Ecet

Tegnap pont az maradt ki a beszámolóból, ami miatt egy rövid kis jegyzetet akartam írni.

Ez pedig az ecet:)))

Nem vicc! Eddig nagyon tudtam utálni ízét, szagát, mindenét, de tegnap ő győzött, legyőzött, meggyőzött. 

Vízcsap, mosdó, wc szerelés közben sok olyan hely látott napvilágot, amit a hétköznapokban – néha még ünnepek előtt sem – nem takarítunk rendszeresen. És minden csupa-csupa vízkő volt.

Vízkőoldóm nincs itthon, nem volt más hátra, mint előre, kénytelen voltam ecetet használni. Levena már régóta ezzel takarít, én erősen kételkedtem abban, hogy nálunk ez beválna – főleg akkor, amikor eleve száműzöttként kezeltem. Tegnap az új mosdó felszerelése után éles ellentét alakult ki a kád és a mosdó között, és két lehetőség fordult meg a fejemben: kicserélem a kádat is, hisz oly régi már, vagy kipróbálom az ecetet. A második lehetőség jóval olcsóbbnak tűnt, így nekiálltam csöndes fuldoklás közepette kádat tisztítani vele.

(borzasztó szaga van… olyan volt, mintha tömény savat lélegeztem volna be. Nem az ecetsavra gondoltam, hanem a szalmiákszesz erősségű savra)

 És láss csodát!

Amit én kopásnak ítéltem meg eddig, és hiába súroltam, annak jórészéről kiderült, hogy csak vízkő, és kitartó munkával egész más fényt kapott a kád. És szó szerint fényt is kapott, egészen másképp csillogott, mint előtte, vagy bármelyik kádtisztítás, és tisztítószer után.

 Ezt be fogom még újítani időnként máshol, máskor is. 

Festés

Most nem én próbálkozom festéssel, hanem a lakásról van szó.
Elhatároztam, hogy egy egyszerű tisztasági festésnek ugrom neki a hosszú hétvégére, és arra való tekintettel, hogy már nagyon nem bírtam nézni, hogy milyen rondán elkoszolódott minden fal. Ha nem lennénk sokan, akkor is ezt tette volna valószínűleg, de, hogy sokan vagyunk itthon, így már egészen elkeserítő állapotba kerültek a falak, a villanykapcsolók környékei.
Csuri barátja azt mondta, eszembe ne jusson nekem létrázni, majd ő megcsinálja. Ugyanis szobafestő. Ő is úgy indult, hogy tisztasági festés, és ahogy elkezdte, és nézegette, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy itt sokkal többről van szó, mint egyszerű festés, mert ez a lakás még hivatalos festőt nemigen látott, eddig megcsináltuk úgy, ahogy tudtuk. Amikor még egyedül én csináltam, akkor a kisebb szobákat tapétáztam ki, a közös helységek kifestését később Bece párja végezte, de már ez is elég régen volt. Legalábbis a falak erről árulkodnak.
Az egyszerű festésből totális tapétaleszedés, falvakarás lett. (A plafonon levő tapéta még az, ami a beköltözéskor ott volt, annak levételére, és glettelésére senki sem vállalkozott). Ráadásul Picur munka után áll neki a lakásnak, vagyis este hét-nyolc óra tájt. Tegnap éjjel kettőig vakarta a falat, és mosta le ahhoz, hogy ma glettelni tudjon.

Lassan megy, nagyon lassan, mert még glettet nem láttak az oldalfalak sem, és ráadásul fáradt is a tegnapi nap után, hisz ma egész nap a munkahelyén is ezt csinálta. Ahogy dolgozik, úgy jönnek újabb és újabb ötletek: díszléc, ami eltakarja a mennyezetnél futó vezetéktartót, gipszkartonból készülő boltív az igazi helyett addig, míg meg nem lehet csinálni az igazit, (csak ne tegyem vissza a boltív formájú gyöngyfüggönyt), és aztán nekem is jönnek az ötletek. Ha már készül, akkor most kellene ajtót cserélni, mert azt már akkor meg kellett volna tenni, mikor ideköltöztünk, és azóta eltelt 22 év.

Ez még kérdés, de az már biztos, hogy az előszobai ütött-kopott hombár cipős szekrény helyébe új, csináltatott előszobafal kerül majd, (ami a képen van,, csak hasonló, egyedi gyártás készül a megrendelésem alapján) már megrendeltem, egy hét múlva hozzák.

Jön vele egy ágy – nekem. Eddig egy régi heverőre lett feltéve a matracom, (alatta szekrényből származó pocok, ezek tartották a matracot), most találtam egy asztalost, aki kb. 25 ezerért új heverőt készít nekem, és még fiók is lesz alatta, ágyneműtartónak. Nincs külön keret, külön ágyrács, külön anyjakínja tudja micsoda, igazi, hagyományos, és stabilnak tűnő heverőm lesz:)
Ez az asztalos készíti az előszobafalat is, és rákérdeztem, hogy vajon ajtókkal foglalkozik-e, mert nagyon elfogadhatóak az árai. Meglátjuk, hogy mi lesz belőle… (Én már új ebédlőasztalról álmodom, dohányzóasztalról, éjjeli szekrénykéről, székekről, kanapékról a gyerekeknek, talán a kád pereme is meg lesz csinálva, javítva végre…)

Nem szakadt rám az OTP, csak éppen kikértem az önkéntes pénztárból azt az összeget, amit a munkáltató fizet a számlámra. Én nem, mert nem futja a keretből, amit meg a munkáltató ad, az gyakorlatilag csak borravaló – persze ezt is igen nagyon köszönöm szépen, mert most miből hoznám rendbe a lakást? (Valószínűleg eszembe sem jutott volna, és szenvednék tovább a sárgásszürke falak között.)
Megkért szépen a biztosító, hogy a válságra való tekintettel jól gondoljam meg, hogy kiveszem-e, én pedig biztosítottam őket, hogy éppen a válságra való tekintettel veszem ki, hisz évek óta nem volt béremelésünk, és idén még a jutalom is elmarad. A kölkök pedig „nincsenek tekintettel a válságra”, és képesek továbbra is iskolába járni, ami persze pénzbe kerül. Így még a beiskolázásra is maradni fog. Remélem.
Mert olyan gyorsan olvad, mintha hóból lenne, pedig a legolcsóbb, legtakarékosabb megoldásokat választjuk, - amikor azt választjuk:))

A lakás szanaszéjjel, az esték rövidek, így nem tudom, hogy mikor leszünk készen az egy vagy kétnapos tisztasági festés helyett. De, legalább alapos munka lesz, és szép lesz. Tiszta lesz.

Nekem pedig forog az agyam, hogy hogyan lehetne megoldani, hogy a fürdőszobába új tükör, esetleg új mosdó kerüljön, a wc-be a hagyományos víztartály helyett valami jobb, modernebb legyen, és lassan az összes csapban cserélni kellene a tömítéseket.

És közben ezer dolgot tanultam a szobafestésről:)))

Az a glett, ami pillanatok alatt megköt, nem azonos a falra való glettel.
A glettelés előtt is alapozni kell.
Egy glettelés nem glettelés, a „normális” az, ha háromszor húzzák át a falakon: kétszer hígabban, egyszer sűrűbben. Ezt le lehet rövidíteni két sűrűbb gletteléssel.
Utána még csiszolni kell, hogy teljesen sima legyen.
Létezik 45 cm széles spakli.
A repedt falra a glettelés előtt hálót kell felragasztani. (egy kb. öt cm széles hálószerű anyag, ami önragadós)

A többi újdonságot azok felmerülése során rögzítem. (legalábbis magamban).

Fontos!

ha a CSuri nem lenne, nem tudom, hogyan bírnám már egyedül a pakolászást, és takarítást:)

Egyedül a CSENDBEN

Reggel elég riadtan ébredtem, - így van ez mostanában szinte minden hétvégén, amikor nem megyek tanítani: milyen nap van ma? Hány óra van? Menni kell dolgozni? Menni kell tanítani? Elaludtam?

Aztán lassan feldereng, hogy nem, nem kell menni sehova. Becéék nem voltak itthon, Csuri sem, Fiam hajnalban elment dolgozni, így egyedül voltam szinte egész nap. Jó érzés volt, hogy nem kell talpig ruhába vágnom magam, ha ki akarok jönni a szobából. Kávéztam, ébredeztem, aztán nekiálltam a dolgomnak. Betettem a mosást, elmosogattam az előző esti két-három darab edényt, és főztem. Lencsét, fasírttal. Közben jött a vihar, lezúdult az eső, én pedig csöndes ténykedésem közepette meg-megálltam az ablak előtt, és néztem. Jó volt, hogy nem voltam útban senkinek, nem kellett újra és újra félreállni hol jobbra, hol balra, és nekem sem kellett senkit kikerülni, senkihez sem kellett szólni, válaszolni. Hatalmas csend volt itthon, miközben kopogott az ereszen az eső, de ennek a hangja csak még nagyobb nyomatékot adott a csendnek. Aztán amilyen hirtelen jött, úgy abba is hagyta, hogy később már csak csendes szemerkéléssel essen szinte egész nap, kisebb-nagyobb szünetekkel, egy kis közbe iktatott napsütéssel. Egy ilyen szünetet használt ki két kisgyerek, akik megjelentek a kihalt téren. A hangjukra néztem le, és elképedve láttam, hogy a két gyereken gumicsizma, esőkabát, és a tér vízben úszik. A gyerekek nagyon élvezték, én pedig azt lestem, hogyha még közelebb mennek a homokozóhoz, akkor hiába a gumicsizma, a szára fölé fog érni a víz, és a gatya is elázik. Nem tudom, hogy láttam-e ekkora vizet a téren, a homokozó pereméig ért. Régen is voltak nagy esők, ilyenkor a hirtelen záportól beázott a lépcsőház alja, és nem lehetett a hátsó kaput használni, mert nem lehetett átgázolni a vízen. Egy ideje kiegyenesítették ott a betont, nem tudom, hogy ma mit adhatott elő, ekkora vízmennyiség mellett.
Én pedig ezalatt mostam, főztem, mosogattam, amikor kész voltam a főzéssel felsöpörtem, felmostam, leszedtem az erkélyről az ágyneműt, a szobámban a ruhákat, és mielőtt kiteregettem volna a mostanit, felporszívóztam, és felszórtam a szőnyegemet az oxigénes száraztisztítóval. Ismét porszívózás, majd ruhateregetés, és közben ment az idő szép csendben. Illetve először lassan, aztán egyszer csak felgyorsult. Délelőtt még azt mondtam, ha ránéztem az órára, hogy még csak ennyi az idő? Jaj de jó, hamar végezni fogok mindennel. Aztán ahogy fogyott a munka, úgy kezdett egyre gyorsabb lenni az idő múlása is, azért észnél voltam, nem kezdtem el kapkodni, maradt a ráérős ténykedés. Jutott idő mindenre, virágot is locsoltam, és rendet tettem a fürdőszobában.
Aztán megjutalmaztam magam egy relaxálós fürdéssel. Még a születésnapomra kaptam kék illatos fürdősót, ezt tettem a vízbe, majd hallgattam tovább a csendet, a gondolataimat, és nagyon békés volt az egész nap.
Aztán megérkezett munkából a Fiam, erőteljes Heló köszönésének hatására darabokra tört a csend, és ideje volt lassan kikászálódni a kádból. Még hajmosás, utolsó nekifutásként betettem a gépbe egy adag törülközőt mosni.

Hétvége…

Szombaton tanítottam, és egy órával hamarabb sikerült hazaérnem még Dunaújvárosból is, mint ahogy szoktam. Túl sok tervem volt a hétvégére, ezért hirtelen ötlettől vezérelve leeresztettem mind a két hűtőt, ez esti elfoglaltságnak, előtakarításnak elég is volt. Figyelni kellett, hogy sűrűn és gyorsan cserélgessem a meleg vizes lábast a hűtőkben, hogy ki ne olvadjon semmi.
Vasárnap elaludtam, igaz, volt vagy éjjel egy, mire lefeküdtem előtte való nap, és nehezen aludtam el. Tizenegyre mégis sikerült fel is ébrednem, és kezdődhetett a nap. Főztem borsólevest, tarhonyás húst, felsöpörtem, felmostam, kitakarítottam a mellékhelységeket, kimostam a mosógépet, és készítettem egy édességet is, aminek a neve:

CITROMOS VARÁZS.

Szombaton kóstoltam meg először, egyik tanulóm lepett meg vele – úgy tűnik, jó alany vagyok, mert mindig etetnek valamilyen finomsággal, ez egy jó csoport:)))
A másik kezdő csoport már nem ilyen aktív ebből a szempontból:)))
(a haladók is kényeztetni szoktak, egészséges és „egészségre káros” vagyis hizlaló, de nagyon finom falatokkal.)
Szóval ettem szombaton, és azonnal el kellett nekem is készítenem, mert a receptet is megkaptam a kóstolóval együtt.
Ma már el is fogyott, simán bele tudnék ülni egy tepsibe, és addig enni, míg el nem fogy. Utána pedig gyorsan egy új adagot készíteni…

A hétvége folytatódik

Szépen elaludtam, talán 11 óra is volt, mire kikerültem az ágyból.
Fiam is akkortájt ébredt, és mire kiértem a konyhába, ő már sütötte a rántott húst, amiből arra következtettem, hogy menni akar valahova, és időben ebédelni. A lányok nem voltak itthon. Szerencsére fiam kisütötte az összes húst, arra már nem volt gondom. Mire lement vásárolni, és visszaért, már főtt a krumpli a pürének, így hamar ebédelhetett. Én viszont még tisztítottam egy kis répát, és feltettem főni, szeleteltem zellert, és kicsempésztem a krumpliból egy szemet, amiket azután paníroztam fűszereztem sóval, vegetával, kicsi borssal, és szerecsendióval, majd szezámmagos, fokhagymás sós tojással, liszttel, zsemlemorzsával paníroztam. Fiam elindult, és enyém volt az egész lakás, és konyha. Beindítottam a mosást, lehúztam az ágyneműm plusz mosnivalónak, mert úgy gondoltam, hogy unatkozni fogok, ha nem lesz elég tennivalóm. Odatettem az olajt melegedni, és bekészítettem a kenyérsütő gépembe a fánkhoz valókat, had dagassza, és kelessze, míg én mással foglalkozom. A tészta dagadt, a zöldségek sültek, én pedig közben felszeleteltem a káposztát dinsztelni. A jövő hétre így megvan az ebédem szinte minden napra. A fánkhoz csak tojássárgája kellett, így a fehérjéből habcsókot sütöttem – ez is szükséges a munkavégzéshez, ha jól belegondolok, akkor elengedhetetlen lenne nap mint nap:)

Ezek mellett más dolgom már nem is volt, minthogy leszedjem a megszáradt ruhákat, hogy legyen hova teregetni, teregettem, kitakarítottam a mellékhelységeket, és mosogattam, mosogattam, mosogattam, és törülgettem, törülgettem, törülgettem…

Most, este kilencre lettem készen – középső lányom abban a percben megérkezett, hogy legyen, aki szétpakol. Fiam is evett már, de annak nem láttam nyomát, lányomnak életveszélyes fenyegetőzések mellett esti parancsba adtam, hogy úgy szeretném látni a konyhát, ahogy hagytam, vagyis edények nem csak elmosogatva, hanem eltörölgetve is legyenek.

Elment a nap...

Így kezdődik egy gyerekkoromban tanult - azt hiszem Solohov - vers is...
"Elment a nap. Táskájába tevén gondjait, csend lesz talán. Ketten vagyunk csak itt, Lenin meg én, Lenin mint fénykép szobám falán..."

Egy novellapályázatot indítottam ezzel a verssel, a címe az volt: Milyennek ismertem meg Lenint? Iskolaszintű pályázat volt, amit természetesen meg is nyertem, és jutalmul felolvashattam az iskola előtt a József Attila kultúrházban rendezett ünnepségen. Azt hittem, hogy ott halok meg a színpadon a nagy fényben, mikor elő kellett lépnem az énekkarból átvenni a jutalmat, és felolvasni az irásomat. Bénáztam, mert nem tudtam, hogy melyik kezemmel vegyem át a jutalomkönyvet, és melyikben és hogyan tartsam az írásomat, és összeakadt a kezünk a tanárnővel. Tök ciki volt, így járnak a balkezesek:)

A mai nap is elment, eltelt, pedig annyi mindent szerettem volna még csinálni, és főleg írni ide sokat. Pl. Pozsonyról, az osztálytalálkozóról, az ünnepségekről, ahol átvettem a kitüntetést...

Azt hittem, hogy ma befejezem a pozsonyi képek átnézését, és korrigálását, és lesz még időm arra is, hogy leszedjem az Imrus verseit a fórumról. Aztán szerettem volna még olvasni, összeszedni kisfőnöknőmnek a Tarot anyagot, hogy belekukkanthasson, de végül már semmire sincs idő.

Azzal kezdtem a napot, hogy ablakot pucoltam a konyhában. (később a szobámban is, ami függönymosással is járt) Normál esetben ez gyorsan megy, de most annyira koszos volt az ablak, hogy keservesen tudtam megtisztítani. Muszáj volt, mert pénteken jönnek a nyilászárókat javítani, szigetelni, és attól tartottam, hogy a szerelők hozzáragadnak az ablakhoz és a koszhoz, és az isten sem vakarja le őket onnan. Aztán le akartam nagyjából törölni az ablak mellett a szekrény oldalát, és gusztustalan barna lé kezdett el folyni rajta. Tehát nem lehetett csak nagyjából takarítani. Ha már egy szekrényt letöröltem, akkor már nekiestem a többinek is, nem volt egy könnyű menet, pedig csak kívülről törültem le, ha belül is akartam volna, akkor a napi takarítás átment volna hetibe. Egy nap alatt pedig nem lehet egy hétnyit takarítani. Amikor a szekrényekkel végeztem, úgy gondoltam, akkor lesz rendben a konyha, ha a lemosható tapétát is letörlöm. A lemosható tapéta azonban ajtófélfában végződött, ezért azt is letöröltem. Mivel ez a gáz mellett van, tiszta gáz volt lerobbantani róla a lerakódmányokat. Ha már egy ajtót letörlök, akkor célszerű a többit is, mert az előszoba ajtót is csinálni fogják, a többi pedig miért maradjon ott. Na jó, de ha már letöröltem az ajtókat, akkor rondán ordít az előszoba eredetileg fehér szekrényén a kosz, hát annak is nekiestem. Utána már csak fel kellett söpörnöm, virágot locsolnom, közben kimostam, a ruhákat leszedtem, és kiteregettem helyette a mai eresztést, majd felporszívóztam, hajat mostam, elmosogattam Imrus után, mert zseniálisan jót főzött a kölök. Közben még eszembe jutott, hogy a konyhában a lámpa is páratlanul koszos, így azt is leszedettem Imrussal, és letöröltem kívül-belül. Venni fogok bele erősebb égőt, mert már nagyon utálom, hogy a konyhában akkor is sötét van, ha három égő ég. Ebből kifolyólag a tűzhely fölötti vonalizzót is ki akarom cserélni. Utálom a sötétséget, főleg mióta nem látok már kettőig szemüveg nélkül, és lassan szemüveggel sem. Lehet, hogy megint erősebb szemüvegre van szükségem?

Kinyomtattam még a holnapi anyagot, hírlevelet, amit viszek magammal, csináltam elvinnivalót, főztem kávét, hogy ne reggel kelljen vele kapkodni, és beszéltem Ildikóval egy órácskát telefonon. És máris idő van, tessen az órára nézni, milyen késő...

És milyen büdös hypó szaga van a kezemnek...

megérkeztem

Hazajöttem, bár nagyon nehezemre esett. Ma dolgoznom kellett volna már, de aztán úgy döntöttem, hogy egy vonattal később jövök haza, és nem megyek dolgozni. Jól tettem. Meg is haltam volna, ha azzal a pakkal kell bemennem dolgozni. Még nem igazán tértem észhez, azonban a munka itthon elindult. 63 levél várt, - jó része törlendő, - a sürgőseket elolvastam, a nem sürgősekre fogalmam sincs, hogy mikor kerül sor. Holnap már be kell állni itthon is a csatasorba, jelentkezett két új tanuló, indítani kell a kezdőknek az anyagot, válaszolni kérdésekre, és megírni a haladók anyagát.

Évi és Máriusz kitakarította a konyhát:) Felemelő érzés volt látni:) Ancsa pedig költött saját pénzéből a sulira, micsoda megkönnyebbülés:)

Családi pótlék még nem jött, pedig holnap eljutok arra szintre, hogy mínuszba fordul a számlám. Kicsit korai még:(

Balatont akarok!!!

A többit később...

Teregetek

Ahhoz, hogy eddig eljussak, előbb mosni kell…
Ahhoz, hogy mossak, be kell tölteni az adagoló részbe a mosóport, és az öblítőt. (Szilvi időnként kimossa magát a gépet trisóval, de az nem hat a tartályokra)
Igen ám, de az már olyan mértékben dzsuvás, hogy nem volt képem beletölteni. Gondoltam gyorsan lekapom, - mert levehető – és kimosom. Ez azonban nem ilyen egyszerű, mert az adagoló rekeszek fent és lent oly mértékben lekeskenyednek, hogy szinte lehetetlenség hozzáférni. Felfedeztem, hogy van még két kis rész, ami leszedhető, így talán könnyebb lesz tisztogatni. Nem volt könnyebb. A szivacson, rongyon kívül – amit a lyukba próbáltam gyömöszölni, kézbe kaptam egy kis kést, csavarhúzót, ferde vasrudat, hátha befér a lyukba, üvegmosót kicsit és nagyot, és ajóédesanyádat! és végül én győztem. Emberi formája lett.

Teregetni a szobámban szoktam, egy pelenkaszárítóra, és az ágyra dobom a kiteregetni valót.

Ha valaki látná, vagy orvoshoz vinne, vagy halálra röhögné magát. Már régebben is - amikor mindenkire egyszerre volt mosva, és a fregolira teregetve, - rögeszmém volt, hogy mi a teregetés sorrendje ahhoz, hogy ne billegjen a fregoli, mi az a legtakarékosabb helyigény, elférjenek a ruhák, melyik szárad könnyebben, melyik nehezebben, és nekem az sem volt mindegy, hogy milyen szín mellé mi kerül.
Most sem mindegy.
Az ágyra dobom a ruhákat, és megállok – nincs szívem folytatni, így egyben hagynám az egész ruhahalmot, sőt, egyszerre szeretném felvenni az egészet. A haragos zöldet az élénk pirossal, és a pezsgőszínűvel, a pezsgőset a kékkel, csak az a baj, hogy pólót a pólóval nem szoktak hordani. Valamit csak kellene alulra is venni a szoknya/nadrág helyére… Szívesen beszerezném ezeket a színeket az alsó fertályra is, csak az a kérdés, mekkora lenne benne a hátsófelem (a word ezt a szót hátsófélémnek szeretné íratni. Hát, úgy is lehet nevezni…). Azonkívül tuti, hogy ha színben van, akkor nincs méretben, ha van méretben, akkor nincs színben, ha mindkettőben van, akkor annyiba kerül, hogy nem tudom megfizetni. Gondolom, ez ismerős.
Állok, és tűnődöm. (Közben a ruhák száradnak.) Legszívesebben fejest ugranék a kékbe, hogy talpig kék legyek. És számolok. Ezt a kéket tudnám hordani hetekig, tetőtől talpig. Ez én vagyok. (A többi is én vagyok.) Ez azt jelenti, hogy ebből a felsőből kellene hét darab. (na, jó, legyen csak hat, a hetedik nap felkötöm az itthoni kendőmet, és mosok.) Ez egy színből egy fazon. Ha tetszik a fazon, szeretnék belőle minden napra egyet, vagyis hetet. (Jó, legyen csak hat) De, nem biztos, hogy minden nap kéket szeretnék felvenni, tehát kellene minden színből – mondjuk hat/hét színnel megelégszem, - és számítani kell arra, hogy olyan jól érzem magam benne, hogy egy hétig szeretném azt a színt hordani. Tehát egy hétre ( legyen hat nap) hat szín egy fazonból 6x6=36 pólót követel. És ez csak egy fazon, kell legalább négyféle, mert szeretem a változatosságot, (és a négy igen szolid szám) ami azt jelenti, hogy 4x36 póló= 144 ujjatlan póló már elég is egy nyárra. De nyáron is vannak hűvösebb napok, amikor nem ujjatlant, hanem rövid ujjút hordunk, és vannak hidegek, - évszaktól függetlenül – amikor hosszú ujjút szeretnék felvenni. Ha leveszem a cipőmet, hogy könnyebben számoljak, akkor testvérek között is 3x144=432 felső a minimum ruhatár. (azért minimum, mert a négyféle fazon még alkalmakhoz nem elég.)

Ekkor mondhatnánk azt, hogy a ruhatáramat használhatom saját gyógyításomra, önkifejezésre, de csak szerényen, mert a hat/hét szín éppen csak az alapszíneket tartalmazza, annál alig többet, hisz az alapszínből három van.

Kendővel már jobban állok, mert abból van 9. Igaz, hogy még kellene szürke, fehér, és biztos futnék még olyan színbe, ami előtt leragadnék, hogy: de gyönyörű…
Látjátok? Ott a kék… :) több sincs:(
Pedig szeretnék még kicsit sötétebbet, világosabbat is árnyalatokat. (Minden színből)
A zöld sokkal szebb, mint itt a képen. A mellette levő halvány "fosszín" itt a képen, élőben sárgászöld. amikor megvettem gyönyörű, ragyogó zöld volt, mint most a kék, és az aranybarna, de sikerült azonnal kimosnom belőle a színe javát.

s mennyi kombinációt tudnék még választani az egyszínű mellett. A többi szín az alapszínek variációjából áll össze.
Nem árt tudni, hogy vannak meleg színek és hideg színek,

vannak színpárok, amiket az egymás melletti színek alkotnak, én ezeket szeretem nagyon alkalmazni. Egy színen belüli árnyalatokat egymással, sötétet a világossal, és az egymás melletti színek is jobban tetszenek, mint az úgynevezett komplementer színek.

A komplementer színek egymással szemben állnak, egymás kiegészítőinek is nevezik őket.

Na, ettől tudnék én kifutni a világból.

Ez az alapja az AURA SOMÁNAK. Megalkotója Wicky Wall.
Az Aura Soma filozófiája: TE VAGY A SZÍN, AMELYET VÁLASZTASZ, ÉS EZ TÜKRÖZI LELKED SZÜKSÉGLETÉT.

Ki söpri az eget?

Ez a kérdés mindig felmerül bennem, amikor a végtelen égbolton az utcaseprű nyomait látom. Mintha egy nagy, vesszőből készült seprűvel beleszántanának a felhőhabba, és szétkotornák azt, egy hosszú, erőteljes húzással oda-vissza.

Szóval? ki söpri az eget? Nem lehet felcsapni égseprőnek? Én elvállalnám szívesen...

dolgos délután, és gondolatai

Ma elment nagyon az idő... Ahogy hazajöttem a melóból, - még tegnap elhatároztam - nekiestem az előszoba szekrénynek. Kipakoltam belőle az összes szemetet, egy részét levíttük Imrussal, a másik részét pedig levittük a biciklitárolóba. Letörölgettem a polcokat, és oda tettem be a lekvárokat, és az eltett meggyet. Szerintem ott tök jó helye lesz, mert nem éri napsütés, és nagy meleget sem kaphat, lévén a lépcsőházzal közös fala. Aztán még oda hordtam a tárolódobozaimat is, annak a helyére pedig betettem az RM edényeimet. Aztán augusztusban teszek még el egy-két üveg lecsót is. Ha lenne erőm és időm, akkor talán még azt is megtenném, hogy kimennék Kőbányára, és vennék 150.- Ft-ért paradicsomot, és külön eltennék sűrítettnek. Bár az alig fogyna, nagyon nem érdemes. Mit lehetne még eltenni? :))) Egész jól belejöttem, az üvegeket el fogom tenni jövőre is, hogy legyen:) Van két 2-3 literes - nem tudom pontosan, hogy mekkora lehet - abba pedig kellene csemege vagy sós uborkát eltenni, bár azzal még sosem próbálkoztam, de nem lehet az annyira nagy dolog. csak az a baj, hogy aztán, ha megbontom, akkor nem lehet betenni a hűtőbe, mert kevés a hely. Lehet, hogy ezt is csak akkor tehetem meg, ha Szilviék elköltöznek?

Ha elköltöznek, akkor még azt is szeretném megtenni, hogy ezt a dromedár szekrényt kidobom, és vennék a helyére tisztességes előszobába való szekrényt. Az egyik szekrényben elférnének a cipők, a másikban pedig kabátok. A kesztyűk mehetnének az új szekrény egyik fiókjába. Jól kitolnék a kölkökkel, úgy csinálnám meg, hogy ne tudják a kabátokat elől lógatni, muszáj legyen beakasztani:))) És akkor lenne egy tök szép előszobám is, csak le kellene megint festeni, és a szegőszalagot, amit istván nem ragasztott fel, azt fel kellene tenni. Aztán lehet díszeket tenni a falra, mert lenne szabad hely a számára. Azt még nem tudom, hogy meghagyjam-e a gardrób szekrényen az ajtót, vagy valamilyen szép függönyt vegyek-e rá... Majd meglátom, hisz ez még odébb van, és pénzt is kell gyűjteni, meg arra is kell gondolni, hogy ne legyen aztán túl hideg a szobám, amiért a szekrény nem fogná fel annyira a levegőmozgást, ami a lépcsőház felől, és a konyha felől jönne. Így is hideg az a szoba.

Azt azért sajnálom, hogy nem fogom többet látni a naplementét, nem aranyozza be a szobát a a lemenő nap, mert a Szikviék szobájában napkelte van, délelőtt kap fényt, amikor itthon sem vagyok. És, ha mégis, akkor a konyhában vagyok délelőtt. A délelőtti nap nem is olyan szép, mint a délutáni. Ráadásul kezd az ablakba belenőni egy nyavajás akácfa, elfogva fényt, és kilátást. (Erről jut eszembe: az ablakot is meg kell majd csináltatni. Honnan lesz nekem ennyi mindenre pénzem?)

De néha-néha, nyáron, egy-egy zápor után ilyen szivárványokat fogok látni, és "gyönyörködhetem" a tízemeletes házakról visszaverődő alkonyi napfényben - hegyek nélkül...

Szándékomban áll ... gazdagnak lenni:)))