A megálmodott otthon!

Ez a címe annak az írásomnak, amit a Mágus lapjához rendeltem:) És most egy ködös kép konkrét formát öltött. Nyolcszögletű, csupa ablak, csupa fény. Faoszlopokból épült, és kívül belül egy szigetelő réteg van rajta, amitől nem látszik, hogy fából van. Egyetlen fal sem merőleges a másikra, akárhogy is osztották belülről. Belül egyébként van egy nagyobb helység, ahogy belépünk, egyben van a nappali és konyharész, aztán egy ajtó mögött egy kisebb szoba, és a fürdőszoba. hatvan négyzetméter, és nem is látszik rajta, hogy akkora. Nekem azért lesz még benne egy külön mosókonyharészem is, ahol majd teregetni is lehet, hogy ne lógjanak a nyakamba a ruhák. És lehet, hogy lesz még egy ajtaja is a másik oldalon. És lesz körben terasza, mert azt én szeretem:)))

Azt mesélte a tulajdonosa, hogy - mivel hátul a kert végében nincs kerítés, télen benéz az őz az ablakon, és a ház mögött nyuszik, őzek, fácánok csemegézik a télire nekik kint hagyott káposztát, karalábét, stb. ami ezt illeti én ettől símán összecsinálnám magam, ezért nekem kell egy kerítés, biztonságérzetet ad.

.

Ja! És kitüntetés!

Szóban megkaptam a tájékoztatást, hogy mikor és hova kell majd mennem átvenni. Bejelentkeztem 20-ra fodrászhoz, hogy emberi kinézetem legyen.

Meghívó sehol. JÖN egy emil, hogy 21. helyett 20-án lesz az átadás. (Körömrágás, kész leszek-e a fodrásznál.... kész lettem) Helyszín önkormányzati minisztérium. Ki kell öltözni. Nem gond, van már fehér ingem, fekete gatyám, és egy zakóm - amit majdnem kihíztam.

Igen ám, de nem egyszer kell kiöltözni, hanem kétszer, mert akkora megtiszteltetés ért, hogy nem csak az országos,, hanem a budapesti ünnepségre is meghívót kaptam, az pedig 21-én délután volt. Ha egyszer egész nap a fehér ingben vagyok, akkor mi a fenét veszek fel másnap, hisz ebbe beleizzadok, cigifüstös lesz, és ha kimosom, nem szárad meg reggelre, ez nem az a lakás... különben is olyan snassz egymás után két nap azonos göncöt felvenni, és két különböző ünnepségre is.:)))

Igen, de híztam már megint, és nincs tisztességes másik felsőm, ami jó volna rám... Ezért hatóvadászatot indítottam olcsó, és emberi felső után. Nem találtam, vagy nem kaptam magamra valót.

Ünnepség: le a kalappal a szervezők előtt... Három istentelen hosszú asztalon sűrű, három, tömött sorban, kellő magassában oklevekek tömege, hisz ez országos ünnepség volt. MIndenkinek regisztráltatnia kellett magát, hogy tudják, ki van itt ténylegesen. A hiányzók oklevelét a kezdet előtt kivették a kupacokból. EGy emeléssel! A regisztrációkor megkaptuk, hogy hova kell leülnünk. El voltam képedve, mert kiderült, hogy az ülések úgy vannak kiosztva, amilyen sorrendben jönnek az oklevelek. Ez még hagyján, de több különböző kitüntetés volt, és mindegyik kiosztása ABC sorrendben történt. Vagyis az emberek kitüntetés sorrendjében, ABC szerint ültek egymás mellett. És ennek megfelelt az oklevelek összerakása. Nem kis feladat ezt így összhangba hozni. És nem volt tévedés!

Azon filóztam, hogy mit fogok kezdeni a táskámmal, hogy át tudjam venni az oklevelet, és kezet is tudjak fogni, és a táska se legyen útban. Éppen nemrég írtam egy iskolás oklevél átvételéről, amikor ez kardinális kérdés volt, és úgy tűnik, hogy akkor nagyon kellemetlenül érintett, ha ez még ma is problémát okoz:))) A szervezés során ez is megoldásra került. Az első sor üres volt. Amikor az első embert kihívták, akkor az az oklevél átvétele után egy sorral előrébb ült le, ugyanolyan sorszámú székbe, mint az eredeti helye volt. Így senki sem volt útban a kivonulónak, és a leülőnek, és a táskának az eredeti helyen kellett maradnia, majd amikor leültünk, csak hátra kellett nyúlni, és átemelni a táskát. Szenzációs szervezés, szerintem, ahogy elnéztem a létszámot...

Ami kívánnivalót hagyott maga után: az egész ünneplő tömegre írd és mondd: összesen két női WC volt. Így a nők a gyülekezést a WC előtti sorban állással töltötték, és mire végeztek, addigra a pasik az összes pogácsát felkajálták, ettek, és isttak, mi pedig épp csak berohantunk a helyünkre dolgunk végeztével, pedig volt még kávé is...

Utána pedig meghívtak minket egy pohár pezsgőre, pohárköszöntőre. Erre már nem mentünk be, a kolléganmmel eyütt elindultunk, és inkább a Nyugati aluljáróját támadtuk meg, hátha látunk valami egyszerű és nagyszerű felsőt. Láttam is, vettem is, csak ezer forint volt, és a zakó alá éppen megfelelt.

Másnap Haller utcába mentünk. Ott már csak felolvasták a nevünket, és felálltunk, hogy tudja a jónép ki az a Tarr Éva meg a Rózsa.

Kb. két hónapja új szakigazgatónk van, aki akkoriban kijött a Madarászba, hogy bemutatkozzon, és megnézze, hogy milyen körülmények között dolgozunk. Most ő is ott volt a régiós ünnepségen, és másodszor is sikerült a szívembe zárnia magát. Amikor az ő emberei kapták a kitüntetést, vagy felolvbasták a nevét, Kati mindenkinek egy különbejáratú mosolyt küldött, amiben benne volt egy adag büszkeség: ő hozzám tartozik, az én emberem, és a felénk küldött mosolya azt mondta: örülök a sikerednek.

Kata azt kérdezte, hogy meg vagyok-e elégedve, és, ha nem kapnék mellé pénzösszeget, akkor is az lennék-e.

Mostmár egész biztosan állítom, - ahogy akkor is - hogy igen, akkor is meg lennék elégedve, mert nem a pénz a fontos, hanem az elismerés. Most végre embernek érzem magam. Elismert embernek, akire figyelnek. És ez jó:)

Éééés rajzoltam!

Ez is rég volt már, de annyi időm volt a munkahelyen, hogy a kövek mellett gyártottam hét képet, hétféle virágról, a hét csakra színével. Aztán kitettem a falra:)))

A képek megtekinthetők a rajzaim között, bár most nem a legjobbak a róluk készült fotók... A legtolsó pillanatban lettem készen velük, éppen nagyon bele kellett, hogy vessem magam a munkába, így gyorsan feltettem a falra, és elfelejtettem egyesével lefényképezni őket. Székre álltam, és úgy csináltam képeket, és a fotoshopba sem hívtam be őket, csak feltöltöttem, úgy, ahogy van.

Osztálytalálkozó

Itt is voltam....

Túléltem...

Ime a megtalált és megjelent gárda. sokat megismertem, de volt, akit nem. A fiúkon egész elképedtem, ők inkább tartoztak abba a kategóriába, akiket nem ismertem meg. A nevek derengtek, de ők maguk nem nagyon. Sokat beszéltek a többiek olyat, ami úgy kezdődött: emlékeztek? (Én, kérem, semmire sem)

Hát, én nem emlékeztem még arra sem, hogy kik voltak a tanáraim. MOndták a neveket, és pedig csak néztem. Még jó, hogy nem kérdezték meg, hogy miért téged ki tanított, te szerencsétlen?

Hát, Julika néni, miért, nem?

Na, amin kiakadtam, mint egy órarugó, az az volt, mikor kiderült, hogy a Julika néni fia nem más, mint az Égető Szabó János. a neves asztrológus, aki eltűnt a színről, mert mániákus depressziós lett, asszonya kifoszstotta őt mindenből, elvitte a három gyereket, az emeletes házat, az irodát, mindent... János kórházba került, és ezzel elvesztette a klienseit. Haza költözött a szüleihez, és nem képes felállni, újrakezdeni, kilábalni a depresszóból. Bennem meg egyből feltámadt Teréz anyu, és meg akartam szervezni az életét, az új kezdetet. volt egy csomó ötletem, aztán rájöttem, hogy nem elérhető a számomra, csak hosszasabb kutakodás után. El kéne érnem az osztálytársam, el kellene kérnem a Julika néni telefonszámát, és el kellene kérnem a fia telefonszámát. Na, ez már túl bonyolult ahhoz, hogy bárki életét megmentsem, valószínűleg mégsem az én feladatom:)))

Pozsony

Hát, itt is voltam...

Talán attól volt olyan nagyon szép, hogy jó idő volt, és egész nap sétáltunk a szabadban. Kb. 20 km-t tettünk meg. Egy kikötőnél állt meg a busz, és ott kezdtem a fotózást. Fényképeztem mindent, sok-sok régi házat, szobrot, és természetesen a

természetet. Ahíd érdekessége, hogy csak az egyik végén van ez a toronyszerű építmény, a másik végén semmi. A templom az egykori koronázási templom. A tetején a pici sárga gömb kétméteres talpon álló kb. másfél méter átmérőjű gömb. A templom mellett volt ez az omladozó épület, aminek minden kitörött ablakában egy-egy festmény volt. Mindegyiket kinagyítottam, a pozsonyi fotók között a többivel együtt megnézhetők. Mert nem csak ennyi kép készült, hanem kb. 240. Igaz,, attól 240, hogy sokból vágtam ki és nagyítottam meg egy-egy részletet, hogy még jobban meg lehessen nézni.

A templom mögül fel lehetett látni a várra, amihez felsétáltunk. KÖZben láttunk lépcsőn alvó csavargót, mert arra is van ilyen is:) Nem tudtam kihagyni, hogy ne fényképezzem le:))

A híd újra és újra a szemem elé került, ez félúton a várba menet készült. A másik képen egy menyasszont szerettem volna megörökíteni, ahogy jöttek le a lépcsőn, de alig látszik belőle valami. Nem baj, mert egész úton, és egész nap esküvőben gyönyörködtünk. A várban, a vár alatt, felett, a városban, mindenhol esküvőbe botlottunk.

Kilátás a várból, őszi táj, és természetesen a híd. A másik képen a várnak egyik kiugró tornya, ahol egy másik menyasszonyt fotóznak. Mögötte gyönyörű táj, és a távolban az osztrák hegyek.





A torony mögötti táj, és ismét egy bújócskázó esküvői pár.









A régi országgyűlések épülete, és táblája. ÉN ezen egészen elképedtem, mert olyan kicsi az épület, hogy elképzelésem sincs, hány parlamenti képviselő fért ide be. (kolléganőimmel együtt megállapítottuk, hogy itthon nálunk szebb, nagyobb a vár és a parlament is. Az épület egybe van egy egyetemmel, - már nem emlékszem, hogy melyikkel,- ami szintén ilyen kicsi, és egyetemként működik ma is. Nem sok hallgató fér be, van egy olyan érzésem. Úgy egészében POzsony sokkal kisebb, mint Pest. ezért sokkal csnedesebbnek, nyugodtabb
nak tűnt, de lehet, hogy ennek a szombat is az oka volt.
A baloldali kép érdekessége, hogy az ereszcsatorna közötti keskeny sáv nem más, mint arab szálloda. Az az egy csík mind az!
A jobboldali képen levő szobor pedig a piac őrzője. Sok szobrot fényképeztem, de ő volt a kedvenc.
Itt a piacon volt egy félig-meddig önkiszolgáló étterem, ahol megspórolván néhány belépőt, ebédre költöttük a koronánkat. KÁposztás sztrapacskát ettünk, ittunk sört, és kávét.

BEértünk megint a belváros közepébe, a sétáló utcákba. A baloldali képen egy szobor könyököl ki egy csatornából, a jobboldali képen viszont egy igazi pasi bohóckodik.






A baloldali képen a sarkon ismét egy szobor, egy lesipuskás alak fotóobjektívvel lövöldöz a séstálókra. a jobboldali képen pedig a legaranyosabb templom, amit valaha is láttam. Kék templom. Kék és fehér, és nagyon szép. Eszméletlen sok képet készítettem róla kívülről, mert nem tudtam betelni vele. Egy kis meseház.




A többi fotót meg lehet nézni a baloldali linkről indulva.

Az út végén vettem vodkát, egy kis zsebes üvegnyit, és egy poharat hozzá, hogy maradandó emlékem is legyen az útról:))

Még nem bontottam fel:)

MBT cipő

http://www.swissmasai.hu/Products.aspx
voi black

Megvettem.

Én jó bunkónak látom, de valaki azt mondta, egész kicsinek látszik a lábam benne. Jelentem, járni tanulok. A domború talpán nem mindegy, hogy hova helyezi az ember lánya az egyensúlyát. Tehát folytonos ingás, inogás a benne járás, állás. A megdöbbentő az volt, hogy amikor felvettem, és megpróbáltam megállni benne, a csipőm a helyére került, ahol már hosszú évek óta nem tartózkodott. A járás benne ruganyos, illetve ruganyos érzést kelt, mintha valami nagyon puha, szivacsos valamin lépkednék. Csakhogy a cipőnek eszméletlen súlya van – legalábbis egyelőre így érzem – és állatira nem mindegy hogyan és mekkorát lépek. Tudniillik másképp viselkednek az izmaim nagy lépésekkor, és másképp, ha kicsit lépek. Beállít egy ideális lépéstávolságot, ha szabályosan lépünk benne, ugyanis ez sem mindegy. A nagy lépéskor hajlamosak vagyunk sokkal inkább odavágni a sarkunkat, mint a kis lépésekkor. És épp ez lenne az egyik cél, hogy ne kapjunk enyhe agyrázkódást minden lépéskor. Kis lépéssel egész lágyan lehet gördülni – szó szerint – benne. Emellett segít abban, hogy a testsúly a lábfej külső szélére, élére kerüljön – figyelni kell rá – így arra kényszeríti a csontozatot, hogy megemelkedjen, megakadályozva a bokasüllyedést. Akinek pedig már van – és nekem van – az csendesen beszarik a fájdalomtól. Úgy általában sok fájdalmat okoz a benne való járás, állás, de ez legalább célravezető fájdalom, nem úgy, mint az évek alatt elszenvedettek. Segít abban, hogy egyenes legyen a tartásom. Ha állok, akkor meg kell találni a talp középső pontját, - némi hintázással, és inogással ez időnként sikerül is. Ennek hatására és a benne való menéssel izomlázas a vádlim, a combom hátul, és belül, kiderült, hogy van még farizmom, a derekam recseg-ropog, amit évek óta nem tett. Azzal, hogy a keresztcsont a helyére kerül, a gerinc automatikusan követi, így a hátam is egyenesedik. Egyenes derékkal ülni is megtanított, mert a vastag talpa pont egy ideális magasságot ad a térdnek, így könnyebb kihúznom magam ülés közben. Rájöttem már arra is, hogyha azt akarom, hogy egyenes legyen a hátam, akkor nem a lapockám kell hátrahúzni – mert attól a váll felemelkedik – hanem a vállakat le kell nyomni, ereszteni, és a váll külső pontjait kell hátrahúzni, hátrafeszíteni. Ettől aztán a lapocka is hátracsúszik, a váll,- és kulcs-csontjaim pedig csöndesen el akarnak törni. Vagyis fáj benne a lábfejemtől a vállamig minden, de azért fáj, mert már az is fáj neki, ha a helyére kerül. Csupa ropogás minden tagom, viszont évek óta már ropogni sem tudott.

Szóval, ha így folytatom, akkor még a végén tartásom is lesz, ha el nem török közben.

Állítólag a benne való járás rengeteg kalóriát éget el – hát beszarok, mire eljutok benne valahova, lépcsőzni sem piskóta – és a honlapon vannak „tornagyakorlatok” is hozzá, és ennél sokkal jobb és optimistább leírások.

Elment a nap...

Így kezdődik egy gyerekkoromban tanult - azt hiszem Solohov - vers is...
"Elment a nap. Táskájába tevén gondjait, csend lesz talán. Ketten vagyunk csak itt, Lenin meg én, Lenin mint fénykép szobám falán..."

Egy novellapályázatot indítottam ezzel a verssel, a címe az volt: Milyennek ismertem meg Lenint? Iskolaszintű pályázat volt, amit természetesen meg is nyertem, és jutalmul felolvashattam az iskola előtt a József Attila kultúrházban rendezett ünnepségen. Azt hittem, hogy ott halok meg a színpadon a nagy fényben, mikor elő kellett lépnem az énekkarból átvenni a jutalmat, és felolvasni az irásomat. Bénáztam, mert nem tudtam, hogy melyik kezemmel vegyem át a jutalomkönyvet, és melyikben és hogyan tartsam az írásomat, és összeakadt a kezünk a tanárnővel. Tök ciki volt, így járnak a balkezesek:)

A mai nap is elment, eltelt, pedig annyi mindent szerettem volna még csinálni, és főleg írni ide sokat. Pl. Pozsonyról, az osztálytalálkozóról, az ünnepségekről, ahol átvettem a kitüntetést...

Azt hittem, hogy ma befejezem a pozsonyi képek átnézését, és korrigálását, és lesz még időm arra is, hogy leszedjem az Imrus verseit a fórumról. Aztán szerettem volna még olvasni, összeszedni kisfőnöknőmnek a Tarot anyagot, hogy belekukkanthasson, de végül már semmire sincs idő.

Azzal kezdtem a napot, hogy ablakot pucoltam a konyhában. (később a szobámban is, ami függönymosással is járt) Normál esetben ez gyorsan megy, de most annyira koszos volt az ablak, hogy keservesen tudtam megtisztítani. Muszáj volt, mert pénteken jönnek a nyilászárókat javítani, szigetelni, és attól tartottam, hogy a szerelők hozzáragadnak az ablakhoz és a koszhoz, és az isten sem vakarja le őket onnan. Aztán le akartam nagyjából törölni az ablak mellett a szekrény oldalát, és gusztustalan barna lé kezdett el folyni rajta. Tehát nem lehetett csak nagyjából takarítani. Ha már egy szekrényt letöröltem, akkor már nekiestem a többinek is, nem volt egy könnyű menet, pedig csak kívülről törültem le, ha belül is akartam volna, akkor a napi takarítás átment volna hetibe. Egy nap alatt pedig nem lehet egy hétnyit takarítani. Amikor a szekrényekkel végeztem, úgy gondoltam, akkor lesz rendben a konyha, ha a lemosható tapétát is letörlöm. A lemosható tapéta azonban ajtófélfában végződött, ezért azt is letöröltem. Mivel ez a gáz mellett van, tiszta gáz volt lerobbantani róla a lerakódmányokat. Ha már egy ajtót letörlök, akkor célszerű a többit is, mert az előszoba ajtót is csinálni fogják, a többi pedig miért maradjon ott. Na jó, de ha már letöröltem az ajtókat, akkor rondán ordít az előszoba eredetileg fehér szekrényén a kosz, hát annak is nekiestem. Utána már csak fel kellett söpörnöm, virágot locsolnom, közben kimostam, a ruhákat leszedtem, és kiteregettem helyette a mai eresztést, majd felporszívóztam, hajat mostam, elmosogattam Imrus után, mert zseniálisan jót főzött a kölök. Közben még eszembe jutott, hogy a konyhában a lámpa is páratlanul koszos, így azt is leszedettem Imrussal, és letöröltem kívül-belül. Venni fogok bele erősebb égőt, mert már nagyon utálom, hogy a konyhában akkor is sötét van, ha három égő ég. Ebből kifolyólag a tűzhely fölötti vonalizzót is ki akarom cserélni. Utálom a sötétséget, főleg mióta nem látok már kettőig szemüveg nélkül, és lassan szemüveggel sem. Lehet, hogy megint erősebb szemüvegre van szükségem?

Kinyomtattam még a holnapi anyagot, hírlevelet, amit viszek magammal, csináltam elvinnivalót, főztem kávét, hogy ne reggel kelljen vele kapkodni, és beszéltem Ildikóval egy órácskát telefonon. És máris idő van, tessen az órára nézni, milyen késő...

És milyen büdös hypó szaga van a kezemnek...

Cavingtont nekem...

Jesszusom, az osztálytalálkozóról elfeledkeztem!!!!

Pénteken általános iskolás osztálytalálkozó lesz:))) Milyen jó, hogy bejegyeztem a naptárokba, csak éppen naptárt nem nézek:(
Csülök vendéglő...

De mit keres ott a Weidinger Jancsi??? Ő a szomszédom volt, nem az osztálytársam, és mégis a névsorban szerepelt a neve.......

Ősz a lakótelepen

Mert itt is van ősz. Ahogy megyek reggel a munkába, egészen mások már a fények, párás, fátyolos a levegő, egyik-másik képen egész szépen látszik. (Nem is tudom, hogy miért nem tettem fel őket a képeim közé, hisz azért, mert nem Balatonból vannak a fák, még az én fotóim maradnak:))

Szóval, gyönyörűek...

Ezen a képen látszik jól a párás, fátyolos reggel.

Születésnap

Szilvié, és Júliáé együtt. Néhány év kimaradás után megint sütöttem tortát, nekik is egyforma volt, mint Katának és Évának. Nem olyan szép, mint ahogy az tőlem megszokható, de annál finomabb lett.

A képeket sem javítgattam még, olyanok, ahogy elkészültek, tehát nem a legjobbak.

Vegyes

Óriási!

Feltöltöttem a balatoni képeket, kb. 110 képpel gazdagodott a képtáram:) Gyönyörűek, el sem hiszem hogy ezt mind én fotóztam, és javítottam a képeket a fotoshoppal:)

Van két új rajzom is, és lefényképeztem az összes követ, amit rajzoltam, feltöltöttem azokat is a rajzaim közé...

Nem vagyok ám időmilliomos, csak egy kicsit. A munkahelyen nincs jelenleg munka, és nyaralás szinte minden nap. Én pedig minden nap rajzolok valamit. Vagy követ, - azokon zömmel azok a képek jelennek meg, amiket már papírra vetettem, - vagy rajzot. Még van egy félkész, nem volt időm befejezni, lejárt a munkaidőm:)))

Holnap itthon vagyok, jönnek vízórát szerelni, utána pedig megyek, megnézek egy helységet, hogy alkalmas-e a Tarot továbbképzésre, amit én szervezek. Ilyen nagy ember lett belőlem, bizony, Attila rám bízta, mint a mesterek tanácsának elnökére:)

Tarot:

A távoktatás nehézkesen megy. Jött ugyan három új, ugyanakkor pont ma kaptam egy levelet, amiben valaki lemondja a a személyes tanfolyamot. Ketten vannak, így marad egy fő, akit vagy viszek vissza Dunaújvárosba, vagy nem tudom mi lesz, ő is abba fogja hagyni vajon?

A nagyon újak pedig hallgatnak, és a haladók is, pedig most szereztem be az első év elvégzéséért az okleveleket. Fogynak az emberek, és ennek nem örülök, hisz minden egyes ember kiesése pénz kiesés is egyben.

A múlt héten kaptam egy hírlevelet, amiben arról tudósítottak, hogy földönkívüliek jelentkeztek be. Ma érkeztek állítólag, és három napig a föld légkörében lesznek, Florida, vagy Canada felett, semmivel sem lehet majd őket távozásra bírni. Azért jöttek, hogy segítsenek nekünk. HÁt, nem tudom, Béla, mint kihelyezett helyőrség, Canadában figyeli az égboltot, - ott él - de még eddig nem látott semmit sem:)))

Jövő héten megyek fodrászhoz, napi parancsba kaptam, hogy a kitüntetés átvételekor szépnek kell lennem. Valamelyik minisztérium valamelyik termében lesz, az Arany János utca környékén. Újabb ok a lógásra, de már a jövő héten vége az arany életnek, jönnek a bevallások, negyedéves és havi vegyesen.

Jutalom!

Megkaptam. Illetve meg fogom kapni:)

Bezerédi díj, ezüst fokozat:)
Raziel mégis csak dolgozott az anyagi helyzetemen:)

Az érte járó pénzből ki tudom fizetni a panel programbeli nyílászáró javítás árát, talán Imrusnak a ballagó öltönyt... és szeretnék venni magamnak MBT cipőt.... de qrva drága... meglátom.

Főnöknőm beszélt a személyzetivel, mert kiderült, hogy van még tanulmányi szerződés a cégnél, csak éppen csókosoknak. Azt ígérte a személyzetis, hogy szól, ha lesz valami, vagy megtud valamit.

Még a végén a suli is összejön...

Figyelem magam... Nem érzek örömöt. Sőt, egyfajta lehangoltság van bennem. Gondolkodom, hogy miért kellett ennyire kizsigerelnem magam ezért a jutalomért, és miért vagyok megijedve most mégis a sulitól. Az az igazság, hogy a diploma jól jönne, a tanulás már sokkal kevésbé.

Meginogtam.

Bírnám én azt erővel?

Biztosan, hisz nem én vagyok az egyetlen, aki ebben a korban indul neki a tanulásnak. Ha mások vinni tudták, akkor talán én is. Ma találkoztam egy ismerőssel, aki arról beszélt, hogy héberül kellene megtanulnia. Nekem is. Ismer egy tanárt. Mi van, ha a diplomát összekötöm a kellemessel, és héberből nyelvvizsgázok?

Új utak? Új kinyíló kapuk?

Készen vagyok a balatoni fotókkal, már csak idő kell, hogy feltölthessem őket ide is. Illetve az albumba, ide pedig csak egyet-egyet beszúrni. a néhány nap alatt láttam napkeltét, vakító fényben fehér vizet, nagyon kéket, és nagyon zöldet, három naplementét, és mindhárom más volt, sok-sok hattyút, és viharos eget, aamikor a felhők szinte a vízig érnek.

Kata átküldött egy álláspályázatot, vezető munkatársat keres a Cib. gondolkodom, érdemes-e megpályázni.

Bankcsőd és társai lebeg a levegőben, így nem vagyok biztos benne, hogy érdemes lenne átmenni. Lehet, hogy az alapfizetésem több lenne, de egész évben nincs plusz pénz, év végén pedig annyit adnak kb, mint nálunk, csak éppen jegyben.

Nálunk is történnek változások. Nem csak az ADOK 2008 miatt, hanem állítólag tárgyalások folynak arról, hogy mivel a K.M.R. a legnagyobb régió hazánkban, kapjunk mi is olyan kiemelt százalékot, szorzót, mint a központ és a kiemelt adózókkal foglalkozók. Állítólag van esély rá. a szakszervezet komoly harcot folytat a cafeteria bevezetése mellett is.

Lehet, hogy hosszabb távon mégis itt járok jól? Ha kitőr a csődhullám, akkor az állam is becsődöl, tökmindegy, hogy hol dolgozom, de addig talán az évközi plusz pénzecskék miatt inkább itt.

Most éppen azt sem mondhatom, hogy nem becsülnek meg. Szakigazgató úr névre szólóan köszönte meg levélben a részvételemet az ADOK-on.

Nem mehetek egyetemre, továbbképzésekre, de lehet, hogy nincs is rá szükségem, hisz éppen most kaptam egy felkérést főosztályvezetőmtől. Megkérték, hogy vegyen részt az új belépők oktatásában, az alapmodul összeállításában, ő pedig felkért engem társszerzőnek. Azért ez már jelent valamit:)

pl. elismerést...

Nevem van itt.

Kolléganőmmel azon elmélkedünk, hogy oroszt kellene tanulni, én pedig az oktatási osztály honlapján kommunikációs tréningsorozatot találtam, ami egészen addig megy el, hogy andragógia, tehát részt lehetne venni egy ilyen elvégzése után a felnőttképzésben a hivatalon belül. Több, két vagy négynapos tanfolyamok, tréningek, elején vizsga nélkül, a későbbiekben vizsgával, gyakorlattal. Vagyis órarendet, jegyzetet kell majd összeállítani, és egy-két órát levezetni.

Mglátjuk...

Azt kakukkolják, hogy a Haller utcába fogunk költözni, vissza oda, ahol kezdtem, indultam 13 évvel ezelőtt...

A Tarotban már nem csak beavató mestertanár, hanem a Mesterek Tanácsának elnöke lettem, így jelenleg én szervezem a továbbképzést, és a mesterek tanácsának összejövetelét.