.

A szeretet statisztikája

A napokban jó nagy forgalmam volt, megjelent Svédország, Finnország, Usa, ismeretlen IP cím, Hálózat, stb. Aztán láttam, hogy Levena linkelt ide, és az ő gondolatai hozták a honlapomra az érdeklődőket.
A szeretetről volt szó.

Szeretet:
Bogyó teljesen ideges lett, amikor olvasta írásainkat, mert azt hiszi, hogy ő érti, érzi, tudja, mi a szeretet.
Abban teljesen igaza van, hogy nem érteni, nem elemezni kell, hanem érezni. Azonban az a szeretet, amiről mi beszéltünk, nem arról szól, hogy szeretem az almát, vagy az anyukámat, vagy a páromat. Hiszen a szeretetnek is többféle szintje van.

Vannak emberek, akik ennél tovább nem is gondolkodnak.
De létezik még az egyetemes, és az univerzális szeretet, amikor már nem érzelemről, hanem tudatosságról beszélünk, ahol nem visznek el az érzelmek akkor sem, ha együttérzünk valakivel, akkor sem, ha nem értünk vele egyet, de elfogadjuk őt úgy, ahogy van. Ez a magasabb rendű szeretet sokkal inkább szól az elfogadásról, mint az érzelmekről.
Gyorsan leszögezem, mielőtt beleköt megint valamelyik gyerekem, hogy a tudatosság pedig nem azonos a tudással. A tudás információhalmaz, a szeretet, a tudatosság pedig inkább energia, és bölcsesség, ami kiterjed a föld határain túlra is, egyetemes, univerzális, kozmikus.
Egyetemes: egységes
Univerzális: általános
Kozmikus: a világegyetemmel kapcsolatos.

Tudatosság: a szív esze.

A jelek

Vannak.
Az egész év jel a számunkra.
Attilával beszélgettünk a tegnapi klub keretében, arra kerestünk választ, hogy mi várható az elkövetkezendőkben.
Semmi jó.
Úgy fogalmazhatnánk, hogy mint egy satu, vagy a hurok, szorul az emberiség körül.
És mégis van mire támaszkodni.
Kiút a hurokból csakis felfelé lehetséges.
Ettől én mindig ideges leszek, mert mit értünk azalatt, hogy felfelé, és mit érek vele, ha Isten felé fordulok a hitemmel?

Azt hiszem, most megértettem.

Arról van szó, hogy az útmutató jelek fentről jönnek, felfelé kell figyelnünk, mit akarnak az égiek, mit akar Isten tőlünk?
Ő segít, és velünk van, ha vele vagyunk.

2009 az erő éve, hisz, ha leredukálom, akkor 2+0+0+9=11, vagyis megkapjuk a szükséges erőt ahhoz, hogy kitartsunk. Egy nagyon fontos jel az is, ahogy Pünkösd és a napforduló követte egymást az idén.

Pünkösdig töltik be az égiek az évhez szükséges erőt, energiát, és aztán lehet használni, de nem mindegy, hogy mikor áll a rendelkezésünkre. Ritkán jön ki így az egész, mint idén. Attila egy autóhoz hasonlította, melybe beletankolják fentről az energiát, amit a napforduló kezdetétől lehet felhasználni. Ha a napforduló hamarabb követi Pünkösdöt, mint 21 nap, akkor nem lesz tele a tankunk, nem kerül bele minden, de mégis indulni kell, mint egy autónak, amiben már benne a sluszkulcs, és jár a motorja. Vannak olyan évek, amikor már tele a tank, de még nem indulhatunk – még nincs itt az ideje, nem jött el a napforduló – mert nincs meg a slusszkulcs (pedig már eltelt a 21 nap). Ebben az évben Pünkösd után pont 21 napra jött el a napforduló, tehát ahogy tele lett a tankunk erővel, energiával, máris indulhatunk. Hova? Tulajdonképpen sehova, csak éppen máris használhatjuk azt az energiát, amit kaptunk.

Mit kezdjünk vele? Figyeljünk a jelekre, mert ez is egy jel, hogy Isten, az EGY velünk van, mert ő mindig a jelenben van, és ott van jelen, ahol megengedik neki.

Szenvedély

Tegnap kaptam a Hétfői zsengék hírlevelet, melyben Zsolt a szenvedély erejét fejtette ki. Az a véleménye, ha ez nem ég bennünk, akkor nem élünk igazán.

Azt hiszem igaza van. Egy szent tűz ez, ami több, mint hajtóerő. Valaki azt reagálta rá, hogy ez a kolerikusok, szangvinikusok kiválsága, a melankolikusok ezt is egyedül, magányosan adják elő. Ezt csak megerősíteni tudom. Magam sem tartozom feltétlen az első két kategóriába, de ez a láng bennem ég, bármit csinálok is, mint hajtóerő. Ez mozgat, ha rajzolok, ha gobebint hímzek, ha dolgozom, ha főzök, ha takarítok, és szinte mindig és mindenhol.

Nem látszik rajtam, de amit agresszív, dühös hangnak érzékelnek időnként a gyerekeim, az éppen emiatt a belső tűz miatt van.
„Égni kell, annak, aki gyújtani akar” – mondja egy régebbi sláger, és teljesen egyet értek vele.

Ajándék ez, az élet nagy ajándéka, és, ha tehetném két végéről is égetném a gyertyát, de talán ennyi tűz mégsincs bennem:)

Kezdek aggódni…

Tavaly, ha nehezen is, de ki tudtam szorítani, ki tudtam bírni azt az időt, míg utólag utalják a kölkök után a családi pótlékot, az idén azonban egyre inkább attól tartok, hogy gáz van, gáz lesz. Nemhogy nem kapok, de idén már utólag sem utalják, mert nem fog járni.
Eddig nyugtatgattam magam, hogy nem aggódom, ráérek akkor, amikor már szorul a hurok, és igyekeztem nem számolgatni. De ez egyenlő azzal, hogy homokba dugom a fejem.

Idén négy tanulóm befejezte a tanulást, és nincs helyettük másik csoport. A jövő hónapban valószínűleg már nem kapom a kisebbek után a családit, ez ismét 51e mínusz, emellett meg akarják szüntetni a havi kereset kiegészítésünket, ami szintén 15e mínusz, és ezt követően nem kívánnak mozgót fizetni ebben az évben többet. Fizetésemelés nincs. A következő lépés, hogy nem kapom majd a fűtéstámogatást sem, mert a szociális támogatásokat is a minimálisra akarják csökkenteni. Ez akárhogy számolom is, 100e mínusz eddig. A számlámon pedig csökken, egyre csökken a pénz.
Ha lesz valami plusz pénzecske, talán majd januárban. Amiből majd a jövő karácsonyt fedezhetem, mert az egész plusz jövedelmet csak januárban akarják fizetni.

Ritkán átkozódom, de most rá tudnék kezdeni.

Megint hitel, megint tartozás, soha nem lesz vége. Ha véletlen eljutok addig, hogy levegőt és esetleg gyümölcsöt vehetek, rögtön bejön valami…
Nesze neked egészséges életmód:(

És jövőre Csuri ballag…

Évek óta azt hallom, hogy jövőre már könnyebb lesz… Mégis, mitől?
Eltartani sem tudom a gyerekeimet, nemhogy segíteni őket…
Őszintén remélem, hogy Raziel tesz valamit, mert nem lesz ez így jó…

Ezek mellett írt a rajztanfolyamos nő, hogy nincs-e kedvünk menni júliusban a tanfolyamra. Hát, nincs. Illetve van, de a kedv az kevés. idő sincs, és pénzt sem lehet erre szánni.

ha egyszer...

ha egyszer hullafáradt vagyok, miért nem fekszem le?
mi tart ébren?

Ja! a HOld! Telihold!
de olyankor nem is szoktam fáradt lenni.

Most pedig már megint kettő van belőlem.
Egy üti a billentyűket, egy pedig itt áll a hátam mögött, és figyeli, hogy mit csinálok.

Mit szólnának a kölkök, ha egyszer látnák, éreznék, hogy kettő vagyok? Frászt kapnának, azt hiszem, elég belőlem egy is:)

Veronika meg akar halni.

És ezen egy cseppet sem csodálkozom. Végre megértettem, hogy mitől van az, hogy nem érzem jól magam a bőrömben, holott az átlagemberek azt mondanák: mi bajom van, anyám hasában sem volt ilyen jó dolgom.
A megszokott. A nem változik semmi. Nem történik semmi, ami történik, az pedig ugyanolyan hétköznapi, mint minden más. Olyan kiszámítható.

Valószínűleg frászt kapnék, ha semmi sem lenne kiszámítható, de ebbe a hétköznapiságba is bele lehet fulladni rendesen.
És ebből a felállásból értem azt is, amikor azt mondom, hogy középszerű vagyok, és középszerű minden.

Van benne egy gondolat: az ember úgy csinál kifelé, mintha ugyanolyan átlagember lenne, mint a többiek, és befelé pedig kinevet mindent és mindenkit, mert tudja, hogy semmi sem az, aminek látszik.
Én ezt alakoskodásnak tartom, és nem a lélek szabadságának. Milyen szabadság az, amit nem élhet meg az ember?
És, ha befelé fordulnak az érzéseim, akkor megvan az esélye annak, hogy ott kezdjen el terjedni, burjánzani. Nem tartom megoldásnak.
De nincs megoldás. Ez sem az, és más sem.

Hogyan lehet ebből kitörni?

Könnyű azt mondani, hogy élj...

A Bábu

A reggeli munkába menet elég nyomasztó volt, néha vannak ilyen furcsa érzéseim: mintha nem haladnék, amikor megyek.
Tettem a lábam, egyiket a másik után, de olyan megerőltető volt, hogy azt hittem, soha nem érek be dolgozni. A Föld mágneses ereje vonzott, valamilyen erő odatapasztott hozzá, és csak húzott minden lefelé. Ugyanakkor a házak, és a fák hatalmasra nőttek, úgy éreztem magam közöttük, mint egy kis hangya és közben nem csak hatalmasokká váltak, hanem eszméletlen távolságba is kerültek tőlem. Kitágult az egész tér, végtelenné vált minden, és mintha egy egész univerzumot kellett volna a vállamon cipelnem. Léptem, csak léptem, sem gyorsabban, sem lassabban nem tudtam menni, de olyan érzés volt, mintha helyben járnék, mint egy dróton rángatott bábú, akinek a lába alatt, mint egy forgószínpadot, forgatják a Földet. Semmi sem volt valóságos, illúzióban jártam, ahol minden más volt, mint úgy általában, mégis minden ugyanaz maradt. Nem is értem, hogyan tudtam időben beérni a munkahelyemre. Ilyen kimerülten kezdődött a nap.

Ma meghozták a CC-s telefonokat, bekötötték, ami azzal járt, hogy többször kellett újraindítani a gépeket, mire működőképesek lett ismét. Futkostam egyik szobából a másikba, segíteni, kinek mi tűnt el a gépéről, visszavarázsolni, és ahol az én tudományom csődöt mondott, ott jöttek a számtechnikusok, és ismést csak újraindíttatták a gépeket.
Ezzel telt a nap.
Azután betöltöttek egy új programot, ami felborított megint mindent, és nem lehetett dolgozni tovább.

Bevittem a rajzaimat. Végre az összes falon levő virág le lett másolva, így az eredetieket betehettem a dossziéba, a kolléganőm pedig másolt magának kb. 15 db rajzot, amit otthon ki szeretne tenni a falra.

Klubnap

Ma a gazdagságról lett volna szó, ha az egyik hölgynek nem lett volna az elején egy olyan kérdése, ami valószínűleg régóta feszíti belülről, és rá nem kérdez. Összesen hárman voltunk, és úgy tűnik, a téma mindenkit érintett valamilyen szinten. A vége az lett, hogy a gazdagság helyett az érzésekről, és azok kezeléséről beszélt Attila.
Az alaptéma: amit megismerünk, amit néven nevezünk, azt már uralni is tudjuk. Éppen ezért van az embernek szabad akarata, és szabad választása – mindig addig a szintig, amilyen tudatossági szinten van. Amiről nincs tudomásunk, amit nem ismerünk fel, az működtet, ural minket.
Mutatott egy technikát, ami nem ismeretlen, félig agykontroll, félig NLP (mély belső átalakulás). Mivel én mindig kéznél vagyok saját magamnak, ezért én lehetek a gyógyító és gyógyuló egyszemélyben.
A kezdet tiszta agykontroll: hol érzed, mit érzel, milyen színe, szaga, formája van – ezt a fájdalom elmulasztására alkalmazza az agykontroll. A többi NLP: kérdezd meg tőle, hogy kihez, mihez kapcsolódik az érzés, hány éves korodhoz, stb. Utána kérdezzük meg az adott érzést: mit szeretne elérni– adjuk meg neki. Mit szeretne még – adjuk meg neki. Ezt a végtelenségig, egészen addig, míg a halálon keresztül el nem jutunk az életig: amíg azt nem mondja, hogy élni szeretne. Adjuk meg neki. Vagyis adjuk meg neki a létjogosultságot. Ahogy a gyógyító és gyógyuló egy, úgy egy tőről származik a jó és rossz érzés. Csakis akkor lesz szabad választásom, ha a minden érzésnek megadom a létjogosultságot, legyen az düh, harag, félelem, szégyen – de én választom meg, hogy meg is akarom-e élni.
Úgy látszik, nekem ez az év erről szól, mert én lettem a kísérleti alany, akin bemutatta, hogy hogyan kell ezt végigvinni.
Ma a bátyám volt a soros, és a vele kapcsolatos érzések. Nem vittük végig, mert nem fért bele az időbe, de oldott rajta sokat – a többi a felismerésen keresztül az én dolgom.

szeretek elengedni... folytatás

Szeret a franc.
Én legalábbis azt hittem eddig, hogy szeretem a változásokat, és sokkal inkább szenvedek attól, ha valami nagyon „beáll”, betokosodik, mint attól, ha változik.
Ehhez képest a megfázásom óta „reked a székem”.
Valószínűleg a belső láztól kicsit besűrűsödtem.

A Máriatövis olajnak már meg kellett volna hajtania, a zöldségeknek szintén, ma már grape fruit levet is ittam, és ittam már sós vizet, legutóbb olíva olajat is tettem bele kicsit, eredmény nulla.

Milyen a „hülye” spirituális nőszemély?
Megkérdezi a kártyától, mit nem tud elengedni… a tudott dolgon kívül…

Hát semmit:))))
Félelem a bizonytalanságtól, nem adom a pénz hiányától való félelmem, a lelkifurdalásom, a szégyenérzetemet, a dühöt, haragot indulatot, egót, (ez mind az Ördög lapja) nem merek változtatni, nem adom a „rosszul érzem magam a bőrömben”, és nem adom a „szegény én” szerepét, (12-es és 9-es lap) és gyűlölöm az önkorlátozásomat… (20)

Tömören és röviden ennyi….
Magasabb énem pedig azt súgja: változz… jól látsz, és jól gondolsz mindent, ne foglalkozz a múlttal, a régi gyerekkori mintákkal, félelmekkel, ne foglalkozz a pénzzel, a jelen helyzeteddel, higgy, és cselekedj, képes vagy megtenni, és most itt a lehetőség is, a jövőben pedig ott ragyog a nap és az igazi tudatosság…
Ja, csak éppen azt nem árulja el konkrétan, hogy mit is kell nekem most tenni, cselekedni? Szeretek magamnak kártyát vetni… egy szót sem fogok belőle…

Na, mindegy, hétfő óta nagyon jó ez a mantra: szeretek… belégzés… elengedni… kilégzés. Jártomban, keltemben, ültömben: szeretek elengedni:)))

A hét

Elseje óta nem sikerül sem a dühömtől, sem a náthámtól megszabadulni.
A náthám már könnyebben van, bár elég ragaszkodó típusú. Szerdán még itthon maradtam, és sütöttem süteményt, hogy megvigasztaljam magam, és családomat. Sárgabarackos, és nem a hagyományos tésztájával készült, hanem a Németh kuglóf tésztával, az is kétszínű, de nem kell hozzá fél kiló vaj. Mondjuk ennek egy része a krémhez kellett volna, de úgy elrémültem ezt olvasva, hogy azonnal lemondtam róla. Tehát német kuglóf, és nagyon-nagyon finom piskótalap helyett megsütve. Sima piskótát nem is kezel a sütőm, lázad már, hisz harminc éves, ne akarjak tőle ilyet. Konzerv gyümölcsöt tettem bele, és a tetejére csak a pudingot, mert fehér csokit én nem akartam, tortabevonót pedig nem kapott a fiam, így ez kimaradt. Így is jó nagyon jó lett.

Elküldtem a haladóknak az utolsó anyagot. Feltöltöttem a honlapon egy szál virágot a számukra. Tudom, hogy hülye idők vannak, de jólesett volna, ha bármelyik is visszaválaszol, hogy ő is köszöni a két évet, vagy mittudomén…
Kérdeztem, folytatják-e harmadik évvel – válasz: nulla.
Egyik tanulómtól ismét elkértem a teljes nevét, melyet a múltkor elfelejtettem felírni – válasz: nulla. Így megint többször mehetek okleveleket lamináltatni, mert van kettő elmaradt oklevelem, ami nem várhat, gondoltam: azzal együtt viszem a haladókét is. Hát, nem, nem lehet, mert úgy tűnik választ sem érdemlek…

Illetve, fene tudja, bennem folyamatosan forr a harag magam iránt, mert képtelenség hirtelen ennyi méreganyaggal szembenézni, mint ami engem rág tudattalanul és évek óta, és ami most feltör. Most úgy nézek magamra, hogy … á, leírhatatlan mekkora ronda nagy állat tud lenni az ember…
Ahogy olvasgatom a blogokat, úgy tűnik, most ilyen szelek járnak…

A. tanított a pünkösdi ceremonális tanfolyamon egy technikát, hogyan tisztítsuk le magunkról a külvilág hatásait, de arra nem tudok semmit, hogy hogyan védjem meg magamat magam ellen.
Pech.

Érzések

A tegnap esti düh még nem teljesen távozott el, ezért cselhez folyamodtam, és, mert tegnap óta szeretnék rajzolni, most megtettem, kirajzoltam magamból, ezt.
Utólag néztem meg jobban, és arra a megállapításra jutottam, hogy tök mindegy milyen rajzot készít az ember, arról olvasni lehet a lelkiállapotáról, nem feltétlen kell háznak, fának, stb-nek lennie.
Ez a rajz is nem szép, de kifejező. A tudattalan feketéje, a feltörő érzelmek, harag, indulat, melynek lángnyelve felcsap az égig, mégis egy szívalakot zár be, amiben a zöld ruhás hölgy a szívcsakrát ugyanúgy képviseli. Azonban itt nem a szeretet, béke, boldogság, megbékélés látszik, hanem marad a harag, ami végigvonul a kettes csakrától fogva az összes csakrán, és jól passzol a rajzhoz egy írásom, a fekete ima. Ebből egy sort rá is tettem a rajzra.

A vicc az, hogy még be sem fejeztem a rajzot, elementáris tüsszentés kíséretében kitört rajtam egyfajta náthaféleség, ami szerintem nem allergia, - sosem voltam az - és nem komoly megfázás, szerintem csak tisztulás, valami feltört, és utat kért magának. Zsebkendők garmadájának elfogyasztása után enyhült az orrfolyás, igaz, beizzítottam a párologtatómat is egy kis eukaliptusz olajjal. Oka sok minden lehet, kezdve az első itthoni gyártású fagyitól az iskolaudvaron hirtelen elfogyasztott hideg víztől, de én inkább a legelső feltevésre gondolok, belső tisztulás. (tény, hogy valami sok, valamiből elegem van)
Lányom hozott (homeo)patás gyógyszert, azzal együtt holnapra már nem nagyon szabad, hogy bajom legyen.

A másik, ami tetszett: kaptam egy emilt a tanulómtól, hogy írjam le, mi mit jelent a 15-ös Ördög kártyáján, és miért éppen azt. Hát, leírtam, épp csak a rajzot nem küldtem el:)

Hányinger…

… magamtól… és az élettől…

Ma rossz passzban vagyok… :(

A napokban egyik tanulóm átküldte a férje rajzait.
Szenzációsak. (íme – hát hol vagyok én ettől?)

Olyan képek, amiről tegnap beszélgetve az jutott eszembe, hogy simán megrajzolhatná a tanulómnak a Tarot kártyát. Aztán, ahogy néztem, annál inkább erősödött bennem egy gondolat, hogy át kellene küldeni A-nak, biztos tetszene neki, és felkérné Z.-t, hogy rajzoljon számára. A rajzaiban már így is benne voltak a lapok üzenetei, hát még, ha tudatosan rajzolná. Simán kiosztottam őket: ez így ahogy van, jó lenne a Hold lapjának, az a Világ lapja lehetne, amaz az Ítélet…. Láttam benne, és tudtam, hogy A. is látni fogja.

Tudtam, hogy bebukom, mégis megtettem.
Nyertem.
A. azonnal válaszolt, és már benne is volt a felkérés egy próbarajzolásra.
Megtehettem volna, hogy nem szólok, és nem mutatom meg.
De valamiért muszáj volt.

Így ismét csak az a végeredmény, hogy nem az én kártyám jelenik meg. Pedig már azt is kezelésbe vette egy grafikus, hogy kiigazítsa a tétova vonalaimat, és szépítsen egy kicsit ott, ahol kell.
(csak félbemaradt, mert aki támogatott volna minket, elbukta a pénzét, és nem vállalta tovább, pedig el sem indultunk még. Állítólag tök szépek lettek azok a lapok, amik készek lettek, csak én nem láttam, és talán soha nem is fogom)

Megint csak újabb bizonyíték, hogy középszerű vagyok.
Az sem.
Semmire sem jó.
Képtelen az alkotásra.
Nem tudok jól rajzolni, jól írni, csak a kényszer van, hogy kifejezzek valamit, de ne csak magamnak, mert az túrót sem ér, ha nem oszthatom meg országgal-világgal.
Nem egy vagy két emberrel, én attól lennék értékes, ha maradandót tudnék letenni az asztalra mindenki számára.

És újat.

Amit csak én tudok.
Nem másnak, magamnak szeretném bizonyítani, hogy érdemes volt élni, és érek valamit, tudok valamit.
Nekem nem elég, ha rendszerbe foglalom mások írásait. ÉN AKAROK valami újat letenni az asztalra, valamit, ami ALKOTÁS, és nem munkahelyi elismerésecske, és nem gyereknevelés, nem főzés, és nem „csinálom”, ahogy tanácsolták – mindegy mit akarsz, csak csináld – hanem alkotás.
Megalkotni szeretnék valamit, amit csak én tudok.
És nincs ilyen.
Ha megkapnám az időt, hogy dolgozzam valamin, akkor pedig kiderülne, hogy nincs is elég fantáziám, belül üres vagyok, felszínes, nincs is bennem elég mélység semmihez sem.
Egy impotens, tehetetlen liba.
Értéktelen segg.
Ostoba.
Gyűlölöm magam ezekért a hajtóerőkért.

GYŰLÖLÖM!!!
És nincs megoldás, nincs feloldás.

Társadalmi érdekeltség - mint hajtóerő

Így hívják azt az idióta kényszert, ami engem hajt. Egy belső kényszer, hogy valamit alkossak – mások számára. Vagyis mások számára legyen értékes, mert nem magamért, hanem értük teszem, tenném mindezt. Ez az elsődleges, és emellett csak másodlagos, hogy elismerést kapjak érte. Másodlagos, de nem lényegtelen.
Nem kell világhírűnek lennie, és nem kell maradandónak lennie. Ez tényleg nem fontos.

Kevés, túl kevés csak magam kedvére alkotni, és nem megosztani másokkal. És kevés, ha csak néhány emberhez jut el.
Én szenvedek ettől a legjobban, de ez van, egyelőre nem találom az utat. Ez már egy levetkőzhetetlen belső kényszer, ami születéssel hozott, és nem gyerekkorban, neveltetés által felvett kényszer. Elég sokáig váratott arra, hogy megértsem, felismerjem, és éppen ezért sokkal nehezebb kezelni. Külső kényszert alakít az ember, befolyásol, lekorlátoz, teljesít, vagy nem teljesít, de belsőt nem lehet korlátozni, annak teret kell adni, mert akkor lesz teljes, egész az életem, ha megvalósítom. Megvalósítás nélkül hiába éltem. Ha ezt lekorlátozom, az megbetegíthet, mert belül kél majd önálló életre. (Mármint a megvalósítási kényszer)

Az idő pedig megy, halad, szalad, és – írnám, hogy hülyén fogok meghalni, de nem ez a legjobb fogalmazás – úgy halok meg, hogy nem teljesítettem be (vagy ki) az életemet, a feladatomat, a fene tudja mit.
Ha erre gondolok, keserűség fog el.
Nem tudom, hogy hogyan kell egy láthatatlan falat lerombolni, amiről még csak azt sem tudom, hogy miből van, de meg kell találnom a megoldást magamban, - vagy magamon kívül, ahol a fal van. Még azt sem tudom, hogy hol a fal.

Valami eszembe jutott:
A Tarot szerint a külvilág azt akarja, hogy legyek mértékletes. A belső kényszer pedig határtalanságot akar, és kiáradást. Itt máris van egy összeütközés, ahol a külvilág azt szeretné, hogy nehogy már túllépjek, tovább lépjek rajtuk, ami egyrészt valóban azt igényli, hogy kompromisszumos megoldást keressek, de másik részről, ha másról van szó, akkor nem engedhetem, hogy visszahúzzanak, csak azért, mert nem tudnak követni.
Ezzel a külvilágot megértettem, már csak a magamban levő akadályt kell megtalálnom, mert – ahogy asztrológiai tanárom mondta valamikor: behúzott kézifékkel nem lehet száguldani.
Nos, ha nem is száguldásról van szó, azért, szeretnék ennél nagyobb sebességre kapcsolni:)

Ezzel nem lebecsülni szeretnék senkit sem, csak éppen nem értem, miért kell nekem azért – és csak azért – lépegetnem, mert ők a talajt érzik biztonságosnak, én pedig a levegőt. Ez éppen olyan, hogy én egyem meg a spenótot, mert ők szeretik. (Én is, de ez már más kérdés)
És igen, itt jön be az, hogy csupa szűz jegyű vesz körül, aki összerosálja magát, ha el kell engednie valamit, ami az ő számára biztonságos.


Nagyobb tűz, vagy a nagyobb tűz kiáradása, szenvedély, lángolás, lelkesedés, erő, tetterő, energia. (ezek azok a szavak, amiktől azonnal hálót dob rám a külvilág, és megkötöz, a környeztemben élő azon személyek, akiknek a hiúságát sérti, ha magasabbra emelkedem, mint ők:))))
Könyörgöm, ha az én gondolataim repülővel közlekednek, nekik pedig csak rollerjük van, ne akarják már, hogy a repülővel guruljak a roller mögött:)))

ÉS MÉG MINDIG NEM BÁNTÁSIBÓL ÍRTAM, HANEM AZÉRT, MERT MÁSOK VAGYUNK, ÉS ÉN - ÉN AKAROK LENNI.

A vicc az, hogy a belső blokk feloldásához egyedül én kellek, ott nem oszt, és nem szoroz a külvilág mentalitása.

Sok

Hát, ez nekem kezd sok lenni, nagyon sok…

S. azt ígérte, hogy majd felhív.. vagy lehív egy koccintásra, de nem hívott. Viszont a kisfőnöknőm, és a volt főnököm ott volt a meghívottak között. (Így nekem már érthető, hogy miért nem lehettem jelen)
Ismét egy be nem teljesített ígéret.

Elfáradtam a héten. Teljesen reménytelen minden próbálkozás, hogy haladjunk. Csak bele-belelépünk egy-egy adatba, és aztán programhibára futva csak kilépni tudunk belőle, kezelni szinte semmit. Ott áll kb. 6000 elengednivaló, és ezt játsszuk. Nap, mint nap megnézzük, hogy javult-e valami, vagyis elintézhetjük-e azt, amit tegnap nem sikerült, minden nap elölről kezdjük a listát, és az anyag csak gyűlik, halmozódik. Ehhez jön egy akadékoskodó volt főnök, és minden kolléganő úgy ront be a szobába egy-egy hiba miatt, mintha mi lennénk a kisistenek, akik mindent meg tudnak oldani. Csak jelenteni tudjuk, de nem történik semmi azon kívül, hogy megköszönik a bejelentést, és intézkedést ígérnek.

Két barátnőm is megtalált a politikával, és egy honlappal, és most beálltak a politikai „jajaj” küldözgetők közé, mondván, ha ez mind igaz, akkor Mo. nagy bajban van.
Már késő, nagyon-nagyon késő a fejünkhöz kapni. Az országot nem most adják el a fejünk felől, hanem már réges-régen eladták. Már nem tehetünk semmit, mert minden, ami történik, az úgy van beállítva, hogy a mi érdekünkben történik, nekünk segítségnyújtás. Elég egy meggondolatlan mozzanat, és a Taszáron levők, itt országon belül majd helyreállítják a rendet. Ebbe senki sem gondol bele, csak uszít, és lázít. (Ha belegondolok, hogy a fiam pedig most jelentkezik katasztrófa-védelem szakra, hát kiráz a hideg).
Az egyetlen, amit tehetünk, hogy éberek vagyunk, nem pazaroljuk az energiáinkat felesleges indulatokra, mert a harag, az indulat mindig rossz tanácsadó, hanem megpróbáljuk a belső egyensúlyt megtartani magunkban, elfogadni azt, ami ellen nem léphetünk fel, (mert hogyan is tehetnénk? Ehhez egy lángelme kellene, egy olyan vezéregyéniség, aki képes lenne az ország vezetésére, de már régen velünk szemben áll a túlerő is, és a politikusainkról jobb, ha nem beszélünk, hisz nincs, aki a helyükre állhatna) és a lehető legjobbat kihozni minden napból.

És ilyenkor csendben megkérdezem: hogy miről beszélnek a mi híres felemelkedett mestereink? Amikor zúdul a csatornázókból a szó, mint a Niagara vízesés, akkor biztosak lehetünk benne, hogy nem más az, mint porhintés. Ahogy már említettem, az angyalok nem bőbeszédűek, hanem rövid mondandójukkal arra késztetnek, hogy gondolkodjunk el, és tegyünk felismeréseket. Ezzel szemben a csatornázók közvetítése szinte a szánkba rágja, hogy mit tegyünk. (A Bibliában le vagyon írva, hogy hamis próféták jönnek…) Félreértés ne essék, nem a felemelkedett mesterekben nem hiszek, hanem a közvetítőjükben. Ha valóban olyan nagy a baj, akkor pl. Kryon, Mo. úgynevezett védnöke miért nem beszél az országunkat fenyegető bajról? Szerintem az egész nem más, mint éppenhogy figyelemelterelés a lényegről. Ettől hamis mindaz, amit a csatornázók adásként vesznek.

Az elmúlt hónapban három hallgatóm is a válásra készül. Ezen is van mit gondolkodnom, hogy miért éppen nekem jutott az a megtiszteltető szerep, hogy segítsem őket? Ez akkor is kérdés, ha én is elvált vagyok. Vagy annál inkább az. Igaz, a „variáció egy témára” megvan. Az egyiktől feltételezhetően válnak, a másik maga döntött úgy, hogy válik, még ha egyedül marad, akkor is, a harmadik pedig az igazi boldogságra készül a válás felvállalásával.

És ez így, összességében annyira, de annyira sok lett nekem, hogy most hányingerem van, vagyis nem tudom megemészteni az egész napot úgy, ahogy van:(

Ráadásul még a herpesz is kiütötte a számat, pedig holnap avatunk, mondhatom, szépen fogok kinézni:(

A szeretet öt nyelve

Órákig lehetne írni apró kis figyelmességekről, amik arról szólnak, hogy hogyan tanuljunk meg szeretni, és elfogadni másokat úgy, hogy ők is érezzék. Olyan sokszor ajánlottam már ezt a könyvet másoknak, most is ezt teszem:)

(A könyv ugyan a házasságról ír, de gary chapman-nek egy egész sorozata van már a szeretet öt nyelvéhez kapcsolódva, és az alap ez, amit itt ír le)

Segítség ahhoz, hogy milyen típusú ember felé hogyan mutassuk ki a szeretetünket, mert a szeretet kimutatása megtanulható.

De mit tegyen az, aki nem szereti önmagát: egyáltalán hogyan kell szeretnünk önmagunkat, hogy az ne legyen önző szeretet?
Azt hiszem ez az a kérdés, ahol sokan a kardjukba dőlnek. Néha azt hiszem, hogy nem is tudok szeretni, másokat sem, nemhogy önmagamat, és csak egy érzéketlen fatuskó vagyok:)))

Azért igazán szeretném már hallani, hogy valaki elmondja egyszer: mit is jelent a „szeresd önmagadat”. Érdekes, de erről mintha nem jelent volna meg könyv…
A szeretetről annyi könyv jelent már meg, ami számomra ékesen bizonyítja: amit ennyire magyarázni kell, azt maga az írója sem tudja legtöbb esetben, hogy mit jelent a gyakorlatban:)
Néha arra szoktam gondolni, hogy egy írót, akit nem is tartok hitelesnek, addig heccelem, míg ki nem fordul magából, és akkor meg nem állapíthatom: na, ugye, hogy nem megy, pedig vannak nálam keményebb emberek is.

Müller Pétert szeretem, mert ő úgy ír, hogy abban benne van az emberek gyarlósága, esendősége, és nem csak az embereké, hanem az övé is, a saját botlásai is. Elismeri, hogy ő is tud hibázni, hogy neki is nehéz minden embert szeretni, már akkor is jó, ha elfogadni tud, és úgy ír, hogy abban inkább az van: Úgy kellene, hogy…
És ebben benne van a törekvés, és az, hogy de nem megy…

Ahogy nekem sem… most is, lám, írok róla, a gondolataim lehetnének akár okoskodások is…. Az igazi, kifejező szavak elhagytak délelőtt, amikor jöttek a gondolatok, és mást csináltam, nem tudtam leírni őket…

Kell-e egyáltalán beszélni róla? kell-e egyáltalán tanítani? Lehet-e tanítani? Szerintem nem. Bár, a fej is szükséges hozzá, szív nélkül üres tudás lesz belőle.