Emlék

2001 emlékezetes számomra, van egy jó és egy rossz emlékem arról az időről. 

A jó emlék: októberben kimentünk néhányan a gráci Kálachakra beavatásra, amit a Dalai Láma

tartott.

Az úton borús idő volt egy jó darabig, esett az eső, aztán nem sokkal Grác előtet kisütött a nap, és megjelent az égen két szivárvány. Az egyik átfogta egész Grácot, és ahogy mentünk az úton kocsival, az úton ért földet - szó szerint. Döbbenten néztük előttünk a betonon széttoccsanó szivárványt, (szó szerint úgy viselkedett, mint a víz, a betonról szétfröccsent) és némán, feszülten figyeltük. Izgultunk nagyon, és amikor már szinte karnyújtásnyira látszott tőlünk, kitört a zenebona a kocsiban: mindjárt áthajtunk rajta! 

Nem, nem hajtottunk át, mert eltünt:)

Azóta ez minden ősszel, amikor színesek lesznek a fák, eszembe jut. 

Annyira, hogy ma próbát tettem: meg tudnám-e végre örökíteni az utat? Erősen kételkedtem magamban, hisz még egy tisztességes fát sem tudok rajzolni. 

Ezért Évitől kapott vázlatfüzetembe próbálkoztam először, ceruzával. 

Utána átfestettem vízzel... 

És sikerült!!!!!

Vettem a bátorságot, és megpróbáltam az utat lerajzolni. A képnek vannak hibái, hisz olyan, mintha az utat felülről látnám, ezért került egy magányos fa és egy templom is a képre, de azért én igy is sikerültnek tartom. 

Ezt is először ceruzával rajzoltam meg. A fotó nem a legsikerültebb, mert az ölemben volt a rajztábla, de most már elég késő van ahhoz, hogy még a fotoshopba is behívjam, és állítgassam. 

és utána ezt is átfestettem, sűrű ima közepette. Nagyon féltem tőle, hogy elrontom:) 

Ilyen lett... pontosan úgy, ahogy akkor az úton tobzódtak a színek. 

rajzolni kell...

rajzolni muszáj, még akkor is, ha nincs elég hely:)Eddig is rajzoltam, de most már próbálkozom az átfestésével, addig, míg nem lesz elég helyem és bátorságom, hogy a festékkel próbálkozzam. 

 Balatoni naplemente. Baloldalt a part, a sötét fák, a nádas egész jól sikerült. A felhőket természetesen megint elrontottam. 

 sima géppapírra készült próbálkozás, a vizes átfestéstől alaposan hullámos lett a papír, ez a fajta nem bírja a vizet egyáltalán. 

 Ezt ma este rajzoltam. Mintaként egy akvarellkép volt előttem, de nem azt másoltam, hanem azt rajzoltam, amit már régóta szerettem volna megpróbálni. A mintán nincs hegy, és a baloldal ugyanolyan, mint a jobb, nem zöld. 

 kedvenc tájképem, de most téli köntöst próbáltam neki adni. Mivel csak ceruzarajz (átfestve, vizezve), a fehér színt nehéz kidomborítani, ehhez az a bizonyos guache festék kellene. 

 Ismét Balaton, kísérletet tettem arra, hogy visszaadjam a párás, fényes levegőt, csak éppen nagyon rossz papírt választottam hozzá. ez egy félfamentes rajzlap, és nem fehér, hanem inkább félbarna. igy minden szín tompább lett, a fehér nem fehér, hiába is törtem magam. 

 Tünde után szabadon: csak nagyvonalakban másoltam le a festményét, mert lenyűgöz, hogy a fák - és szinte minden - vörösek az alkonyi fénytől a képén. Sajnos ez is félfamentes lapra készült, és én még mindig nem vagyok egy zseni:)

honlap

mióta felújítunk, nem volt időm a Tarot-tal foglalkozni...

Megállt a lapok rajzolása, de Attila sem hívott még fel, hogy hogyan állok vele, mert lassan ki kellene adni a könyvvel együtt... 

Megállt a spiritualitással foglalkozás teljesen - illetve nem teljesen, mert közben gondolkodom a lapok rajzolásán, - melyiket hogyan - és tervezek egy honlapot, ami csak ismertető lesz majd, ott fórumozni nem lehet.

Azt nem tudom még, hogy hova és hogyan mentem el az írásaimat, a lapok képét, hogy aztán "URL" formában elérhetőek legyenek egy klikkeléssel.... 

EGyelőre a kinézetét tervezem, a színeket, a füleket, a tartalmat, hogy aztán később összeálljon és működőképes legyen, bár még azt sem tudom, hogy hol találok és hogyan kérek - lehetőleg ingyenes - tárhelyet, olyat, amin nincsenek reklámok...

Balaton

Vasárnap este már utaztam is tovább, mert a tanítás elmaradt, mind a négy tanulóm jelezte, hogy nem igazán megfelelő nekik ez az időpont, és másikban viszont nem tudtunk megegyezni.

Elolvastam előtte az időjárás jelentést: viharos időszak várható. Enélkül is nagyobb pakk kell odautazni, mert oda már vinni kell törülközőt, hideg és meleg ruhát, megmiegymást, így a táskám kb. ugyanolyan nehéz volt, mint amikor Évihez vittem Ráckevére a könyveket. A rajzeszközeimet sem hagytam itthon, szerencsére.
Amikor megérkeztem, az állomáson éppen műsor volt, az – igazi, nem balhéra gondolok – egy palotás tánc közepére értem oda, ezt követték még marjorettek, majd keringő, és végül egy lendületes latin tánc. Ennek közepén érkezett meg értem a kocsi, de igazán nem sürgettem, élvezetes volt, pedig a vonaton levő hőség miatt szakadt rólam a víz. Ezen a vonaton nem volt klímaberendezés, az feltételezhetően az inter vonatoknak dukál. Viszont modern vonat volt, aminek az ablakát nem lehet lehúzni, és pont a tűző napon kaptam helyet. (és még örüljek, hogy kaptam helyet, és dohányzóban ülhettem le, mert az út két és fél óra volt)

A partra épp naplementekor érkeztünk, három képet sikerült készítenem, és kifogyott az elem. Nem is volt töltve másik, azt hittem lesz még előtte időm feltölteni, vagy bírni fogja ez az elem, de nem.

Ezzel le is mondtam a naplementékről, mert ahogy az már lenni szokott, vittem a vihart is magammal, szóltam is az ott levőknek, hogy figyeljenek. Nem sok vendég volt, két fiatal pár, és egy nagyobb család Angliából. Egyik tagja sem volt angol, csak a lány ment ki dolgozni, és aztán kint is maradt. Négy nő és egy férfi, a férfi spanyol volt. (Vajon mit vétett a szerencsétlen, hogy ennyi nővel kellett együtt nyaralnia?:)))) Dédimama, nagymama, egy anya, a lánya, és az unokája. A kislány beszélt magyarul is, bár már kint született, és még csak öt éves volt, kis cserfes, hízelgő. Még hozzám is bújt, és beszélgetni vágyott, pedig nem úgy nézett ki, hogy a népes családban magára lenne hagyatva. A férfi mikor meglátta a helyet, közös konyha, terasz, és egyebek, morgott, mint egy bolháskutya, nem így képzelte el, magánházat szeretett volna, ahol grillezhet, és egyedül ülhet a teraszon. Magdi helyre tette, hogy volt ő már kint Spanyolországban, szállodában, jóval több pénzért, és a szállodaszobákban még egy hűtő sem volt. Pasikám kicsit lehiggadt, iddogálta a sangriát, és végül belátta, hogy viszont a látvány a szobaablakból és a teraszról megfizethetetlen.
Volt még egy házaspár, az asszony asztrológus, a férfi numerológus, ugyanúgy ismerősei Magdinak, mint én. A numerológus nem más, mint a Karthagó együttes basszusgitárosa, Kis Zoltán Zéró. Végtelenül kedves, jópofa pasi, párja Évi pedig cserfes ikrek jegyű.

A vihar egy nap késéssel meg is érkezett, másnap még lehetett délelőtt napozni, aztán jött az idő.

Erős északnyugati szél, ahogy az már lenni szokott, kellemesen télikabátos.

Készítettem néhány képet, üldögéltem a teraszon, és utána természetesen rajzoltam.

Próbáltam egy naplementét megörökíteni pasztelkrétával, ismét kevés sikerrel, mert a balkezem és a nagy igyekezetem miatt ferdén fogtam a füzetet, így a rajz is ferde lett. Nem is tudtam a photoshopban megigazítani, mert nagyon sarkára kellett állítani a téglalap alakú papírt, így inkább kivágtam egy ovális formát, és azt igazgattam addig, míg elfogadható nem lett. (így viszont eltűnt az égbolt) A másik rajzom egy csendélet.

Találtam az udvaron egy kerámia korsót, (imádom ezeket a kerámiákat) a konyhában a polcon padlizsánt, és a kenyeret, barackot, szőlőt pedig úgy készítettem oda, hogyha sikerül a rajz, akkor jutalmul megehetem őket. A rajz sikerültnek nyilváníttatott általam:))))

Zéróékhoz vendégek érkeztek, keresztlánya, aki szintén külföldön él kilenc éves kora óta, ezért kicsit nehezebben beszélt már magyarul – (most 28 éves) , de azért nagyon jól tudott tolmácsolni a magával hozott barátnőknek. A lányok nagyon kedvesek, vidámak voltak egészen addig, míg Zéro el nem kezdte jellemezni őket, és az életüket. A lányok könnyekbe, és gyenge mézes pálinkába fojtották a bánatukat. (a pálinka annyira gyenge volt, hogy az utána megbontott unikumot már méregerősnek találták.) Pezsgő is fogyott rendesen, így könnyű volt az elérzékenyülés.
Évi kitalálta, hogy vessek kártyát a keresztlányának. Én viszont, ahogy hallgattam Zérót, úgy gondoltam, hogy az ő könyve az első numerológiai könyv, amit szívesen megvennék, ezért végül barteleztünk Évivel, mert kiderült, hogy a kocsiban van Zérótól könyv. Én elemeztem, és kaptam érte egy dedikált könyvet.

És, íme néhány kép a nem teljes három napról, hiszen szerdán már haza kellett jönni.

Annyit megtanultam, hogy amikor kristálytisztán látszik a part, akkor rossz idő várható, ha pedig párás, és nem látszik tisztán, akkor jön a jó idő. PL. az utolsó képen egy sétahajó látszik, de hova tűnt mögüle a túlsó part?

Kisfőnöknőmnek névnapja volt, és kolléganőmmel együtt szerettük volna felköszönteni őt, az ajándékot viszont én vettem meg, egy egyiptomi mintás kávéscsészét tányérkával együtt. (vatera) Ennek pedig időben be kellett érkeznie velem együtt az irodába.

Ráckeve – utolsó nap

Lazán telt, és nálam kicsit feszülten: figyelni kellett az időre, hisz a megfelelő révvel át kellett jönni, ami eléri a buszt. Ugyanis kiderült, hogy van távolsági busz hazafelé, ami a Népligethez érkezik, így nem kell annyit átszállni – ráadásul az utiköltség is kevesebbe került.
Kicsit megijedtem, hogy még szinte semmit sem rajzoltam le, amit szerettem volna, - minden evésnél kinéztem magamnak egy-egy edényt, hogy milyen jól le lehetne rajzolni.

Ezért nekiálltam, és még rajzoltam kicsit a csomagoláson kívül, ami nem vett el sok időt. Kávékiöntő, és kávésbögrék mintája.

Mint említettem már, vadul bíztam Józsiban, ezért a csomagomat a csónak orrára tettem, majd Józsi beszálláskor eldönti, hogy melyik oldalt van jó helyen. Jött Józsi, beszállt, és indultunk. Csöndes pánikban szóltam neki, hogy a táskám fent a csónak elején, tetején, orrán, nem fog beesni a vízbe? Józsi ránézett, és azt mondta:
- jó helyen van az ott… nem az enyém fog beleesni…

Hát, köszi….
De, tényleg nem esett bele:)

ÉVI, KÖSZI EZT A HETET, EZER ÉLMÉNYT ADOTT, ÉS FELTÖLTÖTT – REMÉLEM – HOSSZÚ IDŐRE.

Ráckeve – szerda – piacnap

A nagy bevásárlás napja. Szerdán és szombaton van piac, amikor zöldséget, húsfélét be lehet vásárolni a spar és egyéb közértek helyett. Emellett egyben kirakodóvásár is van, szerdán nem olyan nagy, állítólag szombaton nagyobb.
Én így is díjaztam, imádom a vásári kavalkádot, ha tehetném minden marhaságot megvennék, a kerti törpéktől a rózsaszín halacskán keresztül a vasedényes sátorig. Csak a pénztárcám, és az ízlésem tart vissza. (ez utóbbi nagyon cserben tud hagyni)
Asszem, ha a pénztárcám engedné, akkor vásárlásfüggő is lennék – halmozzuk már a szenvedélyeket egy kicsit.

A féltízes révvel mentünk át, már egész bátran szálltam be a csónakba, úgy döntöttem, hogyha az ottaniaknak „te Józsi!” a révész, akkor én is megbízhatok bennük. (Különben is, a Duna gyönyörű volt) Józsi is bízik mindenkiben, és benne is bízik minden szigetlakó, ezért a szállítási díj kifizetése egész szabadon történik Józsiéknál. Van, aki nem fizet, mert nagy pénze van csak, és majd holnap megadja, van, akinél most van elég apró, és kifizeti a holnapi napot is, aztán másnap csak amolyan úri módon ül be a csónakba. És úgy tűnik, hogy mindenki észben tart mindent.

Elindultunk a piac elejétől, Évi vásárolt, én bámészkodtam, aztán eszembe jutott, hogy a retikülöm pántját már csak a szentlélek tartja, ugyanígy a tizenegynéhány éves fényestalpú papucsom is életveszélyes, ezért erre koncentráltam a figyelmemet. Előtte való nap beszéltük Évivel, hogy mennyire szeretem a kék színt, és mennyire nincs, mert soha nincs amikor én keresem, vagy színhiány van, vagy mérethiány, vagy túl drágának találom az adott ruhát, felsőt. Ezért Évi azt mondta kedd este, hogy akkor most elhatározzuk, hogy nincs, és nem fogunk kapni, hátha találni fogunk.

És találtunk! Igaz, több sikertelen próbálkozás után, de született nekem egy kék felsőm. Egyik leárazva volt két vagy háromezer, azt azonnal visszaakasztottam, legfeljebb majd visszamegyek érte, ha nem lesz más, egy másik sápkóros volt, a harmadik mintás, a negyedik kicsi, - ez így szokott lenni mindig – és végül elénk került egy bájos, nagyonkék felső ezer forintért. Ez igen! Ez már jöhet velünk! Évitől kaptam ajándékba, és utána választott hozzá nekem nyakláncot, fülbevalóval, hiába mondtam, hogy rengeteg lóg otthon, és nem igazán hordom, megvette. Ő nyert. Együtt a kettő nagyon jól mutat. Ezért csütörtökön fel is vettem őket, nagyon szépek.

Emellett találtam magamnak táskát, pont olyan, mint az elszakadófélben levő, csak fehérben, és 500.-Ft-tal olcsóbban, és ezer forintért a kedvenc fazonú papucsomat, így már biztos nem csúszok el egy vízcseppen, mert tükörsima a talpa.

Még benéztünk a … asszem spárba, - több közért is van egy rakáson – és irány a rév. Jól kiléptünk, mert nem akartunk a nagy hőségben egy órát várni a révre, ha most lekéssük, az várt volna ránk.

Délután ismét rajzoltam, a kertet, és a szomszéd ablakát, majd csobbantunk egyet a Dunában. Sajnos az úszásra nem vetemedtem, mert két méter távolság után már mélyült a víz, és bevallom, féltem tőle. Nem elég, hogy mozog, még mély is, ez nekem és az úszástudásomnak együtt sok volt. Nagyon hidegnek tűnt az első pillanatban, de végül kellemesen hűsített.

Este pedig olvastam tovább a homeopátiáról szóló könyvet.

Ráckeve - kedd - az édes semmittevés

Egy kicsit mindig megijedek, amikor az a ritka helyzet áll elő, hogy nem kell tennem semmit. Magyarul: nem kell segíteni a konyhában, nincs kötelezően előírt feladat, vagyis a fő feladat az, hogy pihenjek.
Ilyenkor felmerül a gondolat: jó, de akkor mit is fogok én most csinálni? Szinte megijedek a tétlenségtől, pedig szokott azért az is menni nekem, de csak olyankor, amikor túl sok az előttem álló feladat, és nem tudom eldönteni, hogy mivel kezdjem, mivel folytassam, mire van leginkább időm, stb. Ilyenkor szoktam semmit sem tenni, teljes leblokkolás közepette.

Ezért leginkább tudatosan nem csináltam semmit, egészen addig, míg ki nem találtam, hogy mit tegyek a rengeteg szabad időmmel:)))
Közben napoztam egy kicsit, aztán összeszedtem magam, erőt vettem a lustaságomon, és rajzolni kezdtem. (Ezt aztán minden nap egy kicsit műveltem, nagy élvezettel, kevesebb tehetséggel, de azt hiszem, fejlődőképesnek mondhatom magamJ)

Rajz: kaptam Évitől egy vázlatfüzetet – micsoda kincs! Soha nem volt még nekem ilyenem! – és prózai módon mondva zsírkrétát, azonban valószínűleg sokkal pontosabb a szó szerinti fordítás: olajkréta. Tényleg hasonló a zsírkrétához, de minőségileg ezerszer finomabb a fogása, a vele való színezés, és gyönyörű pasztellszínei vannak.

Arra gondoltam, ha egyszer ismét sok időm lesz vele kísérletezni, akkor meg fogom próbálni úgy alkalmazni, mint az olajfestéket lehet. Vagyis festés helyett elkenni, és valamilyen kenő és kaparóeszközzel dolgozni vele, elsimítani, vagy ahol hibázok, ott leszedni.

Megismerkedtem Magyarország legjobb homeopatikus orvosával, természetgyógyászával, és méla csendben, tátott szájjal hallgattam, amikor Évi és Mariann beszélgetett egy-egy esetről, és arról, hogy egyik-másik tünetre a beteg elbeszélése kapcsán miből jöttek rá, hogy melyik homeopatikus szert javasolják, és miért.

Első este körbesétáltuk a szigetet – keresztbe néhány perc, ha egyenes az út, - körbe pedig talán fél óra kellett hozzá – kedd este pedig naplemente vadászatra indultam, sikerrel. (Ez a kép a körbe a szigeten címet viseli. Ez itt egy jól járható út, van ennél keskenyebb -. esetleg a szeméttől - és rosszabb is)

A nagyon este pedig olvasással telt, Évitől kaptam kölcsön könyvet: Bóna László: „Szenvedésben hasonló” címmel, és természetesen a homeopátiáról szól. Még nem értem a végére, de egyre inkább meggyőződésem, hogy nem pusztán arra szolgál, hogyha náthás vagyok, akkor zöld golyócskát, ha fáj a fejem, akkor kék golyócskát kell bevenni, hanem ennél sokkal, de sokkal több rejlik benne. Ha egészséges vagyok fizikailag, de az életben problémám van, elakadások vannak, akkor lelki vagy szellemi szinten hatva, ezek a szerek valamilyen élethelyzetbe sodornak bele, vagyis feloldják bennem a blokkot, és az „amint bent úgy kint” elve alapján ez a környezetemre is hat. Hogy közben mit élek meg, hol mi kavarodik fel még jobban, az már egyénenként változó.
Egyetlen homeopátiával foglalkozó vagy azzal találkozó embertől sem hallottam még, hogy amikor ilyen gyógyszert szed be, akkor a betegségen kívül hova és hogyan hat. Azt feltételezem, hogy talán el sem mondják a betegnek, hogy a fizikai gyógyuláson kívül mire számítson lelkileg, és szellemileg. Eddig még Attilának sem hittem el, hogy nagyon tud hatni, és felborítani, de most már kezdek képben lenni. Ehhez azonban igazán jó homeopatikus orvost kell találni, akinek megvan a megfelelő tudása is.
Ezek után már más nem is kell, mint a szükséges anyagi fedezet, szándék a gyógyulásra, legyen szó köhögésről, kapcsolati problémáról, anya/gyerek kapcsolatról, stb. lehetne sorolni még. Ezt a könyvet mindenkinek el kellene olvasni, annyira elgondolkodtató, és sokat tanító könyv.

ma

Éjjel egy óra elmúlt. (most már kettő is, mire ide eljutottam) Az előttem levő tíz percet azzal töltöttem, hogy beszedtem a ruhákat, és végigjártam a lakást, becsuktam az ablakokat, mert szélvihar van. Talán még annál is erősebb, mint ami a múltkor egy redőnyt kiszakított a helyéből. Ennek következtében nem merem lehúzni a redőnyöket, hogy védje az ablakokat, és így pedig nem tudok elaludni. Ami napközben meleg felgyülemlett, most mind a szobámban van, és csöndesen fuldoklom, de nem lehet ablakot nyitni. Kiléptem az erkélyre a ruhákért, és pillanatok alatt tele lett a képem homokkal, pedig nem is abból az irányból fúj. Nem hiszem, hogy eső is lenne belőle, felhőket nem látok, de az ég furcsán rózsaszínes lett a felkavart portól.

Ma ügyfélmágnes tréningen voltam, tök jó volt, érdekes. Igaz, engem nem érint közvetlenül – vagy ki tudja, - de jó volt meghallgatni, hogy miről szól egy marketing. Még hasznos lehet Attilának, Marcinak, és nekem is, mert a jó honlapról is volt szó. Sokat nem hasznosíthatok belőle, mert mi nem eladunk, de biztos, hogy vannak olyan pontjai, amiket át lehet forgatni a mi nyelvünkre. Így aztán megismerkedtem Zsolttal is, a Hétfői zsengék írójával. Évek óta kapom a hírleveleit, mellette az üzleti pengéket is. Jó a srác. Megérte elmenni. (A jegyzetet már le is gépeltem, és átküldtem a fiúknak, okosodjanak ők is.)

Annál is inkább megérte, mert egész nap rajzoltam, míg hallgattam őt/őket - mert társa is volt, aki a honlapról beszélt – elkészült a főpapnő véglegesen, a kártyák hátoldala, és megvan a főpap terve. Itthon még meg szerkesztettem a photoshopban is a képeket, amik már készen vannak.
(A lehető legjobb hely volt ebben a hőségben, nem éreztem belőle semmit, mert volt … izé… micsoda? … nem ventilátor., hanem…. jajminekhívják… megvan! Légkondi!

A bolondhoz még mindig keresek egy bölcs, harmonikus öregasszony arcot. Furcsa, de azt valahogy nem festettek a híres festőink. Itt a híres magyar festők sorozat, és a 11 kötetben nem találtam idős női arcot. Fiatalt annál inkább, és idős férfi fejet is, főpapok, apostolok, de hol vannak a főpapnők? Most várjam meg, míg megöregszem?
Nem jó tipp, mert azt már megállapítottam, hogy príma férfi fejeket tudok rajzolni női fejekből. A napokban ezzel szenvedtem, közben rajzoltam egy golyót a plédemre hajítva, nem feltétlen sikerült a legjobban, mert még mindig zavar, hogy fekete/fehér rajzon, ha sötétet árnyékolok, akkor erős-e a kontúr a világos háttérhez, vagy halvány, hisz az élet sötétek még akkor is, amikor fény éri a felületet.

A konferencián pedig rajzoltam még egy poharat, és velem szemben a falon volt egy hatalmas festmény, ami egy hullámot ábrázolt. A közepében még lennie kellene sárgán izzó tűznek, de azt megint csak nem lehet ceruzával ábrázolni, mert olyan „foszlósan”, mint a szakadozott felhők, úgy voltak egy alagút közepében. Ha viszont ki akartam emelni az alagút mélységét - az sem sikerült valami jól – akkor eltűntek a sárga foltok. A többiek még így is irigyeltek, hogy tudok rajzolni. A mellettem ülő azt mondta, hogy irigyel mindenkit, aki tud rajzolni, amire azt válaszoltam, hogy én nem tudok, és itt jött egy elgondolkodtató mondata: de legalább meg mered próbálni, van bátorságod megpróbálni… valami ilyesmi…
Hát, igen, próbálkozom vadul, és azt hiszem, hogy kerítek magamnak egy társat, akinek havonta van egy kicsi pénze, és rajzolni szeretne, elrángatnám az Eötvös utcába. Jó helynek tűnik, de az én pénztárcámnak még ez az ár is soknak tűnik.

Ha sokáig nem hagyja abba a szél, akkor megírom Zsoltnak is a véleményemet a marketingről, mert lehet, hogy meg fog találni ezzel a kéréssel: hiszen éppen erről szólt a mai nap: referencia – mások véleménye ezerszer többet jelent, mintha magunkat és a termékünket dicsérnénk:)

ÉS A FENÉBE IS! NEM ADTAM LE A VÍZÓRA ÁLLÁSÁT! Most esik le a tantusz, hogy elmúlt huszadika:(
Fizethetek majd átalányt, az pedig nem két forint, megint lesz vagy 24 ezer a számlánk…

programajánló

Ezt nézegettem nagyon, és azt hiszem, hogy nagy élményben lenne része annak, aki megnézné ezt a kiállítást:

Turner és Itália címmel nagyszabású kiállítás nyílik július közepén a XIX. század egyik legjelentősebb festőjének munkásságából a Szépművészeti Múzeumban. Joseph Mallord William Turner a XIX. század, sőt talán a művészettörténet egészének egyik legjelentősebb tájképfestője. Hatalmas életművét a tematikai gazdagság és a szüntelen technikai újítás jellemzi. Festett valósághű város- és tájképeket - különösen kedvelte a tenger ábrázolását -, történelmi- és mitológiai jeleneteket, kortárs eseményeket, de képzeletét jelentősen ösztönözte az irodalom is. Az olajfestményekkel egyenrangúnak tekintette az akvarelleket, melyeket nagy számban alkotott.

Az akvarelfestés miatt néztem meg, hogy ki is ő, az előbb említett honlapon találtam rá, mint program javaslat.

nekem halvány esélyem van rá, hogy megnézhetem, mert a szakszervezet éppen a Szépművészeti múzeumba szervez vezetett tárlatot, a "Szent föld öröksége" címmel, erre nevezünk be. Ha ez a fenti is még nyitva lesz akkor - és ha jól tudom, akkor nyitva lesz - akkor szeretném ezt is megnézni. Erősen attól függ, hogy vajon a megváltott múzeumi belépő csak egy tárlatra, vagy esetleg többre is érvényes-e, mert nem két forint még így sem, hogy a szakszervezet talán a felét fizeti (ez pedig létszámfüggő)

Az ő honlapja, ahol a festményei találhatóak:

http://images.google.hu/imgres?imgurl=http://hoocher.com/Joseph_William_Turner/Eruption_of_Vesuvius_1817.jpg&imgrefurl=http://hoocher.com/Joseph_William_Turner/Joseph_William_Turner.htm&usg=__SUIH9ncWXNI_GoKlAp7gfR6T458=&h=437&w=597&sz=87&hl=hu&start=131&sig2=6_7pN0D_yK_0M7MoNxMUyA&um=1&tbnid=d8x5UQ4HGo8bFM:&tbnh=99&tbnw=135&prev=/images%3Fq%3DJoseph%2BMallord%2BWilliam%2BTurner%26ndsp%3D18%26hl%3Dhu%26sa%3DN%26start%3D126%26um%3D1&ei=h49lSu74C5GGmwP5rbGZAQ

Hát, kicsit hosszú a link, de vétek lenne kihagyni, mert nagyon szép képei vannak.

http://www.jonathonart.com/index.html

kicsit nehézkes a lapozgatás, de megéri megnézni őket.

első nap - leeresztés

Nem vicceltem, tegnap tényleg éjfélkor kezdtem neki a festésnek.
Úgy gondoltam, hogy a legideálisabb időpont arra, hogy legyőzzem a félelmeimet. Nem mellesleg éppen senki sem volt itthon, csak én, és önmagam legyőzésének pont nem kell, hogy valaki tanúja legyen.

Általános iskolás korom óta nemigen volt ecset a kezemben, kivéve, mikor a szobát festettem ki – vagy az előszobát, már nem tudom.
Egy biztos: jobban sikerült, mint az iskolás műveim.
Viszont ismét csak itt a nagy kérdés: látom, hogy hol és miben hibáztam, csak éppen nem tudom, hogy hogyan kell másképp csinálni. Tehát kevés, ha kapok általános iránymutatót, de nem mondják meg, hogy hogyan jussak el addig. Lehet azt csinálni, hogy nagy emberek rajzait másolom, mondván, hogy azzal sokat lehet tanulni, csak éppen az is lehet, hogy egy hibás mozdulat berögződése miatt nyolc év múlva is hibásan fogom rajzolni, festeni azt, amit éppen rajzolok. Az is lehet, hogy rájövök magamtól a helyes ecsetkezelésre, viszont miért várjak vele nyolc évet, ha egyszer valaki megmutathatná, és akkor esetleg három hónap múlva már menne.
Szóval igaz az, hogy mindenki önmaga mestere ebben is, viszont a nagy festők is tanultak valakitől alaphangon ceruza és ecsetkezelést.
A fő kérdés tehát megmaradt: hogyan?
Nem elmondani – csinálni, mutatni! Én már csak ilyen vagyok, és kevés, ha én látom, hogy a másik mit csinál, Ő lássa azt, hogy én mit csinálok, és korrigáljon. Erre volna szükségem. Egy hibás vonalhúzás símán lehet abból, hogy nem jól fogom a ceruzát. Ha nem látja valaki, akkor nem tudja elmondani, megmutatni.
Hát, ezek azok az alapok, amikre szükségem van, szerintem ezerszer fontosabb, mint maga a rajzolás, festés.
Lehet mondani, hogy ne húzzak erős kontúrt, vagy éppenséggel húzzak erős kontúrt, de mutassák már meg, hogy mikor, hol, HOGYAN, ha nem úgy, ahogyan én csinálom. Lila gőzöm sincs, hogyan kell egyenes, és görbe vonalat, úgy általában vonalat húzni úgy, hogy nem emelem fel a ceruzát, és nem szőrözöm ki a vonalat.

Tehát még mindig szükségem van tanfolyamra, tanárra – és elsősorban időre, mert ez nem állapot, hogy nincs időm.
Egy-egy gyakorláshoz nem elég egy óra. Napi egy órám pedig nincs is. Kell másra, amit nem tehetek félre.

A mai napot úgy egyébként szépen elbénáztam. Igaz, egész délelőtt egy honlapot nézegettem: http://www.kepafalon.hu/
Mai magyar festőművészek, és tudástár. Alapinformációk, hogy mit mire érdemes festeni, mi a különbség akvarell és akril között, stb.
Ha belegondolok, hogy milyen eszméletlen költséges dologba fogtam már megint bele, hát égnek áll a hajam. Mert a papír sem mindegy, hogy milyen, ha akrillal szeretnék egyszer festeni, akkor farost lemezekre is szükség lenne, vagy vásznakra, elegendő helyre, festőállványra, festékre – és nem utolsósorban tudásra, vagyis időre, hogy gyakoroljak, irányítás mellett. A tanár is sokba kerül…

Na, mindegy, majd csak lesz valahogy…

Rajz

A napokban a lányommal együtt találkoztam egy iparművész hölggyel, most selyemfestéssel foglalkozik, de volt idő, mikor rajzolni tanított. Megnézte a rajzainkat, mi kértünk segítséget, hogy merre tovább, de az ő ideje is nagyon be van táblázva, így „csak” iránymutatást kaptunk tőle, hogy mire figyeljünk, hol hibázunk. Lányomra előre mondta, hogy különleges, a rajzait, vázlatait látva én is ámultam. Néhány vonás, és ott van a kész mondanivaló. Én pedig lyukasra javítom a papírom, és még mindig tele vagyok hibával.
A hölgy azt mondta, rajzoljak, másoljak, gyakoroljak sokat, hogy a kezemben legyen a mozdulat, és ez nem egy-két hónap, hanem évek kérdése. Utána vissza kell térni a kezdetleges rajzaimhoz, mert mindenkiben van valami egyéni, ahogy ő lát, ő rajzol és azt vissza kell hozni, nehogy teljesen kiirtódjon belőlünk.
Árnyékolás, kontúrok, kompozíció – ezek a fő kulcsmondataim, amire a hangsúlyt kell helyeznem.

Rájöttem, hogy a kontúrral kevesebb baj van, mint ahogy a képeimen látszik. Ugyanis, nem félek én az árnyékolástól, a sötét és világos színek kontrasztjától, csak éppen amikor összesimítom a grafitot, akkor egy csomó sötét szín elkenődik, és belemosódik a világosba, így lehet viszonylag egyöntetűen szürke lesz a rajz. A hölgy azt mondta, hogy nézzem, rajzoljam sokat magamat is, hogy megtanuljam a formák egymáshoz való arányát.

Tegnap rajzoltam tojást – fejforma és árnyékolás gyakorlása – egy párologtatót, és magamat. Na, ez volt egy nagy kihívás, mint mindig. Természetesen a rajz úgy néz ki, hogy én vagyok, és mégsem én, pedig látszólag minden vonás a helyén van a fotó szerint.

Árnyékolás
Rajzoltam, satíroztam, utána pihenni hagytam, és később megláttam a hibákat. Javítottam, még javítottam, szkenneltem, és újabb hibákat fedeztem fel, és javítottam, és szkenneltem, ezt eljátszottam jónéhányszor. Addig-addig javítottam, míg végül már talán nem is hasonlít hozzám, de a papír már szakad a sok javítástól. Kiemelem a sötét vonalakat, majd elhalványítom. A rajzomhoz segítségül hívtam a negatív képet is, hogy lássam, hol nagyon világos, mert ott nekem nagyon sötétet kell árnyékolnom. És, amikor ez alapján megtettem, akkor olyan erős lett, hogy halványítani kellett, és kell, amitől pedig megint minden egybemosódik, és nem emelkedik ki semmi. (és egy kis photoshop)
Pedig de jó lenne néhány vonással odavetni a vázlatot, amiben már minden arányos, és maga a vázlat is kifejező, mint Levenáé.
Emellett szeretnék fényt, színt rajzolni, amikor a színek összemosódnak, de nem változtatják meg egymást, nem is tudom, hogy hogyan lehet úgy színezni, festeni (mert ez is izgat nagyon, egyre jobban) hogy ne egy éles vonal határoljon el egymástól két színt, hanem valamiféle árnyalatváltoztatással közelednek egymáshoz. Az ecsettől az tart vissza, hogy nekem mindig összefolytak a festékek, és az nem ugyanaz, mint amikor összemosódnak.

Ecset:
Kipróbáltam, hogy az akvarell ceruzás rajzaim közül néhányat átmosok egy nedves ecsettel, mit művelnek akkor a színek.
Az eredmény siralmas. A sima fénymásoló papír nem issza a vizet, ezért rajzoltam gyorsan valamit egy félfamentes (ronda barnás) rajzlapra, hogy azon is próbálkozzam.
Egyik sem itta a vizet úgy, ahogy kellett, az akvarell színes nem kenődött el, az ecset pedig hülye.
Ha erőteljesebben vizes, az a baj, ha kevésbé, akkor pedig az. Ha gyengébben nyomom a papírra, csak érinteni akarom, hogy a hegyével simítsam végig a rajzot, akkor nem csinál semmit, ha kicsit jobban, akkor pedig meghajlik, és úgy is marad. Egyébként úgy tűnik, hogy egy normális ecset, nincs szanaszéjjel a szőre.

Kontúrok:
még nehéz eldönteni, hogy mikor kell erősebbnek lennie, és mikor halványabbnak. Ha a sötét felület találkozik egy sötét felülettel, akkor ott nincs kontúr, és ugyanez a helyzet a világos területekkel is. Akkor mikor éles a kontúr? Hisz olyan nemigen van, hogy sötét terület találkozik a világossal, mert ha fény éri őket, akkor mindkét terület határvonalát fény éri, ezért nem lehet az egyik sötét, a másik világos.
Nekem ez nem világos:))))

Különben is harapok minden határvonalért, ami az életben van, hisz éppen azért szeretnék elmosódó, egybefolyó határokat, mert nekem nincsenek határok, (parttalan: tűz és víz) és pont én vagyok az, aki éles határokat húz. Pedig a zsigereimben érzem, hogy valahol ez lenne az én kifejezési módom, ezért éppúgy szenvedek az általam húzott erős vonalaktól, mint az életbeli korlátoktól.
Ahogy a tűz és a víz is ledönt minden határt, úgy szeretnék én is valami áradót festeni, rajzolni, de színessel ez nekem még nem megy. Grafit esetében pedig egybemosódik, az igaz, de akkor meg éppen azért lesz jellegtelen, és szürke minden grafitrajzom, mert egybemosódik.

Kompozíció:
Ha én tudnám, hogy mit akarok rajzolni, és előtte komponálni kell, akkor már nem hangulatot tükröz, hanem tudást, racionalitást, számítást, és itt megint egy leküzdhetetlen ellentétet érzek: hogyan legyen hangulatot kifejező, spontán, határtalan, ha előtte tervezgetni kell az elhelyezkedéseket.

Tegnap késő éjjelig néztem egy honlapot, az Office Market honlapját. Anyám, mennyi gyönyörűség van ott! Az irodatechnikán kívül van még akvarell festék, akril festék, üvegmatrica festék, fára való festék, porcelán festék, és rengeteg nyers fadoboz, papírdoboz, csupasz, különböző méretű üvegek, festeni való selyemkendők, és hozzávaló festékek, festőállványok, kaparókések az akrilhoz, és olajfestékhez (mert az is van) és én azt mind akarom! Saját kezűleg készíteni (festeni) tányérokat, poharakat, bögréket, fűszertartókat, (mert ezekhez mind-mind van csupasz tányér, bögre, stb.) fürdőszobát, ablakot díszíteni, decoupage technikát alkalmazni, akarom!akarom! akarom!
Természetes a kézügyességgel együtt akarom.
Nagyon jó lenne kipróbálni, hogy milyen az, amikor egy vásznat alapoz az ember, aztán akrillal, olajjal fest arra, vagy funérlemezre, és közben mindenféle segédeszközt használ. Akarok festőállványt – nem mintha nagyon bírná a derekam az álldogálást – akarok vásznat, feszítőkeretet, sok-sok alapanyagot, festéket, vásznat, selymet, szöveteket, mindent akarok!

Milyen kár, hogy már a tanulásukhoz is eszméletlen sok pénz kell, hisz nem két forint egyetlen alapanyag sem.

És ilyenkor, egy-egy ilyen honlap láttán nem is értem Levenát, hogy miért is nem díszítette a saját lakását ilyenekkel, amikor neki kézügyessége is van, meg türelme is, és talán még Csivit is elámulna, és tanulhatna tőle egy csomó dolgot, ahogy tésztát gyúrni, nyújtani, vágni is megtanult, meg varrni, meg a fene tudja még, hogy mire volt már lehetősége, ügyessége annak a kis alig hétéves csöppségnek. Lehet, hogy nagyon lekötné – de lehet, hogy nem, és hamar megunná. Félig-meddig megértem, hogy kevés az idő ezekhez, de amikor azon gondolkodik, hogy neki miért nem olyan kreatív a lakása, mint másé, akkor azon is el kellene gondolkodnia, hogy tehetsége, ügyessége, ízlése van, nem kell extra dolog, csak egy kis színharmónia, amit be lehetne ezekkel a technikákkal csempészni az életébe. Apróságok, amik egy-egy karácsonyi ajándék elkészítéséhez is sokat segítenének, vagy Csivitnek is hasznos lenne, amikor oviba, suliba ajándékot kell készíteni. (Egyébként a két honlapot mindenkinek ajánlom fenti meggondolásból kifolyólag. Apránként, előre be lehet szerezni egy-egy kisebb terméket, hogy decemberre minden együtt legyen, amikor már csak el kell készíteni az ajándékot)
Egyébként is döbbenetes a gyerek, mert szinte magától megtanult olvasni, ahogy olvasom Levena blogján.

VALAKI VEGYEN KI A MUNKÁBÓL, HOGY ELÉG IDŐM LEGYEN NAPONTA JÓNÉHÁNY ÓRÁT ILYEN DOLGOKRA SZÁNNI!!!!!
(És közben biztosítsa ehhez és a megélhetéshez a megfelelő anyagi fedezetet.)

Linkek: http://www.officemarket.hu/
Tőlük vásárolni maga a csoda, tegnap regisztráltam, ma reggel pedig már hívtam is őket, hogy gáz van, nem kell akkora tábla, mint amekkorát rendeltem, lehet-e cserélni…
Lehetett. Módosító számla, nekem sms-ben elküldték a számlaszámot és a fizetendő összeget, hogy gyorsan utalni tudjak, így szerdára megjöhet Attila táblája, mert az új továbbképzős csoportnak nincs olyanja. (Aztán majd kifizetik, de így volt a legolcsóbb)

http://www.irodaszer-tar.hu/termekek/ - hasonló termékek vannak, mint az office marketnél, de nem tudom az árakat összehasonlítani, mert itt nincsenek feltüntetve, vagy csak én vagyok a béna, de nem találtam. Pedig itt is vannak kidekorálandó dobozok, üvegek, (itt inkább van üveg, mint a másikon, és itt kendőt is láttam, és lehet, hogy mindkettőn vannak textilfilcek. Ma már mintha könnyebben lehetne velük bánni, mint régen, mikor a lányok kisebbek voltak.

Közben Csuri fiókjába bekukkantottam, mert nehezen tudtam elhinni, hogy a napokban még volt előtte akvarell festék, ma pedig már nincs (nyugi, Csuri, nem volt rajtam a szemüveg, nem láttam semmit), de találtam vízfestéket. Ki kellene próbálni, hogy még mindig olyan ügyetlen lennék-e vele, és olyan gázos-e, mint a kisiskolában volt.

Fel kell dolgoznom azt a szégyent, amit akkor éreztem, amikor a tanárnő kettest adott – és folyamatosan csak azt adott – a jobb kézzel bénázott, görcsölt rajzaimra. Meg azt, hogy az apám mit gondolhatott (senki sem örökölte az ő zsenialitását, kézügyességét olyan szinten, amilyen ő volt) – holott ő szoktatott le a bal kezemről. Talán akkor nem félnék vonalat húzni, kört rajzolni, festeni, stb.

Szóval Csuri és fiókja: valamit mégis csak láttam benne: egy kicsi szövőkeretet. Igen, az is volt a lányoknak. No, erre valahogy egyáltalán nem vágyom, de arra igen, hogy a saját rajzaim – nem a mostaniak, hanem majd a későbbiek – kerüljenek gobelin anyagra, és hímezhessem őket. Jó nagy szabad falfelületet is akarok, hogy legyen hova tennem mindazt, amit megalkotok.