logók

Az ünnepek alatt elkészítettem a saját logómat, szimbólumomat. Nem mintha nagyon szükségem lenne rá, hisz az egész rendszer Attila neve alatt fut, hisz ő állította össze, és ő jogvédette le magának. Az ő logója van minden hírlevelén, és írásán.

Azért egy picit én is tettem hozzá, így amikor tanítok, kicsit másképp tanítom, és a távoktatás anyagára is rá lehet tenni akár kettőnk logóját is. A vicc az, hogy az ő logója megtalálható az enyémben, az enyém az övében. Nem őt akartam utánozni, egyszerűen összeszedtem a betűimet, és rajzoltam. De, végülis a "főpapnője" vagyok, vagy mi a szösz:)

Mivel már minden hétvége jut egy mini tanfolyam, úgy gondoltam, talán ideje lenne névjegykártyát is készítenem. Ismerem magam, nem szerettem volna kész sablonokból válogatni, így elkészítettem a saját fotóimból válogatva. kettőt is készítettem, egy szabványos vízszintest, és B. Évi ötlete volt, hogy nem látott még függőlegesen állított névjegykártyát, kipróbálhatnám azt is. Ime a végeredmény:

Lehet szavazni, hogy melyiket nyomtassam ki.

Mindennek ára van...

Ma estebéd után senki sem akart elmosogatni, amit mélységesen megértek: senki sem akarja az egész évet mosogatással tölteni. Mit mondjak, én sem:)))
Azonban ahogy a konyhában álldogáltam, és néztem a lassan gyűlő edényhalmot, hisz közeledett az este, és mindig került egy-egy plusz edény a halomba, elgondolkodtam azon, hogy ha én azzal töltöm az elsejét, hogy bűvölöm a mosatlan edényeket, akkor valószínűleg egész évben ezt fogom tenni: mosatlan edényt kerülgetek.

Fel lett adva a lecke: mosogatok, és egész évben mosogatok, vagy nem mosogatok, és egész évben szennyes edényeket nézek a konyhában. Ráadásul, ha ma nem mosogatok el, akkor holnap körömmel kell már mosogatni. Duplán nem érzem jól magam: fáradtságosabb a mosogatás, és előtte bűvölhetem az edényhalmot.

Fény gyúlt agyamban, mint ez a kis lámpás, gyertyatartó - szeretem, Évától kaptam - és az elsőt választottam:

inkább mosogatok, és akkor mosogatok egész évben, de nem nézem az otthagyott edényeket, és azt, hogy szinte nincs is szabad hely az asztalon. Nekem ez mindig olyan beláthatatlanná teszi a konyhát. Olyan, mint mikor valaki beleáll az aurámba, a képembe, és elkezdek fuldokolni, mert nem kapok levegőt. Olyan, mint mikor az erdőt eltakarják a fák. A konyhát is eltakarják az edények, vagyis nem látok, és, ha nem látok, akkor fulladozom….

Világos, nem? A szemem és az orrom összeköttetésben vannak egymással.

És most nem is mondtam hülyeséget. Hisz, amit látok, mentálisan azt lélegzem be, vagyis közösséget vállalok vele. Ja, persze, meg szolidaritást… meg elfogadást…

Kösz, inkább mosogatok!
(visszaélni vele tilos, ahogy eddig sem mosogattam el helyettetek, csak azért, mert lusták vagytok, ezután sem fogok)

Újévi szokások

A január 1-i évkezdés a Gergely-féle naptárreform után vált általánossá. Az új év első napjához számos hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtettek az egész évre.

Így például semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból, mert akkor egész évben minden kimegy onnan. Igyekeztek tartózkodni a veszekedéstől, házi viszálykodástól.

Női munkatilalmi nap is volt, nem szabadott mosni, varrni, fonni, de az állatokat sem fogták be újévkor. Azt tartották, ha újév napja reggelén az első látogató férfi, az szerencsét hoz, ha nő, az szerencsétlenséget. Szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról elsőnek mert vizet, úgy mondták, elvitte az aranyvizet, egész évben szerencsés lesz. Egyes vidékeken a mosdóvízbe egy piros almát is tettek, ami szintén az egészség jelképe.
Bizonyos táplálkozási tilalmak is kapcsolódnak ehhez a naphoz. Baromfit nem lehetett enni, mert a tyúk elkaparja a szerencsét, ellenben ajánlatos volt a malachús fogyasztása, mert az kitúrja a szerencsét. A szemes terményeket is ajánlatos enni- babot, lencsét -, mert akkor sok pénzük lesz a háziaknak. Sok vidéken rétest sütöttek szintén az analógia jegyében (hosszúra nyúlik az élet, mint a rétestészta.)
Szép hagyomány újév napján, hogy fiúgyerekek és legények házról-házra járva verses jókívánságokat mondanak a háziaknak, akik cserébe megvendégelik őket. Egyes falvakban az újévköszöntők a portákon gabona-magvakat szórnak szét, hogy bő termés legyen. Ezeket a magokat aztán a tyúkoknak adták a háziak, hogy sokat tojjanak. A hajnali időjárásból az egész évre jósoltak, ha szép idő volt, mezőgazdasági szempontból jó lesz az esztendő, ha csillagos az ég, rövid lesz a tél.

Szilveszteri szokások

Szent Szilveszter pápa (IV. század) ünnepe, gyakorlatilag az újév vigíliája (előestéje). A szilveszteri szokások közös célja, a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét, boldogságot varázsolni. Különösen fontos szerepet kapnak az e naphoz kötődő zajkeltő szokások melyek célja az ártó, rontó erők távol tartása a háztól. Eszközei igen változatosak, karikás ostor, duda, csengő, kolomp.

(Bennem felmerült az a kérdés, hogy évek óta a csendet részesítem előnyben, és a gyertyafényt, ezzel vajon bevonzom az ártó erőket, vagy nem szeretik a fényt sem, és távol tartom őket? )

Ezeknek a zajos mulatozásoknak a városi megfelelői a szilveszteri trombitálás és sajnos a petárdadobálás is.

Attila elmondása kapcsán az advent ideje december 24-től visszaszámolva 28 napot kezdődik, és ez lehet hétköznap is. Az advent ideje alatt mindig az adott időminőségnek megfelelő gyertya meggyújtásával kezdünk, és az adott hét minden napján a megfelelő elem szintjén (akarat, gondolat, érzelem, cselekvés) tisztítják a csakráinkat az angyalok. Erre lehet naponta néhány perces meditációt alkalmazni.

December 25-től december 31-ig történik meg a csakrák tisztítása után azok feltöltése.

Majd január 1-től 7-ig az új év energiáit mutatják meg nekünk. ekkor történik a csakrák harmonizálása. (Minden nap más más csakra, egy héten keresztül. Ez érvényes az adventre is, és a feltöltésre is.

És itt jelenik meg nekem az egér:(

Az egér a Merkúri energiához (Ikrek) rendelhető, az ide-oda rohangáló, izgága viselkedése miatt."Rohangál össze vissza, mint a mérgezett egér".)

December 31- Január 1.

Szilveszter és Újév napja. Szilveszter a polgári év befejező, január 1-je pedig a következő év kezdőnapja.

Évek óta gondolkodom azon, hogy miért kell ekkora felhajtást csinálni abból, ha véget ér egy év, miért kell ekkora zajt csapni, és ennyire ünnepelni. Ennyi erővel – gondoltam én – minden percet, órát, napot stb. meg lehetne ünnepelni, mert elmúlt, és ami elmúlik, annak helyébe jön új energia.

És megvan a válasz:)

Gyertyaöntés

Azért gyertyát éjjel egy körül öntöttem, íme az eredmény…
Nem tudom mi ez, egy biztos: nem egér, innen már csak jó lehet. Lehet tippelni, hogy mit ábrázol, én nem jöttem rá.

Az éjféli órák

Bementem a szobámba, és ahogy visszafordultam gyufáért, egy egér szaladt be a szobába. A vér megfagyott az ereimben, az övében is, ezért bemászott a számítógép alatti polc alá. Gyorsan kerítettem egy telefont, és felhívtam Ancsát.

Ancsa, most már tudom, hogy miért nem kellett neked Egerbe menned!

Mentsen meg, mert nem tudom, hogy mi lesz, ha itt marad a szobámban a dögje. Közben állat kibújt, és el akart szaladni mellettem az ablak felé. Én pedig elszaladtam mellette, és gyorsan becsuktam az ajtót. Ültem a konyhában, és azon filóztam, hogy mi lett volna, ha nem veszem észre, és így fekszem le később aludni, hogy ott futkosik az állat. Ancsa megérkezett kb. negyed tizenkettőre, bevetették magukat a szobámba Gáborral együtt, és indult az egérvadászat, ami állítólag még kedd déltájt tűnt el otthon. Azóta nem találták meg. Az ágyam ki lett rángatva a helyéből, a deszkák, amiken a matrac volt, beleestek az ágyba, az ablak alatti polc alól minden ki lett dobálva, a számítógép alól is, dossziék, flakonok, a nyomtatót levettük a helyéről, hátha amögött bujkál, de nem akart előkerülni. Ahogy megfordítottam a sz.gép házát, kikapcsolt a gépem is. Azt hittem, hogy kihúzódott egy vezeték, és fogalmam sem volt róla, hogy hogyan fogom visszadugni, mert nem lehet könnyen hozzáférni.
Aztán valahogy én kiszorultam a szobából, Ancsa és Gábor az ágy két végénél lesben állt, hogy elkapják a nyavalyást, mert egyszer csak feltűnt, és az ágy mögött pedig gyorsan el is tűnt. Én pedig leültem az ebédlőben, és állatira sajnáltam őket, mert buli helyett egérre vadásztak. Elkezdtem imádkozni, hogy kerüljön elő, hagyja magát elkapni. Ekkor eszembe jutott, hogy mit mondott tegnap Erzsike a képességeimről, és nagyon az egérre koncentráltam, megkértem, hogy jöjjön elő, és láttam, ahogy Ancsáék elkapják. Öt perc múlva Ancsa felkiáltott: megvan!
Húh….
És ekkor kitört az éjfél.
Szegény Ancsáék…
És szegény én. Utána be sem tudtam lépni a szobámba, az elhúzott ágytól nem volt elég hely, és az ajtóban ott hevertek a dossziétartó dobozaim. Jó nag rumli volt, de mit bántam én! Valahogy betornáztam magam, megpróbáltam visszatolni az ágyat, de nem ment, (húzni könnyebb volt) ezért le kellett pakolni róla mindent, hogy mozdítható legyen, ágyneműt, matracot, a deszkákat, amin a matrac fekszik visszarángatni, így nagy nehezen helyére került az ágy. A szétszóródott holmikat már könnyebb volt elpakolni, utána jött az újabb imádkozás:
Lepakoltam a számítógépes polcomról mindent, hogy meg tudjam fordítani a gépet, és hozzáférjek a hátához, és vakmerő bátorsággal elkezdtem kotorászni a kábelek között. Egy sem volt kihúzódva szerencsére, mert nem találtam volna meg a végét, azt meg pláne nem, hogy hova kell bedugni, mert természetesen elemlámpa sem volt seholsem. Megtaperoltam az összes dugót, és észrevettem, hogy az egyik lazábban áll, azt megigaítottam, és láss, csodát! Beindult a gép! A derekam majd szétszakadt, mire mindezzel végeztem, súlya volt ágynak, gépnek, mindennek, féltem, hogy úgy maradok a súly alatt derékban megtörve.

Ezek után nem volt másra szükségem, csak egy cigire, meg egy nagy adag habcsókra. Amit csak ezek után kavartam ki, és szárítottam meg. A pogácsa pedig ott áll érintetlenül, mert nem vagyok éhes, sőt, még most is forog a gyomrom.

Mondanom sem kell, hogy az egereknek azonnali hatállyal el kellett hagyniuk a lakást. Mégpedig úgy, ahogy jöttek. Éva úgy hozta haza, hogy nem szólt nekem róla, - tudta, hogy nem engedném meg – (az sem volt normális, aki ezt adott neki ajándékba) és úgy távozott, hogy Éva még nem tud róla.

Ugyanis képes volt délig aludni, utána elmenni egy alapítványi szilveszterre, onnan vagy ment Katához, vagy nem, de haza eddig még nem jött. És az egér étlen-szomjan kóválygott a lakásban. Tuti, hogy már kint volt valahol, mert ahogy elment mindenki, én azonnal becsuktam a kölkök ajtaját. (És ők is csukták, épp ezért, hogy ne szökhessen meg a dög. De megszökött.) Mégis az előszobából került elő valahogyan. Hol lehetett, nem tudom, de a hideg kiráz a gondolatra, hogy tegnapelőtt dél óta másnap éjfélig a fene tudja, hogy hol kóválygott….

Hát, ezek után, csak jó, hogy nem kellett főznöm előre semmit. Azt hittem, hogy éjfélre végzek mindennel, sőt, már előtte nekiállhatok egy elemzésnek, és egy tananyagnak.

Szilveszter

Előszilveszter…

munkahelyen kezdődött. Elaludtam, de hamar beértem, már fél kilencre bent is voltam. Kicsit dolgoztam, tízkor rövid gyűlés, utána megjelent kolléganőm egy kis üveg röviditallal – ezt ittuk a héten, hogy ne fagyjunk meg – hogy igyam meg a maradékot, haza akarja vinni az üveget. Szép korty volt. Fél tizenegykor folytatódott, ház szintű koccintással, pezsgővel, utána köszönöm jól voltam. Mindenki más mehetett haza, én még maradtam levelet fogalmazni – így járnak az elalvók, és az írónőnek készülők.

Hazaérve felkeltettem a kölköket, Szilviék akkor jöttek meg a vásárlásból. Úgy terveztem, hogy kb. du. ötkor már nekiállhatok főzni húslevest, kocsonyát, lencsét, pogácsát akartam sütni, és egy kis habcsókot. Szilviék úgy vásároltak, hogy nagy adag húslevest főztek – nekünk is. Egy pipa, azt már nekem nem kell. De, én kocsonyát akartam főzni. Nem enni, hanem főzni. A kolléganőm is szereti, és amit karácsonykor főztem, abból nem maradt neki. Viszont Imrus nem kapott sem kocsonyhúst, sem lencsét. Gondoltam, nekiindulok, és egy-két közértet bejárok, hátha nagyobb szerencsével járok. (Imrus nem nézte több helyen, pedig már napokkal előre tudta, hogy kelleni fog. Ancsa sem járt szerencsével, miért gondoltam, hogy majd én?) Elmentem a Plázába, mert ott van egy nagy Matsh, de már zárva volt szinte az egész Pláza. Nagyon furcsa volt, és nagyon szép, így, zárva, és a karácsonyi feldíszítéssel:)
Aztán máshol sem kaptam, így hazajöttem. Szilviék még javában süstötték a pogácsát, a család pedig lassan elindult itthonról, majd Szilviák is. Nekiálltam a magam dolgának.

Rendet tettem az előszobában, beakasztottam a fölösleges kabátokat, és gyertyát gyújtottam az ebédlőben, és az előszobában. Nem tudtam megállni, hogy ne készítsek képet róluk. Utána elkezdtem pogácsát készíteni. Egy adag már kész volt, egy a sütőbe került, amikor is eszembe jutott, hogy a szobámban még nem ég gyertya. Ez tizenegy órakor volt. (jó későn, azt hittem, hogy eddigre már készen leszek mindennel, és javában a gépet fogom ütni. Nem így történt.)

Mozgalmas hét

Lassan minden hét mozgalmas lesz ilyen szempontból, de ennek a hétnek kiemelkedő fényt adott, hogy B. Évi hazalátogatott, és hétfőn meglátogatott. Jó volt újra látni:) Raktunk kártyát, és egy kicsit beszélgettünk. A kártyát nem elemeztük elég mélyen, mert… nem is tudom, hogy miért siklottunk tovább, - ja, tudom! Elkezdtünk kocsonyázni:)))
De, azt hiszem, hogy Évinek nem kell sokat mondani, hisz ő maga is tudja, amit tudnia kellett.

Kedden V. Erzsikével találkoztam, aki atlantiszi számmisztikával foglalkozik, és még tavaly (2007) a táborban megígérte, hogy elkészíti az én elemzésemet is. Most került rám a sor. Én vittem neki egy kis életfás anyagot, ahogy én tanítom, ő pedig elemzett engem, az Angelika kávézóban. Egész jó hely, csak mintha az asztalunkon jártak volna keresztül az emberek:)
Nos, elgondolkodtató volt… Én, a tiszta médium, a látó, aki tele van művészi képességgel, kreativitással, tehetséggel, zseniális lángelme, és írónő, akinek írnia kell. 2009-re azt számolta, hogy munkahelyet váltok, illetve otthagyom a mostani munkahelyem, és írónőként fogok rengeteget keresni, sőt külföldre is utazom. Amen!
Úgy mellesleg tilos nekem dohányozni, töményet inni, kávézni, és zsírosat enni. Pedig nincs jobb, mint egy feles után megenni egy zsíros kenyeret, és utána kávét inni és rágyújtani hozzá:)))

Szerda – szilveszter, ez egy külön fejezet.

angyalok

Időnként eszembe jut Attila ceremoniális angyaltanfolyama... no nem az a sok okosság, amit elmondott, hanem a baki, amit elkövetett:)))

A mondat helyesen így kellett volna, hogy szóljon: kezünkbe fogjuk az angyal szimbólumát...

És helyette ez hangzott el: kezünkbe fogjuk az angyalt...

Ez így önmagában nem túl érdekes, azonban kétszer egymás után is elkövette, ahogy kétszer nekirugaszkodott a mondatnak, végül lecsapta a kezében levő tárgyat, és így szólt: Szünet! Láttátok volna, amit én láttam... a kezemben lógott a szárnyainál fogva az angyal, és felvigyorgott a képembe, hogy figyelmeztessen: ember, tudd, hogy mit beszélsz... :)))

Még ez sem érdekes annyira így elmesélve, de ahogy kiejtette a szavakat, én is láttam a képet, és azóta is ezzel szórakoztatom magam. Kerestem a neten egy jó képet, hogy idetehessem, de nincsenek "igazi" angyalok. Vagy szende szűzek, vagy démonok, vagy daliás, kigyúrt pasik, vagy gyermekek... ez minden, ez a felhozatal angyalokból, és egy sem repült a levegőben úgy, mintha úszna, és felfelé vagy legalább oldalra fordított fejjel vigyorogna - na jó, nevetne...

Szóval valamiért - nem tudom hogy miért - jól felhúztam magam, és azt vettem észre, hogy nagyon ideges vagyok. És ekkor megláttam a képet, ahogy az angyal lóg a szárnyainál fogva az Attila kezében, és vigyorog: ember, tudd, hogy mit beszélsz... és kitört belőlem a csendes röhögés.... :)))

fák

Igaz, hogy tegnap lekéstem a buszt, de nem felejtettem itthon a fényképezőgépet, így végre le tudtam fotózni a kedvenc fáimat a Nagyvenyimi kultúrház/iskola előtt. Azt sajnálom csak, hogy nem vittem magammal a gépet 17-én, mert akkor meg kiállítás volt a foltvarrók műveiből. Eszméletlen jó cuccokat láttam, amit meg lehetne varrogatni - a nyár folyamán, hogy télre kész legyen...

programozás

Jelentem, működik.
Tökéletesen.

Ugyanis elaludtam, és lekéstem azt a buszt, amivel Dunaújvárosba szoktam menni. Még jó, hogy egy óra múlva indult egy másik, és mégis csak fél órát késtem, mert a későbbi busz gyors busz volt, ami csak ott áll meg, és "végigszáguld" az autópályán.

Én még mindig akarok egy kocsit... Jobban mondva szándékomban áll hozzájutni egy kocsihoz...
Egyik tanulóm azt javasolta, hogy szerezzek jogsit, és béreljek ilyen alkalmakra autót, mert az sem sokkal drágább, mint a saját.

Karácsony második napja van…

Ez már egészen könnyű nap volt az előzőekhez képest:)

Reggel elmosogattam az este ott maradt egy-két edényt, kávét főztem, jógi teát főztem, feltettem a tejfölös húst, kifőztem a tésztát hozzá, felmelegítettem, leszűrtem és szétadagoltam a kocsonyát, szeleteltem beiglit, és úgy gondoltam, megérdemlek egy kis habcsókot, hiszen olyan régen ettem már… (és közben mosogattam, és mosogattam, és mosogattam.)
Ezért csináltam megint, az volt a fő cél, hogyha holnap utazom, ne maradjak már édesség nélkül az úton… Már meg is ettem mindet. „véletlen” a kezem ügyébe került itt a számítógép mellett, és mire észbe kaptam, elfogyott. Ha jól emlékszem, Anna járt erre, és vett belőle, de ez nem biztos:)
Aztán még sütöttem kenyeret is, szintén a holnap miatt, megyek tanítani Dunaújvárosba:)
Amíg apró-cseprő tennivalóimat végeztem, beszélgettem bátyámmal is. Jobbára Imrusra maradt, mert Éva lelépett apjához, később hívott, hogy Árpádföldön alszik, Anna még nem jött haza Gábortól, de jól el voltak a számítógép mellett.

Kapott ő is egy könyvecskét, Imrus verseskönyvét, és úgy járt, mint tavaly: az én könyvemet nézve is csak otthon esett le neki a tantusz, hogy azt én írtam, és most sem vette a lapot. Azt hitte, hogy összeszedtem néhány verset Imrusnak, hogy legyen külön verseskönyve, furcsállotta, hogy nincsenek az írók nevei a versekhez írva, csak éppen az nem jutott az eszébe, hogy Imrus írta őket. Aztán beleolvasott, és egész komolynak ítélte őket:))))

Aggódtam, hogy végezni fogok a konyhában, és még itt lesz, amikor már mese nincs, le kell ülni a géphez hosszú időre, és addig seggelni, míg meg nem írom a decemberi tananyagot a távoktatáshoz. Bátyám időben lelépett, így dolgozhattam egész hosszú időn keresztül:)


Most éppen a hóhért akasztják: néhány soros leírásból, és Attila negyedórás előadásából kell összeállítanom az anyagot, megértenem, amihez egy egész nap kellene, sőt, mi több, tovább is kell adnom már kielemzett példával együtt. Keserves kínok között nehezen, de sikerült elkapnom a fonalat, és kitalálni, hogy hogyan lesz ez kerek egész anyag, és végre elmondhatom, hogy leírni is sikerült, már csak a példaelemzés hiányzik hozzá.
Az sem lesz egyszerű, mert első elemzés, és még a rutinosak leírása is órákat vesz igénybe. De legkésőbb vasárnap el kell készülnöm vele, már a képemről leég a bőr, már rég meg kellett volna kapniuk. Szerencsére feléjük is karácsony van, így talán nem annyira feltűnő a dolog:)
Mégis ciki…. Ennyire elcsúszni, elkésni…

Már csak egy gyors zuhany, és megyek aludni. Mindig frászban vagyok, hogy elalszom reggel, és nem érem el a buszt.

Szent este

Mennyivel másabb így leírva, mint folyamatosan mondva: szenteste. Így semmi értelme sincs, azonban a Szent este már valós tartalmat nyer. Szent, megszentelt, tehát megtisztított, megáldott, fénnyel teli.

A hétköznapokban, mindennapokban, vagyis a nap perceiben - nem tudom, hogy hogyan mondjam - már nem érezzük, értjük a tartalmát.

Mindenesetre azt hiszem, hogy kezd tartalmat, formát ölteni, visszakapni valamit abból, amit régen jelentett - nem nekünk, mert eddig a közelébe sem jártunk - a régi embereknek. Igaz, az alma az idén kimaradt, de még elég nehéz mindenre figyelni, hogy tartalmas megszokássá, vagyis szertartássá váljon.

Mitől szertartás? Az kevés, hogy együtt vagyunk, inkább a közös készülődés: pl. diópucolás, mézeskalácssütés mint előhang, aztán enyhe őrület: mit vegyek, hol, mennyiért, stb. és a végén az ajándékozás, aminek most valóban nem az ajándékozás a fő jelentősége, szerepe.

Jópofa, ahogy Júlia megnéz minden ajándékot, - képen lázasan bontogat, úgy, ahogy a nagyanyja szokott: letépi a papírt, és kész - és az idén már magától bontotta ki a közös zsákot, hogy kiossza belőle az ajándékot. Ez úgy történik, hogy meg van szabva: kb. hány forintért lehet ajándékot venni, semlegeset, olyat, amit bárki megkaphat. Ettől aztán csendesen idegbeteg lesz mindenki:))) De, a tavalyihoz képest idén már egész jól ment a vásárlás mindenkinek.

Szóval Júlia benyúl a zsákba, kivesz egy becsomagolt ajándékot, és átadja valakinek. ha véletlen olyan kapja, aki vette, az továbbadja másnak. Utána kezdünk csak bontogatni, így mindenki egyesével kap egy kis figyelmet.

Utána jöttem tavaly és idén én, átadtam meggyújtva mindenkinek a szentelt gyertyát - és egy pici csomagot, amiben tavaly az én könyvecském volt, idén Imrus verseit szedtem csokorba, és vittem nyomdába. A hatás leírhatatlan volt mindenki részéről:)) A gyertyákat egy-egy személyre szabott kívánság is kísért. ( a kép borzasztó lett, ne tessen nagyítani, nekem nem tetszik. Pofát is vágok, és nagyon nehéz elfogadni, hogy ennyire "öreg" lett a fejem:(

Katától azt vártam, hogy megkérdezi majd, kértem-e engedélyt Imrustól a versei nyomtatására, és kiosztására, de ezt végül Éva kérdezte meg, hogy nem sértettem-e személyiségjogokat. (nem, hisz az Amatőr Művészek Fóruma mindenki számára nyitott, aki akarja, megtalálhatja, olvashatja Imrus verseit) Utána megkérdezték még a többiek, hogy ők mikor kerülnek sorra:))))

És valahol itt kellett volna felvágni az almát is.

Névnapot is tartottunk, két Évát, és Istvánt. Éva tárgyi ajándékot nem kapott, mert inkább egy koncertet választott.

Én viszont eszméletlen jó ajándékokat kaptam! (nem csak névnapra)

A karácsonyi ajándék osztásánál nekem jutott egy fonott kosár, tele mécsesekkel, és egy afrikai golyóval! tudta, hogy nálam kell kikötnie:)))

A névnapi a másik fele lett, mert koppantót, gyertyaoltót kaptam, meg egy angyalos kulcstartót, és egy ici-pici fényképtartót. Ez is nagyon-nagyon tetszett, és már benne láttam annak a képét, akiét legszívesebben beletenném, - pont olyan méret - de még nem tehetem bele. Remélem eljön annak az ideje is egyszer, addig nézem így, és tudom, hogy ott a kép is:)

Elgondolkodtam azon, ahogy Kata ebédnél spontán megszólalt: valakinek asztali áldást kellene mondania. És nem jutott hirtelen eszembe egyetlen épkézláb mondat sem, mert a hagyományosat nem akartam - aki ételt, italt adott... - mert az üres, mint minden, ami szabvány. Éva végül elhadarta, de akkor már nekiláttunk többen az evésnek, így nem volt igazán hatása.

Furcsa, hogy neki már van egy viszonylag aranyos bethlehemi jászolja, én pedig eddig nem láttam még sehol sem olyat, amit szívesen megvettem volna - gagyit nem akarok. Menórát is szeretnék egyszer, igazit, nem azt, ami minden ablakban világít, mert az nem menóra.

Az jutott erről eszembe, hogy Attila mennyire megvolt döbbenve, hogy nem tudunk imádkozni, kérni, Istenhez, és Razielhez szólni. Persze, belőle úgy folynak ki az igék, mint csapból a víz, bezzeg nekünk annyira nincs erre szókészletünk, hogyha Raziel rajtunk keresztül, a mi nyelvezetünkön szeretne valamit mondani, akkor igencsak némaságra lenne ítélve, mert egy szót sem találna. Tanulni kell ezt is, főleg nekem, mert különben hogy fogok avatni?

Olyan nincs, hogy a saját szavaimmal, hisz mondtam már, erre nincsenek szavaim. ÚJra kell tanulni imádkozni, fohászkodni, az égiekkel való kommunikáció szavait megtanulni. Vagyis emlékezni rá, hogy hogyan is volt előző életeinkben:) De, hasson természetesen, ez is fontos, ne legyen üres, és pátoszos. Attilától annyira jól jönnek ezek a kifejezések, tuti, hogy volt már pap is anno. Ehhez még hozzájön a bibliaoktatói főiskolája....

Amen...

(ez tuti, hogy mindig szerepel:)))

És e három nap alatt elfogyott hat tojásból készült habcsók - amit szinte mind én ettem meg:))

Sőt, Éva kapot apjától négercsókot névnapjára, én pedig toffify-t, és cseréltünk! nem okozott problémát ennek eltüntetése sem:))

(nem csak ennyi - de már csak ennyit tudtam lefotózni, a többi elfogyott)

karácsony

Ezüst
Fenyőn ezüst
Csengő, édes hangú,
Halkan zengő,
Csengő-bongó színes diszek,
Vattapelyhek, hófehérek,
Csillagszórók, színes gyertyák
Tarka fénnyel világítják.
Fenyő alatt ajándékok sora, labda,
Vonat, meleg ruha, ezernyi
Játék, mennyi-mennyi szép ajándék.
Csendes öröm, boldog ünnep
Örömmel
Üdvözöllek

1976

gyertya

Attila szerint az embert a gyertya szimbolizálja.
Teste van, (föld elem) akarata van (tűz elem), ami a lángban nyilvánul meg, szüksége van levegőre, hogy éljen, égjen, (levegő elem) és elolvadva folyékonnyá válik (víz elem).

amikor írtam a lenti verseket, még nem tudtam erről, mégis milyen jól megfogtam a lényeget - szerintem.

Sír a gyertya

Sír a gyertya.
Pusztítja önmagát,
s, míg táplálja lángsugarát,
viaszkönnye perdül.
Fájdalma nem enyhül,
cseppje megdermed a hűvös légben.
Melege szétoszlik a térben,
de fénye él még tovább.
Kanócszíve izzik,
néhány órás élte alatt
ereje nem apad,
lángol utolsó lobbanásig.
Belül izzik, kívül fagy,
e gyertya talán te vagy,
a te életed folyik el,
de semmit sem teszel
te jégbe zárt lélek,
lángodra senki sem figyel.
Törj az ég felé,
sugározzon fényed
a teljes felolvadásig,
utolsó lobbanásig.

2000.01.21

Gyertyaláng

Tétova gyertyaláng
remegve lobog,
hajladozva táncot jár,
szívem lassulva dobog,
elmerengve, elmélyedve
nézek a messzeségbe
a tűztáncon tova,
hova nem kísér soha
józan földi gondolat,
csillagok fénye hívogat
égi magasságba,
földön túli világba.
Őrangyalom, szellemem
együtt száll és érez velem,
feltölti fáradt testemet,
ringatja elgyötört lelkemet,
dúdol lágy melódiát,
így adva energiát,
mert holnap is van nap.
Az élet tovább halad,
s én szememben hordom
a gyertyafényt,
rád tekintek és gyújtok reményt.
Fogadd e tétova lángot,
mi belülről fakad,
vidd e fénylő aranyat,
vedd a szeretetet,
mi feléd lebben,
egyre melegebben,
ha elmélyedsz két szememben.

1999.12.29

finisben

Nagyon-nagyon elfáradtam mára, de most úgy érzem, hogy volt értelme. Reggel elmentem Júliáért, aztán csak vártam, és vártam, hogy telefonáljanak, és mehetek az ajándékért. (Kíváncsi vagy, ugye, hogy mi az? Én viszont tudok titkot tartaniJ))

Addig nem nagyon lett volna értelme bármibe is belefogni. Végül elindulhattam, és hamar megjártam. Közben Imrus és apja – mert megérkezett ő is – bevásároltak, mire hazaértem, már ebédeltek, igaz, csak virslit. Nekem is jutott, ami viszont jó volt. Mosogattam, majd betettem a kenyeret sülni Istvánéknak. Szeretek kenyeret sütni a sütőben, nagyon finom lesz, remélem ez is az lett – rozsos/diós.

Feltettem a káposztát is főni.

Újabb három tojásból készítettem megint habcsókot, így most olyan nagyon sok van, hogy végre-végre ténylegesen jól lakhattam vele, és még mindig van rengeteg.

És én díszítettem a fát. Éva korán lelépett – még most sincs itthon – és estefelé Anna is. Aztán Imrus is, és Szilviék pedig Júliát vitték haza. És akkor megéreztem azt az ünnepi érzést, amit már régóta nem. Jártam körbe-körbe a fát, díszítettem, úgy, ahogy én szeretem, és csend volt. Ünnepi csend. És én alkottam. Fenyőfából karácsonyfát.

Tavaly tönkrement az égősorunk, és idén egyszínű fehér égőset vettünk. Eszembe jutott, hogy apu annak idején az égősor gyertyáira egy kis darab vattát tett, így tompította a fényét, és szórtabb is lett... olyan, mintha havas lenne az égő is. Úgy döntöttem, hogy kipróbálom: nekem tetszik.

Aztán csomagoltam az ajándékokat. (Igen, ajándékokat, többet is, mert névnap is van, meg karácsony, meg meglepetésJ) Már nem siettem, jó volt lelassulni.

De most, nagyon fáj a lábam, a hátam, derekam... és elfáradtam:)

Titok

Júlia ma beavatott a nagy titokba…

Ajándékot készített (beee nem mondom meg, hogy kinek, és nem mondom meg, hogy mit), és nekem elárulta, de a lelkemre kötötte, hogy ne mondjam el senkinek, mert titok.
Olyan titok, amit csak anya, ő, és én tudok.

Egy-két órával később megsúgta Annának is….
De, psszt, titok, olyan titok, amit csak anya, ő, én, és Anna tud…

A gyerekek tudnak titkot tartani:)
Én is.

Biztos, hogy tél van?

Egészen biztos? Ahogy kinézek az ablakon, nem azt látom, és a szél illata sokkal inkább tavaszra emlékeztet, mint téli, csípős, hideg levegőre.

Ma még el kellett szaladnom ajándék ügyben valahova, és közben bosszankodtam, hogy nem vittem megint a fényképezőgépet magammal, mert nagyon szép képeket tudtam volna készíteni a város peremén.

Aztán délután már látszott, hogy biztos, hogy tél van, igaz, csak az eső esett, hó nem, bár azt hittem a felhőket nézve, hogy az lesz belőle.

gyertyák és angyalkák

Khm... khm... a gyertyákat vettem, - olyan régóta kerestem már ilyen mécsestartót: zöld, kék, sárga és piros, több szinben nem találtam - az angyalkákat kaptam:)

és ott a szentelt gyertyám is... az idén kettő van...

mit mondjak, nem szeretném ha ennyi gyertyára lenne jövőre szükségem...

Bájgli

Sütöm, mint minden évben, és mint minden évben, egy kicsit másképp. Az már megszokott tény, hogy rendszeresen kireped a tésztája, de szent elhatározással vállaltam ezt a tényt, inkább, minthogy kevesebb töltelék legyen benne, és ne legyen annyira finom. Idén tervbe sem vettem, hogy a diós és a mákos mellé gesztenyéset is készítsek, mert tavaly is csak terveztem, és nem lett belőle semmi.
Idén azt találtam ki, hogy van még egy bontott, magozott, cukrozott, nyersen eltett meggyem, amivel már nem sokat lehet kezdeni. A diós kúphoz nyitottam fel az üveget, és elég sok maradt belőle, mert a kekszdarabkákra nem lehetett csak fél szem meggyeket tenni, hogy elférjen, és rendesen be lehessen borítani a diós kúpocskákkal.
Ezt a meggyet belekevertem a dióba és a mákba, így meggyes-mákos és meggyes-diós beigli készült. Tehát mindent úgy kezdtem, mint tavaly, egy kiló lisztből, jól megmérve a töltelékhez valókat, mazsolával, citromhéjjal, és a tésztához lekvárral, amit még én tettem el a nyáron, csakúgy, mint a meggyet. Természetesen a mennyiséggel mégis baj volt egy kicsit: a tészta lett több, vagy a töltelék kevesebb, de maradt üresen tészta.
Sebaj, gondoltam, majd keverek ki túrót, úgyis szándékom volt már valamit kezdeni vele, és azzal töltöm meg. Hát, nem jött össze, mert a túró penészes volt.
Álltam, mint a balfék, hogy most mit kezdjek a tésztával. Azt találtam ki, hogy buktaformákat készítek belőle, a lekvárral, ami a tészta megkenése után bőven maradt. Szépen kinyújtottam, és közben variáltam tovább: nem bukta, hanem kiszaggatom pogácsaszaggatóval, és két kis korongot összeragasztok, közötte lekvárral. Már félig kiszaggattam, és közben gyűjtögettem a fecniket, hogy majd újra összegyúrom, nyújtom, szaggatom…
És ez volt az a pont, amikor azt mondtam, hogy túróst! (Nem azt, ami a szemétben kötött ki…) Órák múlva sem leszek így kész, és lehet, hogy a lekvár ki fog folyni a korongokból.
Fogtam, összegyúrtam az egészet újra, ismét kinyújtottam, megkentem margarinnal, és megszórtam cukrozott kakaóval, majd félbevágtam, és két vékony kakaós girnyót, vagy kakaós kukackát tekertem fel belőle, majd be a sütőbe!
Jelentem, már kész van, a girnyó pimasz módon jól megdagadt, és szétnyílt – kivételesen nyílt, és nem repedt, és így már nem girnyó - és most megyek, és megkóstolom:)))


Vérszemet kaptam, mert a tésztája annyira finom lett, amilyen még sosem, talán azért, mert több vaj került bele, mint eddig – a maradék kis darabot nem volt szívem otthagyni:))
Igaz, a kakaó szinte eltűnt belőle, mégis, nekem nagyon ízlik…

Ezért nekirugaszkodtam, és azt tettem, amit évek óta nem – habcsókot próbálok meg gyártani, de nem sok az esélyem arra, hogy sikerüljön. Amíg kevertem, vertem, addig tök kemény volt a habja, amikor pedig formázni kellett volna, akkor kicsit szétfolyós lett …
Hát, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle…

Névnap

Az utolsó munkanapomon Györgyitől kaptam egy könyvet, Müller Péter „Varázskő” c. legújabb könyvét, és mellette egy képeslapot az alábbi szöveggel:

„A Varázskő te magad vagy, önmagad és mások számára is! Örülök, hogy megismerhettelek, mert ezáltal gazdagabbá váltam!”

Ez a két „jellemzés” teljesen meghatott, ugyanakkor egy kicsit ijesztő is volt: nem gondolnak esetleg többet rólam mások, mint amennyi valójában vagyok?

Gyertyaszentelő fényünnep

Mióta Attila bejelentette az Akashában, hogy saját útjára lép, azóta nincs megállása a klubvezető előtt. Apró kis nüánszok állnak elébe, pl. ez az ünnep tuti, hogy nem lett meghirdetve, hisz tavaly be sem fértek jóformán a terembe az emberek, és korlátot kellett szabni a résztvevők számának. Tavaly 35-en voltak, az idén csak 12 jelentkező volt, abból én vittem két embert, és voltam én. Ötre volt meghirdetve az ünnep, a klubvezető hat órát hirdetett meg. Amikor megérkeztünk Györgyivel, és Magdával, hiába csengettünk, nem vette fel senki. Felhívtam Attilát, és kiderült, hogy fent nem is szól a telefon: Marika állítása szerint „valaki” mellé tette a kagylót véletlen, ezért nem tudott ajtót nyitni. Szerintem nem is akart, de legyen neki igaza, ne legyek már annyira rosszindulatú:)
Ez azonban a butaság teteje, hisz nem kevés pénzt akaszt le Attiláról, így ő maga is komoly összegtől esett el.
Az idén Attila egyedül tartotta a fényünnepet, nem szerepeltünk mi is, pedig nekem volt egy olyan érzésem, hogy jó lesz, ha „főpapnői” díszbe vágom magam, mert Attilát ismerve, hirtelen ötlettel képes kitalálni, hogy „Vica, te is beállsz, figyelj, ezt meg ezt fogod tenni, tudod”, és elhadar valamit, amitől én egyáltalán nem leszek képben. Nos, ez végül kimaradt.

Annál jobban megilletődtem, amikor átadta az égő gyertyát a következő szöveggel:

Néha a fénynek is szüksége van fényre….

Ezután Attila meghívta Razielt közénk, és lehetett kérni vagy kérdezni tőle.
Azt már megszoktam, hogy hiába kérek, és hiába kérdezek, a válasz számomra érthetetlen, a kérést pedig úgysem teljesítik, nem azt kapom sosem, amit kérek, vagy nem úgy, ahogy kérem, ezért nem kértem mást, csak azt, hogy segítsen a Tarot tanításában továbbra is.

Azt felelte: tudod, hogy veled vagyok, és így teszek….
DE, psszt…
Ne gondolkozz annyit, mert a gondolat… és megismételte azt, amit a hírlevélben is már elmondott.
Kitört belőlem a nevetés, annyira aranyos volt, ahogy ujját a szája elé téve lepisszegte az összes gondolatomat, de közben azon is nevettem, hogy nem elég, hogy nem kérhetek, most már gondolkodni sem gondolkodhatok… amiről ők azt gondolják, hogy agyalás… és lehet, hogy igazuk van, de akkor mi a fenét kezdjek a gondolataimmal???? Nincs akkora zsebem, hogy beleférjenek! Képtelenség zsebrevágni őket! És, ha üres a fejem, akkor hogy a fenébe lehet létezni??? Főleg, hogy az ember teremteni is mentálisan, gondolati úton teremt! (Igaz, nem hatszáz variációt állít fel egy témára…)

ÜZEN Ő - Tar Évinek

A teremtés akarat.
Legyen, s lesz.
Ha a gondolat uralja teremtésed,
Nem engeded,
Hogy az ég megnyíljon előtted.
Ha azt szeretnéd, legyen,
Dobd el a tudati képet,
S ne engedd,
Hogy a gondolat információt adjon
Adjon ahhoz, mi már van
Az eléd jövő jelenben.
Több adat, több út,
Több minősége az időnek,
Kevés lehetősége az örök jelennek.

Örök jelen.... vagy a vágyaink, terveink gondozása?

Tiszta tudathasadásos állapot...

Tessék mondani, levegőt vehetek?

ÜZEN Ő - Általános útmutatás a Bak hónapjára

A bak hónapjában várható energiák, alkalmassá tehetnek bennünket, a hitünk elmélyítésére. Saját céljaink tudatosítására, intuíciónk által sugallt változások feltérképezésére. Segítségünkre lehet, ha önmagunkban, megélt váratlan érzelmi hullámzásokat, mint egy jelzőfény figyelemmel kísérjük. Ez az átalakulás mindenképpen közelebb vissz bennünket itt a fizikai világunkban a bőség és a siker eléréséhez. A bak havában lejövő energiák továbbá fontos tanításokat adhatnak nekünk, arról hogy folyamatosan figyelemmel kell kísérni, saját vágyaink alakulásának menetét. Tartsuk szem előtt vágyainkat, és gondozzuk őket, mint kis palántákat, hogy életünkben valóra váljanak. Minden nap szakítsunk rá néhány percet, hogy elérjük őket.

Mondja az Üzen Ő, azaz Raziel, ugyanakkor nekem teljesen ellentétes személyes üzenetet adott át.

Gondozzuk vágyainkat - kivéve a gyevi bírót, azaz engem....

Átadtam…

… a goblent.
Csütörtök reggel kiugrasztott az ágyból kisfőnöknőm. Látogassak már be, mert fogalmazni kell. Ez azt jelenti, hogy az utolsó munkanapon még átnéztem a bevallói jogcímkód fordításának tervezetét, és széljegyzeteket írtam mellé, meg felkiáltó jeleket, és kérdőjeleket. Mari és Márti is átnézték, utána kitalálták, hogy mi az, aminek valóban benne kell lennie a véleményezésben. Amikor ez megvolt, hívtak engem, és jöttem én, hogy megírjam a hivatalos levelet a központ felé. Ekkor vittem be a goblent, hogy közös erővel, a kolléganőimmel együtt átadjuk immáron bekeretezve, karácsonyra, és születésnapra egyaránt. Azért oltottam be a kolléganőimet közös akcióra, mert, ha egyedül adtam volna át, hát Mari tuti, hogy seggberúgott volna érte a köszönet mellett, hogy miért költöttem ilyen sok pénzt rá. Így osztoztunk a költségekben is, és az örömben is.
Mari örült neki. Először azt hitte, valamilyen könyv van benne. Aztán elmesélte, hogy van a lakásában egy személyes kuckója, a hálószobája, ahol a becsben tartott, és nem mindenkinek mutogatandó emlékeit, kincseit őrzi, így: egyiptomi papiruszképek, családi, gyerekkori, és ősök fényképei, stb. No, oda fogja felakasztani a képet is.

a vásárlás folytatódik

Úgy döntöttem, hogy visszamegyek az ikeába... Láttam egy széket, amit pont jónak ítéltem meg a számítógép mellé. Forgós szék, tartja a derekat, és csak 3.800.-Ft. Nem kell extrára gondolni, műanyag, de végre nem kemping széken szenvedek, egész kényelmes:)

És belefutottam egy kis spotlámpába is, amit fel lehet szerelni a polcra, így most már látni is fogok. István állati rendes volt, segített a lámpához elrendezni a konnektort, és összeszerelte a székemet.

És vettem egy szennyestartót a fiamnak, cserébe pedig ő odaadja azt, amit kb. tavaly ilyenkor kapott. Akkor nem vettem magamnak, és most már teljesen szétszakadt a doboz, amibe gyömöszöltem a ruhákat. Ez a szennyestartó akkor is elfér talán az ajtó mögött, ha nincs teljesen kinyitva. Hurrá!

És vettem még a bébiételes füszereknek befogott üvegek helyett kis fűszertartó üvegeket, négy darab volt 450.-Ft.

Mit vettem még.... Júliának legót - hogy ne csak magamnak vásároljak:)))

A karácsonyi ajándékot a zsákba. (Beeee úgysem mondom meg, hogy mi az!)

Megvan István névnapi ajándéka.

Megkapta Éva is a névnapi ajándékát, (együtt vettük meg a tesco-ban) mini hangfalat az mp3-hoz, és ma elment karácsonyi koncertre.

Nagyinak is vettem terítőt.

Megvettem a húst az ünnepekre.

Húzogatom a listámról kifelé a már megvásároltakat, és még mindig igen hosszú a lajstrom... a pénznek pedig az a tulajdonsága, hogy fogy:)))

monitor

A napokban Szilvi leült a gépemhez egy pillanatra, és teljesen megdöbbent, hogy milyen az én monitorom képe, mert alig látszik, homályos, és nem tudom, hogy milyen volt, mert nekem nem tűnt fel. Naná, hisz nap mint nap itt ültem előtte, és néztem.

Viszont nem ő volt az első, fiam is kérdezte már, hogy látok egyáltalán valamit belőle?

Ez aztán akkora szöget ütött a fejembe, hogy szúrni kezdte, addig-addig, míg az év végi jutalom reményében nézegetni kezdtem a monitorokat. Elég drágának tűntek. Végül Éva volt az, aki a Tesco-s vásárlás alkalmával felfedezett egy viszonylag nagyméretű - 19 colos - lapmonitort 30.000.-Ft-ért.

A munkahelyen a szakszervezettől kaptam 5.000.-Ft-os ajándékutalványt, ami azt jelentette, ha ebbe fektetem bele, akkor 25.000.-ért van monitorom. Ez így már azt hiszem, hogy bőven megérte.

Imrus ma ki is cserélte - nem kis munka árán - a két monitort. amikor jöttem be a szobába, és ránéztem a képre, teljesen megdöbbentem, és spontán kicsúszott a számon egy "Úristen!" felkiáltás. A különbség a két kép között döbbenetes erővel hatott rám, és megértettem, hogy miről beszéltek akkor, amikor azt mondták, hogy láthatatlan monitorom van.

Viszont ahogy a saját fotómból készült képernyővédő működni kezdett, az elképedésem határtalan lett. Én minden képet a rossz monitorból kiindulva rossznak kiáltottam ki, és színt módosítottam rajta, és fényt adtam rá. A régi monitoron gyönyörűek voltak ezek a képek, viszont a mostanival nézve siralmasan eltoltam őket.

Ez még hagyján, de CD-re is levettem, és ajándékba adtam őket egy (szintén) Balaton-mániásnak. HÁt, ez már szégyen. Nem is tudom, hogy vissza lehet-e állítani az eredeti állapotot, vagy minél többet piszkálom fotoshopban, annál rosszabbak lesznek-e.

Ezt úgy sajnálom! a gyönyörűséges naplementéim és fáim, felhőim el lettek tolva. És én még azt hittem, hogy a fényképezőgépem a rossz, az ad sötét képet...

goblen - készen

A napokban megvettem hozzá a keretet is, amikor Szilvivel az ikeában jártunk. Belebűvészkedtem a képet: - ime, a rajz és a hímzett kép együtt.

A hímzés sötétebb lett, élénkebb színű, mert amikor beszkennelték a képet, és rányomták az anyagra, akkor az ottani számítógépen "kicsit" - kicsit nagyon - halványabbra kellett volna venni. Ez az, amit én nem vettem észre, de remélem így is tetszeni fog annak, akinek készült:)

Az igazi az lenne, ha még azt a képet is ide tenném, amiről rajzoltam, de most nem tudom, hogy honnan kereshetném elő:)

A megszállott

Ez volnék én…
Egyszer kaptam egy elemzést, ahol azt fejtegette az asztrológus, hogy fanatikus vagyok, és elengedési képtelenségben szenvedek. (soha, sem előtte, sem utána nem hallottam egyetlen egy elemzőtől sem – mégis van benne valami…)

Tegnap tanítottam, és hazajőve megállapítottam, hogy a goblenből még van hátra egyharmadnyi hímeznivaló. Nekiálltam, hisz a héten át kellene adni, lehetőleg inkább a hét közepe táján, mint a vége felé, mert Mari születésnapja holnap, azaz 17-én lesz, és addig még keretet is kell vennem hozzá.
Már megállapítottam egyszer, hogy a goblen rosszabb, mint a szotyola, mert nem még annyira sem lehet abbahagyni – még egy öltés, na még egy, egész szépen alakul, már csak ezt a területet töltöm ki, de ez akkor lesz szép, ha a mellette levő is ki van töltve, ezért már csak azt csinálom meg, és igazán megyek aludni…
És, így haladva a varrással, és közben bele az éjszakába, egyszer csak úgy döntöttem, hogy én ezt már addig abba nem hagyom, míg készen nem lesz. Sandítottam az órára, de tisztában voltam vele, hogy sok alvás nem követi a varrást majd, mégis versenyt öltöttem a másodpercek haladásával. És egyszer csak kész lett. Valamikor éjjel kettő körül…
Mentem rágyújtani, mert ha dolog van, akkor a cigiszünetet is ki kell érdemelni… és megszólalt egy madár odakinn az éjszakában…
Nem rigó, annál sokkal tempósabban és harsányabban fújta, de annyira, hogy a hegedűn eljátszott pacsirta jutott eszembe róla. Ezt a számot a nagybátyám amikor még élt, és éttermekben játszott, akkor harmonikán adta elő, de úgy, hogy szinte szebben és jobban, mint a nagy mesterek a hegedűn.

Szóval a megszállott egyetértett a madárral – győztünk, legyőztem az időt, az éjszakát. Mire lezuhanyoztam, és ágyba kerültem, már erősen azon gondolkodtam, hogy érdemes-e egyáltalán aludni, hisz mindjárt megszólal az óra, hogy kelni kell.

Egyébként tényleg van benne valami… fanatikus, és megszállott tudok lenni… Ez a hajtóerőm.
Ha varrok, akkor megszállottan, étlen-szomjan csak varrok, és nem érdekel semmi más. Megszállottan olvasok, megszállottan rajzolok, ha a rajzolási láz kap el, megszállottan írok, megszállottan hónapokig hallgatok egyetlen zeneszámot….

lehet másként is?

Szalagavató

Mert ide is eljutottunk: Imrus szalagavatójához. A helyszínt nem lehet éppen ünnepélyesnek mondani: a Vasas sportpálya sportcsarnokában voltunk, kissé lepukkant épület, világítás nagyon harmatos, a fényképek pedig… a százhuszonöt képből egy sem sikerült szinte, csak az, ahol a tanárok táncoltak. A többi elsuhanó ködfoltokat ábrázol. Viszont a youtubé-ra máris felkerült a táncukról egy videó. Jelentem, sikerült felismernem a fiamat, pedig ez a videó sem éppen minőségiJ)))

http://www.youtube.com/watch?v=TPZbWBmarxA

Év végi buli a munkahelyen

Ez a Szulák-koncertet követő napra esett. Ezért a Szulák-napon nem dolgoztam, mert én vállaltam fel a kenyérsütés feladatát. Emellett a lányok reklamálták, hogy régen ettek már olyan citromos süteményt, amilyen anno a régi helyen sütöttem. Ezért aztán készítettem majdnem két kiló kenyeret, egy citromos tortát, aztán még eszembe jutott, hogy kipróbálom a diós kúp receptjét is, szerintem nagyon jó. Nem kell sütni, viszont amennyi idő alatt elkészítem a kekszekre a rávalókat, és a diós kúpot, annyi idő alatt vígan összekeverek egy tepsire való kavart tésztát, és amíg sül, addig nem kell dolgoznom vele. Vagyis kicsit pepecselősnek találtam, bármilyen finom is:)
Ehhez a pakkhoz péntek reggel hozzájött még másfél kiló pogácsa is, amit szintén én rendeltem meg előre, és vételeztem a mellettünk levő fornettiből. Ezért kölcsön kértem Szilvitől a hátizsákját, hogy legyen mibe beletennem a kenyeret és a pogácsát, mert a süteményes tálcát kézben kellett vinnem. Hát, nem volt egy rózsás út, az biztos. A kenyérhez sült hurka és kolbász dukált, a meghívott nyugdíjasaink is sütöttek, így aztán maradt az egészből még hétfőre is.
Hatalmas felfordulás volt az egész épületben, mert a főnökünk kitalálta, hogy folyosó buli legyen, vagyis minden osztály közösen tolongjon kint együtt. Fel lett díszítve a folyosó, asztalok kitéve, és volt közös zabálás is, és pezsgőzés.
A szobában aztán, amikor visszavonultunk, a pezsgőt gömbszörp, (unikum) és becsületsüllyesztő italnak elnevezett wisky és házi pálinka követte – módjával, csak módjával, mert a munkahely az munkahely, és a munkaidő az munkaidő.
Nekem az jutott eszembe, hogy a biztonsági őrök pedig – mivel külsősök, és sehova sem tartoznak, lent ülnek a portán, és hallgatják a zsivajt. Nem szeretem, ha valakit kirekesztettnek és sehová sem tartozónak látok, és biztos voltam benne, hogy az épületben senkinek sem jut az eszébe, hogy ők is emberek. És súgtam Marinak: mi lenne, ha vinnénk le nekik kóstolót, hisz a helyüket nem hagyhatják el, de legalább egy falat erejéig részesüljenek a jóból. Így aztán kaptak egy kevés hurkát, kolbászt, pogácsát, diós kúpot, és citromos sütit.

Ja, ha már munkahely… ezzel azt hiszem kapott az osztály tőlük egy jó pontot, de szereztem én egyénileg is máshol, mégpedig a számítástechnikánál. Egyik hardveres úriembernek akkora lehet a lelki bánata, hogy megnyílt, és beszélt róla, holott senkivel sincs igazából közvetlen viszonyban. Tőlem kért nevet, hogy milyen asztrológushoz mehetne el, tudok-e ajánlani neki valakit. Paksi Zolit ajánlottam, de, ahogy mesélt, eszembe jutott hogy rakok neki kártyát. A kivetést hazahoztam, és itthon kielemeztem. Két oldal övön aluli ütés. Amikor az ember abban reménykedik, hogy végre valami jót és bíztatót fog hallani, talán igazolják az elképzelését, talán bíztatást kap, stb, akkor egy ilyen elemzés lehet övön aluli ütés, mert azt kell mondani: nem a te feladatod, ne tedd.
Azóta olvasgatja nap mint nap, már futottunk össze, és azt kérte, had tegyen majd fel kérdéseket alkalomadtán. Két szobatársamnak pedig cserére került a monitorja:)

Szulák Andrea koncert

A Művészetek Palotájában volt tartva a karácsonyi koncert. Vagyis a világ végén. Szép az az épület, de nekem hideg, és egyvalami hiányzik belőle: a színházi hangulat. Annak misztériuma, áhítata, ünnepélyessége. A harmadik emeletre szólt a jegyünk. Lenyűgöző és félelmetes volt egyszerre. (Még nem az előadásnál tartok) amikor fellépkedtünk a harmadik sorhoz, és ott bearaszoltunk a helyünkre, nagyon kellett a lábunk alá figyelni, mert keskeny volt a bevezető út, nehogy az ülők lábára lépjünk, vagy a második sorban ülők fejére. Ugyanis olyan nagy a magasságeltérés két sor között, hogy a lábunknál van az alattunk levő sor székének teteje. Amikor leültünk, halálra váltunk, és úgy éreztük, hogy bele kell ragasztanunk magunkat az ülésbe, különben leesünk. A sorok meredeksége miatt szinte szakadékként terült el a lábunk előtt a földszint az ott ülő emberekkel együtt. Igaz, a színpadra tökéletes volt a rálátás, de arra gondoltam, azon imádkoztam, hogy nehogy véletlen szünet legyen, mert, nincs az a cigaretta, amiért én innen kimennék, és aztán újra vissza, hisz már tudom, hogy milyen mélység tátong a lábam alatt. Nem vagyok tériszonyos, - inkább egyensúlyzavaros - de ez még nekem is sok volt. Oldalt egy kamera úgy pásztázta a színpadot, hogy istentelen hosszú karon hullámzott le és fel, előre és hátra, folyamatos körkörös mozgást végezve. Ha nem akartam, akkor is pimaszul betolakodott a látóterembe, ami növelte enyhe hányingeremet – és rémületemet. A földszinti nézőteret változatos színekkel világították meg, szép volt ez is, viszont, amikor a kék szín hullámzott az emberek feje tetején, akkor olyan hatást keltett, mintha víz hullázott volna a lábunk alatt.

Szerencsére a dalok, amiket Andrea énekelt, el tudták vonni a figyelmemet. Nagyon tetszett a hangja, a jazz számok, amiket előadott.

Ceremoniális angyaltanfolyam – karácsonyi liturgia

Szép hónap ez a december:)
Voltam Attila új klubjában, ott volt megtartva a tanfolyam. Attila azt mutatta be, hogy hogyan kell beavatni a gyertyákat az adventi koszorúhoz, hogyan kell kiszámolni, hogy pontosan milyen napon kezdődik advent, mert nem csak a vasárnapok számítanak. December 24-től visszaszámolva 28 napot, bármilyen napra eshet a kezdet, idén szerdai napon kezdődött. Ahogy a négy elem energiája átszövi egész életünket, úgy megjelennek a hozzá tartozó angyalok is adventkor. Az angyalokat egy-egy gyertya, és annak színe képviseli. Minden nap meg kell gyújtani egy rövid időre, mert minden gyertya hét napon keresztül a hét csakrából tisztítja a blokkokat.

A nap másik fele pedig egy gyertyaszentelő liturgia átadásáról szólt, hogy a későbbiek folyamán mi is tudjunk tartani ilyen fényünnepet a hallgatóinknak.

Szép volt, jó volt, volt aki meg is könnyezte:)

zöld égbolt

Komolyan. Ma reggel, hogy mentem a tanfolyamra, azt vettem észre, hogy az ég alja zöld. Almazöld. Mint a golden alma. Nagyon furcsa volt zöld égboltot látni. És este, naplementekor szintén völd volt az ég alja.

Erről nekem eszembe jutott a Zöld dió, mint ifjusági regény, és a Zöld Tündér, mint mese. A mesét én írtam.

A követ anyutól örököltem, fogalmam sincs, hogy most honnan került bele ennyi kékes szín. Ez épp olyan, mint a zöld égbolt. Ebben a kőben lakott a Zöld Tündér, aki a gyerekekkel együtt bevette a gyógyszert, lelkesen nyitotta a száját, és így a gyerekek is bevették a gyógyszert:)

A köben nem csak buborékok vannak, hanem mindenféle törések, amitől egész érdekes formákat lehet látni a belsejében, attól függően, hogy honnan éri a fény.

A befejezett jövő

Ma reggel nagyon elaludtam, (tegnap is, és napok óta), és amikor kinyitottam a szemem, és ránéztem az órára, az jutott eszembe: elkéstem. Még csak hét óra volt, és nyolcra kell menni dolgozni, tehát az elkésés ténye még egy órányira volt előttem, de a jövőről már befejezett múltként nyilatkoztam magamban. Azóta is azon gondolkodom, hogy mennyire relatív dolog az idő, és még a jövő is a múltba kerülhet úgy, hogy még előttem áll:)

A képet csentem egy olyan blogról, ahol szintén központi téma volt az elalvás ténye:)))

Most pedig megyek aludni!

Nekem már megint tökmindegy, mert már éjfél van:)

Majd jövök, most sokat kell írni, mert hónap eleje van, és új tananyagok, házi feladatok várnak:)

goblen

Kicsit homályos lett a kép, - talán egy kicsit sötét is - pedig a gépen, amikor visszanéztem, úgy tűnt, hogy sikerült jól lefotóznom. Készen vagyok a virággal, most következnek a levelek:)

nagyon izgulok, hogy sikerül-e szépen kihímeznem, és vajon tetszeni fog-e annak, akinek szánom:)

az eredeti rajzon csak halványan van színezve a virág árnyalata, árnyéka, a lila, és a kék, de amikor beszkennelték, és rányomták az anyagra, akkor nagyon élénk, és erőteljes színeket kapott. Elég nehéz minél világosabban hímezni, de próbálkozom vele, mert akinek készül, annak talán éppen a világosabb árnyalatok miatt tetszett meg a kép. A falra feltéve nem is látszik a rajzban a virágon levő halvány színezések, csak az árnyalat, az árnyalás hatása tükröződik a nagyon fehér - ami igazából nem nagyon fehér a halványkék és halványlila miatt - virágban.