Új energiák(?)

Képet kerestem a gazdagság forrásához, és ezt találtam...

www.univerzumitudatossag.blogspot.com/

Kirael - talán Kryon más fordításban? Mindenesetre a téma azonos, a stílus azonos. Nem tudom megállni, hogy ide ne másoljam Lemuriáról szóló szavait, mert Lemuriát ezerszer jobban szeretem, mint Atlantiszt. 

"KÉRDÉS: Hogyan érték el a lemuriaiak a gazdagságot?

KIRAEL: A lemuriaiak sosem törekedtek a gazadagságra. Elfogadták, hogy gazdagok. Sosem tekintettek arra, amivel nem rendelkeztek; csupán azt szemlélték, amik volt. Tudták, bármit is birtokoljanak, az egy lépcsőfok afelé, amire vágyakoznak.

Látjátok, a lemuriai társadalom közel 50 000 évvel ezelőtt már pontosan tisztában volt azzal, hogy minden a gondolat megnyilvánulása. Kitartottak emellett az igazság mellett. Azt gondolhatnátok, ez egy olyan társadalom volt, amely sosem viccelődött, és nem mókázott. Ó, igenis tréfálkoztak, viszont sosem viccelődtek a hiánnyal kapcsolatosan. Igazából, sosem viccelődtek azokon a dolgokon, illetve nem mondtak semmi olyasmit, amit esetleg ma viccnek vélnétek. Érezték, hogy bármit is mondtak, az szent volt. Ezt mondod: „Nos, ez egy kicsit unalmas társadalomnak hangzik, ugye?” Nem, mert a szentség számukra az életerőt jelentette. El tudjátok ezt képzelni? Azt gondolták, minden, amit kimondtak, az életerőnek volt szentelve. Tehát, mindig elővigyázatosak voltak afelől, amit kimondtak.

Barátaim, mi a különbség Lemuria és az általatok most ismert világ között? Nos, most rendelkeztek a mátrixszal. Akkoriban nekik nem volt mátrixuk. Minden egyes szót úgy választottak meg, mintha azok megnyilvánulnának [manifesztálódnának]. Tudták, ha hibáznak bármilyen módon, és valami ilyesmit mondanak: „Ó, úgy gondolom, ez a kis viszketés a szememnél fejfájássá alakul” és lám-lám, egy pillanat alatt, lüktető fejfájásuk lett volna. Tehát, soha nem mondtak semmi ilyesmit. Inkább, ha a szemük felett egy kicsit viszketett, ezt felelték: „Ó, szétoszlattam a viszketést a szemem felett. Már múlóban van.”

Ha a viszketés elkezd kicsit fejfájássá alakulni, nem úgy gondolták, hogy ők teremtették meg a fejfájást, vagy elszalasztottak egy jó alkalmat, hogy így mondjam. Beletekintettek oda, ahol a lüktetés volt, és utána alkalmazták koruk varázslatát. Ó, úgy értettem, hogy a ti korotok varázslatát használták. Fényt alkalmaztak. Hangot használtak. Mindent felhasználtak, ami szükséges volt, hogy a fejfájás eltávozzék. A lemuriaiak elővigyázatosak voltak, hogy kizárólag arra gondoljanak, amit akartak, nem azt, amit nem akarnak. Tehát, mindig gazdagok voltak."

A gazdagság forrásánál…

Egy sztereó fülhallgatóval hallgatandó rövid, kb. 20 perces reflaxációs meditáció. Lényege, hogy mind a két fülembe más-más szöveg érkezik egyszerre, így blokkolva a bal agyféltekét, ezáltal a megerősítő állítások akadálytalanul hatolnak a tudattalanba hogy aztán onnan fejtsék ki áldásos hatásukat. 

Ha már áldásos, akkor én kérem is hozzá az isteni áldást. 

Tehát agykontroll. Nem vagyok túlságosan a híve, mert sokan nem jól, nem jóra használják. A célja nem a másik ember befolyásolása, hanem önmagunk megerősítése, hogy képesek vagyunk, sokkal többre vagyunk képesek, mint azt gondolnánk.

Régi, blokkok, akadályok, gátak feloldását segítheti elő. Van, amihez több idő kell, van, amihez kevesebb.

 A hang, és a zene kedves, hallgatnivaló, és tényleg nagyon jó hatással van rám. Nem mindegyik technika hat rám így, mint ez. Ahogy hallgatom, független mindentől, amit eddig mondtak, mondanak, valóban a végtelen gazdagság érzete tölt el, és nem is annyira a gazdagság, hanem főképpen a boldogság – olyan: „de jó nekem!” érzés, és öröm. 

A szabadság érzete, pedig gazdagságról van szó:)

Nem is eredménytelen, mert ma végre kifizette a munkahelyem a csináltatott szemüvegem (szept. 15 óta várok rá, azóta állt benne a saját pénzem) és egyik hallgatóm nem csak fizetett, hanem a jövő havi díjat is odaadta – hátha akkor éppen nem lesz pénze:)))) 

 És minden kiadott forintom a világot gazdagítja: azonnal tovább is adtam Csurinak, jól jött az osztálypénzbe, a ballagási ruhára és egyebekre. Egyik fele erre, a másik felét megkapta Picur, hogyha netán vásárol az OBI-ban, ne a saját pénzéből kelljen, mert az sem biztos, hogy pont akkor vissza is tudom neki adni:)))

Sőt, holnap étkezési utalványt is kapunk, hurrá!

 

Az a kósza hír járja, hogy jövőre bevezetik nálunk is a cafeteria rendszert, bár nem igazán értem, hogy most, hogy adózás alá vonják, miért lett rá egyszerre fedezet. Attól tartok, hogy jogos bérünk rovására akarják a szánkat betömni, így esetleg kevesebbet fognak majd adni, és nem jól járunk, hanem rosszabbul, hisz még adót is vonnak talán belőle.  

Egy tisztességes munkahelyen a munkavállaló határozza meg, hogy milyen arányban osztódjon el bérlet, munkaruha, üdülési csekk, stb. között az összeg, de az én munkahelyem nem igazán tisztességes, remélem nem lesz kötelező üdülési csekket váltani, ha egyszer megkaphatnám azt is étkezési hozzájárulásban – így legalább annak nagy részére biztosan meg lenne a pénz, és az erősen lecsökkentett bérünket ki lehetne egészíteni vele.

Úgy legyen, amen!

 Viszont most olvasom, hogy a hideg étkezési utalvány megszűnik, a meleget pedig nem lehet jelenleg beváltani közértben:( 

Kölcsön adom a főnököknek a CD-t – egy feltétellel: nem saját, hanem dolgozói zseb gyarapítására használhatják csak:))

 Az az igazság, hogy fáradt vagyok, és lassan már kínomban írok mindenféle zöldséget:)

Elektromosok(k)

Néhány hete lógnak a falból a vezetékek: úgy voltunk vele, hogy nem érdemes addig visszaszerelni, míg meg nem lesz a javító festés. Igen, de a javító festés valahova a messze távolba osont el, így végülis rászántam magam, és felhívtam a villanyszerelőt. Eljött, körülnézett, kértem, hogyha lehet, kísérjen el egy szaküzletbe, mert könnyű azt mondani, hogy vegyem meg, de mi van, ha megveszek valamit, ami esetleg szép, de nem jó, nem odavaló, vagy felszerelhetetlen. Eléggé kikerekedett a szeme, de ma mégis felhívott, hogy ma lenne rá ideje, hogy Újpesten körülnézzünk. 

Amikor pedig vásároltunk, akkor az én szemem kerekedett ki: honnan a búbánatosból kellett volna nekem ezt mind egyedül tudnom, és megvennem????

Ilyen kábel, olyan csatlakozó, wattok, voltok, foltok, kábelek, meg a fene tudja mi mindent nézett, és gondolkodott, miből milyen és mennyi. Ha neki ennyire nem könnyű átgondolni, akkor én honnan tudtam volna?

Jó is, hogy együtt mentünk, mert így szóba került, hogy le lehetne cserélni az egész biztosítéktáblát, hisz az van még fent, amivel átadták a lakást. Az elektromos cuccok száma viszont megnövekedett, és a biztosítékok vegyesen bírják a terhelést.

Nem számoltam menet közben, hisz1-3e ft között mozgott a tételek értéke.

 Egyelőre – mivel a pénzem vészesen fogy – a konyhába csak fénycsöveket vettünk, ebből kettőt, meg spotlámpát az előszobába, ahhoz transzformátort, konnektort, a biztosítéktáblát, és az abba valókat, és a sok kis apró tétel 24e ft-ba került. Fizettem, mint a katonatiszt, utána pedig rákérdeztem, hogy maga a szerelés mennyibe fog kerülni. Kb. ugyanennyi…. 

 Csurinak fehérneműre volt szüksége, tegnap még több levonásról érkezett sms, és ma már ott tartok, hogy elfogyott a felújításra szánt összeg. 

A csempe megvan, a ragasztó megvan, a konyhai szekrényt határozottan leredukálom egyelőre polcokra, és vége a tudományomnak.

 A három szobára kellene még glett, és festékanyag kb. 70e ft, gipszkarton, laminált padló (olcsóbb, mint a padlószőnyeg), és akkor még nem beszéltünk az álmomról: az ágyterítő, függöny, díszpárna, esetleg szőnyeg kicseréléséről, egy helyen véve az anyagokat, hogy a színharmónia meglegyen közöttük. 

 Fogalmam sincs, hogy miből lesz folytatás úgy, hogy a végén minden rendezett legyen, és ne legyen szedett-vedett, toldott-foldott, és ne nagyon kelljen átmenni „koldustempóba”.

 Most a legszívesebben leírnám, hogy gyűlölöm a pénzt… de legalábbis pipa vagyok rá, mert nincs elég, már megint nem jut, már megint kompromisszum. 

Amikor majd folytathatnám a szépítgetést, felújítást, addigra olyan koszos lesz megint minden, hogy akár kezdhetem majd elölről…

Sosem lesz igazi, otthonos otthonom:(

Kívül-belül

Felújítás. Nem csak én újítok fel, hanem panelprogramra vállalkozott a szövetkezet is – sajnos erőteljesen úgy tűnik, hogy bele fog törni a bicskájuk:(

 

Nagyon jó a mostani elnöknő, tetszik a hozzáállása. A felújításba lehetséges lenne belevenni az ablakcseréket, a bejárati ajtó cseréjét, szigetelnének, festenének, és egy csomó mindent megjavítanának.

A lakók azonban sokallják a nyolc éven keresztül törlesztendő havi 13e Ft-ot, pedig hosszú távon a felújítás hozna annyi megtakarítást, - állítólag van, ahol a 38e Ft-os fűtés 22e Ft-ra csökkent le, - hogy a különbözetbe bele is férne a törlesztő részlet.

Minden lakó attól fél, hogy mi lesz, ha nyugdíjba megy, mi lesz, ha megszűnik a munkahelye, pedig éppen erről szól a mellé kötött biztosítás, hogy védve legyünk az ilyen váratlan helyzetekben. Nem gondolnak bele, hogy hosszú távon mindenképpen megéri, mert ha elakarják adni a lakást, a felújítás értéknövelő, ha a gyereknek adják át, akkor azért, ha ők maradnak benne, akkor azért. Mindenképpen megkockáztatnám, hogy belevágjak, még akkor is, ha jelenleg nem tudom, hogy miből és hogyan törleszteném. Sajnos az elindításhoz legalább 80%-os szavazat kellene, és most a részközgyűlésen sem jelentek meg sokan, így elég nehéz lesz zöldágra vergődni.

 

Én nagyon szeretném, ha sikerülne. Alapból 30-40%-kal kevesebbe kerülne az ablakcsere ott, ahol még nem cseréltem, és a radiátor is. Már ez egy komoly megtakarítást jelentene, kár, hogy nem így látják a többi lakók:(

haladás minden téren - térben és időben:)

Mindig egy kis lépéssel előbbre:)

A konyhában már 80%-ban fent vannak a csempék, már a minta is a falon van. Munka van még elég, hisz a szekrényt is meg kell csinálni, még néhány csempe, még fugázni kell néhol,
de már be van kötve a gáz is, flexibilis csővel. A járólapok csillognak, ha vékony, finom porréteg lepi el munka közben, akkor csúszik, mint a jég.
A WC tartály és a csésze ki lett cserélve, új a mosdó és a szifon a fürdőszobában. A konyhai csap még javításra vár, de holnap az is átesik a „műtéten” vagy a cserén.
Szombaton csempézte le Picur a WC-t, amihez ki kellett venni a WC csészét a helyéről, és száradásig nem is lett visszatéve. Megpróbáló időszak volt, fiam barátjánál aludt, én pedig vasárnap reggel mentem tanítani – ahol csak budi volt:))))

(Egyik kis tanítványom telkén tartottuk az órát, mert gyönyörű idő volt. Emellett tanítványomnak csak fekve lehetett hallgatni az előadást, mert veszélyeztetett terhes, és így nyugágyban fekhetett egész nap, mégsem maradt le a napról.)

És én hogy tudtam még azt is értékelni! Ma reggel került vissza véglegesen a helyére, mit mondjak, volt nagy öröm:))))

Megérkezett a szövetkezet „meghívója” részközgyűlésre. A téma a biztosítás kötése az Allianz bankkal a házra, - ez azzal fog járni, hogy módosítani kell majd az egyéni szerződésemet, hogy ne fizessek duplán egy azonos szolgáltatásra – és ugyan csökken az egyénileg fizetett biztosításom, de nőni fog a közös költség. Remélhetőleg arányban lesznek egymással.
Fűtéskorszerűsítés: csak szelepeket, gömböket, órákat cserélnek, radiátort nem. Viszont Picur azt mondta, hogy még előtte ki kellene cserélni a radiátorokat is – muszáj lenne ehhez az újításhoz. Az órák felszerelése 115 ezer forint, ebből lejön az állami támogatás, a maradékot pedig 96 hónap alatt kell majd visszafizetni, ami havonta durván kétezer forintot tesz ki. ezzel nincs baj, de a radiátorcsere szintén 130 ezer forint körüli összegbe kerül. Még nem tudom, hogy hogyan oldom meg…

Raziel
azt üzente, hogy csak kérnem kell, és türelmem elnyeri jutalmát, jön a pénz, figyeljem a jeleket. És ezt pont akkor írta le, amikor kivetettem, hogy mi az üzenete a pénzeskosárkám kiborulásának, és mit várhatok anyagilag. (Attila fordításában: dől a pénz) Az üzenet szinte válaszként is jött, és jól összecseng a jelekkel. Sőt, mi több: észre is vettem, és annak értékeltem, aminek szánva lett:)
Igaz, az is benne van az üzenetében, hogy a többit majd velem beszéli meg, ezt kíváncsian várom, hogyan fogja megtenni:)))

A közös elemzéskor a pénzről átterelődött a szó a médiumitásra, az üzenetek vételére, a hárításomra – amit állatira nem tudatosan csinálok – és azzal bíztattak a többiek, hogy a blokk hamarosan feloldódik, már csak néhány hónapom van rá. És ez állítólag összefügg az anyagi helyzetemmel.
Sasolok nagyon, fülelek, és agyilag készen állok, hogy a blokkjaim mit csinálnak, azt passzolom. Remélem nem nekem egyedül kell feloldani azokat, mert meg sem találom őket:)

Festünk – nem festünk

Mint a mesében:) Hol volt, hol nem volt…
Most éppen nem festünk, de holnap már igen. Egy darabig eljutott Picur, aztán ki kellett vonulnia Lőrincre, így esténként itt már nem tudott dolgozni. Holnap az előszobákat és talán a kisebb helységeket próbálja rendbe hozni, utána jön majd a csempézés a konyhában, és a linóleum helyére a járólapok.
Járólapok: nem volt egyszerű választani úgy, hogy árban és minőségben egyaránt megfeleljen. Szerintem, ha meglátjátok – kölykök – frászt fogtok kapni:)
Ez van, ez lesz, Zalakerámiás termék, jó lesz az. Csak éppen a csempék sem érkeztek meg, mert a Fehérvári úton, ahol a kirendeltség van, ott leginkább csak katalógus van, és maga a csempe Pécsről érkezik. Addig már eljutott, hogy Pestre ért, de a telepre még nem. Ma már volt esélye, hogy haza is szállítják, de végül mégis csak kedd lesz belőle. Bevallottam az adminisztrátor hölgynek, hogy lila gőzöm sincs, hogyan fog lekerülni a kocsiról a 31 doboz csempe, hisz egyesével 20-25 kg. körül vannak, az én apám pedig nem az Erős János. Picur Lőrincen, fiam főiskolán, és, ha itthon lenne, akkor sem biztos, hogy elbírná a dobozt. Így aztán a lepakolás is a szállítóra fog várni, némi térítés ellenében. Bánom is én, de legalább erre is van megoldás.

Várom a Citibank döntését, hogy megadja-e nyavalyás kölcsönét, és mikor. Sokkal lassabban megy az ügyintézés, mint gondoltam volna. Eleve majd’ egy hétbe tellett, mire kész lett a munkáltatói igazolásom, utána találkoznom kellett a Citis ügyintézővel, szerződést írni, és lassan egy hete várom, hogy jóváhagyják, és utaljanak. Ezért sem bánom, hogy késik a csempe, talán addig megérkezik a pénz is, hogy a fennmaradó összeget ki tudjam fizetni. Akkor is kifizetem, ha később jön, de az már kicsit gázos, nagyon mínuszba kell mennem.

Előszoba fal és ágy megérkezett, némi bonyodalom után a helyére is került, nekem tetszik:)
Az ágy kicsit több helyet foglal, mint az elődje, mert ebben benne van a matrac, azon pedig rajta volt, ez kb. 4 cm. pluszt jelent. Pont elég ahhoz, hogy a félig nyitható ajtón kimenve beverjem a lábam. De, van fiókja, - még korrigálni kell egy kicsit – és bele fogok tudni pakolni úgy, hogy hozzá is fogok férni.

Tervbe van még a WC, új kagyló, és víztárolóval, a fürdőszobába új mosdó, - arra kell majd nagyon figyelnem, hogy ami a konyhában lejön csempe, az talán pont jó lesz a kád peremét körülcsempézni, hogy ne folyjon le a víz – és szeretnék egy új tükröt, esetleg egy új tükrös szekrényt is. Ezek már nem olyan nagy tételek, de sok kicsi olyan sokra tud menni, hogy mire kettőt pislantok, már üres a pénztárcám.

Bece azt mondta ma, hogy októberben valószínűleg költöznek…
Ha ez így van, akkor a szobákban is ki kellene festeni, mielőtt szétköltözünk. Nekem a nagyszobába jó lenne új padlószőnyeg, és akkor tarthatnám ott a tanfolyamokat, úgyis úgy néz ki, hogy a mostani lakást már októbertől nem fogom megkapni, mert a tulajdonosa kiadja albérletnek. Ebben az esetben vennem kell táblát is.
Aztán szeretnék még új ebédlőasztalt, tolóajtót a fürdőszobára, hogy nyitva lehessen hagyni, hogy szellőzzön, és ne penészedjen be a fala, és szeretnék még egy összecsukható asztalt is a tanfolyamhoz, és szeretnék még új tűzhelyet, és új ágyak kellenének a kölköknek, és nem szeretnék arra felébredni, hogy bilibe lóg a kezem, pedig már nagyon ott van ezzel az utolsó bekezdéssel:))))
A tanulóim pedig fogynak szép csendesen:) Augusztusban a fele tanfolyamot ők mondták le, a másik felét pedig én a festés elkezdése miatt. Holnap mentem volna, de ma kaptam a telefont, hogy egyik tanulóm beteg, és kórházi vizsgálatra vár. Azért bízom benne, hogy az internet és telefon váltással valamennyit megtakarítok a rezsiből...

Alig vártam, hogy végre leteljen a hitelem, és egy kicsit több pénz legyen a pénztárcámban, és mire eljutok ide, addigra belekezdek, illetve folytatom egy hitelkibővítéssel, megint hosszú ideig. Viszont látványos lesz az eredménye.

Jelenleg mindent szépen, egyenletesen lep a por, de Picur szerint nem érdemes nagyobb takarításba belefogni, mert mindjárt porol tovább:)

Anno, öt éve jórészt azért vettem fel, hogy a sok kicsi hiteltörlesztő részletet egybevonjam, így keveset tudtam a lakásra költeni belőle, de valamit akkor is használt.
Most sokkal többet fogok tudni felmutatni. Ha azt nézem, hogy már két ablak le lett cserélve, és redőny és szúnyogháló van rajtuk, akkor is van mit felmutatnom az elmúlt évekről. A nagyszobába sajnos még nem tudom, hogy hogyan oldom meg, mert ebből a pénzből nem fog telni, pedig legalább szúnyogháló kellene, hisz tegnap is, és ma is fogtunk sáskát itt, a negyedik emeleten. Frászt fogok kapni, ha beröpülnek oda, ahol én vagyok.

Aztán úgy tűnik, hogy pályáznak még néhányan a pénzemre. Ma este becsengetett egy alak, radiátorcserére hivatkozva. Nem tudom, hogy végül mit akar a szövetkezet, de ezek szerint a radiátorcserét nem vállalták, legfeljebb a mérőket. Így is, úgy is a zsebembe kell nyúlnom, csak azt nem tudom, hogy hova, mert a radiátorra most 130.000.-ft-ot mondtak. Egy nagy frászt!
Szerintem ez sok, a kolléganőmnél öt radiátort – és nagyobbakat – cseréltek le 180.000.-ért. Résen kell lenni, kérem, nagyon résen!

Mindennek ellenére, vagy mindezek mellett, hiszem, hogy van értelme:)

Kezdek aggódni…

Tavaly, ha nehezen is, de ki tudtam szorítani, ki tudtam bírni azt az időt, míg utólag utalják a kölkök után a családi pótlékot, az idén azonban egyre inkább attól tartok, hogy gáz van, gáz lesz. Nemhogy nem kapok, de idén már utólag sem utalják, mert nem fog járni.
Eddig nyugtatgattam magam, hogy nem aggódom, ráérek akkor, amikor már szorul a hurok, és igyekeztem nem számolgatni. De ez egyenlő azzal, hogy homokba dugom a fejem.

Idén négy tanulóm befejezte a tanulást, és nincs helyettük másik csoport. A jövő hónapban valószínűleg már nem kapom a kisebbek után a családit, ez ismét 51e mínusz, emellett meg akarják szüntetni a havi kereset kiegészítésünket, ami szintén 15e mínusz, és ezt követően nem kívánnak mozgót fizetni ebben az évben többet. Fizetésemelés nincs. A következő lépés, hogy nem kapom majd a fűtéstámogatást sem, mert a szociális támogatásokat is a minimálisra akarják csökkenteni. Ez akárhogy számolom is, 100e mínusz eddig. A számlámon pedig csökken, egyre csökken a pénz.
Ha lesz valami plusz pénzecske, talán majd januárban. Amiből majd a jövő karácsonyt fedezhetem, mert az egész plusz jövedelmet csak januárban akarják fizetni.

Ritkán átkozódom, de most rá tudnék kezdeni.

Megint hitel, megint tartozás, soha nem lesz vége. Ha véletlen eljutok addig, hogy levegőt és esetleg gyümölcsöt vehetek, rögtön bejön valami…
Nesze neked egészséges életmód:(

És jövőre Csuri ballag…

Évek óta azt hallom, hogy jövőre már könnyebb lesz… Mégis, mitől?
Eltartani sem tudom a gyerekeimet, nemhogy segíteni őket…
Őszintén remélem, hogy Raziel tesz valamit, mert nem lesz ez így jó…

Ezek mellett írt a rajztanfolyamos nő, hogy nincs-e kedvünk menni júliusban a tanfolyamra. Hát, nincs. Illetve van, de a kedv az kevés. idő sincs, és pénzt sem lehet erre szánni.

a vásárlás folytatódik

Úgy döntöttem, hogy visszamegyek az ikeába... Láttam egy széket, amit pont jónak ítéltem meg a számítógép mellé. Forgós szék, tartja a derekat, és csak 3.800.-Ft. Nem kell extrára gondolni, műanyag, de végre nem kemping széken szenvedek, egész kényelmes:)

És belefutottam egy kis spotlámpába is, amit fel lehet szerelni a polcra, így most már látni is fogok. István állati rendes volt, segített a lámpához elrendezni a konnektort, és összeszerelte a székemet.

És vettem egy szennyestartót a fiamnak, cserébe pedig ő odaadja azt, amit kb. tavaly ilyenkor kapott. Akkor nem vettem magamnak, és most már teljesen szétszakadt a doboz, amibe gyömöszöltem a ruhákat. Ez a szennyestartó akkor is elfér talán az ajtó mögött, ha nincs teljesen kinyitva. Hurrá!

És vettem még a bébiételes füszereknek befogott üvegek helyett kis fűszertartó üvegeket, négy darab volt 450.-Ft.

Mit vettem még.... Júliának legót - hogy ne csak magamnak vásároljak:)))

A karácsonyi ajándékot a zsákba. (Beeee úgysem mondom meg, hogy mi az!)

Megvan István névnapi ajándéka.

Megkapta Éva is a névnapi ajándékát, (együtt vettük meg a tesco-ban) mini hangfalat az mp3-hoz, és ma elment karácsonyi koncertre.

Nagyinak is vettem terítőt.

Megvettem a húst az ünnepekre.

Húzogatom a listámról kifelé a már megvásároltakat, és még mindig igen hosszú a lajstrom... a pénznek pedig az a tulajdonsága, hogy fogy:)))

monitor

A napokban Szilvi leült a gépemhez egy pillanatra, és teljesen megdöbbent, hogy milyen az én monitorom képe, mert alig látszik, homályos, és nem tudom, hogy milyen volt, mert nekem nem tűnt fel. Naná, hisz nap mint nap itt ültem előtte, és néztem.

Viszont nem ő volt az első, fiam is kérdezte már, hogy látok egyáltalán valamit belőle?

Ez aztán akkora szöget ütött a fejembe, hogy szúrni kezdte, addig-addig, míg az év végi jutalom reményében nézegetni kezdtem a monitorokat. Elég drágának tűntek. Végül Éva volt az, aki a Tesco-s vásárlás alkalmával felfedezett egy viszonylag nagyméretű - 19 colos - lapmonitort 30.000.-Ft-ért.

A munkahelyen a szakszervezettől kaptam 5.000.-Ft-os ajándékutalványt, ami azt jelentette, ha ebbe fektetem bele, akkor 25.000.-ért van monitorom. Ez így már azt hiszem, hogy bőven megérte.

Imrus ma ki is cserélte - nem kis munka árán - a két monitort. amikor jöttem be a szobába, és ránéztem a képre, teljesen megdöbbentem, és spontán kicsúszott a számon egy "Úristen!" felkiáltás. A különbség a két kép között döbbenetes erővel hatott rám, és megértettem, hogy miről beszéltek akkor, amikor azt mondták, hogy láthatatlan monitorom van.

Viszont ahogy a saját fotómból készült képernyővédő működni kezdett, az elképedésem határtalan lett. Én minden képet a rossz monitorból kiindulva rossznak kiáltottam ki, és színt módosítottam rajta, és fényt adtam rá. A régi monitoron gyönyörűek voltak ezek a képek, viszont a mostanival nézve siralmasan eltoltam őket.

Ez még hagyján, de CD-re is levettem, és ajándékba adtam őket egy (szintén) Balaton-mániásnak. HÁt, ez már szégyen. Nem is tudom, hogy vissza lehet-e állítani az eredeti állapotot, vagy minél többet piszkálom fotoshopban, annál rosszabbak lesznek-e.

Ezt úgy sajnálom! a gyönyörűséges naplementéim és fáim, felhőim el lettek tolva. És én még azt hittem, hogy a fényképezőgépem a rossz, az ad sötét képet...

Ja! És kitüntetés!

Szóban megkaptam a tájékoztatást, hogy mikor és hova kell majd mennem átvenni. Bejelentkeztem 20-ra fodrászhoz, hogy emberi kinézetem legyen.

Meghívó sehol. JÖN egy emil, hogy 21. helyett 20-án lesz az átadás. (Körömrágás, kész leszek-e a fodrásznál.... kész lettem) Helyszín önkormányzati minisztérium. Ki kell öltözni. Nem gond, van már fehér ingem, fekete gatyám, és egy zakóm - amit majdnem kihíztam.

Igen ám, de nem egyszer kell kiöltözni, hanem kétszer, mert akkora megtiszteltetés ért, hogy nem csak az országos,, hanem a budapesti ünnepségre is meghívót kaptam, az pedig 21-én délután volt. Ha egyszer egész nap a fehér ingben vagyok, akkor mi a fenét veszek fel másnap, hisz ebbe beleizzadok, cigifüstös lesz, és ha kimosom, nem szárad meg reggelre, ez nem az a lakás... különben is olyan snassz egymás után két nap azonos göncöt felvenni, és két különböző ünnepségre is.:)))

Igen, de híztam már megint, és nincs tisztességes másik felsőm, ami jó volna rám... Ezért hatóvadászatot indítottam olcsó, és emberi felső után. Nem találtam, vagy nem kaptam magamra valót.

Ünnepség: le a kalappal a szervezők előtt... Három istentelen hosszú asztalon sűrű, három, tömött sorban, kellő magassában oklevekek tömege, hisz ez országos ünnepség volt. MIndenkinek regisztráltatnia kellett magát, hogy tudják, ki van itt ténylegesen. A hiányzók oklevelét a kezdet előtt kivették a kupacokból. EGy emeléssel! A regisztrációkor megkaptuk, hogy hova kell leülnünk. El voltam képedve, mert kiderült, hogy az ülések úgy vannak kiosztva, amilyen sorrendben jönnek az oklevelek. Ez még hagyján, de több különböző kitüntetés volt, és mindegyik kiosztása ABC sorrendben történt. Vagyis az emberek kitüntetés sorrendjében, ABC szerint ültek egymás mellett. És ennek megfelelt az oklevelek összerakása. Nem kis feladat ezt így összhangba hozni. És nem volt tévedés!

Azon filóztam, hogy mit fogok kezdeni a táskámmal, hogy át tudjam venni az oklevelet, és kezet is tudjak fogni, és a táska se legyen útban. Éppen nemrég írtam egy iskolás oklevél átvételéről, amikor ez kardinális kérdés volt, és úgy tűnik, hogy akkor nagyon kellemetlenül érintett, ha ez még ma is problémát okoz:))) A szervezés során ez is megoldásra került. Az első sor üres volt. Amikor az első embert kihívták, akkor az az oklevél átvétele után egy sorral előrébb ült le, ugyanolyan sorszámú székbe, mint az eredeti helye volt. Így senki sem volt útban a kivonulónak, és a leülőnek, és a táskának az eredeti helyen kellett maradnia, majd amikor leültünk, csak hátra kellett nyúlni, és átemelni a táskát. Szenzációs szervezés, szerintem, ahogy elnéztem a létszámot...

Ami kívánnivalót hagyott maga után: az egész ünneplő tömegre írd és mondd: összesen két női WC volt. Így a nők a gyülekezést a WC előtti sorban állással töltötték, és mire végeztek, addigra a pasik az összes pogácsát felkajálták, ettek, és isttak, mi pedig épp csak berohantunk a helyünkre dolgunk végeztével, pedig volt még kávé is...

Utána pedig meghívtak minket egy pohár pezsgőre, pohárköszöntőre. Erre már nem mentünk be, a kolléganmmel eyütt elindultunk, és inkább a Nyugati aluljáróját támadtuk meg, hátha látunk valami egyszerű és nagyszerű felsőt. Láttam is, vettem is, csak ezer forint volt, és a zakó alá éppen megfelelt.

Másnap Haller utcába mentünk. Ott már csak felolvasták a nevünket, és felálltunk, hogy tudja a jónép ki az a Tarr Éva meg a Rózsa.

Kb. két hónapja új szakigazgatónk van, aki akkoriban kijött a Madarászba, hogy bemutatkozzon, és megnézze, hogy milyen körülmények között dolgozunk. Most ő is ott volt a régiós ünnepségen, és másodszor is sikerült a szívembe zárnia magát. Amikor az ő emberei kapták a kitüntetést, vagy felolvbasták a nevét, Kati mindenkinek egy különbejáratú mosolyt küldött, amiben benne volt egy adag büszkeség: ő hozzám tartozik, az én emberem, és a felénk küldött mosolya azt mondta: örülök a sikerednek.

Kata azt kérdezte, hogy meg vagyok-e elégedve, és, ha nem kapnék mellé pénzösszeget, akkor is az lennék-e.

Mostmár egész biztosan állítom, - ahogy akkor is - hogy igen, akkor is meg lennék elégedve, mert nem a pénz a fontos, hanem az elismerés. Most végre embernek érzem magam. Elismert embernek, akire figyelnek. És ez jó:)

Idő

Szalad.
Rohan.
Múlik.
Egy hét eltelt, igaz eredményesen abból a szempontból, hogy begépeltem Attilának a „Tarot tíz pozíciójának testi és lelki oldópontjai” anyagot. Az anyag hivatalos címe: Az infoenergetikai mező és a fizikai test harmonizációja. (tök buli, a Tarot megmutatja, hogy adott esetben egy-egy lelki blokk feloldásához melyik akupresszúrás pontot kell nyomni, és mit kell mondani a blokk feloldásához, azután mivel helyettesítjük, és hogyan kell megerősíteni a pozitív programot.)

Jöttem-mentem vagy semmit sem tettem, de azt nagyon nagy elmélyültséggel, mert nem érzem, hogy két hete itthon lennék szabadságon. Fáradt vagyok, mint aki halálra dolgozta magát.
Voltunk Évával és Imrussal a Deichmanban, voltunk a bolhán, voltam kártyát vetni, beugrottam a munkahelyre ismét az iskolakezdési támogatást intézni, és pénteken az egész napot Attilával töltöttem:)

(bolhán vett kemény 5.000.-Ft-os, három részes kosztüm)

Ez jó volt, feltöltött kicsit, de olyan gyorsan elment az idő, és alig jutottunk valamire. Mindenesetre talált valamit, amit én nem láttam meg, összeállított egy önmagát ismétlő Dávid-csillagot, aztán itt is hagyott. Én pedig nekiálltam, és valami csodát állítottam össze: Hajnal négyre sikerült befejeznem, rajzzal, írással együtt. Szeretem az ilyen éjszakákat, csend van, és elmélyültség.

Így kellene élni.

Tudnék így élni.

És reggel aludni 9-10-ig. Ébredezni, kóvályogni, ennél sokkal inkább el tudnék képzelni egy kis családi házat, teraszosat, ahonnan gyönyörű a kilátás, és ott a teraszon gyönyörködni a fényekben. Aztán tenni-venni valamit, lehetőleg egyedül, mert akkor halad is a munka.
Azt vettem észre, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy mikor megy az ember szabadságra – bioritmus szerint. Legközelebb nem csak az időjárást nézem, hanem a bioritmusomat is ki fogyom számolni előre. Sokra megyek a szabadsággal, ha a bioritmusom a béka feneke alatt van, és mozdulni is képtelen vagyok. (Ez itt nem az enyém, csak minta...)
Az idő pedig csak megy… megy… és megy…

Attila azt mondta, hogy valaki megkérte, nézze meg a jövő évet, hogy milyen lesz.
Megnézte.
Kár volt.
Felénél abbahagyta, mert azt látta, hogy az idei év enyhe ahhoz képest, ami jövőre következik, és nem volt rá kíváncsi.
Attila végül Pesten marad. Most, hogy BT-je is van, és egyéni vállalkozó, és munkahelynek az Akasha van bejelentve, kaphat végre hitelt, és lakást keres, lakást vásárol. A 17. kerületben nézett egyet, - ez Rákosborzasztó és környéke - ami neki nagyon tetszett.
Istenem, add, hogy legyen annyi munkája, keresete, hogy fizetni is tudja majd a lakáshitelt.

Aranyos volt, mert azt mondta, szeretne engem és Marcit, vagy még valakit maga mellé venni dolgozni, de ahhoz úgy kell állnia a Bt-nek, és az alapítványnak.
Szegény még nem tudja azt, amit én sejtek, hogy bármennyire is gyűlölöm a munkahelyem, nem hagyhatom ott, pont a fizetés miatt. Nem túl sok van már nyugdíjig, nem tolhatom el a nyugdíjamat, ő pedig nem tudna annyit fizetni, mint a munkahely… (pedig itt elég nudli a fizetés, bár minden nézőpont kérdése)
Ha az éveimet nézem, akkor legkorábban állítólag 59 éves koromban mehetek nyugdíjba a mostani törvények szerint. Addig még van hat és fél év. Ijesztően sok. Ha az éveim számát nézem, akkor most van 34 és fél, ehhez már csak 3 és fél év kell, és megvan a 38 évem. Ám hiába, ha 59 év előtt nem mehetek nyugdíjba. Ahhoz még van hat év…

Hogy lehet még hat évet lehúzni????

Ha az ember nem olyan munkát végez, amit szeret, és szívesen csinál, akkor bezzeg vánszorog az idő.
Az a baj, hogy még a munkával is megalkuszom, de a munkahely mocskos szigorításait nem vagyok képes már sokáig elviselni. Amit művelnek, az már az ellehetetlenítés határát súrolja, és évek óta nem volt béremelés.

Béremelés: abban reménykedtem, hogy szeptember elején megkapom az elmaradt családi pótlékot, az ehavival együtt, és nem. Megint csak egy gyerek utánit küldtek.

Hogy lesz ebből beiskolázás?

Shoppingolás

Reggel magunkhoz térve a kómából, - Kata sem volt sokkal éberebb állapotban, mint én – megbeszéltük, hogy találkozunk az Auchan előtt. Néztünk fehérneműt – most ezt tartom még a legfontosabbnak – és blúzt, de nem találtunk. Hiába a nagyáruház, ha korlátozott a stílus. Találtunk egy-két nagyon jó felsőt elérhető áron, fel is próbáltam, és sajnos minden jó volt: a fazonja, a színe, az anyaga, az ára – csak éppen az anyag a csípőmre simult, tökéletesen kiadva annak minden kiugró vonalát. Nem állt jól, na!
Néztük a gyerekruhákat Júliának, és betévedtünk a konyhai részlegbe is. Véletlen szándékosan történt, mert nekem ez mániám. Először a műanyag dobozoknál gyengültem el, mert már ki kellene cserélni a kb. harminc éves liszt, cukor só nagyméretű fűszertartóimat. Le is vettem a polcról őket némi tipródás után, mert erre most nincs pénz, nem ezért jöttünk, de aztán úgy voltam vele, hogy eddig máshol nem találtam megfelelőt, most itt van, és isten tudja, hogy mikor járok megint erre. Belefutottam egy spagetti szedő kanálba, az jött velem szó nélkül, és végre-végre vettem egy új reszelőt is, mert a másik szintén a harminc év alatt teljesen elvesztette már az élét. Nem nagy összegek ezek, de direkt soha nem indultam el ilyet vásárolni, mert úgy voltam vele, hogy ráér még, aztán, mikor vásárolni voltam, akkor azért kellett meggondolnom, mert nem ezekért mentem, hanem fontosabb dolgok miatt.
Most is fontosabb dolgok miatt mentem, és most is kevés a pénzem, de most úgy döntöttem, hogy nem hagyom ott.
Szerintem elöntötte az agyamat a vásárlási lila köd, mert egy rozsdamentes serpenyő is bekéretőzött a kosaramba – 8.000.-Ft-ért. Aztán a lila köd elmúlt, és visszatettem a serpenyőt. Majd máskor, ha több pénzem lesz, és esetleg elmegyünk Katával az Ikeába. (Na, arra kell majd spórolni, mert ott biztos, hogy nem fogok ellenállni a tésztaszűrő, főzőedénynek sem, és a sok kis baromságnak. Hisz eddig is mindig azt mondtam Szilvinek, ha hazahozott valamit, hogy nekem miért nem, amikor csak néhányszáz forintba kerül? Miért nem hív fel, hogy kell-e, hisz hiába mondja, hogy menjek, és vegyek magamnak, ismerem magam annyira, hogy meg sem találnám, meg sem látnám őket. Elveszek én ott egyedül, nem ismerem ki magam.)

Néhány sorral később következtek az üvegáruk, és ott megtaláltam a az ideális méretű tároló üvegeket. Csak egy százassal volt drágább. Igaz, hogy csatos tetejű, nehezebb kezelni, kinyitni és lezárni, súlya van, nehezebb levenni a polcról, de könnyebb tisztítani. Műanyag vissza a polcra, üveg jött velem.
Aztán felszállt a lila köd, és a serpenyőt visszatettem.
Széles vigyor ült az arcomra, amikor megláttam, hogy Kata ugyanezt csinálja. Landolt a kosarában ez meg az, utána következett a felülvizsgálat: valóban kell ez nekem? És visszavándoroltak a polcra a göncök. Aztán megint le a kosárba, aztán megint vissza a polcra.

Ime a józanész, a pénztárca, és a vágyak harca:)))

Arra jöttem rá, hogy én elméletileg szeretek vásárolni, gyakorlatilag pedig olyan béna vagyok, hogy csak na.
Nem látom meg a jó és olcsó göncöket.
Nem szeretek próbálni, mert mindig szembesülnöm kell a tükrök előtt a magából kifordult fazonommal.
Jó, ha máson látom, hogy milyen, mint magamon. Akkor sokkal jobban felkelti az érdeklődésemet, hogy nekem is kell ilyen. (aztán jön a próba, amikor kiderül, hogy nekem ne kelljen ilyen, vagy kiderül, hogy nincs a mértemben)
Sokkal jobban érdekelnek a műszaki cuccok, mint a ruhák, és leginkább a konyhai gépek, eszközök.

Szóval nem hülyeség a shoppingolás, csak legyen az embernek pénze, és ne kelljen piszlicsáré dolgok előtt órákat tipródni, hogy megengedjem-e magamnak, vagy sem.
Ma már akkor kellene megvenni valamit, amikor találkozik vele az ember, mert soha többet nem talál később olyat, és ez a szemléletmód erősen ütközik a pénztárcámmal.

Körülnéztünk még cipőügyben is. Én is gondolkodtam erősen egy új cipőn, mert a másik már nagyon kitágult, papucsként lifeg a lábamon, és a talpa is kezd belül szétjönni, így már egyáltalán nem kényelmes. Találtam egy 3.000.-Ft-os cipőt, ami kinézetre nagyon aranyos, és elég kényelmesnek mondható, bár nem az igazi. Igazi cipő már csak 10.000.-Ft felett található. Olyat is találtam, bőrből, akciósan „csak” 9.000.- Ft, fel is próbáltam. Álom volt első pillantra, amikor csak jobb lábast próbáltam fel, pedig még fel sem álltam. Ugyanaz az érzés, mint amikor mentem a Caminóra, és megvettem a drága szandált. Akkor is nehezen szántam rá magam, de megérte, mert évekig szandál volt, még a Caminó után is kibírt két évet, mennyi ideje lett volna Caminó nélkül… Azonnal elhatároztam, hogy – bár Kata úgy gondolta, megveszi nekem, ha jó – hogy megveszem én a hitelkártyám terhére, ezért felpróbáltam a másik lábamra valót is. Hát, mit mondjak, ilyenkor derül ki, hogy milyen balga vagyok. Szó nélkül elhoztam volna a másik lábra való próbálkozás nélkül, ám amikor mégis felpróbáltam, kiderült, hogy a bal lábamra kicsi a cipő:(
Így aztán maradtam a 3000.-Ft-os kínai műbőrcipőnél. Ha csak egy szezont bír ki, akkor is van egy elfogadható cipőm a fekete nadrághoz.

Hazaérve egy feldúlt Évát találtam a feldúlt konyhában. Talpalatnyi hely nem volt szabadon. Tortát kezdett el sütni a szentem. Ezzel még nem volna baj, de úgy készült a torta, hogy egy órán belül legyen kész, mert vinni kell. Parancs a tortának kiadva, és érdekes módon a torta legalább olyan öntörvényű volt, mint Éva és úgy általában a családom minden tagja. Nem akart egy óra alatt tortává varázsolódni. A gyerek hasgörcsökre hivatkozva visszavonult, én pedig szintén nem voltam csodatévő passzban. A legtöbb, amire képes voltam, hogy összepakoltam a konyhát, vártam, hogy mikor dermed a puding, hátha… de időben nem fért bele. Ezért végül levágtam egy kisebb darabot a tésztából, beletettem Máriusz nálunk maradt mikrós dobozába, és ráöntöttem a pudingot. Mondtam Évának, hogy most Máriusznak az lesz a meglepetés, hogy a puding alatt megtalálja a torta tésztáját is. Így vitte el Éva.

Én pedig elkészítettem a lejjebb található gesztenyés torta krémjét, és megkentem vele a maradék tészta tetejét. Aztán – mivel könnyelmű módon, még a bab elkészülte előtt levettem a mélyhűtőből a darált húst töltöt paprikához magamnak, mert más nem eszi – feltettem főni a töltött paprikát, majd úgy gondoltam, hogy ahhoz krumpli is dukál, azt is oda tettem még. Takarítás, pakolás, és este 11-re megint tiszta, rendes konyhám volt. Kb. ilyen gyorsan megy az idő.

Arra jöttem rá, hogy nem számít, hogy itthon van-e az ember, vagy dolgozik, az idő így is úgyis elszalad, és még mindig ott tartok – így szabadság alatt is – hogy vagy otthon, vagy munka az első a számítógépnél, de a kettő együtt nem megy. Eltelt egy hét, és nem írtam meg egyetlen meditációt sem, egyetlen lap szimbólumát sem, és sok mindent nem csináltam még, amit beterveztem.
Mert az idő olyan ravasz fajta, ami elhiteti, hogy tengersok van belőle, aztán kifolyik az ujjak közül.

Nem is tudom, hogy hány hétre, hónapra kellene elmenni szabadságra, - vagy nyugdíjba – hogy a kellő leeresztés után feltöltődjön az ember, és munkaképes legyen, aktívan. A lakásban sem takarítottam még szinte semmit, kivéve, amíg főtt a paprika, addig rendbe hoztam a mellékhelységeket – ez sem ki munka ez után a család után – és felmostam. (ezért lett este 11 a nap vége.)

Szabadság ötödik napja

Bementem a munkahelyre, kisfőnöknőm hozott nekem néhány ruhát. Sajnos az évek óta hordott egyszem fekete nadrágom elkopott, kifényesedett az anyaga, és el is mállott egy helyen. Már szándékoztam venni egyet, de azt hittem, még ráérek, úgysem kell sehova sem nyáron. Mivel ebben a hónapban hatvan ezerrel kevesebb lett a pénzem, ezért úgy gondoltam, még tovább napolom, a következő hónapra a vásárlást.

Igen ám, de közben meghívást kaptam az ADOK 2008 konferenciára. (Mert pályáztunk, és jót írtunk) Ez arról szól, hogy kedvenc munkahelyemen kétévente pályázatot hirdetnek, megadva négy témakört: mit kellene megváltoztatni, újítani, reformálni, te hogy látod? Lehet pályázatokat beküldeni, és aki értelmes, megvalósítható ötleteket tud írni, azt meghívják egy háromnapos konferenciára, ahol a javaslatok mélyebb kidolgozásra kerülnek.

Ebben az évben Füreden lesz ez a konferencia. (ebben a két torony nagyságú szállóban leszünk elszállásolva kb. 240-en, egyikben lesz a konferencia, és egy alkalommal a hotel Flamingóban. Először pipa lettem, mert ki a fene szeretne egy pesti lakótelepről egy másik emeletes épültebe utazni, de aztán azért kezdtem el vadul imádkozni, hogy adja Isten nekem valahol a legmagasabb emeleten a szobát, balatoni kilátással, akkor megbékülök:)) Néztük kolléganőmmel a régi képeket, és azt kellett látnunk, hogy ez alatt a három nap alatt keményen hozni kell a köztisztviselői ranghoz illő ruházkodást, és az úgynevezett üzletasszonyi formát. Kosztüm, elegáns, de klasszikus, jellegtelen, nem egyéni jellemet kifejező ruhákat láttunk a nőkön, a férfiak öltönyben.
Ez elég elkeserítő volt, mert, ha nagyon kell, akkor még összevakarok valami csinos kinézetet magamnak a saját ruhatáramból – bár ezt inkább csak nyáron, az őszi és téli ruházkodással, amikor az ember egyáltalán nem megy már sehova, már nem így állok – de hivatalos eleganciától kiráz a hideg, így nincs kosztümöm, utálom hordani, szerintem egyáltalán nem használnám ki. Legfeljebb akkor, ha magam varratnék, vagy varrnék a saját ízlésem és elképzelésem szerint. Ennek meglenne az előnye, mert akkor az én alakomat követné. Ha vásárolni szeretnék, akkor ugyanaz lenne a következmény, mint cipővásárláskor. Cipőnél egyik lábra 37, másikra 38-as cipő illik. Kétrészes ruhánál, - akár szoknya, akár nadrág az alja – szintén egy vagy két szám eltérés van. És nincs olyan, hogy egyikből ekkorát, a másikból akkorát lehetne venni. Következésképpen ami fent jól állna, az nem megy rám alul, és ami alul jó, annak gusztustalanul áll a felső része. Valamikor régen voltak olyan gyártók, akik legyártottak egy rakat kosztümöt, de külön-külön árulták a két részt, így lehetett párosítani.

Szóval megyünk Füredre, konferenciára, és ki kell öltözni. Ebben a hónapban ilyet nem nagyon engedhetek meg magamnak. Kisfőnöknőm pedig átment szekrényvizsgálatba, és behozta azokat a ruháit, amikből éppen kifogyott, de nem szokta kihajítani, mert hátha visszahízik bele. Ezért mentem be. Fekete nadrág kipipálva. Kaptam ugyan fehér felsőt is, de az selyem kabátka, nem begombolható.
Kata említette, hogy Dunakeszin nyílt egy Quelle bolt, ahol a maradék árukat árusítják ki. Mivel felugrott délután körülnézni, nem hagyott-e itt egy jegyzetet, rákérdeztem, elkísérne-e. Így aztán itthon hagytam csapot-papot, mosogatnivalót, és mentem vele. Találtunk egy egész jó fazonú fehér blúzt, anyaga is, fazonja is tetszett, drága sem volt, megvettük. Aztán besandítottam egy kínai áruházba, ott pedig egy fehér ujjatlan pólót vettem meg, amit a blúz alá fel lehet venni, és így nem muszáj esetleg a blúzt összegombolnom. Pipa ide is, ezzel a teljes nap öltözéke meg van oldva.
Igen ám, de az első nap este balatoni hajókázásra megyünk, és a hajón lesz a vacsora, ezért arra az alkalomra is kell még valami, inkább csak felső, azt hiszem, hogy az megoldott lehet saját ruhatárból.

Az egész napos konferencia után azonban még gálaest a hotel Flamingóban. Na, ide is ki kell találni valamit, egy hímzett kosztümkabátot kaptam, még a felsőn gondolkodom, hogy mi legyen alája.

Ehhez inkább fekete illik, mert sötétebb zöld a kabát, és fekete a hímzése. Eleve fekete a nadrág is, ezért ide inkább valami fekete felső kell majd, ami nem néz ki idétlenül a zöld, mellénnyel egybeszabott kabáttal. Valami egyszerű szabásúra gondoltam.
A hajammal még gondban vagyok, kellene fodrászkodni egy kicsit, bár az nem sokat változtat majd azon a tényen, hogy le akarom növeszteni a frufrumat, ami még ahhoz nem elég hosszú, hogy befoghassam hátul, ahhoz viszont már túl hosszú, hogy hagyjam szabadon előre lógni.
Van egy nagyon jó formájú hajráfom, az a baj vele, hogy nagyon nyom egy idő után a fül mögött. Egy kicsit már reszeltem le a fogazatából, de azt hiszem, hogy még fogom reszelgetni, egy kicsit a végéből, és még egy kicsit a fogaiból. Ha nem törik el menet közben, - megér egy kockáztatást, mert csak kétszáz forint volt, így úgysem tudom hordani - akkor azt viszem, mert azzal lehet kibontott a hajam, és lehet feltűzni is.
Megbeszéltük Katával, hogy másnap is körülnézünk az Auchanban, fehérnemű ügyben, és esetleg még blúzt kell valamit kerítenem, vagy tisztességes felsőt. Rájöttem, hogy az őszi/téli ruhatáram siralmas: sem meleg nadrágom, sem elfogadható pulóverem nincsen. Tavaly vettem néhány ruhát és felsőt, de az idén nem tudtam lefogyni, így azokat azt hiszem, hogy adhatom át valakinek. Mert számomra hordhatatlanok lettek, hisz télen már megint feljönni fognak a kilók.

Este talán hétre értem haza. Jól gondoltam, a mosogatás megvárt, de azért, amikor beléptem, Éva már ugrott – ugyanis őt kértem meg, hogy segítsen be – egy részét elmosogatta, egy része ott maradt, azt gyorsan lerendeztem. Viszont úgy gondoltam, ha szombaton vásárolunk, akkor jobb, ha előre megfőzök. Feltettem hát a húslevest, és fiam chilis babot rendelt – szerintem nem tudta, hogy mit akar enni, ilyen még itthon nem volt – hát azt is. Imrus egy kiló darált húst hozott, mert a legtöbb recept ugyan csak fél kilót írt, de volt egy, amelyik egy kiló húst szavazott meg, igaz, tizenkét személyesre méretezte az adagot, amit állatira nem értettünk, hisz nekünk négyünknek az egy kiló hús oly kevés tud lenni.
Jelentem, a recept nyert. Mire belekerült a bab, és a kukorica a paradicsomos szószba, már tekintélyes adag lett belőle. (Nem beszélve arról, hogy még tésztát is főztem ki hozzá, bár azt nem szokás hozzá, de én szeretem a babot tésztával) Ment a fagyasztóba is egy adag, mert családi létszám csökkent állpotban van. Este tízre kész volt mindkettő, és a konyha is rendben volt.

Annyira tudom imádni a konyhámat, amikor rend van benne, és nincsenek elő feleslegesen otthagyott göncök, morzsa az asztalon, mosogatnivaló, stb. Egészen más reggel így kijönni, és meginni az első kávét. (Merthogy Szilviék sincsenek itthon, és Anna sem)

Anya (?)

Utálom a melegvíztelenséget…
És a rendetlenséget a konyhában, és ebédlőben…
Napközben még egész elégedett voltam magammal, jól haladok a munkával még így is, a szabadságolások alatt, szinte egyedül.
Főnöknőm ma felhívta a pályázat vezetőségét, és megkérdezte, hogy nyert-e a pályázatunk, és megyünk-e a konferenciára. Igen, megyünk, szeptemberben három napot leszünk a Balatonnál, a konferencián:)

Aztán hazajöttem, még nem volt semmi bajom, elmosogattam, rendet csináltam a konyhában, elpakoltam Istvánék mosogatása után az edényeket, hogy én is tudjak hova pakolni – már nem látszik, mert azóta főztek, és megint hegyet emeltek az edényekből, és nagyon utálom ezeket a hegyeket, soha el nem tennék – közben hazajöttek, és főztek. Ketten, természetesen, és nekik nem tetszik, ha valaki morog, hogy nem fér el. Gyűlölöm, amikor előveszik a hűtőből a dolgaikat, Júliát megkínálták fagyival, de az már nem jutott eszükbe, hogy az enyéimnek is adjanak, pedig három dobozzal is van a mélyhűtőben. A múltkor adtak, mert nagy dobozzal hoztak haza, de azóta sem, és azelőtt sem. Sárgadinnye, szeder, málna, minden van – nekik. Csak éppen szívük nincsen, hogy megkérdezzék: be tudnának-e segíteni ebben a hónapban valamivel? Tudják, hogy mennyivel kapok kevesebb pénzt, és eszükbe sem jut. Amikor a porszívót vettem, még a Szilvi mondta, hogy belead, vegyünk valami jobbat. Mivel nem akartam sok pénzt kiadni érte, egyszerűt vettem, azóta meg sem kérdezte a Szilvi, hogy adjon-e bele. De húszezer forintos szandálra, cipőre, Balatonra, mindenre telik. Rendben van, ne adjon a porszívóba, de a kávéfőző füle az ő kezükben tört el, és egy mukkot sem szólnak arról, hogy esetleg vennének egy másikat, hisz ők használják. Anna legfeljebb egy hónapja, hogy időnként kávét főz.
Olyan lelketlenek, hogy a keserűségtől … nem is tudom, hogy mit mondjak: megszakad a szívem.
Éve rendes hangon kérdezte Istvántól, hogy adott-e Júliának reggelit, mire István azt felelte, rideg hangon, hogy nem, mert az az Éva feladata lett volna reggel. Büntetősdit, és bosszúállósdit játszik. Milyen jogon?
Milyen jogon vitte el Júliát, amikor Imrusra volt bízva? Kivel beszélte meg? Csak fel kellett volna kelteni Imrust, hogy mindenki indul, és ébredjen.
Annyi indulat halmozódott most fel bennem, hogy így megint csak nem lehet beszélni velük. Nem tudnák higgadt maradni. Meg kell várnom, míg visszatalálok egy középvágányra. Ha lesz egyáltalán ilyen. (Most ilyen borús a hangulatom.)

KI a hibás?

"Ő az oka" mindennek...

Tegnap megérezte, hogy nagyon ideges vagyok, és nem hagyta, hogy feltöltsem a honlapra.

Folyamatosan azon elmélkedem, hogyha egyszer azt mantrázom, hogy elfogadom azt a pénzügyi jólétet, és jómodot, amit Isten nekem ajándékoz, akkor miért kifelé folyik a pénz, és miért nem befelé?

Végülis vetettem kártyát, bár nem állt szándékomban... ezt nevezik belső kényszernek, amikor azt teszünk, amit nem akarunk:)

A kérdés az anyagi helyzet volt, és azt hiszem, hogy minden van a kivetésben, csak ez nem. Anyagi: 3/18 harmonikus, mert egymással oszthatóak a lapok, viszont bizonytalan is.

3/18 - Anya és lánya.

Attila azt mondta, nehezen válik le rólam, tudat alatt fél, hogy elveszít. Szellemi szinten felismerések - anya és lánya ismét. Valóban vannak felismeréseim, csak éppen lépni nem tudok. Fáj, amit látnom kell, amit fel kell ismernem, és tudom, hogyha leülnék vele beszélgetni, megdöbbenne, lehet, hogy kifelé nem mutatná, hogy mennyire fáj neki minden szavam, és fájna neki a felismerés is talán, - ha egyáltalán képes lenne igazat adni. Azonban ő már ebben a lakásban semmit sem tud adni, nemhogy igazat. Egy szóval sem ajánlotta fel, hogy segít augusztusban anyagilag. Elejtette, hogy besegít a porszívó vásárlásba, de, mivel nem a drágábbikat vettem meg, azóta hallgat. Nem ad senkinek semmit, csak fikázik, dirigál, morog - de nem költözik. Félek beszélni vele, nem fájdalmat akarok neki okozni, hanem megoldást találni. De csak egy megoldás van: ha költözik. Azt hiszem a párjával való békesség kedvéért morog a testvéreivel. Ennyi, amit adni tud - nekünk. Pomáz teljesen más, oda mindent lehet vinni, ott mindenki mindent megérdemel, az ottaniak kaphatnak drága ajándékot, a testvérei nem.

Mikor, és hogyan fogom mindezt elmondani neki, hogy legyen már vége ennek az áldatlan állapotnak...

És a lapok azt mondják: csináld, segítünk, ne engedd ki a kezedből az irányítást. Segíts magadon, az Isten is megsegít.

Hát, emellett a probléma mellett igazán mellékes a pénz... pedig azért foszt ki az élet, mert hagyom, hogy kifosszon más.

A kivetéshez előző élet is társul: aktiválódó feladat: anya és lánya - elengedés. A lány útnak indulása.

Ő is anyja vonásait hordozza:) ... mert én rajzoltam:))))

Sok hűhó - semmiért...

... és a családi pótlékért...

Ma reggel sok-sok próbálkozás után sikerült felhívnom Ceglédet. Tájékoztattak, hogy kérjek iskolalátogatási igazolást, de nem ám akármilyet. Nem mindegy, hogy mekkora méretű papíron igazolja az iskola, hogy a gyerek még a kötelékébe tartozik. Jelen esetben csak A/4 nagyságú igazolást fogadnak el.

Próbálkoztam, hogy jó, és ha rövid időn belül átfaxolom, akkor kiutalják-e az augusztusi családit, mert különben miből iskolázok be?

Válasz:

- Nézze, asszonyom, megmondom őszintén, hogy én most a júniusi levelekkel foglalkozom, annyi van, hogy nem győzzük. Az igazolást csak eredetben fogadjuk el, tehát nem lehetséges a faxolás. Mire ide ér az Ön levele, addigra augusztus lesz, és akkor a júliusi levelekkel fogunk foglalkozni, még mindig nem az augusztusiakkal. Ezért ne számítson arra, hogy a nyolcadik hónapban bármit is kiutalunk. Utólag meg fogja kapni.

De édes... Utólag majd megveszek mindent a kölköknek...

Megugrasztottam telefonon a gyerekeimet - lévén ma szerda - hogy futás az iskolába, és hozzák az igazolásokat, mert én akkor is faxolni fogok, amellett, hogy postára is adom.

Imrus alkudozott:

- Nekem van A/4-es igazolásom, az nem lesz jó? - motyogta kómás hangon hajnal fél tízkor a telefonba.

- Nem, nem lesz jó, mert nem mostani. Ezeknek az kell, ami egyben igazolja is, hogy beiratkoztál a harmadik évfolyamba, tehát a hatodik havi igazolás nem az igazi.

- Éva alkudozott:

Nekem nem is jött levél ...

- Anna nem alkudozott. Azt mondta, jó, rendben.

Felhítam előtte az iskolákat, - Kakas kivételével - volt ügyelet.

Déltájt telefon jelez. Helyzetjelentés: Imrus elintézte, Éva el sem indult, mert kiderült, hogy csak 8-10-ig volt ügyelet, holnaptól az illetékes szabadságra megy, és csak jövő héten szerdén lesz újra, 10-12-ig. Anna kapott igazolást, de sajtcédulát. Iskolának nincs olyan papírja. Meggyanusítottam a gyermeket, hogy még ügyintézni sem tud, és felhívtam az iskolát. Tényleg nincs nekik hiteles iskolalátogatásijuk. A sajtcédulával a munkahelytől kell kérni A/4-est, vagy be kell vele menni a MÁK pesti kirendeltségéhez, és oitt kérni. a kapott igazolással aztán vissza kell menni az iskolába kitöltetni azt.

Hajam az égnek áll.

Hívom Ceglédet - foglalt.

Hívom pesti MÁK-ot - foglalt.

Fax. Levél a kirendeltséghez, hogy felhívhatatlanok, és faxoljanak nekem egy üres nyomtatványt.

Délután négyre megérkezett.

Kolléganőm a híreket hallva kiszaladt a potára, és feladta eredetben is az igazolásokat.

Én pedig lemondtam az augusztusi kiutalás halvány esélyéről is....

Áldás és átok

Ülök itten a gép előtt, és elmélkedem... Isten ajándékozó és "büntető" kedvén, és az a gyanúm támadt, hogy Isten jobb keze nem tudja, hogy mit csinál a bal...

Elmélkedem az alkímia csodálatos tudományán, titokzatossága felettébb kezdett érdekelni, mégpedig annak egyik sokat emlegetett válfaja, az aranycsinálás.

Tudom, tudom, ezt csak a hétköznapi emberek hiszik, hogy az aranycsinálás valóban lehetséges, vagy éppenséggel lehetetlenség, és elméletileg szó sincs valóságos aranyról, az csak szimbóluma a szellemi és lelki értékeknek.

Bennem azonban vad vágy kélt, hogy konkrét, fizikai formában megjeleníthessem.

Történt ugyanis, hogy kolléganőm ecsetelte: levelet kapott a MÁK-tól (Magyar Államkincstár), hogy gyermeke koránál fogva nem jogosult a családi pótlékra tovább. Gyorsan beszerezték az iskola látogatási igazolásokat, mert gyermek ugyan betöltötte 18 életévét, de még iskolás.

No, erre biztos voltam abban, mire hazaérek, itt fog várni engem is egy levél, melyben tájékoztatnak arról, hogy megszünt Éva után a családi pótlék, mert 19. éves, joggal vélhetik azt, hogy már nem tanul.

Sebaj, - gondoltam, - a napokban csurrant a pénztárcámba némi pénzösszeg, abból kipótolom az augusztusban átmenetileg kieső 21.000.-Ft-ot (17.000.- családi pótlék, és 4.000.- adókedvezmény), és még mindig marad arra, hogy augusztusban befizessem a kötelező 18.000.-Ft-os vízóra cserét. Aztán valahogyan majdcsak beiskolázódunk:)

És nem csalódtam térti vevényes levél várt rám, úgy bontottam ki, hogy azt hittem, tudom, mi áll benne.

Rápillantottam, és vadul elkezdtem kotorászni a szemüvegem után, azt gondolva, ha felteszem, és jobban látok, akkor mást fog tartalmazni, mint amit első ránézésre látni véltem.

A levélben az állt, hogy a rendelkezésükre álló adatok alapján megállapították, hogy ANNA nevű gyermekem után megvonják a családi pótlékot, mert tanulmányait befejezte. Anna, aki 17. évét töltötte még csak be, és a második osztályt végezte el. Iskolája hat évfolyamos. (Éva csendesen röhög)

Elkezdtem forgatni a papírt, hátha van még valami információ,, amiből kiindulhatok, és lám-lám, valóban volt információ: másik oldalán ugyanaz a határozat - IMRUS nevére. Sikerült MÁK-nak azt is megállapítani - szintén a rendelkezésre álló adatok alapján - hogy Imrus is befejezte tanulmányait, ezért az utána járó családi pótlékot is megvonják. Imrus szintén 17. évét töltötte, lévén Anna ikertestvére, és az iskola harmadik osztálya van mögötte, most következik a negyedik. És, hol van még az ötödik!

Ez testvérek között is 42.000.-Ft kiesés, plusz a vízóra csere. (össz: 60.000.- veszteség)

(Éva fetreng a röhögéstől, mert eddig folyamatosan neki huhogtam, hisz korban ő állt közelebb ehhez az eseményhez)

Nem leszek, meglepve, ha holnap itt fog várni 19 éves Éva lányomról szóló megvonásos levél...

(ebben az esetben: 60+21= 81000.- kiesés) Miből is iskolázom be őket?

Szakszervezet állati rendes, meg a munkahely is, mert a szakszerv. ad gyerekenként ötezret, ha benyújom az elköltött pénz számláit. Ezt mind bírja majd szeptember 30. után.

Munkahely még rendesebb, mert ugyanennyit ad, szintén utána, ha már megvásároltam mindent, és be tudom mutatni a számlát - október végén már várható is, hogy döntenek arról, "mit érdemel az a bűnös... " akinek három iskolás korú gyereke van.

Szeptemberre talán el tudom intézni iskolalátogatási igazolással, hogy újra folyósítsák a családit, de addig?????

FELHÍVÁS!

Aki közelebbit tud az alkímia csodálatos tudományáról, az jelentkezzen, és avasson be engem is. Igérem, jó tanítvány leszek!