porték és virágok

Hát, egyik nap azt hiszem, valami tök jót sikerült alkotnom, és már rájöttem, hogy hogyan kell rajzolni, másik nap pedig megint csak azt kell látnom, hogy még mindig nem látok.
Csak akkor jövök rá, hogy elrontottam, és hogy hol rontottam, amikor már készen van a rajz. Ez eléggé elkeserítő.

Ma majdnem elrontottam egy rajzot, mert nem tudok időnként számolni – jelen esetben pedig mérni. Elmértem az arányokat, még jó, hogy még csak a keretet akartam megrajzolni, és nem az egész rajz végén jöttem rá, hogy miért ferde, miért torz, miért nem fér ki, stb.

Említettem a múltkor egy dobos srácot, emlékezetből lerajzoltam. Hát, mit mondjak, van még mit tanulni, de legalább hasonlít rá. Rasztás a srác haja, ezért olyan, amilyen. Fogalmam sincs, hogy hol rontottam el a képet, mert nem tudom megnézni eredetiben:))))

Arra is rájöttem, hogy az aprólékos, részletező rajzzal bajom van, és ugyanígy azzal is, ha kicsi méretben, és rövidebb vonalakat kell húzni. Néha nem elég nagy a papír ahhoz, hogy ráférjen az a rajz, amit másolok, és ami mellett még egy csomó hely van. Mindig jóval nagyobb vonalakat húzok, ugyanakkor nem határozottan, hanem félve, és többször is át kell radíroznom valamit, hogy ne legyen nagyon szálkás a rajzolat.

Már három napja nem működik a programunk a munkahelyen, így volt időm két rajzot elkészíteni, és itthon pedig két portrét.

Khm…
A fentiekből kifolyólag nem hiszem, hogy a tulajdonosuk nagyon meg lenne vele elégedve:)
De, őszintén remélem, hogy tagadhatatlanul hasonlítanak.
(Nekem biztosan)

Rahzielt is lerajzoltam, de azt most nem tenném publikussá, vegyük úgy, hogy a rajz vázlat arra az időre, amikor már még jobban tudok rajzolni:)))

Nagyon furcsa volt, mert rajzolás közben egészen átforrósodott a tenyerem, pedig nem is izzadt, és nem is volt melegem, és nem izgultam, nem aggódtam, nem féltem, csak azt vettem észre, hogy meghullámosodott a papír a kezem alatt.