felhők... megint:)

Ő egy kiselefánt.

Ő egy delfin...

És ő egy ufó:)))

Azt csodáltam nagyon, hogy amikor ennyire felhős az ég, akkor mennyire végtelennek tűnik, és az alatta magasodó házak eltörpülnek benne, ugyanakkor még a házak is nagyon tudnak ragyogni.

Anya (?)

Utálom a melegvíztelenséget…
És a rendetlenséget a konyhában, és ebédlőben…
Napközben még egész elégedett voltam magammal, jól haladok a munkával még így is, a szabadságolások alatt, szinte egyedül.
Főnöknőm ma felhívta a pályázat vezetőségét, és megkérdezte, hogy nyert-e a pályázatunk, és megyünk-e a konferenciára. Igen, megyünk, szeptemberben három napot leszünk a Balatonnál, a konferencián:)

Aztán hazajöttem, még nem volt semmi bajom, elmosogattam, rendet csináltam a konyhában, elpakoltam Istvánék mosogatása után az edényeket, hogy én is tudjak hova pakolni – már nem látszik, mert azóta főztek, és megint hegyet emeltek az edényekből, és nagyon utálom ezeket a hegyeket, soha el nem tennék – közben hazajöttek, és főztek. Ketten, természetesen, és nekik nem tetszik, ha valaki morog, hogy nem fér el. Gyűlölöm, amikor előveszik a hűtőből a dolgaikat, Júliát megkínálták fagyival, de az már nem jutott eszükbe, hogy az enyéimnek is adjanak, pedig három dobozzal is van a mélyhűtőben. A múltkor adtak, mert nagy dobozzal hoztak haza, de azóta sem, és azelőtt sem. Sárgadinnye, szeder, málna, minden van – nekik. Csak éppen szívük nincsen, hogy megkérdezzék: be tudnának-e segíteni ebben a hónapban valamivel? Tudják, hogy mennyivel kapok kevesebb pénzt, és eszükbe sem jut. Amikor a porszívót vettem, még a Szilvi mondta, hogy belead, vegyünk valami jobbat. Mivel nem akartam sok pénzt kiadni érte, egyszerűt vettem, azóta meg sem kérdezte a Szilvi, hogy adjon-e bele. De húszezer forintos szandálra, cipőre, Balatonra, mindenre telik. Rendben van, ne adjon a porszívóba, de a kávéfőző füle az ő kezükben tört el, és egy mukkot sem szólnak arról, hogy esetleg vennének egy másikat, hisz ők használják. Anna legfeljebb egy hónapja, hogy időnként kávét főz.
Olyan lelketlenek, hogy a keserűségtől … nem is tudom, hogy mit mondjak: megszakad a szívem.
Éve rendes hangon kérdezte Istvántól, hogy adott-e Júliának reggelit, mire István azt felelte, rideg hangon, hogy nem, mert az az Éva feladata lett volna reggel. Büntetősdit, és bosszúállósdit játszik. Milyen jogon?
Milyen jogon vitte el Júliát, amikor Imrusra volt bízva? Kivel beszélte meg? Csak fel kellett volna kelteni Imrust, hogy mindenki indul, és ébredjen.
Annyi indulat halmozódott most fel bennem, hogy így megint csak nem lehet beszélni velük. Nem tudnák higgadt maradni. Meg kell várnom, míg visszatalálok egy középvágányra. Ha lesz egyáltalán ilyen. (Most ilyen borús a hangulatom.)

Vacsora

Az úgy volt, hogy ma elmélkedem a kihúzott lapokon, melyik gyerek mire tanít. Jöttek is a gondolatok, ahogy elolvastam, de még nem egészen érett meg bennem a kép. Estefelé akartam leírni őket.

Délután meg akartam látogatni Ildikót, de a Szilfa tisztásra ment, így maradtam itthon. gondoltam megint próbálkozom egy rajzzal - magamról. Egyszer majd csak sikerülni fog. Megint a a szemét rontottam el. nagyobban sokkal jobban néz ki, ki lehet nagyítani, és megnézni:) (jobb gomb, és hivatkozás megnyitása új ablakban)

Közben Éva felhívott, hogy mi van vacsorára, mert jönnek Mariusszal, és épp a Tescoban vannak. utoljára azt láttam, hogy virslipörkölt még van, de tészta hozzá már nincs, ezért kértem, hogy hozzon tésztát, főzök ki nekik.

Ragyogó képpel érkezett, meglepés! felkiáltással. És tényleg az volt:) Egy kerámia sütőtálat vett nekem:) Nagyon örültem neki:)

... tésztát viszont elfelejtett hozni...

Mi legyen nekik ezek után a vacsora, mert közben a virslipörkölt is erősen megcsappant, alig egy adag maradt. Belemélyedtem a sütőtálba, és bevillant a vacsora képe.

Uccu neki, vesd el magad, ki a konyhába. Feltettem tojást főni, első lépésben úgy gondoltam, hogy brokkolis rizst készítek, és tajással lerakom a tálba. Ennél is maradtam, feltettem a tojást, hagymát szeleteltem, ráborítottam a brokkolit, és megláttam a sarokban a maradék mogyorót. Ne legyen annyira bánatos, beleborítottam a brokkoli mellé. Ahogy pörkölődött az olajban, nagyon jó illata volt - és ez a pörkölt íz adta meg a rizs alapízét, a többi, amibe még beleakadtam, már nem változtatott sokat. Ahogy kinyitottam a szekrényt, fűszert keresgélve, a curry mellett fahéj kiabált, és a chilipaprika. No, meg egy kis fekete bors, de nagyon "egy kis" lett, mert nem lett csípős a rízs. Már nem tudom, hogy még mit kerestem, de kezembe akadt a kókuszos üveg, és szintén "egy kis" szójaszósz. Ezt mind bele mertem szórni, és együtt párolni. Ja, lestyán és fokhagyma is került bele:) Amíg felszívta a levét, elmostam a tálat, és kikentem vajjal, megszórtam zsemlemorzsával. Bele a rizses gezemice, tetejére a főtt tojás, és találtam egy kevés sajtot még a hűtőben. Aprítottam, megszórtam, és be a sütőbe.

Amíg sült, addig felszeleteltem a felvágottat, amit hoztak, mert nem akartam rájuk bízni a szeletelést, mert vastagra vágták volna. Nagyon büszke voltam a szeletelős tudományomra, azonban, ha most megnézem a képet, nekem is meg-megszaladt a kés, nem is lett olyan vékony a szelet, mint ahogyan indult.

Innen már csak néhány perc kellett, ez idő alatt elmosogattam, és már vehettem is ki a rizses akrámicsodát a sütőből. Jelentem, sütőtál életveszélyes, idegeneknek hozzányúlni tilos, mert bazi nehéz. Ha valaki leejti, és eltörik, kupán nyomom:)

Sajnos a sajt tényleg kevés volt, nem lepte be, de a vacsora igény ki lett elégítve. Azt nem tudom, hogy ízlett-e nekik, én most kóstoltam, nekem igen. A mogyoró érződik a legjobban.

Ezek után már csak egy kis fagyi hiányzik. Tegnap kísérleteztem. Ha citromléből készül citrom sörbet - nevezhetjük bátran fagyinak, hisz az én gyerekkoromban még nemigen volt tejes, tejszínes alapú fagyi, a legtöbb így készülhetett, vízzel - akkor lehet még más ízeket is varázsolni.

Igen, de milyet, ha nincs itthon semmi? Elméláztam konyhaszekrény előtt, és megláttam az eperteát. Aha!

Hogy elég erőteljesen eper íze legyen, három deci vízhez tettem három filtert - előtte megnéztem, hogy tényleg epertea-e, vagy eperízű fekete tea, - egy kis cukor hozzá, és a végén citromlé, és még víz. Mélyhűtőbe be. Csokifagyi is kéne... Elővettem a kakaót, és, ahogy régen a gyerekenek csináltam, úgy álltam neki most is. Cukor, és kakaó összekeverve egy kevés vízzel, összeforralva, hogy csomómentes legyen, - feláldoztam a keserűcsokim utolsó sorait - beledobtam a forró vízbe a csokit, és, amikor kihűlt, tejjel, és egy kevés tejszínnel öntöttem fel. Tejszín és pici tej az epresfagyiba is került. Mélyhűtőbe be, kb. háromszor tudtam megkeverni, aztán éjfél lett, így izgultam reggelig, hogy mit alkottam. Amikor elővettem, azt hittem ebből sem fog tudni soha senki szedni, úgy tűnt jéghengert készítettem, de nem, a kanál szépen haladt benne, így fellazítottam az egészet, átdobozoltam, és betettem a mélyhűtő tároló fiókjába. Ma délután még utána küldtem még egy adag citromfagyit.

Szakrális szerződéseink

őööö... izé... még nincs vége... rápillantottam a kártyák könyvtáramra, és megtaláltama szakrális szerződéseink kártyámat. 68 lap tartozik hozzá, és a hatodik ott is az apa.

Jungi Tarot - még mindig

Egyelőre csak egylapos húzásokat végzek, mert a háromlaposat kicsit nehezebb összeolvasni, és nem akarok úgy járni, mint matekórán, estin az egyik tanuló, aki azt a kérdést kapta, hogy bizonyítsa ba, hogy... és ha igen, akkor miért nem?

kb. így állnék hozzá az első összeolvasásokhoz.

Addig is arra vetemedtem, ha már a kezemben van, - Isten tudja mikor lesz időm megint erre - hogy húztam hat lapot, hat személyre. Miben mutatnak tükröt, mire tanítanak - a gyerekeim, és S. (Itt kicsit más a kérdés)

Kata: ez furi volt, vaciláltam, hogy melyiket húzzam ki, végül döntöttem, és húztam, amikor kihúztam, akkor vettem észre, hogy egyszerre két lap jött ki. Ezek: 1 és 3, a lélek és a perszóna. A sorrend fordított volt, mert először a Perszóna lapot láttam meg, utána vettem észre a másodikat. Ezt majd így kell nézni.

Szilvi: 21 - Az erő

Éva: 36 - Az örökkévalóság

Imrus: 31 - A farkasember

Anna: 25 - A költő

és S. 33 - A hős

Majd egyesével "elemzem" őket, ma már késő van.

Aztán majd leírom az összes lap neveit, - az elemzéseket nem - csak azért, hogy látható legyen egy fejlődési spirál, ahogy a könyv írja, hisz minden állomást megjárunk, ezt mondja a Tarot is.

Végülis ez már nem sok idő, megcsinálom most: (bocs, ez most szétesik, pedig napokig bírta szépen, táblázatban. Nem tudom megszerkeszteni újra, nem hagyja magát.. )

1. A lélek ----------------10. A sötét herceg-----19. A rab------------------------28. A kuporgató
2. Az árnyék------------11. A szűz/szajha-------20. A megsebzett gyógyító--29. a tanító
3. A perszóna-----------12. A vágy--------------21. Az erő-----------------------30. A kőfaragó
4. A szemfényvesztő---13. A bölcs öreg-------22. Az éjjeliőr------------------31. A farkasember
5. A holdanya istennő-14. A női tükörkép----23. A remete-------------------32. A feltaláló
6. A földapa-------------15. A belső gyermek--24. Az elemző------------------33. A hős
7. A Démonkirálynő---16. A szenvedő-------- 25. A költő---------------------34. A favágó
8. A szörny--------------17. A hazafi------------26. A koldus--------------------35. Az alkimista
9. Az anima/animus---18. A mandala---------27. A hálófonó ----------------36. Az örökkévalóság


Ez így elég érdekes...

Olyan, mintha kilences számmal akarná kifejezni azokat a beavatási köröket, amit a Tarot a hetes számmal tesz meg. (3x7=21 és a Bolond a körön kívüli) a hetes szám a szükségszerű kifejeződése, míg a kilences az időszerűt mutatja meg.

Tehát ez oszloponként a gyerekkort, ifjúkort, felnőttkort, és az öregkort mutatja, míg soronként lehet az ismétlődésekkel számolni ugyanúgy, mint a hetes számnál.

Tehát függőlegesen is és vízszintesen is összeolvashatóak a jelentések.

A nevek között találtam olyat, ami ismerősen csengett, és akkor eszembe jutott, hogy hol is találkoztam már én hasonló leírással.
Carolyn Miss, a Szakrális szerződéseink c. könyvében. Ott 12 archetípus van - ahogy 12 asztrológiai jegy, de Carolyn kb. hatvan- hatvanhárom- hatvannégy nevet adott nekik. (nem emlékszem pontosan)

Ezt a kártyát én is elkészítettem, még megvan a születési kivetésem is, ahol mind a 12 házjegyhez kellett társítani egy-egy lapot. Az internetről szedtem le anno képeket hozzá, olyat, ami jól kifejezi a jelentéstartalmat, és egy akciós fotóelőhívásnál fényképként előhívattam őket. Kicsit kellett vele dolgozni a fotoshopban, de megérte, mert lett egy kártyával többem, és alig 1000.-Ft-ért...

Hát, nem tudom megállni, hogy ezt is még le ne írjam... (mindjárt két óra, nem vagyok én normális)
Szóval azt vettem észre, amikor úgy tekintettem az oszlopokra, mint fejlődési spirálra, hogy a Hős lapja egyvonalban van az én lapommal, az utolsó oszlopban. Erre így látatlanban rá merem mondani, hogy "utolérem" őt valamiben, oda kell eljutnom, amit most ő mutat, amit én látok benne.
Na, vége, mostmár tényleg vége, alvás, mert a szemem kiesik...

A Jungi tarot és én

Amikor új kártyát kapok/veszek mindig húzok amolyan beavatásképpen belőle egy lapot, feltéve a kérdést: miben tud nekem ez a kártya segíteni?

Idővel aztán elfelejtem, pedig érdekes lenne, ha minden paklit "rendeltetésszerűen" használnám. PL. amelyikre a 15-ös lapot húztam, azzal keresni a pénzt, és a világ minden kincséért sem feltenni annak a csomagnak olyan kérdést, amihez önismeret szükséges, mert még a végén "jellegénél" fogva (15-ös lap, mint önámítás, önbecsapás, félelem, stb) igen érdekes dolgokat válaszolna.

Most is feltettem a kérdést: ha már itt vagy, miben tudsz nekem segíteni?

A válasz a 6-os lap, a Földapa lett.

(Ugyan mi is lehetett volna más, mint archetípus, és személyiségismeret? A személyiségtípusom a Császár)

Kulcsszavak: SZELLEMI TUDÁS, az ANYAGI VILÁG (nem hat újszerűen eddig), aktív ALKOTÓERŐ alkalmasság, segítő apafigura, jótevő, az üzleti vállalkozásokban siker, hagyományos ut a teljesítményhez, vallás, CSALÁDFŐ A MUNKAHELYEN ÉS OTTHON, apaság.

Az apai befolyás lelkünkre való hatását jeleníti meg. használjuk a bennünk élő földapa képességeit, mint egy jó kapitány, vagy egy jó pásztor, hogy másokat vezessünk. A változásokat nem tudjuk egyedül véghezvinni, csak ha egy magasabb tekintély vagy egy másik személy kimondja az áment.

Hogy ez mennyire igaz! Mondjuk érzékelni eddig is érzékeltem, de ezt még így nem vágták a képembe:))) És, már azt is tudom, hogy miért van erre szükség, hogy valaki más mondja rá az áment. Mert, ha rajtam múlna elszaladna velem a ló. A külvilág mértékletességre tanít.

Mértéked legyen az értéked.

(jaj... vagy fordítva? most hirtelen belezavarodtam... )

Igen, fordítva: értéked legyen a mértéked.

A lap értelmezést segítő, megerősítő mondata:

NIncs szükségem másra, csak önmagamra,

nem kívánok többet, mint saját erőmet.

Viselem a terhet, amelyből hegyet raktam.

AMEN!

(Ha esetleg más nem mondaná ki... )

Jungi Tarot - a bölcsesség kútja

Ez a Tarot teljesen más, mint amire én számítottam. Azt hittem, a hagyományos Tarot 22 lapja lesz benne, vagy kibővítve valamivel, mert ez 36 lapos. Egyik nap jártam is Dudus honlapján, és húztam az ott levő Jungi Tarot-ból, ami nem azonos ezzel.

Így néz ki becsukva.






És így néz ki kinyitva.
Egyben a könyv és a kártyatartó, ami a kék oldalon van, és egy kis szalag segítségével lehet kiemelni a dobozkájával együtt.

Miről szól ez a könyv, és a kártya?

A Jungi Tarot

A Jungi Tarot 36 lapja Carl Gustav Jung, a kiváló pszichológus és misztikus gondolkodó által meghatározott archetípusok különböző aspektusait ábrázolja. Egyszerű, mégis roppant hatásos módon segít felderíteni a múlt, a jelen, és a jövő rejtelmeit.

Mik az archetípusok?

Jung egyik leglényegesebb tanítása az emberi pszichéről az archetípusok fogalmában ölt testet. Ezek a lélek ősi, nem tanult részei, melyek a „kollektív tudattalanból” származnak. A kollektív tudattalan minden ember lelkének legmélyebb rétegét képezi, az emberi nem közös tapasztalatát foglalja magába, és nemzedékről nemzedékre továbbadódik, úgymond az emberiség közös elméjének a múltja, jelene, és jövője tükröződik benne.
Jung Föld és lélek című munkájában így írja le az archetípusok fogalmát: „készenléti rendszerek, amelyek egy füst alatt képek is és emóciók is. Az agyszerkezettel vele öröklődnek, sőt ennek mintegy pszichikai aspektusát képezik”. Az egyén szintjén az archetípusokat mindenki úgy éli meg, mint bizonyos cselekvésre, illetve gondolkodásra hajlamosító tendenciákat. Jung azt szűrte le kutatásaiból, hogy mivel a tudatalatti álmok, fantáziák, látomások formájában nyilvánul meg, e gondolkodási és viselkedésmintákat olyan motívumokként tapasztalhatjuk meg, mint az árnyék, a bölcs öreg, a gyermek, az anya vagy a lány. A szellem az emberben, a művészetben és a tudományban című könyvében Jung ezt írja: „Az őskép vagy archetípus olyan jelenség, - lehet démon, emberi lény vagy folyamat – amely állandóan vissza-visszatér a történelem folyamán, és mindenütt megjelenik, ahol az alkotó képzelet szabadon kifejeződik. Ennélfogva alapvetően mitikus alak…”

Hogyan éljük meg az archetípusokat?

A Jung kártyák segítségével mélyebb önismeretre tehetünk szert, hiszen az archetípusok egyetemesek, minden emberi lény pszichéjének részét képezik. Minden szinten találkozunk velük, mind belső világunkban, mind a külvilágban.

Például az árnyék archetípust (2.lap) először a szobánkon túli rettegett sötétségként tapasztalhatjuk meg: később találkozhatunk vele azon mitologikus idegen személyében, akiktől szüleink mindig óva intettek, mondván, ne fogadjunk el tőle édességet. Életünk során számtalanszor kapcsolatba kerülünk ezzel a mitikus figurával, és minden ilyen alkalommal félelem ösztönös harag támad bennünk, vagy az a különös érzés kerít hatalmába, hogy valahonnan ismerős ez az ismeretlen alak. Az archetípusok közül elsőként mindnyájan a tekintélyfigurákkal találkozunk, gondviselőinkkel, akik általában a szüleink. Hozzájuk fűződő kapcsolatunk megmutatja, milyen érzéseink vannak az önfelfedezés útjának kezdetén, milyennek érzékeljük a külvilágot, miközben nem is sejtjük, hogy ez a látszólag stabil külvilág belső világunk megjelenési formája. Ily módon belsővé tesszük mindazt, amit ezek az első tekintélyszemélyek adnak nekünk, és egész életünk folyamán szüntelenül ugyanazokkal a helytelen cselekedetektől, illetve büntetéstől való félelemmel viszonyulunk a környezetünkben megjelenő hasonló személyekhez, például a tanárainkhoz, a rabbinkhoz, a papunkhoz, a professzorunkhoz, vagy a főnökünkhöz – akik mind-mind ugyanazon szerep különféle alakítói.

Hogyan jelenítik meg a kártyák a jungi archetípusokat?

Jung nem adott pontos listát az archetípusokról: ez lehetetlen lett volna, hiszen az ősképek száma nem behatárolható. Vannak köztük átfedések, és az egyes ősképek egymásba folynak. Az itt bemutatásra kerülő 36 kártya mindegyike mégis egy-egy archetípust vagy egy Jung által tárgyalt archetípus valamelyik aspektusát jeleníti meg. Az ősképek összetett szimbólumok, ezért minden kártyalap olyan nevet kapott, amelyik segít értelme megfejtésében és abban, hogy saját körülményeinkre alkalmazzuk.
Némely lap önmagában ábrázol egy jungi archetípust, néha egyetlen archetípust több lap szimbolizál, annak különböző vetületeit megjelenítve.

Pl. a Démonkirálynő (7.lap) és a Szörny (8.lap)

a Holdanya istennő (5.lap) és a Földapa (6.lap)

archetípusok árnyoldalait képviselik.

Azért szenteltünk nekik külön kártyát, mert ezekkel az archetípusokkal egészen kicsi csecsemőkorunkban töredékekben találkozunk. A fejlődő gyermek megtapasztalja milyen a „jó anya”, aki ételt, melegséget, játékokat ad, de megéli azt is, milyen a „rossz anya”, aki ingerlékeny, fáradt, szeszélyes. A gyermek szellemileg nem képes arra, hogy összekapcsolja az „anya” e két ellentétes aspektusát, egyszerűen megéli mindkettőt. A két oldal vagy archetípus mindaddig külön él benne, amíg a gyermek felcseperedvén össze nem egyezteti őket magában.

Miért érdemes archetípusokkal foglalkozni?

A jungi kártyák segítenek feltárni sorsunkat. Ha a nem integrált archetípusok megtámadják tudatunkat, negatív, romboló hatást gyakorolnak személyiségünkre és az életünkre, esetleg függőségeket okoznak. Nehézzé teszik a változtatást, és minduntalan ugyanazokat a mintákat ismételgetjük. Egy-egy archetípus hatása sohasem véletlenszerűen érvényesül: attól függ, hogy a múltban mennyire jól vagy rosszul integráltuk a tudatunkba. Amikor felismerünk és belsővé teszünk egy ősképet, hihetetlen átalakuláson eshetünk át: kapcsolatba kerülhetünk elveszett céljainkkal, elfeledett képességeinkkel, továbbá rátalálunk a szeretetre, a sikerre, vagy a homályból kivezető útra. Elménk sokkal nagyobb mértékben vezérli sorsunkat, mint képzelnénk. Ezek a kártyák az archetípusok képviselőjeként mintegy jelzőtáblaként kalauzolnak belső és külső világunkban. Amint rádöbbenünk az alapvető élményekre, egyensúlyba hozhatjuk kibillent életünket. A lapok segítségével felismerjük, mely személyiségrészeink befolyásolják életünket, és miért kerültünk adott helyzetünkbe. Megtanuljuk, hogyan oldjuk meg a problémáinkat, megértjük körülményeinket, még a jövőbe is bepillantást nyerünk.

E misztikus folyamat során fokozatosan ráhangolódunk saját belső vezetőnkre – a Belső tanítóra. (29.lap)
Ekkor készek leszünk arra, hogy megváltoztassuk mindazt, ami negatív, sötét, boldogtalan az életünkben, és felismerjük igazi önvalónkat.
Amikor kihúzzuk az első archetípuskártyát, megnyitjuk lelkünk ajtaját, és megtesszük az első lépést a lelki teljesség felé az önfelfedezés útján, melyet Jung „individualizációnak nevezett.

A pakliban a lapok számozása egyfajta térképet ad az emberi lélek fejlődéséhez.
A kártyák nem egyenes vonalú fejlődést jelölnek, inkább egy spirált, amelynek mentén az individualizáció folyamata zajlik.

Jung

Jung: pszichológus és misztikus gondolkodó

Jung svájci pszichiáter kiváló gondolkodó volt. Az analitikus pszichológia atyjaként tisztelt Jung nevéhez olyan fogalmak megalkotása fűződik, mint a szinkronicitás, az introvertált, illetve extrovertált személyiségtípus, valamint az univerzális archetípusos képek, melyek a kollektív tudattalanból származnak. Jung úttörő munkát végzett a tudattalan feltérképezésében: vállalta saját álmaiban és fantáziáiban való fájdalmas vájkálást, hogy megértse az emberi elme működésének dinamizmusát.
Nem csupán tudományos módszereket alkalmazott, festményeket és szobrokat is felhasznált álomképei értelmezéséhez. Figyelembe vette az emberi psziché összes megnyilvánulási formáját – a filozófiától a mítoszokon, a művészeteken át egészen a vallásig. Misztikus gondolkodó volt, tanulmányozta az alkímiát és a gnoszticizmust. Saját álmaiból (ezek egyike a véres folyóról szóló, amely előre jelezte az első világháborút) leszűrte, hogy az elme önmagán túlmutató erőforrásokkal áll kapcsolatban. Jung szerint életünk legfontosabb feladata az „individualizáció” folyamata, melynek során összhang alakul ki a tudatos és a tudattalan között, és az egyén spirituális egésszé formálódik.

Tévedések belátása

Minden embernek el kell jutnia oda, hogy egyszer belássa a tévedéseit.

Én most éppen ezen a ponton vagyok...

Belátom, tévedtem...

A citromos sörbetből nem elég kevés, sőt egyáltalán nem elég csak annyit készíteni, amennyiről a recept szól.

Tudniilik elfogyott...

Mai egészséges "bénázásom" története

(tudni kell a fenti címhez, hogy nincs egyetlen földbolygóm sem, nincs számmisztikailag földszámom, ezért, sokszor sóhajtozom, hogy annyi kezemnek kellene lennie, mint Sívának, az is kevés lenne. Ezt már akkor is tudtam, amikor megszületett az öt gyerek – csak akkor még nem tudtam a „tudományos” hátterét)

Szombat van.
A két lány dolgozik, Imrus alszik, - még mindig, - Szilviék a Balaton körül. Csend van, és olyan nyugalom, hogy azt is hihetném, szabadságon vagyok. Pedig csak szombat van, és Szilviék nincsenek itthon:)
Reggel félkilenc táján még gondolkodóba estem, hogy el kellene menni a Zepter bemutatóra, ahol ott lesz fánkos Béla, és beszélni vele a sütőtálamról. Aztán eszembe jutott, hogy nekem ma nem csak főznöm kell, hanem meg kéne sütni Ancsa tortáját, mert amikor hazajön, nem lesz már rá elég ideje. Legalább meglepem őt is.
Úgy gondoltam, hogy a tortával kezdek, a tészta hamar megvan. Nosza, elő a receptet, és elkezdtem kimérni a hozzávalókat.
Tojás nélküli piskóta, gesztenyekrémmel. Ilyet még nem csináltam, ezért gondosan kimértem a hozzávalókat – gondolomformán, evőkanállal:)))) Azért a lisztnél lett egy kis lelkifurdalásom, ezért mégis elővettem a mérleget, és lemértem a kimért lisztet: dekára eltaláltam, így a mérleggel annyival jártam jól, hogy egy mosogatnivalóval több lett.
A cukorhoz értem, keresni kezdtem, és nem találtam sehol. Nincs a szekrényben, nincs a polcon, nincs a zacskók között, és nincs a hűtőben sem. Viszont van rizs, amit nem kértem, nem írtam fel. Miért rizst hoztak vajon? Ezen egész délelőtt elmélkedem.
Ott álltam talpig hónomalattmegkötött kendőben, Imrus aludt, otthon más senki, így akárhogy is játszottam a kiszámolósdit, mindig rám esett a választás, nekem kell leszaladnom érte.
Felöltöztem, úgy gondoltam, csak a tízemeletes ház aljába megyek, ezért elég egy kicsi reklámszatyor, mert onnan tényleg csak a cukrot hozom fel, egyéb vásárolnivaló ráér, majd később Imrus elintézi…
Nem jutottam el a kisüzletig, láttam, hogy zárva van. Hátra arc, irány mégis a Plus, csöndes bosszankodások közepette.
- Mert, ha én ezt tudom, akkor nem a sortban indulok el.
- mert, ha én ezt tudom, megfésülöm rendesebben a hajam, esetleg teszek fel fejpántot, hogy a széteső frufrum maradjon valahogy.
- mert, ha én ezt tudom, nem papucsban megyek, az hosszabb távra nem működik.
- mert, ha én ezt tudom, nem kicsi reklámszatyorral indulok el.
- mert, ha én ezt tudom, akkor nem pakolom át a pénzt az én pénztárcámból az itthoniba,
- mert, ha én ezt tudom, akkor vittem volna a pluskártyámat
- félúton ledermedtem: mert, ha én ezt tudom, akkor megnéztem volna, hogy van-e apró a bevásárlókocsihoz.
Végül bejutottam a közértbe – és megálltam. Mióta átrendezték, nem jártam benne, és úgy kóvályogtam, mint gólyfos a levegőben, minden terméket keresve, mint aki teljesen idegen helyre tévedt.
Vettem végül olyat is, ami fel sem volt írva, azért még elfértem a kicsi szatyorban.
Amikor hazaértem, megállapítottam, hogyha hihetek a receptnek, akkor mostanra kész lenne a torta.

Úgy gondoltam, megérdemlek egy citromsörbetet.

(MÉg jó, hogy ebből keveset kell egyszerre kiszedni, mert nincsenek szép poharaim, sőt, szinte egyáltalán nincsenek poharaim, kelyheim. amibe most kiszedtem, nem más, mint a MC'Donalds fagyispoharának a teteje. A múltkor vettünk a suliban, és elkértem a két lánytól is a pohárkát, úgy gondoltam jó lesz arra, hogy itthon főzök pudingot, és kis adagokba kimérve beviszem a munkahelyre, és mindig lesz édességem, nem kell a közértbe futnom, ha lemerülök, mint egy akkumulátor. FIGYELEM! ha valaki ilyen fagyit eszik, poharát ne dobja el, jöhet nekem) Ancsa tányérját azért tettem alá, hogy jobban mutasson:)))

Utána nekiláttam, illetve folytattam.

Amikor összekevertem a folyadékokat, és a lisztet, gyanús lett, hogy nagyon kevés a nyerstészta mennyisége. Hittem a receptnek, amelyik szerint nagy tepsiben kell sütni, ezért a nagy piros tepsit kentem ki. Abban bíztam, hogy majd a szódabikarbóna megteszi a magáét, és szép vastagra dagad. Azonban, amikor beleöntöttem a tésztát, és - a recept szerint 1 cm-es magasságúnak kellett volna lennie a tésztának, - azt láttam, hogy alig kóvályog a tepsi alján, gondoltam egy nagyot, és kikentem a kisebb tepsimet, és abba tettem át a tésztát. (Az 1 cm. magasságot így sem érte el.) Sütőbe be, van kb. 15-20 percem, míg megsül.

Ezalatt feltettem a vizet a penne tésztának, és elővettem a szalonnát. Meg szerettem volna pirítani, hogy aztán arra szedem rá a tésztát, és úgy kap egy pesto szószt, - ilyet sem csináltam még - de láttam, hogy megint szeletelni kellene a hosszabb szalonna csíkokat, hogy egyforma legyen a kockásokkal. Az az ötletem támadt, hogy nem fogom én most darabonként vadászni a csíkokat, úgy, ahogy van, bele a mixybe, majd az felszeleteli nekem. Két-három gombnyomás – mint három hosszabb csengetés az ajtón – és a szalonnából darált hús lett. Sebaj, olaj a lábasba, rá a szalonna, és, ha már így pirítom, akkor fenyőmag helyett napraforgómaggal együtt pirítom át. Turmixedényke kimos, törölget, szotyi bele, gombnyomás, és máris mehetett a szalonna után. Közben a víz felforrt, meg kellett kavarni, mert le akart ragadni. Edényke elmos, és jöhet bazsalikom. Bele a mixybe, gombnyomás, aprított bazsalikom kész, tésztát megkavarni, szalonnát megkavarni, mert le akarnak ragadni. Majdnem kihagytam a fokhagymát: megdermedtem: van egyáltalán itthon? Van. Két nagy gerezdet elővettem, hogy megpucoljam, tészta, szalonna kavar, mert le akart ragadni, fokhagymáról nem akar lejönni a hártyája, de a tészta le akart ragadni. Végül tésztát elzártam, had puhuljon saját levében, a fokhagymát a mixybe, szalonna utoljára megkavarva, elzárva az is, fokhagymát rá. És kész!
A fenét kész, hisz a sajt még nincs megreszelve. Felkockáztam, mixybe bele, gombnyomás, és kész a reszelt sajt. A szalonnára öntöttem tejszínt, megrottyantottam, közben leszűrtem a tésztát, - ja, és közben kikaptam a süteményt a sütőből – majd rá a tejszínes szószra, (nem a torta, hanem a tészta) arra rá a sajt, és most már tényleg kész, el lehetett zárni az újra begyújtott gázt.

Nézem süteményét. Már nem olyan forró, gyanúsan lapos, megemelem, hát, ha ezt valaki elvágja félbe, akkor zseninek kell lennie….

Fegyver- és cigarettaszünet. Nézem a receptet, isten tudja hányadszor, minden stimmel, aszerint készült, akkor miért nem úgy néz ki a sütim, mint annak, aki a receptet és a képet küldte?

Nincs más hátra, mint előre, megsütjük mégegyszer a lapot, és akkor egybe lehet borítani. Kezdem elölről, nagyon figyelek, hogy miből mennyit mérek ki, milyen sorrendben keverem össze. Viszont, ha már ismételni kell, akkor a második lapba nem teszek annyi kakaót, három helyett csak egy evőkanállal, és fahájat kevertem hozzá. Így az alsó lap néger lesz, a felső kreol, és közte a gesztenyés krém a „félvér” színű.
Sűtő begyújtva, sütemény be, jöhet a krém. Tejszínhabos, gesztenyés krém, sok cukorral – mint kiderült nagyon is sok, még nekem is, igaz a tészta viszont erősen kakaós, így lehet, hogy kompenzálni fogja az édes krémet - és csempésztem bele egy kis rumaromát is. Felverem, összekeverem, elméletileg jó kis kemény, habos krémet kellene kapnom. Nem az. Nem baj, még nincs kész, zselatint keverünk hozzá, majd azzal együtt lesz biztosan jó.
Dühöngök, mert egyetlen pici edényem, amiben fél deci vizet lehet melegíteni, néhány napos kávét őriz, a kiöntő fene tudja, hogy mikor volt kimosva utoljára, oldalán kávékarikák. Szilviék pedig bicikliznek:() Kimosom, elkészítem, kihűtöm, hozzáöntöm.
Krém kikeverve, be a hűtőbe pihenni. (már látom, ez nem az én süteményem, állandóan időt kell figyelnem, most kb. 15 perc kell neki)

Most megérdemlek egy pestós tésztát, egy citrom sörbetet, és egy kávét, és, naná, egy cigit is. Ismét Ancsa tányérja, jól mutat, jól lehet fényképezni. Ancsa! bocsi, esküszöm, hogy én el is mosom a tányérodat:)

Ideje lejárt a krémnek, kiveszem, zselatin nem csinált eddig szinte semmit.

Érdekesség: zselatin kilencgrammos. A receptbe tíz gramm kell. Úgy marad. Ha kilenc nem szilárdítja meg, kétlem, hogy az eg gramm lesz a hunyó benne. És minden szárított, előcsomagolt valami ugyanezt adja elő, legyen az akár sütőélesztő, vagy vaniliáscukor, vagy sütőpor. Rájöttem miért: hogy muszáj legyen neked egy zacskóval többet venni belőle.

Újabb keverés rajta, és vissza a hűtőbe. Másodjára már úgy tűnik, lehet vele bánni, a végén kiderült, hogy még nem. Megkentem ugyan a tésztát, de szép lassan útjára indult, vagyis el kezdett folyni, és vitte magával a felső tésztát is. Hűtőbe vissza, a maradék krémmel együtt, így nem lehet vele díszíteni, oldalát megkenni sem.

És ezt akarta volna a lány egyedül elkészíteni, bár megkért, hogy azért segítsek, de azt hiszem, egy életre elment volna a kedve a sütéstől.
És, ebből akart a lány gitárformát kivágni. Ebből még hegedűt sem, nemhogy gitárt. Ha sikerül megdermednie, - jó lesz, ha igyekszik, mert el akartam menni délután itthonról, lehet, hogy már nem lesz belőle semmi – akkor legfeljebb kakaóból szórok rá gitárformát, díszítés gyanánt.

Hűtő fagyasztó része megint használt, krémből krém lett, és így be tudtam vonni a tortát kívülről is. És tényleg „rajzoltam” rá a gitárt:)

("Kivételesen" nem Ancsa tányérja az alátét.)

Viheti.

Gábornak üzenem: nem kritizálni kell, nem hangolni kell, nem játszani kell rajta - enni kell.

fotoshop

Elég fellengezősen hangzik a mostani bejegyzéscimke neve: szabadidő...

jónéhány órát feccöltem abba, hogy a 63 képet egyesével behívjam a fotoshopba, és javítsak a színén, fényén, kontrasztján, esetleg levágjak a felesleges részből, amitől nem lett épületes látvány a kép.

utána pedig jónéhány óra elment azzal, hogy csakazértis beszúrom az összes jónak ítélt, és megmutatni szándékozott képeimet.

Ez a blogforma nem a legjobb, mert ahányszor beszúrok, és törlök egy-egy képet, annyiszor esik széjjel, és maradnak benne üres sorok. Sok időbe telt, mire sikerült pofásra szerkeszteni.

A szemem a nyulakéval vetekszik mára.

Most lehet nekem mondani azt, hogy nyuszikám... talán még makogni is fogok tudni, hisz, a beszédhez már nincs erőm...

Csináltam - illetve még fogalmam sincs, hogy mit csináltam - citromsörbetet...

Merci blogjáról szedtem a receptet, és az is most lett talán kész állapotú. Először a mélyhűtő tároló részébe tettem, de a fiókban kétszer egy óra után sem mutatott hajlandóságot arra, hogy megdermedjen. Akkor jutott eszembe, hogy a fagyiporból készült fagyinak is kelleni szokott négy óra, és akkor pont fagyi állagú, csak utána fagy meg teljesen.

Ezért fogtam, és áttettem a hűtő kicsi fagyasztó részébe. (a mélyhűtő fagyasztó része a Szilviéké)

Na, itt már engedelmes jószág lett belőle, elkezdett reményteljesen fagyni, többszöri keverés után végül átettem a mélyhűtőbe. Ha nem lesz belőle semmi, akkor lesz belőle limonádé:)))

felhők...

Tegnap munkába menet megint velem akart jönni a fényképezőgépem. És persze, megint úgy tűnt, hogy nem lesz mit fotózni, így hajnalok hajnalán, hét és félnyolc között...

Aztán mégis lett.

Az úgy kezdődött, hogy hátrafordultam az iskola után, és felnéztem az égre: mennyire felhős vajon, mitől van ilyen borongós fény, amikor előre nézve csupa napsütés az égbolt...

És ezt láttam...

Abban reménykedtem, hogy a túloldalról, a parkból talán többet fogok látni belőle. Átszaladtam az úttesten, még éppen villogott a zöld lámpa - és megrázó felismerést kellett tennem. Az, hogy még mindig nagy léptekkel, és gyorsan gyalogolok, egyáltalán nem garantálja azt, hogy futni is úgy tudok. Egészen elképedtem, fel nem fogtam, mitől megy ez ilyen lomhán... (Ami azt illeti, eszem nem tudom, mikor futottam utoljára, ma már sem villamos, sem busz, és semmiféle sietség rá nem vesz erre) Jó lesz vigyázni azzal a hiedelemmel, hogy még át tudok futni egy kocsi előtt, esetleg a piroson - (ha egyszer az istennek sem akar átváltani... )



Találkoztam a sárga levelű fámmal: most akkor már ősz van július végén?

Érdemes megnézni, hogy milyen szép mögötte a harsogó zöld lombú fa.

És egy másik fa...

Cigizünk?

Azután beértem a szabad parkba... (ez azt jelenti, hogy középen van egy nagy tisztás, és körbeveszik a fák) Gondoltam, ha már korán indultam dolgozni, készítek néhány képet a felhőkről. (a néhány kép összesen 63 lett) Ez az a téma, amit sosem tudok megunni, soha nem egyformák, lenyűgözőek, főleg, ha a fény mögülük ragyog ki, és arany keretet ad a felhőknek.

Gondoltátok volna, hogy a felhőnek is van árnyéka? Mert a felhő mögötti sötét folt nem felhő, hanem az égre vetült árnyék.

Végignéztem, ahogy a nap kibújt a felhők mögül...

Jópofa, de minél kivülebbre került a nap, annál sötétebb lett a felhő közepe.

És, jeee!!! Győzött a fény!!!

Lehetett tovább menni. Ahogy kiértem a parkból, megszólított egy kutyát sétáltató néni.

- az előbb jött el maga mellett egy hölgy... és ahogy ideért hozzám, azt kérdezte tőlem: olyan régóta fényképez az a hölgy ott a parkban, nem tudja, hogy mit, és miért? Azt mondtam neki, hogy kedveském, én honnan tudjam, most jöttem le a kutyával, de miért nem kérdezi meg tőle?

Nem kérdezte meg tőlem...

De, ha felnézett volna az égre, amerre a fényképezőgép írányult, talán meglátta volna az előbukkanó napot, és minden fénysugár végén a színes kis fénygömböcskéket... (A kedvencewm a kék, a naptól jobbra, icsit fölötte, elég halvány, de ott van, tisztán kivehető)

Mit gondolt, ki vagyok, mi vagyok? Kém? Titkos rendőr? az ellenség fizetett ügynöke? A mai világban lassan már egy fotós is gyanús? (Nem is vagyok nagyképű, mi? fotós... az őrült kezdő fotós...)

Imádok a fák ágai közül, levelek mögül fényképezni kifelé, de még ezt is gyakorolni kell, hogy valódi "kompozíció legyen"

Aztán itt volt az idő, hogy belehúzzak, mert még be akartam menni a Gyöngyösi sétányra is, hogy lefényképezzem a szökőkutat. A napokban jártam arra, és lenyűgözött megint a környéke. CSodaszép színes virágokkal van körbe ültetve a padok mögött, a fák alatt, a fűvet szegélyezve...

Ez a piros-zöld összeállítás nagyon szép. Csupa-csupa piros levél...

A szökőkút... nagyon tetszik, ahogy a kövekkel ki van rakva a környéke is...

( és tényleg szökő kút: minimum hatszor sikerült kitörlődnie, miközben húztam össze a szöveget - és ahányszor be kellett illesztenem, annyiszor kellett összehúznom)

tudom, hogy mát fotóztam de nem tudok neki ellenállni, annyira szép, ahogy a fák töve be van ültetve a virágokkal...

KÖzben elindultam befelé, és akkor találtam a piros virágok között elszórtan elültetve ezeket a sárgákat.

(Szakértelmem határtalan: piros virág, és fehér virág..)

MÉg szerettem volna egy-két képet készíteni, de ránéztem az órámra, és sebességbe kapcsoltam, rongyoltam befelé: 7 óra 53-ra be is értem, bár úgy indultam otthonról, hogy fél nyolcra bent leszek, mert rengeteg a munka.

étrendi filozofálás

Egyszer, valamikor, réges régen, amikor a kicsik még kicsik voltak, megkíséreltem rizskochot készíteni nekik. Nem volt osztatlan sikere, azóta sem készítettem.

Azonban mindig vissza-visszatérő gondolat volt, míg szerdán rászántam magam, hogy gyümölcsös rizskoch-t készítsek,és aki bújt bújt, aki nem: nem, én azt eszem, és lehet nézni, ha nem tetszik. Hát, néztek is kölkök, és gyanúsan kérdezték: ez mi? Ezt én szeretem? Apró pici falatok kóstolgatás után vegül csak elfogyott a rízs. Volt benne meggy, eper (konzerv, levében főtt a rizs tejjel együtt), és kiwi. Tojássárgája, és felvert fehérje bele, tetejére fahéj. Ja, és mazsola, az nekem nem nagyon maradhat ki az édes rizsből.

Délután megint találkoztam Évivel: CD és eszmecsere.

Egészen meghatódtam, kiflivel, paprikával, és medvehagymás sajttal várt, (nekem ez olyan furcsa tud lenni, amikor gondoskodnak rólam) és barackkal. Én olyan jót ettem a kifliből és barackból, hogy csak na!

Míg készítette az uzsonnát/vacsorát - kinek mi, úgy este hat óra tájt - beszélgettünk. Sajnos közölnöm kellett vele, hogy nem eszem a sajtot, és úgy általában a tejterméket, amire Évi azt felelte, hogy nem olyan nagy baj az, elméletileg ma már a tejtermékek nem annyira egészségesek. Nem feltétlen ártanak, de nem is használnak.

Volt még valami, amiről ezt állapítottuk meg, de most, közeledvén éjfélhez, már nem tudom, hogy mi volt az.

Belegondoltam abban, hogy hányan modták már hányféle dologra azt, hogy ártalmas, nem egészséges...

És aztán arra a következtetésre jutottam, hogy ez az egész élet az egészségre állatira ártalmas...

KI a hibás?

"Ő az oka" mindennek...

Tegnap megérezte, hogy nagyon ideges vagyok, és nem hagyta, hogy feltöltsem a honlapra.

Folyamatosan azon elmélkedem, hogyha egyszer azt mantrázom, hogy elfogadom azt a pénzügyi jólétet, és jómodot, amit Isten nekem ajándékoz, akkor miért kifelé folyik a pénz, és miért nem befelé?

Végülis vetettem kártyát, bár nem állt szándékomban... ezt nevezik belső kényszernek, amikor azt teszünk, amit nem akarunk:)

A kérdés az anyagi helyzet volt, és azt hiszem, hogy minden van a kivetésben, csak ez nem. Anyagi: 3/18 harmonikus, mert egymással oszthatóak a lapok, viszont bizonytalan is.

3/18 - Anya és lánya.

Attila azt mondta, nehezen válik le rólam, tudat alatt fél, hogy elveszít. Szellemi szinten felismerések - anya és lánya ismét. Valóban vannak felismeréseim, csak éppen lépni nem tudok. Fáj, amit látnom kell, amit fel kell ismernem, és tudom, hogyha leülnék vele beszélgetni, megdöbbenne, lehet, hogy kifelé nem mutatná, hogy mennyire fáj neki minden szavam, és fájna neki a felismerés is talán, - ha egyáltalán képes lenne igazat adni. Azonban ő már ebben a lakásban semmit sem tud adni, nemhogy igazat. Egy szóval sem ajánlotta fel, hogy segít augusztusban anyagilag. Elejtette, hogy besegít a porszívó vásárlásba, de, mivel nem a drágábbikat vettem meg, azóta hallgat. Nem ad senkinek semmit, csak fikázik, dirigál, morog - de nem költözik. Félek beszélni vele, nem fájdalmat akarok neki okozni, hanem megoldást találni. De csak egy megoldás van: ha költözik. Azt hiszem a párjával való békesség kedvéért morog a testvéreivel. Ennyi, amit adni tud - nekünk. Pomáz teljesen más, oda mindent lehet vinni, ott mindenki mindent megérdemel, az ottaniak kaphatnak drága ajándékot, a testvérei nem.

Mikor, és hogyan fogom mindezt elmondani neki, hogy legyen már vége ennek az áldatlan állapotnak...

És a lapok azt mondják: csináld, segítünk, ne engedd ki a kezedből az irányítást. Segíts magadon, az Isten is megsegít.

Hát, emellett a probléma mellett igazán mellékes a pénz... pedig azért foszt ki az élet, mert hagyom, hogy kifosszon más.

A kivetéshez előző élet is társul: aktiválódó feladat: anya és lánya - elengedés. A lány útnak indulása.

Ő is anyja vonásait hordozza:) ... mert én rajzoltam:))))

Sok hűhó - semmiért...

... és a családi pótlékért...

Ma reggel sok-sok próbálkozás után sikerült felhívnom Ceglédet. Tájékoztattak, hogy kérjek iskolalátogatási igazolást, de nem ám akármilyet. Nem mindegy, hogy mekkora méretű papíron igazolja az iskola, hogy a gyerek még a kötelékébe tartozik. Jelen esetben csak A/4 nagyságú igazolást fogadnak el.

Próbálkoztam, hogy jó, és ha rövid időn belül átfaxolom, akkor kiutalják-e az augusztusi családit, mert különben miből iskolázok be?

Válasz:

- Nézze, asszonyom, megmondom őszintén, hogy én most a júniusi levelekkel foglalkozom, annyi van, hogy nem győzzük. Az igazolást csak eredetben fogadjuk el, tehát nem lehetséges a faxolás. Mire ide ér az Ön levele, addigra augusztus lesz, és akkor a júliusi levelekkel fogunk foglalkozni, még mindig nem az augusztusiakkal. Ezért ne számítson arra, hogy a nyolcadik hónapban bármit is kiutalunk. Utólag meg fogja kapni.

De édes... Utólag majd megveszek mindent a kölköknek...

Megugrasztottam telefonon a gyerekeimet - lévén ma szerda - hogy futás az iskolába, és hozzák az igazolásokat, mert én akkor is faxolni fogok, amellett, hogy postára is adom.

Imrus alkudozott:

- Nekem van A/4-es igazolásom, az nem lesz jó? - motyogta kómás hangon hajnal fél tízkor a telefonba.

- Nem, nem lesz jó, mert nem mostani. Ezeknek az kell, ami egyben igazolja is, hogy beiratkoztál a harmadik évfolyamba, tehát a hatodik havi igazolás nem az igazi.

- Éva alkudozott:

Nekem nem is jött levél ...

- Anna nem alkudozott. Azt mondta, jó, rendben.

Felhítam előtte az iskolákat, - Kakas kivételével - volt ügyelet.

Déltájt telefon jelez. Helyzetjelentés: Imrus elintézte, Éva el sem indult, mert kiderült, hogy csak 8-10-ig volt ügyelet, holnaptól az illetékes szabadságra megy, és csak jövő héten szerdén lesz újra, 10-12-ig. Anna kapott igazolást, de sajtcédulát. Iskolának nincs olyan papírja. Meggyanusítottam a gyermeket, hogy még ügyintézni sem tud, és felhívtam az iskolát. Tényleg nincs nekik hiteles iskolalátogatásijuk. A sajtcédulával a munkahelytől kell kérni A/4-est, vagy be kell vele menni a MÁK pesti kirendeltségéhez, és oitt kérni. a kapott igazolással aztán vissza kell menni az iskolába kitöltetni azt.

Hajam az égnek áll.

Hívom Ceglédet - foglalt.

Hívom pesti MÁK-ot - foglalt.

Fax. Levél a kirendeltséghez, hogy felhívhatatlanok, és faxoljanak nekem egy üres nyomtatványt.

Délután négyre megérkezett.

Kolléganőm a híreket hallva kiszaladt a potára, és feladta eredetben is az igazolásokat.

Én pedig lemondtam az augusztusi kiutalás halvány esélyéről is....

Áldás és átok

Ülök itten a gép előtt, és elmélkedem... Isten ajándékozó és "büntető" kedvén, és az a gyanúm támadt, hogy Isten jobb keze nem tudja, hogy mit csinál a bal...

Elmélkedem az alkímia csodálatos tudományán, titokzatossága felettébb kezdett érdekelni, mégpedig annak egyik sokat emlegetett válfaja, az aranycsinálás.

Tudom, tudom, ezt csak a hétköznapi emberek hiszik, hogy az aranycsinálás valóban lehetséges, vagy éppenséggel lehetetlenség, és elméletileg szó sincs valóságos aranyról, az csak szimbóluma a szellemi és lelki értékeknek.

Bennem azonban vad vágy kélt, hogy konkrét, fizikai formában megjeleníthessem.

Történt ugyanis, hogy kolléganőm ecsetelte: levelet kapott a MÁK-tól (Magyar Államkincstár), hogy gyermeke koránál fogva nem jogosult a családi pótlékra tovább. Gyorsan beszerezték az iskola látogatási igazolásokat, mert gyermek ugyan betöltötte 18 életévét, de még iskolás.

No, erre biztos voltam abban, mire hazaérek, itt fog várni engem is egy levél, melyben tájékoztatnak arról, hogy megszünt Éva után a családi pótlék, mert 19. éves, joggal vélhetik azt, hogy már nem tanul.

Sebaj, - gondoltam, - a napokban csurrant a pénztárcámba némi pénzösszeg, abból kipótolom az augusztusban átmenetileg kieső 21.000.-Ft-ot (17.000.- családi pótlék, és 4.000.- adókedvezmény), és még mindig marad arra, hogy augusztusban befizessem a kötelező 18.000.-Ft-os vízóra cserét. Aztán valahogyan majdcsak beiskolázódunk:)

És nem csalódtam térti vevényes levél várt rám, úgy bontottam ki, hogy azt hittem, tudom, mi áll benne.

Rápillantottam, és vadul elkezdtem kotorászni a szemüvegem után, azt gondolva, ha felteszem, és jobban látok, akkor mást fog tartalmazni, mint amit első ránézésre látni véltem.

A levélben az állt, hogy a rendelkezésükre álló adatok alapján megállapították, hogy ANNA nevű gyermekem után megvonják a családi pótlékot, mert tanulmányait befejezte. Anna, aki 17. évét töltötte még csak be, és a második osztályt végezte el. Iskolája hat évfolyamos. (Éva csendesen röhög)

Elkezdtem forgatni a papírt, hátha van még valami információ,, amiből kiindulhatok, és lám-lám, valóban volt információ: másik oldalán ugyanaz a határozat - IMRUS nevére. Sikerült MÁK-nak azt is megállapítani - szintén a rendelkezésre álló adatok alapján - hogy Imrus is befejezte tanulmányait, ezért az utána járó családi pótlékot is megvonják. Imrus szintén 17. évét töltötte, lévén Anna ikertestvére, és az iskola harmadik osztálya van mögötte, most következik a negyedik. És, hol van még az ötödik!

Ez testvérek között is 42.000.-Ft kiesés, plusz a vízóra csere. (össz: 60.000.- veszteség)

(Éva fetreng a röhögéstől, mert eddig folyamatosan neki huhogtam, hisz korban ő állt közelebb ehhez az eseményhez)

Nem leszek, meglepve, ha holnap itt fog várni 19 éves Éva lányomról szóló megvonásos levél...

(ebben az esetben: 60+21= 81000.- kiesés) Miből is iskolázom be őket?

Szakszervezet állati rendes, meg a munkahely is, mert a szakszerv. ad gyerekenként ötezret, ha benyújom az elköltött pénz számláit. Ezt mind bírja majd szeptember 30. után.

Munkahely még rendesebb, mert ugyanennyit ad, szintén utána, ha már megvásároltam mindent, és be tudom mutatni a számlát - október végén már várható is, hogy döntenek arról, "mit érdemel az a bűnös... " akinek három iskolás korú gyereke van.

Szeptemberre talán el tudom intézni iskolalátogatási igazolással, hogy újra folyósítsák a családit, de addig?????

FELHÍVÁS!

Aki közelebbit tud az alkímia csodálatos tudományáról, az jelentkezzen, és avasson be engem is. Igérem, jó tanítvány leszek!

kor és kortalanság, önvaló

Egy idő óta valamit nagyon nem értek.

Megvettem a Jobb agyféltekés rajzolás c. könyvet, és megpróbáltam lerajzolni magamat. Már régebben is kísérleteztem vele, de sosem voltam elégedett a rajzzal. Ami azt illeti, még most sem. Ahhoz, hogy "lássam az arcomat", le akartam fotózni magam, mert a tükörbe nézve valahogy mindig elmozdultam, nem tudtam ugyanazt a tartást felvenni, majd a papírra nézni, és vissza ugyanabba a tartásba.

Nos, fotók százai készültek el időnként, mire egyet-egyet jónak találtam, de valahogy nagyon nem hasonlítok magamra.

Teljesen más kép él bennem magamról, mást mutat a tükör, és mást a fotó. Azt még csak megemésztettem valahogy, hogy eltűnt a szív alakú arcom, el a szeplőcskéim, és a mandulavágású szemem, de azt már nagyon nem bírom felfogni, hogy hogyan lehet teljesen más a tükörkép, és a fotó.

Nézem az arcom a tükörben. Már nem ovális, kicsit inkább szögletes, kétoldalt némi bőrtasak ereszkedik meg lassan, enyhe bulldog jelleget kölcsönözve az arcomnak, amolyan "csendesen kérődzik, igen jámbor fajta" bulldog arc.

Nézem az arcom a fotón. Magas homlok - némi hajritkulás következtében - hosszú keskeny arc - lófej. Odaállok a tükör elé, és nézem a kettőt együtt. Semmi kétség, bulldog, és lófej. De, a fotónak azt kellene mutatnia, amit a tükörben látok: ezért fogom a fényképezőgépet, és közvetlen a tükör elől készítem a fotót, így szinte ugyanaz a távolság, mintha a tükörben látnám magam. Lófej marad. Fordulok egyet, és megpróbálom a mögöttem levő tükörrel is ugyanezt, hátha a fények játéka zavar be. Változás semmi, a tükörből egy viszonylag kedves, enyhén bulldogszerű arc néz velem farkasszemet, még felfedezni vélem hajdani szépségem nyomát, a fotón pedig megjelenik a lófej, azzal a különbséggel, hogy így jobban fénylik a homlokom, és az orrom.

Ez egy egész jó játék, ugyanakkor elkeserító is. Ha az egyik oldalról fényképezem magam, akkor apámra hasonlítok, ha a másik oldalról, akkor anyámra. (Meg ne kérdezd, hogy melyik-melyik, mert kétbalkezes vagyok. Magamon sem tudom megállapítani az oldalakat, hát még tükörből. Egy tény: van egyik, és van másik oldalam.) És, ahogy megy el a fejem felett az idő, a "kiköpött apja" egyre inkább anyja lesz. Addig addig nézem a vonásaimat, míg megrendülten veszem észre a szememben az apai nagymamámat. Már csak tikkelni kell kicsit, ahogy ő is tette, és máris én vagyok ő.

Tehát nézem magam, hisz a lentebbi bejegyzések arról szólnak, hogy mutassam meg igazi önvalómat, igazi arcomat.

OKé, nem vagyok egy mai csirke, de bulldog sem, és ló sem. Tiszta állatkert. De, hova lettem én?

Szépségnek nyoma sincs.

Korainak tartom még ezt, az ilyen mértékű elváltozást, hisz vannak, akik ebben a korban még tök fiatalosak. Nekik tíz év mínusz, nekem lassan tíz év plusz. A döbbenet ott van, hogy bennem valaki egész más él. Túlzás lenne azt állítani, hogy a bennem élő kép még megvalósítható, de igazán hasonlíthatnék ahhoz, aki bent vagyok.

Amikor erről a bennem élő valakiről van szó, mindig Kata jut eszembe, és az orosz. Én, a törékeny, fotelben gubbasztó megható kis Tamara, vagy Natasa, vagy mindegy, de orosz, aki arra vár fázósan, hogy törődjenek vele, aggódjanak érte, vegyék körül féltő gondoskodással, ahogy egy törékeny, tüdőbeteg kinézetű Natasát pátyolgatni illik. Aztán meglátom magam a tükörben, és kitör belőlem a csöndes röhögés. A kép, amit látok, kb. két számmal nagyobb Natasánál, egy cseppet sem törékeny, és nem megható. Kemény, határozott asszony, aki megint csak nem én vagyok. Sokáig húzom én, mire elő tudom magamból vadászni őt, és bújkál Natasa is. Senki ki nem nézné belőlem egyiket sem.

Hajaj, ilyen gyorsan öregszik az ember? A ráncok nem érdekelnek. Ami miatt aggódom, az egyfajta belső harmónia hiánya, amit a képeken nem látok - érdekes, tükörben igen, de ki tudja, hogy mit látnak a kívülállók belőlem?

Az élet örök kérdése: ki vagyok én? Melyik vagyok én?

Ne árulja el senki, mert attól tartok, hogy nem lennék megelégedve a válasszal:)

ezt megcsíptük, Oszi!

... mármint a habfelhőket...

Tegnapelőtt, mikor vásárolni indultam, azzal a céllal tettem el a fényképezőgépet, hogy felhőket fotózok. A bitangok elbújtak, mindig úgy helyezkedtek el, hogy nem lehetett jó képet készíteni róluk anélkül, hogy ne lett volna sok sallang mellettük.

Tegnap, amikor a csakrakalibrálásra mentem, csupa tejszínhab volt az ég, csak éppen a fényképezőgép nem volt velem. Nagyon bosszús voltam, és szinte pánik tört ki rajtam, hogy most ezt a sok szépet én nem örökíthetem meg?

Ma reggel, munkába indulás előtt, szokás szerint az ablak előtt kávéztam, és néztem az ablak előtti két fát, és közben azt vettem észre, hogy az ég megint csupa fehér maszatos. Ezért induláskor eltettem a gépet. amikor leértem az utcára, nagyon tetszett, hogy végre igazán süt a nap már reggel, napfényben megyek dolgozni, és alig vártam, hogy a túloldali lakótelepre érjek, a parkhoz. Friss, üde, és hűvös volt a levegő. Nagyon jól éreztem magam benne, felszabadultnak, - a hangulatromboló pusztán az volt, hogy dolgozni indultam - könnyűnek, és, amilyen a szél volt, olyan hajlékonynak, kortalannak. Igen, még kortalannak is éreztem magam.

És szabadnak. Főként szabadnak, a friss szél mindig vadítóan tud rám hatni:)

Megdöbbenve láttam, hogy a fákon nem ragyog a nap. Nem értettem egy pillanatra, hisz a napokban még csupa fény volt minden, mikor erre jártam. Idő kellett, hogy rádöbbenjek: a napokban jónéhány napja volt, és borús időben jártam dolgozni. (Remélem, hogy Medárd elfáradt egy időre)

Ez alatt az idő alatt a napnak sikerült annyit megtennie az égen, hogy már teljesen más szögben éri a földet. Hát, igen, az év felén, a napfordulón túl vagyunk, és bármilyen ijesztően is hangzik, rövidülnek a nappalok. A reggeli fotózásból így nem lett semmi, viszont hazafelé taroltam:))) Képes vagyok a negyedórás úton 80-100 képet is készíteni. Aztán válogatok, mert nem mindegyik sikerül. Van, hogy bemozdul a kezem, van, hogy túl sötét lesz a kép közeli része. Még mindig nem értem, vajon hogyan kellene fotózni ahhoz, hogy a fák, lombok zöldje is harsogjon a képen. Legtöbbször fekete lesz. Néhány nekem így is tetszik, bár nem olyan csodás, ahogy a lelki szemeimmel szoktam látni őket. Képben rögzítve az eget, eltűnik a varázs, amit az égen látok. Nem lehet kiragadni egy szeletet a végtelenből úgy, hogy a szelet ugyanolyan varázslatos, rejtélyes, titokzatos, és végtelen legyen. Hasonló lehet, de ugyanaz nem. Lehet, ha profi fotós lennék, akkor sikerülne, de én még csak kezdő vagyok:)

És természetesen a fáknak sem tudok ellenállni, ha a lombok között átszűrődik a fény. Muszáj volt felnézni, és kattintani egyet:)

utóirat...

órákon keresztül kerestem egy olyan képet, ahol egy apró, éppen megszületett gyermeket emelnek a magasba, és nem találtam, bármilyen címszót írtam be. Ezt még valahogy pótolom, hogy Évinek is megmutathassam azt a képet, "emléket", ami előjött bennem egy mondata nyomán:)

Nincs... ti értitek ezt?

Dulaman - és ezer CD...