A fehér

Kipróbáltam: színeztem fehér lapra, fehér színessel. Pontosabban nem színes ceruzával, hanem pasztellkrétával. Látszott, így könnyű volt utána még bele és köré színeznem, azonban akkor ért a meglepetés, amikor elkentem a szürke és a kék színeket, és nem fogta be a fehéret. A fehérrel azonban lehetett a színekre még rajzolni.
Lehet, hogy ez csak a pasztellkréta tulajdonsága?

Időjárás

Eddig is volt Medárd, és nyári zápor akár nap mint nap, de valahogy nem emlékszem arra, hogy ekkora zivatarokkal és ekkora pusztítással járt volna. Mást sem lehet olvasni, hallani, csak azt, - egy-egy zápor után – hogy hol milyen kár keletkezett. Néztem Zalát, Kanizsát, Budát, néztem a felhőket ma is, és az jutott az eszembe, hogy háborog a Természet Istene. Valamiért nagyon megharagudott az emberekre, mert túl sok a vihar a zápor helyett, túl sok a kár. Nálunk nem volt olyan vészes a lezúduló eső, mégis, alig hallgatott el, máris felharsantak a tűzoltók szirénái. Később olvastam, hogy a Váci úton, és a Pozsonyi úti aluljáróban állt meg a víz, és a villamosok helyett pótlóbuszok közlekedtek.

Az égen a felhők súlyosabbak, fenyegetőbbek, mint régen voltak, - vagy csak nekem tűnik így – és az a szó jutott eszembe, hogy végítélet.
Viharok, árvízkárok mindig voltak, és lesznek, azonban túl sűrűn követik már egymást ezek a romboló viharok.
Viszont megkaptam az ajándékot is utána, ahogy az már lenni szokott: szivárványt:)
Teljes szivárványt, és duplán. Kettős szivárvány volt az égen.

Így erről az egészről eszembe jutott a Vízözön, amit Isten árasztott a Földre, majd amikor elég volt már, az emberrel kötött szövetsége jeléül szivárványt bocsátott az égre: ez volt az első szivárvány.

És mostanában egyre több a vízözönszerű vihar, - és szivárvány.
Attila azt mondta, figyeljük a fentről jövő jeleket.
Olyan volt nekem ma ez az egész nap, mintha figyelmeztetést kaptunk volna a régi szövetség meglétére, és arra, hogy ezt a szövetséget talán nekünk is tiszteletben kellene tartanunk.

Egyedül a CSENDBEN

Reggel elég riadtan ébredtem, - így van ez mostanában szinte minden hétvégén, amikor nem megyek tanítani: milyen nap van ma? Hány óra van? Menni kell dolgozni? Menni kell tanítani? Elaludtam?

Aztán lassan feldereng, hogy nem, nem kell menni sehova. Becéék nem voltak itthon, Csuri sem, Fiam hajnalban elment dolgozni, így egyedül voltam szinte egész nap. Jó érzés volt, hogy nem kell talpig ruhába vágnom magam, ha ki akarok jönni a szobából. Kávéztam, ébredeztem, aztán nekiálltam a dolgomnak. Betettem a mosást, elmosogattam az előző esti két-három darab edényt, és főztem. Lencsét, fasírttal. Közben jött a vihar, lezúdult az eső, én pedig csöndes ténykedésem közepette meg-megálltam az ablak előtt, és néztem. Jó volt, hogy nem voltam útban senkinek, nem kellett újra és újra félreállni hol jobbra, hol balra, és nekem sem kellett senkit kikerülni, senkihez sem kellett szólni, válaszolni. Hatalmas csend volt itthon, miközben kopogott az ereszen az eső, de ennek a hangja csak még nagyobb nyomatékot adott a csendnek. Aztán amilyen hirtelen jött, úgy abba is hagyta, hogy később már csak csendes szemerkéléssel essen szinte egész nap, kisebb-nagyobb szünetekkel, egy kis közbe iktatott napsütéssel. Egy ilyen szünetet használt ki két kisgyerek, akik megjelentek a kihalt téren. A hangjukra néztem le, és elképedve láttam, hogy a két gyereken gumicsizma, esőkabát, és a tér vízben úszik. A gyerekek nagyon élvezték, én pedig azt lestem, hogyha még közelebb mennek a homokozóhoz, akkor hiába a gumicsizma, a szára fölé fog érni a víz, és a gatya is elázik. Nem tudom, hogy láttam-e ekkora vizet a téren, a homokozó pereméig ért. Régen is voltak nagy esők, ilyenkor a hirtelen záportól beázott a lépcsőház alja, és nem lehetett a hátsó kaput használni, mert nem lehetett átgázolni a vízen. Egy ideje kiegyenesítették ott a betont, nem tudom, hogy ma mit adhatott elő, ekkora vízmennyiség mellett.
Én pedig ezalatt mostam, főztem, mosogattam, amikor kész voltam a főzéssel felsöpörtem, felmostam, leszedtem az erkélyről az ágyneműt, a szobámban a ruhákat, és mielőtt kiteregettem volna a mostanit, felporszívóztam, és felszórtam a szőnyegemet az oxigénes száraztisztítóval. Ismét porszívózás, majd ruhateregetés, és közben ment az idő szép csendben. Illetve először lassan, aztán egyszer csak felgyorsult. Délelőtt még azt mondtam, ha ránéztem az órára, hogy még csak ennyi az idő? Jaj de jó, hamar végezni fogok mindennel. Aztán ahogy fogyott a munka, úgy kezdett egyre gyorsabb lenni az idő múlása is, azért észnél voltam, nem kezdtem el kapkodni, maradt a ráérős ténykedés. Jutott idő mindenre, virágot is locsoltam, és rendet tettem a fürdőszobában.
Aztán megjutalmaztam magam egy relaxálós fürdéssel. Még a születésnapomra kaptam kék illatos fürdősót, ezt tettem a vízbe, majd hallgattam tovább a csendet, a gondolataimat, és nagyon békés volt az egész nap.
Aztán megérkezett munkából a Fiam, erőteljes Heló köszönésének hatására darabokra tört a csend, és ideje volt lassan kikászálódni a kádból. Még hajmosás, utolsó nekifutásként betettem a gépbe egy adag törülközőt mosni.

Csepelen

Szombaton Bogyónál vendégeskedtem…
Szerintem a kölöknek nagy-nagy gyomorgörcse lehetett, hogy mit fog anyja szólni a főztjéhez, és hogy fogja érezni magát:)
Jelentem a vendéglátás tökéletes volt,maximális kényeztetésben volt részem minden téren: ebédre húsleves, sült csirke, hűtött sárgadinnye fagylalttal, és kávé kávéval egész nap:)))

Nem hittem volna, hogy estig maradok, mostanában már én is úgy adom elő, mint a bátyám, és a nagybátyám: gondol egyet, felugrik, és távozik: mert ennyi is elég volt, mert az otthoni kuckót nem pótolja semmilyen vendéglátás… nem tudom, hogy mi van mögötte, de valami ilyesmi: mindenütt jó, de legjobb otthon.
Ehhez képest az erkélyre kitelepedve – jó nagy erkély – egész jól elpunnyadtam délután.

Igaz, előtte voltunk sétálni is a Kisdunánál.

Legközelebb megnézzük a kavicsbánya tavat, ahol horgászni szoktak, én pedig megnézem a köveket, hátha találok viszonylag fehér, lapos, sima tenyérnyi köveket. Igaz, sok időm nincs kőre rajzolgatni, de azért jobb begyűjteni, legyen itthon, ha éppen sort kerthetek rá…

Az erkélyen jót napoztunk, fotóztunk, mert a kilátás a hegyekre néz, nincsenek közel a tízemeletes házak, távolság, és tér van, égbolt, és alkonyat:)

A lakás kissé lepukkant, - van mire költeni, helyrehozni apránként, de sok pénz kellene hozzá - konyhai eszközökben némi hiányosság tapasztalható, de legalább már lehet tudni, hogy mit kapjon a kisasszony, amikor éppen ajándékozási esemény közeleg, és még pénze is van az embernek.
A konyha tetszett a legjobban – nekik nem, pedig a leghangulatosabb a kék/sárga padlóval, és kék konyhaszekrénnyel. Van elég pakolnivaló hely a szekrényekben, és mozgási tér is. A mosogatót már nem díjaztam annyira, mert egylapos, de a tűzhely bármilyen régi is, négyrózsás.

Felhők és színek

Bogyóhoz menet felhőket fotóztam, és az jutott eszembe, hogy igaza van Csivitnek, kisunokámnak, amikor kiszínezi a fehéret fehér színessel. Ha fehéren hagyom, akkor megmarad a síkhatása a térbeli tömöttség helyett – most felhőkre gondolok. Ezt ki fogom próbálni.

Aztán eszembe jutott egy írás, amit a neten olvastam: régen nem volt ennyi szín, az volt, ami természetben található volt. A tárgyak, és ruhák mind ezeket a természetes színeket viselték, csak a későbbiekben jöttek rá, hogy mit mivel lehet színezni.

A fehér isteni, tiszta szín. Az egység színe. Amikor még egységben volt az ember Istennel, akkor nem volt szükség színekre. Minél távolabb kerültünk, annál inkább színesedett a világ, ezzel is mutatva annak „szétesését”, színekre bomlását.

Aztán az jutott még eszembe, a lenti színes pasztellrajz alapján, hogy milyen becsapós az, ahogy az iskolákban rajzolni tanítják a gyerekeket. Vajon hány rajztanár mondja azt a gyereknek, hogy azt rajzold, úgy színezd, ahogy látod.
Gyerekként megtanuljuk, hogy a fa törzse barna, a lombkorona zöld, a víz kék.

A víz nem csak kék, hanem sárga, narancssárga, vörös, zöld, szürke, csakúgy, ahogy az égen a felhők is, mert a tükröződésről nem beszélnek a gyereknek. Ha csak a lomb színénél maradunk, számtalan zöld árnyalat létezik, és lehet még sárga, vörös, rozsdabarna is. Ugyanígy lehet a víznek számtalan kék és zöld árnyalata, ha csak az eredeti színnél maradunk. A fa törzse nem csak barna, hanem fekete és fehér is lehet, sőt, ha moha is benövi, zöld is lehet. És emellett még mennyiféle színt hordoz változatosan a világ.

Ezért kellene megtanítani a gyerekeknek, hogy nézze meg azt, amit rajzol, emlékezzen arra, amit látott, és azt rajzolja, amit lát. És ezért nehéz felnőtt korban rajzolni tanulni, mert a gyerekkori sablon működik, és a tudattalanunk, a rutinunk azt diktálja, hogy a víz kék, a fa törzse barna, a lombja zöld, a felhő kék. Vagy fehér. (És még szürke, világos, sötétkék, narancsszínű, ha nap süti, stb.)

Kovászos uborka

Meséltem a dohányzóban kolléganőimnek, hogy hogyan jártam vele, úgy tűnik, ők gyakorlottabbak ezen a téren, mert nekik volt már hasonló esetük, amikor rezsóra vagy sütőbe tették érlelődni az uborkát.
Beszélgetés közben érkezett egy másik kolléganő, és megkérdezte:
- Mit főztök?
- Kovászos uborkát.
:))))

A végeredmény: tegnap leszűrtem, és jó lett! Finom, és ehető, vittem is belőle Bogyónak.

Róla majd később, mert képet is szeretnék feltölteni, de ma már késő van ahhoz, hogy átnézzem a képeket, és kiválogassam az idevalókat.

Rajzok, színek

Ma továbbképzésen voltam CC telefon ügyben. Nekem még mindig tetszik, bár voltak kérdéseim, amire az oktató azt felelte: jó kérdés…
De, ha minden igaz, akkor a kérdésem, kérésem nem reménytelen, csak meg kell rendelni a program-kiegészítőt:)
Már a zenéjét is beállítottam a telefonnak, de, hogy mikor fog csörögni, az még kérdés.
Ez is szín, új szín a munkában.

Tudom, talán már unalmas kezd lenni, de megint rajzoltam:)
A vázát tettem magam elé, benne a liliommal – amíg a margaréták is benne voltak, addig kicsit zsúfoltabb és bonyolultabb lett volna. Egyre inkább sajnálom, hogy nincs kihez fordulnom, hogy hol és mit rontok el, amikor elrontok valamit.

A másik rajzom Chiccan, a maya orákulum szerinti jelképem – sárkánykígyó akar lenni, amint egy fatörzsön kapaszkodik. Az eredeti sokkal nagyobb, és csúnyább:)))

S végül egy vitorlás a nap felé… nagyon szomjas lettem már a színekre. Oké, hogy tanulni elsőnek grafittal kell megtanulni bánni, azt könnyebb javítani is, de már nagyon szürke kezdett lenni.
A pasztellkrétához fordultam egy kis feltöltődésért, és Papp Tünde egyik festményéhez. Az övé olaj, ezért csillog, ragyog az egész, az enyém matt, és egy kissé szögletes, mert nem olvadnak talán eléggé össze a színek – lehet, hogy sosem fogok megtanulni bánni vele? Itt is elkelne egy kis segítség…

Sok segítség…

Segítség!

Kovászos uborka

A múlthét pénteken vettem, és tettem el az uborkát. Holnap ismét péntek…
Olyan remek idő volt rá a héten, hogy hétközepe táján behoztam a konyhába, meg ne fagyjon az erkélyen a szerencsétlen.
Még nem áll sehogy sem.
Ma gondoltam egy nagyot, és merészet, és feltettem a gázra, alágyújtottam, had kapjon egy kis meleget szegény, közben pedig lecseréltem a kenyeret rajta.

Tavaly, amikor eltettem, két-három nap alatt készen volt, pedig akkor is fazékba tettem, mert az üvegek kicsik voltak ahhoz a tempóhoz, amivel fogyott. És mégis készen lett és finom lett rövid idő alatt.
Ezek szerint nem az üveg a fontos, és nem a nap, amit tavaly sem látott a fazék belseje, hanem a meleg.
Ezért most kísérletezem.

Hát nem mindegy, hogy tönkremegy, és azért dobom ki, vagy előtte kísérletet hajtok végre rajta, és utána dobom ki?

Sütöttem - Rajzoltam

Sütöttem: krémes utánzatot.
Piskótából egy vékony lapot, pudingból, tojás sárgájából krémet, amibe belekevertem a felvert fehérjét, majd amikor kihűlt, a tetejére tejszínhab került.
Ezt hívom extra gyors krémesnek. Mármint az elkészítése, mert a hűlésével és dermedésével ugyanúgy várni kell. Olcsóbb, és kevésbé körülményes, de erősen hasonlatos, mint az eredeti soktojásos krémes.

És megettem az egészet én. Szép lassan, apránként, mert a kölkönek minden egyéb kellett, és különböző lefoglaltságaik voltak, én pedig nem álltam ellen a csábításának.

Rajzoltam: Házat.
A szemben lévőt.

Elemeztem egész nap, és pihenésképpen próbálkoztam egy szabad rajzolással, amikor nem másolok.
Az arányokkal viszonylag jól kijöttem, de a felhőkkel megint hadilábon álltam.

Addig-addig nézegettem, hogy mi a nem jó rajta – illetve ezt láttam, csak éppen fogalmam sem volt, hogyan javítsam ki – amíg be nem villant, hogy megfordítom őket. Vagyis ami az egyik képen fehér, az a másikon fekete, és így radírral húztam meg a kontúrjait a felhőknek. Jobb lett, de a lényegen nem változtatott, csak annyi változott, hogy most nem fehér, hanem fekete felhőket rajzoltam, mintha az égen is az lenne. Pedig zömmel fehérek voltak, csak éppen grafitrajzzal ezt és az árnyalatukat elég nehéz nekem még összehozni.
Rájöttem, hogy mese nincs, a rajzgyakorlás nem áll másból, mint pl. szájak, szemek, karok rajzolásából, sokat, sokat, ahogy az igazi festők sem tettek mást, mint tanulmány és vázlat címmel egy csomót rajzoltak, mire eltalálták a megfelelőt.

Időjárás jelentés

Egyik pillanatról a másikra hatalmas süvítés keretében becsapódott mögöttem az ablak. Kinéztem, és fejvesztve rohantam végig a lakáson, hogy becsukjam, beszedjem, amit kell. A cigim a konyhában már a földön néhány papírral együtt, erkélyen száradó (szerencsére már leszáradt ágyneműket kapkodtam be) ágyneműt beszedtem, és szinte rémülten és lenyűgözve néztem a felhők szivárványjátékát.

Fotóztam.
Nem csak én, még jónéhány helyen a szemközti házban, van aki vakuval, később már az ég vakuzott, persze villámot nem sikerült fotóznom. Soha nem ott villant, ahol vártam.

A házak falain még ragyogott a lemenő nap, és éles kontrasztot alkotott a sötét égbolttal.
Aztán egyre sötétebb lett, és azt hittem, leszakad az ég, de nem tette meg, csak egy jó nagy zápor vonult végig a házak felett.

Viszont utána is olyan felhők voltak az égen, amilyenek ezen az oldalon – ahol fotóztam – még talán soha. Kicsit irigyeltem azokat, akik szemből fotóztak, mert ők sokkal felhőbbeket láttak, hisz azokat a felhőket még alulról sütötte a nap. Próbáltam a konyhából kinézni, de ismét csak útban voltak a házak, csak egy csücskét láttam egy felhőnek, ami alatt még szinte fehér volt az ég.

És nagyon hirtelen sötét este lett.

Művészet.

Gressainé Papp Tünde.
Maga a csoda a festményeivel együtt. A szívem szakad meg, ha látom a képeit. Még nagyon fiatal, Levenával egyidős, de már befutott festőnek lehet tekinteni.

Képei megtekinthetőek itt és a Vaterán itt. Főleg a Vaterára feltett képei bilincseltek le egy életre.

Nem tudom megállni, hogy ne tegyek fel egy képet tőle, talán nem vétek nagyot, hisz a kép eladó:)

Büszkeség

Nem biztos, hogy dicséretes tulajdonság, de én most büszke vagyok. Az összes kölkömre. Bármennyire is ki tudnak hozni a sodromból, néha már azt hiszem, hogy nem is az én gyerekeim, időnként mégis villantanak valamit, amitől kivirulok.
Nagy vizsgák időszaka volt mostanában:
Fiam (fura, de neki nincs beceneve: megvan, ő adott magának: Riccio) érettségizett, és övé lett a legjobb az osztályban két négyessel, és a többi ötössel. És nem tanult négy éven át! Érettségire sem:))))
Bece megvédte a diplomáját. Szintén kevesebb erőfeszítéssel. Lehetett volna jobban is görcsölni rajta:)
Levena is túl van egy munkahely által beiskolázott tanfolyamon.
Bogyó sikeresen továbbjutott, lassan közeledik az érettségihez.
Csuri végzett a harmadikkal, és rajtolhat az érettségiért. Jaj, szegény fejemnek, azt hiszem, hogy ő lesz a leghangosabb vizsgázó: hiszti a köbön, előre hallom:))))

Mosoly

Gondolom Bogyó örömére, tennék néhány gondolatot a mosolyra is.
Szintén nem azonos a száj vízszintesen való elhúzásával, a vigyorral, a jókedvvel, stb.
És Isten őrizzen attól, hogy olyan mosolyogjon rám, aki nem ismeri a szív mosolyát.

Mert a mosoly…. Pamparamparam... EZÉRT HÁT MOSOLYOGJ!
Hangzik a felszólítás, és vannak emberek, akik elhúzzák a szájukat, összeszorítják a három ujjukat, ami egy életre összeragadt, és arcukra dermedt maszkkal járnak-kelnek, azt gondolva, hogy ők most pozitív beállítottságúak, és nem veszik észre, hogy már régen nem is élnek.

Ahhoz, hogy úgy tudjunk mosolyogni, ahogy a szép idézetek szólnak, és valóban őszinte legyen, szintén tudatosság kell, magas szintű szeretet, stb.
Mert a mosoly nem azonos a vicsorgással:)
A mosoly akkor az igazi, ha a szemből indul. Nem is kell a szájnak követni ahhoz, hogy látni lehessen: benső mosollyal van dolgunk. A szív mosolyog. Ha ez megvan, akkor talán követi a száj is, de már igazán nem szükséges, mert az ilyen embernek az egész lénye sugárzik, és mosolyog.

Próbáltam rajzolni egy mosolygó szemet, és szájat, de a szem megint nem lett tökéletes, kicsit szomorkás. Bár, ami azt illeti, a benső mosollyal rendelkező emberek is emberből vannak, így lehetnek szomorúak ők is.

A szomorúság nem írtja ki a benső mosolyt, inkább még emberibbé teszi.

A szeretetet és a mosolyt egy harmadik irányítja, a hit.

Erről majd máskor…
Túl kevés a szó ahhoz, hogy ez úgy legyen leírva általam, ahogy annak írottnak kell lennie.

A szeretet statisztikája

A napokban jó nagy forgalmam volt, megjelent Svédország, Finnország, Usa, ismeretlen IP cím, Hálózat, stb. Aztán láttam, hogy Levena linkelt ide, és az ő gondolatai hozták a honlapomra az érdeklődőket.
A szeretetről volt szó.

Szeretet:
Bogyó teljesen ideges lett, amikor olvasta írásainkat, mert azt hiszi, hogy ő érti, érzi, tudja, mi a szeretet.
Abban teljesen igaza van, hogy nem érteni, nem elemezni kell, hanem érezni. Azonban az a szeretet, amiről mi beszéltünk, nem arról szól, hogy szeretem az almát, vagy az anyukámat, vagy a páromat. Hiszen a szeretetnek is többféle szintje van.

Vannak emberek, akik ennél tovább nem is gondolkodnak.
De létezik még az egyetemes, és az univerzális szeretet, amikor már nem érzelemről, hanem tudatosságról beszélünk, ahol nem visznek el az érzelmek akkor sem, ha együttérzünk valakivel, akkor sem, ha nem értünk vele egyet, de elfogadjuk őt úgy, ahogy van. Ez a magasabb rendű szeretet sokkal inkább szól az elfogadásról, mint az érzelmekről.
Gyorsan leszögezem, mielőtt beleköt megint valamelyik gyerekem, hogy a tudatosság pedig nem azonos a tudással. A tudás információhalmaz, a szeretet, a tudatosság pedig inkább energia, és bölcsesség, ami kiterjed a föld határain túlra is, egyetemes, univerzális, kozmikus.
Egyetemes: egységes
Univerzális: általános
Kozmikus: a világegyetemmel kapcsolatos.

Tudatosság: a szív esze.

A jelek

Vannak.
Az egész év jel a számunkra.
Attilával beszélgettünk a tegnapi klub keretében, arra kerestünk választ, hogy mi várható az elkövetkezendőkben.
Semmi jó.
Úgy fogalmazhatnánk, hogy mint egy satu, vagy a hurok, szorul az emberiség körül.
És mégis van mire támaszkodni.
Kiút a hurokból csakis felfelé lehetséges.
Ettől én mindig ideges leszek, mert mit értünk azalatt, hogy felfelé, és mit érek vele, ha Isten felé fordulok a hitemmel?

Azt hiszem, most megértettem.

Arról van szó, hogy az útmutató jelek fentről jönnek, felfelé kell figyelnünk, mit akarnak az égiek, mit akar Isten tőlünk?
Ő segít, és velünk van, ha vele vagyunk.

2009 az erő éve, hisz, ha leredukálom, akkor 2+0+0+9=11, vagyis megkapjuk a szükséges erőt ahhoz, hogy kitartsunk. Egy nagyon fontos jel az is, ahogy Pünkösd és a napforduló követte egymást az idén.

Pünkösdig töltik be az égiek az évhez szükséges erőt, energiát, és aztán lehet használni, de nem mindegy, hogy mikor áll a rendelkezésünkre. Ritkán jön ki így az egész, mint idén. Attila egy autóhoz hasonlította, melybe beletankolják fentről az energiát, amit a napforduló kezdetétől lehet felhasználni. Ha a napforduló hamarabb követi Pünkösdöt, mint 21 nap, akkor nem lesz tele a tankunk, nem kerül bele minden, de mégis indulni kell, mint egy autónak, amiben már benne a sluszkulcs, és jár a motorja. Vannak olyan évek, amikor már tele a tank, de még nem indulhatunk – még nincs itt az ideje, nem jött el a napforduló – mert nincs meg a slusszkulcs (pedig már eltelt a 21 nap). Ebben az évben Pünkösd után pont 21 napra jött el a napforduló, tehát ahogy tele lett a tankunk erővel, energiával, máris indulhatunk. Hova? Tulajdonképpen sehova, csak éppen máris használhatjuk azt az energiát, amit kaptunk.

Mit kezdjünk vele? Figyeljünk a jelekre, mert ez is egy jel, hogy Isten, az EGY velünk van, mert ő mindig a jelenben van, és ott van jelen, ahol megengedik neki.

Szenvedély

Tegnap kaptam a Hétfői zsengék hírlevelet, melyben Zsolt a szenvedély erejét fejtette ki. Az a véleménye, ha ez nem ég bennünk, akkor nem élünk igazán.

Azt hiszem igaza van. Egy szent tűz ez, ami több, mint hajtóerő. Valaki azt reagálta rá, hogy ez a kolerikusok, szangvinikusok kiválsága, a melankolikusok ezt is egyedül, magányosan adják elő. Ezt csak megerősíteni tudom. Magam sem tartozom feltétlen az első két kategóriába, de ez a láng bennem ég, bármit csinálok is, mint hajtóerő. Ez mozgat, ha rajzolok, ha gobebint hímzek, ha dolgozom, ha főzök, ha takarítok, és szinte mindig és mindenhol.

Nem látszik rajtam, de amit agresszív, dühös hangnak érzékelnek időnként a gyerekeim, az éppen emiatt a belső tűz miatt van.
„Égni kell, annak, aki gyújtani akar” – mondja egy régebbi sláger, és teljesen egyet értek vele.

Ajándék ez, az élet nagy ajándéka, és, ha tehetném két végéről is égetném a gyertyát, de talán ennyi tűz mégsincs bennem:)

Levena

Levena kifejtette a blogjában gondolatait, erre a bejegyzésemre. Kár, hogy nem ide tette, de ajánlottan kötelező olvasmány, itt.

Leírt mindent, amit csak én gondolok a szeretetről, és egy kerek, egész, szép eszmefuttatás lett belőle. Hogy miért nem én írtam le?
Érdekelt volna valakit, hogy én hogyan gondolkodom róla?
Nem tudom, nem hiszem, családon belül kevés érdeklődőre számíthattam volna.

Jó volt olvasni, hogy egyet gondolunk: nem kell mindenkit szeretni, csak az EGYET, és ha azt szeretjük, akkor rajta keresztül mindent és mindenki mást képesek vagyunk elfogadni. Ez azonban nem azzal jár, hogy a szeretet nevében hagyjuk magunkat kihasználni, és nem arról szól, hogy fel kell adnom önmagam másokért, hanem éppen fordítva. Meg kell szabnom a határaimat, hogy meddig tart a mi, a te, és meddig az én.

Az érzelgős ömlengés nem azonos a szeretettel. Illetve ez is a szeretet egy fajtája, de több kárt okozhat, mint örömet, boldogságot.

Az igazi szeretet… nem ragozom tovább, felesleges, olvassatok itt.

portré

Csivitnek nem tetszett a múltkori kép, amit rajzoltam róla:)

ezért megpróbálkoztam ismét.

Mit mondjak: a döbbenetem határtalan. talán vannak még mindig hibák, egy jó szem biztos észreveszi, de ez a gyerek olyan gyönyörű, hogy talán nem is lehet elrontani még rajzban sem. Az elképedés fő oka: ezt nekem sikerült lerajzolnom, és ráadásul rajta van egy gyerek hamvassága, tiszta tekintete, és ártatlansága. Nem harmincéves, nem tini, hanem egy kislány, aki éppen ábrándozik, vagy talán figyel valamire, de éppen nyugton van, és.... passz, nem tudom kifejezni, hogy mi van az arcán.

Szerintem így fog álmodozni akkor, amikor szerelmes lesz:)

A rajz nem véletlen van így, Csivit félig ül, félig fekszik, ott könyököl, ahol a feneke is van, ezért vízszintes a képen az arca.

és sokkal könnyebb volt így lerajzolni, mintha függőlegesen lenne a feje:))))

elfelejtettem villanyfényre állítani a gépet, így készült róla egy "barna" kép is, és nem is tudom, hogy melyik a jobb: ez az antik hatás ehhez az archoz tökéletes.

Tedd meg, ha teheted….

Túrmezei Erzsébet versét olvastam Natimama blogján, ami nekem is megvan itt a gépen – ha még megvan – Domján László előadásában.

Túrmezei Erzsébet:
A harmadik

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.
Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.


Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!
Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.

Hogy is van ez?
Ha nem érdemli meg akkor is, ha fáradt vagyok, akkor is? Ez a szeretet?
Akkor most bebizonyosodott ismét, hogy nem tudok szeretni….

Attila megfogalmazásában a szeretet úgy szól: másokért való, belülről fakadó, önkéntes szolgálat.

Attila a segítségnek három fajtáját mondta el (szerintem van negyedik is)
- ha az illető olyan állapotban van, hogy már semmit sem tud magáért tenni, és nem képes gondolkodni, tanulni, akkor először megfogom pl. a halat, és megetetem.
- ha még nincs magán kívül az éhségtől, akkor megtanítom arra, hogy hogyan kell halat fogni, és kölcsön adom az eszközeimet. (én inkább adok neki másikat, de az enyémet nem adomJ))
- ha még ennél is jobb állapotban van, akkor tanáccsal segítem: menj, és fogj halat. (Menj a büfébe, és vegyél magadnak enni, de ne nyafogj nekem)

Szerintem a negyedik eset, amikor egyáltalán nem segítek, mert a tapasztalat szerint ezzel sokkal inkább a kárára vagyok, mint hasznára, mert élősködésre, mások kihasználására tanítom.

A vers valószínűleg arról az esetről szól, amikor a másik már semmit sem képes önmagáért tenni, ebben az esetben jogos annak minden szava. (Kivéve, ha úgy érzem, hogy nem érdemli meg. Akkor nem biztos, hogy meg tudom tenni.)

Nagyon kell vigyázni ezekkel a szeretetből fakadó segítségekkel, nemcsak szeretet, hanem emberismeret is szükséges hozzá, hisz fel kell ismernem, hogy az illető melyik stádiumnál tart.
Emellett ez a vers azért azt tükrözi, hogy lehet, hogy fáradt vagyok, de békében, harmóniában önmagammal, lelkierőm még van, ha fizikai kevés is.

Ha bármelyik kategóriába tartoznék, vajon tudnék-e segíteni a másikon, mikor magam is valamilyen segítségre szorulok, hathatós lenne-e az a segítség, amit én is szorult helyzetből adok?

Rohadt egoistán hangzik, de ahhoz, hogy segíteni tudjak, először nekem kell magammal rendben lennem, harmóniában, békében, ahhoz, hogy segíteni tudjak. A nincs-ből nem lehet adni.
Tehát ez az első pont, és ezután jön az emberismeret, és csak utána a segítség, nehogy több kárt okozzak, mint amennyi segítséget valóban adnom kell ahhoz, hogy a másik ember is fejlődni tudjon.

Én így látom.
Dög vagyok?
Lehet.

Portré

Még tegnap kezdtem el, és alaposan megizzasztott ez a portré, sok-sok órát feccöltem bele. Csoda, hogy maradt valami a papírból, és nem szakadt ki a sok radírozástól. Eredetileg sokkal kisebben szerettem volna megrajzolni, hogy a testből is rajzolhassak hozzá, de amikor azt vettem észre, hogy a fejen torzak az arányok, nem a szemet és orrot vettem kisebbre, (mert nem akartam sokat radírozni) hanem a fejet nagyobbítottam meg. Igen ám, de ez most olyan volt, mint a pörkölt és a tészta: (amelyik elfogy, abból kell újabb adagot készíteni, és a végén az egyik mindig több lesz, mint a másik) mivel nagyobbra vettem a fejet, a helyes arányok miatt mindig azt vettem észre, hogy vagy a szem, vagy az orr, vagy a száj nem jól aránylik a fejhez. Így nőtt, és egyre nőtt, és ez lett belőle:)))))

Közben azért mostam is, és hirtelen ötlettől vezérelve palacsintát csináltam. Bece akart valami finomat enni, és rendelt magának ételt, és engem is megkérdezett, szeretnék-e valamit. Éhes nem voltam, de megnéztem a desszerteket, azok között volt csokis palacsinta: 2 db 350.-Ft-ért. Na ez volt az indíttatás, hisz ebből az összegből már mindenkinek kihozom a fejenként kettőt.
Kikevertem, megsütöttem, méghozzá mogyoróolajban, vagy miben, Putjo hozta Olaszországból, az én olajam éppen elfogyott, így Bece kölcsönzött nekem ilyet. A palacsinta éppen annyi lett, hogy egy zacskó puding kevés lett volna hozzá, két zacskóval készítettem, ami pedig sok lett – volna, ha nem találom ki, hogy egy nagy kerámia tepsibe szorosan egymás mellé fektetem a megtöltött palacsintákat, és a végén a maradék pudingot ráöntöttem a tetejére.
A végeredmény: én most csokipudingos palacsintát csináltam, vagy palacsintás csokipudingot?
Szeleteltük, és a tetejére jöhetett egy kis tejszínhab: éljen a lúgosítás, és fogyókúra!

Szombat

Kicsit nehezen cihelődtem, de végül mégis csak rászántam magam arra, hogy elmenjek a piacra. Útközben betértem a Jókai patikába, vettem Mira vizet, és felvettem a törzsvásárlói kártyámat. Ha már arra jártam, vettem kölest is. Azt írja az újság, és némely könyvek, cikkek, hogy köles a legegészségesebb, és leginkább lúgosító hatású a gabonafélék között, és mindennap kellene ennünk.

Igen, de amikor ezt tettem, akkor híztam. Ezek szerint nem csak az egészségtelen ételek hizlalnak, hanem az egészségesek is, akkor pedig nem mindegy, hogy mit eszem, ha maga a hízás egészségtelen? Ismét átgondoltam: az ideális súlyom 65 kg, ehhez képest vagyok 72-73, vagyis 7-8 kg-al több. Elméletileg nem olyan sok, de a látvány és érzés, ahogy lerakódott rajtam, az megrendítő – nekem legalábbis az, mert egy normális ruhát sem tudok felvenni, hogy jól is álljon rajtam. Tudom, nem is olyan borzasztó, csak én képzelem annak, és nem is kell megfelelnem semmilyen öltözködési stílusnak, csak saját magamnak, de a bökkenő éppen itt kezdődik, álmaim ruháiról kell, hogy lemondjak. Ha véletlen telne is rájuk, akkor sem vehetném fel őket. No, mindegy, lapozzunk, erről már volt szó.

Ha már arra jártam, megkaptam a törzsvásárlói kártyámat is, így, amikor fizettem, már egy picit kevesebbe került minden. Mert vettem tökmagot is.
Arra gondoltam, hogy naponta szedem – mert még nem fogyott el – a napraforgómag olajat komoly pénzért, miközben a kártya szerint nekem nem szabadna ennem mást, mint olajos magvakat, és böjtölni mellette. Szóval, ha egyszer úgyis olajos magvakat eszem, akkor elméletileg el is hagyhatnám a napraforgó mag olaját, hisz úgyis magamhoz veszem más formában.

Ezek után kiballagtam a piacra, és ma tudtam venni virágot, ahogy a fejembe vettem:) Nem került sokba sem a liliom, sem a margaréta, és sokkal több rezgőt kaptam hozzá, mint a benti csokorhoz, vagy amit tegnap akartak volna adni.
Öröm volt szétszedni a két csokrot, és elrendezni a vázában. Szépek a kész csokrok, és valamennyire talán engem tükröznek (ha én veszem magamnak, az már nem biztos, hogyha más veszi nekem, akkor is igaz ez), de a kész csokorral nem lehet mást tenni, mint vázába tenni, és talán még a szalagot sem vesszük le róla, nehogy szétessen a kész kompozíció.
Ebben a néhány szál virágban sokkal több lehetőség volt, mint egy kész csokorban.

a tengapi kátogatóm

Szöcske volt.

Bece lefotózta, ime.

Már csak egyet nem értek:

HOGY A BÜDÖS ISTENBE TUDOTT EZ AZ ÁLLAT LEHÚZOTT SZÚNYOGHÁLÓ, IDŐNKÉNT REDŐNY IS, CSAK RÉSNYIRE NYITOTT ABLAK, ÉS GYAKRAN BECSUKOTT SZOBAAJTÓ MELLETT BETELEPEDNI A SZOBÁMBA, ÉS MIKOR???????

filóztam, hogy kicsi, közepes, vagy nagy méretben töltsem-e fel a képét, de a legkisebb mellett döntöttem, hisz nézni is rossz a kis nyavalyást...

Sáska – vagy szöcske

A szobámba költözött. A harmadik emeletet választotta.
Rejtély, hogy mikor, tegnap este még csend volt, ma reggel csend volt, mikor dolgozni készülődtem, délelőtt viszont, mikor Csuri meginterjúvolt, hogy van-e fekete színesem, már a szobámban volt. Csurinak tűnt fel, hogy mi ez a furcsa hang, és aztán megtalálta a függönyöm tetején. Fiam sétapálcájával levadászták, és üvegbe tették. Csuri nagyon rendes volt hozzám, hiába kértem, hogy ennyi jót nem érdemlek meg, azért csak elhozta a befőttes üveget az állattal együtt, mikor elém jött. Frászt kaptam, mikor megláttam, hogy mekkora példány. A kinézetétől is kirázott a hideg, mi lett volna, ha nekem kell megfognom, vagy ha csak egyáltalán meglátom???

Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy valóban kertes házra vágyom? Mert azzal állatok is járnak, pókok, esetleg békák, egerek, ha közel a határ, szöcskék, és sáskák, és egyéb állatfajták…
Talán mégsem kell nekem kertes?

Szöcske
„Bár ezek az állatok jelen vannak városainkban, leginkább csak akkor lehet meglátni őket, ha valamilyen szokatlan esemény miatt elhagyják rejtekhelyüket. Bár a zöld lombszöcske a nagyobb termetű hazai szöcskefajok közé tartozik (a legnagyobbra egyébként a fűrészlábú szöcskék nőnek nálunk), testhossza a fejétől a potroh végéig ritkán haladja meg a 3,5 centimétert. A szárnyával együtt már kicsit hosszabb, 6-7 centiméteres, és ha repülés közben kinyitja a szárnyait, a szárnyak fesztávja valóban elérheti a 12-14 centimétert. Ez tehát nem jelent szokatlanul nagy testméretet. A kifejlett állatok egyébként júniustól ősz közepéig népesítik be az élőhelyeket és keresnek párt maguknak.”


Imádkozó sáska.

Átlagosan 7-14cm hosszú, bár ettől kisebb és nagyobb termetű fajok is előfordulnak. Jól felismerhető hosszú nyakáról és jellegzetesen meghajlított első lábairól, amelyek tüskések és igazi fogókészüléket alkotnak. Leggyakrabban zöld vagy barna színű, alakjának és testtartásának köszönhetően jól beleolvad a környezetébe. Az imádkozó sáska gyakran megtalálható a meleg száraz, bokros-füves területeken. Közép Európában, így hazánkban is, számos alfaja azonban szinte valamennyi kontinensen előfordul. A sáskák párosodása nyár végén történik, a frissen kikelt állatok nagyon hasonlítanak a kifejlett imádkozó sáskára. Táplálékuk elsősorban rovarokból áll, de néha kisebb gerincesek is áldozatul esnek a ragadozó ájtatos manónak.

Péntek – munka - munkahely

Nevetségesen állunk.
Már majdnem behoztuk a számtech okozta hátrányainkat, kb. 150 db. feldolgozandó adat volt még hátra, és reményünk volt rá, hogy utolérjük magunkat. Erre a héten egyedül csak hétfőn működött az új program. A régiben csak a régi adatokat lehet kezelni, és ma már a régi program is leállt. Annyira vagyunk, hogy délben haza is lettünk küldve, ne üljünk ott feleslegesen, szobadísznek, hiába. Minden eddig beérkezett adat megkapta ugyanazt a hibát, így most kb. 3000.- kezelendő adatunk van.

Csurival bevásároltunk némi zöldségfélét a piacon, és főztem egy kis lecsót, és tettem el kovászos uborkát. (Csak azt nem tudom, hogy kinek, mert Bogyó nincs, Csuri nincs minden nap itthon, fiam nem eszi, én pedig nemigen eszem egész héten olyat, amihez ehetném az uborkát is. Attól nem tartok, hogy nem fog elfogyni, esetleg Bogyónak viszek a jövő hét végén, aztán meglátom.)
Gondolkodtam azon, hogy el kellene tenni egy kis meggyet, mint tavaly, de, ha belegondolok, hogy több kiló meggyet magozzak ki, hát elmegy tőle a kedvem. A fagyasztásához pedig nincs a mélyhűtőben hely. Így van ez a sárgabaracklekvárral is. Most valahogy nincs hozzá hangulatom.

Főzés után visszamentem a központba, mert csak ott van Rossman, és nekem citromos zöld tea kellett volna a klubba. Ebben az üzletben azonban nem lehetett kapni, így vettem aloe verás zöld teát, de majdnem kétszer annyiba került, és nekem a citromos jobban ízlik. Kinéztem utána a piacra, mert reggel betértem a piaci közértbe, és vettem viaszos vászonhoz hasonló műanyagterítőket, egyiknek szebb mintája van, mint a másiknak. Meg akartam koronázni egy margarétás virágcsokorral, de már haza mentek a virágárusok. A csarnokban 150-ért akartak adni feleakkora satnya csokrot, - rezgő nélkül - mint amilyen a csarnok körül volt.

Azt hiszem, hogy képes leszek visszamenni holnap délelőtt, mert a munkahelyemre, az irodába is vettem egy szál liliommal, és nagyon szép lett a szoba általa. (Mindenféle színben volt liliom a piacon) Kibírta egy hétig, kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz hétfőn.

A margaréta biztos el fog hervadni, a liliom viszont talán még virulni fog. Csak 100.-Ft volt egy szál, a margarétacsokor pedig 250.-, és volt hozzá rezgő is. A tavaszi virágcsokrok nem nélkülözhetik a rezgőt, attól lesznek igazán szépek, sokat dob rajtuk.

Aztán elaludtam itthon, mert néhány percre eldőltem:)
Nem volt különösebb dolgom, de még mindig furcsa nekem, ha péntek délután pihenek egyet, amit azelőtt sosem tudtam elképzelni sem.

Feltámadt a szél, hallom, ahogy susog… állítólag megint jön a rossz idő…

Salaktalanítás, méregtelenítés, tisztítás, fogyókúra

Tisztában vagyok vele, hogy a címben említett első három kategória nem azonos a fogyókúrával, és nem lehet azonos a cél.

Mégis:
Három hete nem eszem mást, csak gyümölcsöt egész nap, és szót fogadtam a kártyának: olajos magvak, (tökmag, napraforgómag, ) és böjtölés. Emellett beszedtem a phönix cseppeket, elfogyott a máriamag olajam, van még napraforgó mag olajam, és citrom levét és salaktalanító teát iszom.
Oké, hogy a szervezetet lúgosítani kell, az epét működésre serkenteni kell, de eszméletlen boldog lennék, ha ennyi „éhezés” után végre a mérleg nyelve is megmozdulna.
Csak egy kicsit! Na, csak egy kicsit!
De nem mozdul…
Ha véletlen lemegy kilóval, akkor másnap többet mutat kettővel, pedig a kettő között nem történik semmi, vagyis nem eszem semmit.

Ma és tegnap már határozottan eszembe jutott a zsíros kenyér, paprikával. Ha egyszer lassan egy hónapja egy kilóval sem lettem könnyebb, akkor miért kínozzam magam:(

A héten kipróbáltam a Mira vizet. Napi egy dl-nek jelentős hatása van, állítólag a glaubersó is serkentőleg hat az epére, nem is mernék kúraszerűen 3x2 dl-t inni belőle, mert akkor az utcára nem mehetnék ki.
És ezen kívül nem történik semmi.
Ha egyszer az epére való ráhatás sem elegendő, akkor mit kell tenni még?
Minden nap gyalog megyek a metróhoz, és úgy jövök haza. Tehát némi mozgásra is rászánom magam.

Mit tegyek még???
(Kétlem, hogy agresszív tornára kellene rászánnom magam, és életem végéig erőszakot kellene vennem a természetemen, és szadiznom kellene a testem, mert, amíg másnak jólesik a mozgás, és egy kis erőltetés, addig én határozottan szenvedek tőle. De a kilóimtól, és a kinézetemtől is szenvedek. Ronda módon nem oszlik el rajtam a felesleg. Kezdem utálni, ha tükörbe kell néznem.)

Szivárványfelhő

A múltkor, eső után teljes szivárvány volt az égen, és mondhatnám akár azt is, ahogy megszoktuk. Istenáldotta egy lakás ez a fények szempontjából, a fekvése miatt, mindig látni valami kis csodát azon a kis helyen, amit szabad égnek lehet nevezni.

Tegnap az állam is leesett, amikor kinéztem az ablakon, és a házak felett a ragyogó napsütésben szivárványszínű felhőt láttam. Még a szúnyoghálót is felhúztam, hogy jobban lássak, és biztos legyek benne, hogy nem a szemem káprázik, és nem az ablak tükröződését látom. Csuri sem akart hinni a szemének, ő is megnézte több oldalról. Ezek a fények nem azon az oldalon vannak, ahol a szivárvány szokott keletkezni „szemben a nappal”, hanem a lenyugvó nap mellett, de nem úgy festette pirosra a felhőt, ahogy egy lemenő nap szokta, hanem ott a szivárvány több színe is.

porték és virágok

Hát, egyik nap azt hiszem, valami tök jót sikerült alkotnom, és már rájöttem, hogy hogyan kell rajzolni, másik nap pedig megint csak azt kell látnom, hogy még mindig nem látok.
Csak akkor jövök rá, hogy elrontottam, és hogy hol rontottam, amikor már készen van a rajz. Ez eléggé elkeserítő.

Ma majdnem elrontottam egy rajzot, mert nem tudok időnként számolni – jelen esetben pedig mérni. Elmértem az arányokat, még jó, hogy még csak a keretet akartam megrajzolni, és nem az egész rajz végén jöttem rá, hogy miért ferde, miért torz, miért nem fér ki, stb.

Említettem a múltkor egy dobos srácot, emlékezetből lerajzoltam. Hát, mit mondjak, van még mit tanulni, de legalább hasonlít rá. Rasztás a srác haja, ezért olyan, amilyen. Fogalmam sincs, hogy hol rontottam el a képet, mert nem tudom megnézni eredetiben:))))

Arra is rájöttem, hogy az aprólékos, részletező rajzzal bajom van, és ugyanígy azzal is, ha kicsi méretben, és rövidebb vonalakat kell húzni. Néha nem elég nagy a papír ahhoz, hogy ráférjen az a rajz, amit másolok, és ami mellett még egy csomó hely van. Mindig jóval nagyobb vonalakat húzok, ugyanakkor nem határozottan, hanem félve, és többször is át kell radíroznom valamit, hogy ne legyen nagyon szálkás a rajzolat.

Már három napja nem működik a programunk a munkahelyen, így volt időm két rajzot elkészíteni, és itthon pedig két portrét.

Khm…
A fentiekből kifolyólag nem hiszem, hogy a tulajdonosuk nagyon meg lenne vele elégedve:)
De, őszintén remélem, hogy tagadhatatlanul hasonlítanak.
(Nekem biztosan)

Rahzielt is lerajzoltam, de azt most nem tenném publikussá, vegyük úgy, hogy a rajz vázlat arra az időre, amikor már még jobban tudok rajzolni:)))

Nagyon furcsa volt, mert rajzolás közben egészen átforrósodott a tenyerem, pedig nem is izzadt, és nem is volt melegem, és nem izgultam, nem aggódtam, nem féltem, csak azt vettem észre, hogy meghullámosodott a papír a kezem alatt.

Kezdek aggódni…

Tavaly, ha nehezen is, de ki tudtam szorítani, ki tudtam bírni azt az időt, míg utólag utalják a kölkök után a családi pótlékot, az idén azonban egyre inkább attól tartok, hogy gáz van, gáz lesz. Nemhogy nem kapok, de idén már utólag sem utalják, mert nem fog járni.
Eddig nyugtatgattam magam, hogy nem aggódom, ráérek akkor, amikor már szorul a hurok, és igyekeztem nem számolgatni. De ez egyenlő azzal, hogy homokba dugom a fejem.

Idén négy tanulóm befejezte a tanulást, és nincs helyettük másik csoport. A jövő hónapban valószínűleg már nem kapom a kisebbek után a családit, ez ismét 51e mínusz, emellett meg akarják szüntetni a havi kereset kiegészítésünket, ami szintén 15e mínusz, és ezt követően nem kívánnak mozgót fizetni ebben az évben többet. Fizetésemelés nincs. A következő lépés, hogy nem kapom majd a fűtéstámogatást sem, mert a szociális támogatásokat is a minimálisra akarják csökkenteni. Ez akárhogy számolom is, 100e mínusz eddig. A számlámon pedig csökken, egyre csökken a pénz.
Ha lesz valami plusz pénzecske, talán majd januárban. Amiből majd a jövő karácsonyt fedezhetem, mert az egész plusz jövedelmet csak januárban akarják fizetni.

Ritkán átkozódom, de most rá tudnék kezdeni.

Megint hitel, megint tartozás, soha nem lesz vége. Ha véletlen eljutok addig, hogy levegőt és esetleg gyümölcsöt vehetek, rögtön bejön valami…
Nesze neked egészséges életmód:(

És jövőre Csuri ballag…

Évek óta azt hallom, hogy jövőre már könnyebb lesz… Mégis, mitől?
Eltartani sem tudom a gyerekeimet, nemhogy segíteni őket…
Őszintén remélem, hogy Raziel tesz valamit, mert nem lesz ez így jó…

Ezek mellett írt a rajztanfolyamos nő, hogy nincs-e kedvünk menni júliusban a tanfolyamra. Hát, nincs. Illetve van, de a kedv az kevés. idő sincs, és pénzt sem lehet erre szánni.

Beszélgetések - nem Istennel...

Talán hihetetlen, de ő is a „mi kutyánk kölyke”:))))
Nincs semmi baja, nem részeg, nem narkózott, csak úgy csinál, mint aki nincs magánál, most ébred, most tér észhez, stb:)))) Egy szülinapon készült, és az asztalról így emelte fel a fejét:)

A fény hatására az egyiken álmosnak és szomorúnak, a másikon „bestiának” látszik, mint aki meg akar hipnotizálni, és közben nem tudja, hogy ő néz ki hipnotizáltnak:))))


Ma találkoztam Attilával…. Nem ő tartotta az előadást, hanem Marci, mert Attilának holnap kontrollra kell mennie reggel, ezért még ma hazautazott. Már a múlt héten is Marcival beszélgettünk, a jelenben levésről, és ma folytattuk, szerintem tök jó volt, én nagyon jól éreztem magam.

Beszélgetés közben eszembe jutott a rajzom, és az érzés, amikor olyan parányinak éreztem magam munkába menet. A hozzákapcsolódó megértés, felfedezés: akkor arra gondoltam, mit erőlködök én itt azzal, hogy lépegessek, és haladjak, mikor úgyis a lábam alá forgatják a talajt, az utat, és úgyis célhoz érnék, ha nem is mozdulnék, egyhelyben állnék.
Tanulság: erőfeszítés nélküli haladás az úton.

Aztán olyan képet láttam magam előtt, mint a futóverseny, amikor egy sportpályán a belső körtől kiindulva egyre előrébb teszik a rajtvonalat. Mindenki egy úton fut, azonos köröket rovunk le életünk során, csak éppen más-más sávban, de mindenkinek meg kell futnia a maga köreit mindegyik sávban, hisz mindegyikben máshonnan, másképp indulunk, mást tapasztalunk.

A harmadik kép Gulliver és a Liliputiak voltak. Az ember nem más, mint Gulliver, akit behálóznak, gúzsba kötnek a félelmei. A felismerések, és tapasztalások kapcsán el-elpattannak szálak, és egyre szabadabbá válunk. A másik megoldás: megtalálni azt az egyetlen pontot, ahol megfogva a szálat, az egész magától felfejtődik.