A nagy bevásárlás napja. Szerdán és szombaton van piac, amikor zöldséget, húsfélét be lehet vásárolni a spar és egyéb közértek helyett. Emellett egyben kirakodóvásár is van, szerdán nem olyan nagy, állítólag szombaton nagyobb.
Én így is díjaztam, imádom a vásári kavalkádot, ha tehetném minden marhaságot megvennék, a kerti törpéktől a rózsaszín halacskán keresztül a vasedényes sátorig. Csak a pénztárcám, és az ízlésem tart vissza. (ez utóbbi nagyon cserben tud hagyni)
Asszem, ha a pénztárcám engedné, akkor vásárlásfüggő is lennék – halmozzuk már a szenvedélyeket egy kicsit.
A féltízes révvel mentünk át, már egész bátran szálltam be a csónakba, úgy döntöttem, hogyha az ottaniaknak „te Józsi!” a révész, akkor én is megbízhatok bennük. (Különben is, a Duna gyönyörű volt) Józsi is bízik mindenkiben, és benne is bízik minden szigetlakó, ezért a szállítási díj kifizetése egész szabadon történik Józsiéknál. Van, aki nem fizet, mert nagy pénze van csak, és majd holnap megadja, van, akinél most van elég apró, és kifizeti a holnapi napot is, aztán másnap csak amolyan úri módon ül be a csónakba. És úgy tűnik, hogy mindenki észben tart mindent.
Elindultunk a piac elejétől, Évi vásárolt, én bámészkodtam, aztán eszembe jutott, hogy a retikülöm pántját már csak a szentlélek tartja, ugyanígy a tizenegynéhány éves fényestalpú papucsom is életveszélyes, ezért erre koncentráltam a figyelmemet. Előtte való nap beszéltük Évivel, hogy mennyire szeretem a kék színt, és mennyire nincs, mert soha nincs amikor én keresem, vagy színhiány van, vagy mérethiány, vagy túl drágának találom az adott ruhát, felsőt. Ezért Évi azt mondta kedd este, hogy akkor most elhatározzuk, hogy nincs, és nem fogunk kapni, hátha találni fogunk.
És találtunk! Igaz, több sikertelen próbálkozás után, de született nekem egy kék felsőm. Egyik leárazva volt két vagy háromezer, azt azonnal visszaakasztottam, legfeljebb majd visszamegyek érte, ha nem lesz más, egy másik sápkóros volt, a harmadik mintás, a negyedik kicsi, - ez így szokott lenni mindig – és végül elénk került egy bájos, nagyonkék felső ezer forintért. Ez igen! Ez már jöhet velünk! Évitől kaptam ajándékba, és utána választott hozzá nekem nyakláncot, fülbevalóval, hiába mondtam, hogy rengeteg lóg otthon, és nem igazán hordom, megvette. Ő nyert. Együtt a kettő nagyon jól mutat. Ezért csütörtökön fel is vettem őket, nagyon szépek.
Én így is díjaztam, imádom a vásári kavalkádot, ha tehetném minden marhaságot megvennék, a kerti törpéktől a rózsaszín halacskán keresztül a vasedényes sátorig. Csak a pénztárcám, és az ízlésem tart vissza. (ez utóbbi nagyon cserben tud hagyni)
Asszem, ha a pénztárcám engedné, akkor vásárlásfüggő is lennék – halmozzuk már a szenvedélyeket egy kicsit.
A féltízes révvel mentünk át, már egész bátran szálltam be a csónakba, úgy döntöttem, hogyha az ottaniaknak „te Józsi!” a révész, akkor én is megbízhatok bennük. (Különben is, a Duna gyönyörű volt) Józsi is bízik mindenkiben, és benne is bízik minden szigetlakó, ezért a szállítási díj kifizetése egész szabadon történik Józsiéknál. Van, aki nem fizet, mert nagy pénze van csak, és majd holnap megadja, van, akinél most van elég apró, és kifizeti a holnapi napot is, aztán másnap csak amolyan úri módon ül be a csónakba. És úgy tűnik, hogy mindenki észben tart mindent.Elindultunk a piac elejétől, Évi vásárolt, én bámészkodtam, aztán eszembe jutott, hogy a retikülöm pántját már csak a szentlélek tartja, ugyanígy a tizenegynéhány éves fényestalpú papucsom is életveszélyes, ezért erre koncentráltam a figyelmemet. Előtte való nap beszéltük Évivel, hogy mennyire szeretem a kék színt, és mennyire nincs, mert soha nincs amikor én keresem, vagy színhiány van, vagy mérethiány, vagy túl drágának találom az adott ruhát, felsőt. Ezért Évi azt mondta kedd este, hogy akkor most elhatározzuk, hogy nincs, és nem fogunk kapni, hátha találni fogunk.
És találtunk! Igaz, több sikertelen próbálkozás után, de született nekem egy kék felsőm. Egyik leárazva volt két vagy háromezer, azt azonnal visszaakasztottam, legfeljebb majd visszamegyek érte, ha nem lesz más, egy másik sápkóros volt, a harmadik mintás, a negyedik kicsi, - ez így szokott lenni mindig – és végül elénk került egy bájos, nagyonkék felső ezer forintért. Ez igen! Ez már jöhet velünk! Évitől kaptam ajándékba, és utána választott hozzá nekem nyakláncot, fülbevalóval, hiába mondtam, hogy rengeteg lóg otthon, és nem igazán hordom, megvette. Ő nyert. Együtt a kettő nagyon jól mutat. Ezért csütörtökön fel is vettem őket, nagyon szépek.Emellett találtam magamnak táskát, pont olyan, mint az elszakadófélben levő, csak fehérben, és 500.-Ft-tal olcsóbban, és ezer forintért a kedvenc fazonú papucsomat, így már biztos nem csúszok el egy vízcseppen, mert tükörsima a talpa.
Még benéztünk a … asszem spárba, - több közért is van egy rakáson – és irány a rév. Jól kiléptünk, mert nem akartunk a nagy hőségben egy órát várni a révre, ha most lekéssük, az várt volna ránk.
Délután ismét rajzoltam, a kertet, és a szomszéd ablakát, majd csobbantunk egyet a Dunában. Sajnos az úszásra nem vetemedtem, mert két méter távolság után már mélyült a víz, és bevallom, féltem tőle. Nem elég, hogy mozog, még mély is, ez nekem és az úszástudásomnak együtt sok volt. Nagyon hidegnek tűnt az első pillanatban, de végül kellemesen hűsített.
Este pedig olvastam tovább a homeopátiáról szóló könyvet.
Még benéztünk a … asszem spárba, - több közért is van egy rakáson – és irány a rév. Jól kiléptünk, mert nem akartunk a nagy hőségben egy órát várni a révre, ha most lekéssük, az várt volna ránk.
Délután ismét rajzoltam, a kertet, és a szomszéd ablakát, majd csobbantunk egyet a Dunában. Sajnos az úszásra nem vetemedtem, mert két méter távolság után már mélyült a víz, és bevallom, féltem tőle. Nem elég, hogy mozog, még mély is, ez nekem és az úszástudásomnak együtt sok volt. Nagyon hidegnek tűnt az első pillanatban, de végül kellemesen hűsített.Este pedig olvastam tovább a homeopátiáról szóló könyvet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése