Portré

Még tegnap kezdtem el, és alaposan megizzasztott ez a portré, sok-sok órát feccöltem bele. Csoda, hogy maradt valami a papírból, és nem szakadt ki a sok radírozástól. Eredetileg sokkal kisebben szerettem volna megrajzolni, hogy a testből is rajzolhassak hozzá, de amikor azt vettem észre, hogy a fejen torzak az arányok, nem a szemet és orrot vettem kisebbre, (mert nem akartam sokat radírozni) hanem a fejet nagyobbítottam meg. Igen ám, de ez most olyan volt, mint a pörkölt és a tészta: (amelyik elfogy, abból kell újabb adagot készíteni, és a végén az egyik mindig több lesz, mint a másik) mivel nagyobbra vettem a fejet, a helyes arányok miatt mindig azt vettem észre, hogy vagy a szem, vagy az orr, vagy a száj nem jól aránylik a fejhez. Így nőtt, és egyre nőtt, és ez lett belőle:)))))

Közben azért mostam is, és hirtelen ötlettől vezérelve palacsintát csináltam. Bece akart valami finomat enni, és rendelt magának ételt, és engem is megkérdezett, szeretnék-e valamit. Éhes nem voltam, de megnéztem a desszerteket, azok között volt csokis palacsinta: 2 db 350.-Ft-ért. Na ez volt az indíttatás, hisz ebből az összegből már mindenkinek kihozom a fejenként kettőt.
Kikevertem, megsütöttem, méghozzá mogyoróolajban, vagy miben, Putjo hozta Olaszországból, az én olajam éppen elfogyott, így Bece kölcsönzött nekem ilyet. A palacsinta éppen annyi lett, hogy egy zacskó puding kevés lett volna hozzá, két zacskóval készítettem, ami pedig sok lett – volna, ha nem találom ki, hogy egy nagy kerámia tepsibe szorosan egymás mellé fektetem a megtöltött palacsintákat, és a végén a maradék pudingot ráöntöttem a tetejére.
A végeredmény: én most csokipudingos palacsintát csináltam, vagy palacsintás csokipudingot?
Szeleteltük, és a tetejére jöhetett egy kis tejszínhab: éljen a lúgosítás, és fogyókúra!