még mindig felhők...

„vitézek mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél” – énekli Balassi.

Vajon mi is lehet, ha nem a felhő – és a víz: amiben visszatükröződik a felhő. A kettő külön-külön is szép, hát még együtt!

Júniusban a Balatonnál készítettem néhány képet, akkor volt talán egy hetes a gépem. Magam sem tudtam igazán, hogy mi nyűgöz le jobban: a felhő vagy a víz végtelensége, és látszólagos szabadsága.


A Caminóra emlékeztetnek mindig, pedig ott nem is volt víz, viszont a végtelen égbolt alatt megélt szabadságnak igenis voltak korlátai. Menni kellett, nem volt megállás, ahogy a felhők sem állnak meg az égen. CSak egy hónap szabadságunk volt, a nap végére szálláshoz kellett érjünk, sőt, jóval hamarabb, ha egyáltalán szabad szállást, fekvőhelyet akartunk. Nem tehettük tehát azt amit akartunk, csak azt a miért mentünk, ami a cél volt: végigmenni az úton.

Ott is volt égi Caminó, ami az úton hosszú ideig haladt velünk, az út felett.
Cebieronál pedig a lábunk alatt hevert. Isten bizony, kedvem támadt arra, hogy fejest ugorjak a felhőkbe. Nem tudom, hogy hogy a fenébe volt akkora lélekjelenlétem, hogy spanyolul lelkendezzek a taxisnak, aki felvitt a hegy tetejére. A látvány teljesen váratlanul tárult elém. Utólag örültem, hogy ellen tudtam állni a kísértésnek, mert nagyon mélyre zuhantam volna, amit csak akkor láttam, amikor felszálltak a felhők a völgyből - a fejünk fölé. Ott fent folyamatosan fújt a szél, és tűzött nap - míg ott voltunk. Nem tudom, hogy milyen lehetett akkor, amikor borús, esős idő volt. Az ég szerintem mindig szép, legyen napsütéses, vagy viharos. Itt a képen a fejem az égben....

na jó, a lábam a földön - igaz, a vízbe ér:)))

Ma Ildikóhoz mentem, és útközben viharos felhők kerültek a lencsém elé. Komolyan mondom, hogy amíg a napsütötte égbolt tejszínhabos, vidám, addig a viharos sötétebb, és fenséges, méltóságteljes. az embernek eszébe sem jut játszani vele, annál inkább fejet hajtani.

A galamb - mint a Szentlélek madara - a hírhozók, üzenetközvetítők családjába tartozik. A kő peremén ült, amikor le akartam fotózni, elméletileg a kép közepén. Aztán leröppent onnan, és néhány lépés után az iskola kerítésén kötött ki. ez azért érdekes, mert Attilának van egy módszere, amivel megállapítja, elemzi a képeket, háromszor hármas négyzetre osztva fel azokat. Legközelebb megmutatom.

A parkban a fa már ilyen rozsdabarna színt öltött magára. Mögötte pedig még harsog a többi fa zöldje. Eszméletlenül szép. A job oldalon pedig egy hatalmas leveű növény, ismét csak nem tudom, hogy mi a neve, de régóta le akartam fotózni. A tövében hosszú, vékony "füszálak" díszítik, a tetején levő levelek enyhén lilás színt kaptak. Nagyon jól néz ki.

még mindig fagyi

Amit tegnap készítettem fagyit, azt ma muszáj volt megkóstolni. Mára négyfélére szaporodott a fagyifélék száma, még van egy kevés vérnarancs fagyi, - ez a legjegesebb és a leggyengébb, teából készült, de magának a teának sem lehet erős íze, ha a fagyi is így sikerült. A csokiból is tart még, és változatlanul kanalazható, kiszedhető. Az őszibarack finom, kicsit jegyes, és kicsit gyengébb ízű. A csúcs a narancs fagyi, amit igazi narancból készítettem. Ennél eddig a citrom volt a finomabb, na jó, és a málna is, ami szintén teából készült.

A fagyiegyveleget egyszerre kellett kóstolni, és az új tálacskámba szedtem ki. A leveses "bögrét" a Rossmannban vettem, egyszerre négyet, mert négyféle szín volt - nem megvetendő: elérhető áron.

Utána sütöttem, almás lepényt. Évek óta nem készítettem már ilyet, most kaptam egy receptet, ugyanattól, akitől a gesztenyés süti receptjét is, és most résen voltam: rögtön dupláját készítettem el. Igaz, itt meg volt adva a tepsi mérete, így könnyű volt azonnal emelni a mennyiséget. Nem is hiszem el, hogy létezik 30x22-es tepsi:)

Amikor kész lett, nem sokat vártam vele, felszeleteltem, és tálcára akartam tenni. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik szalvétával fog jobban kinézni: a pirossal, vagy a kékkel, ezért mindkettőt a tálcára tettem. Ahogy ki akartam venni a lepényt a tepsiből, úgy omlottak össze a szeletek, mint a dominók. Lemonta arról, hogy tálcára kerüljön, kanalas süteménynek ítéltem meg, és később derült ki, hogyha megvárom, míg teljesen kihűl - ezt nem tudtam megvárni - akkor szépen ki lehetett volna venni a tepsiből, és tálcára tenni.

Ami azt illeti, így is több, mint fele elfogyott, mire hazaértem Ildikótól.

Rájöttem...

Rájöttem, hogy én imádok főzni. Persze kizárólag egyedül, úgy, hogy senki sem kíváncsiskodik bele, hogy mit csinálok:)

Eszméletlen jó teljesen egyedül lenni a konyhában, magamban, csendben, és főzöcskézni, próbálgatni dolgokat. Ez ilyenkor olyan, mint egy csendélet. Harmónia van benne.

Ha nem sikerül, hát nagy kaland. Majd sikerül legközelebb. De a főzéshez is egyfajta kreativitás kell, és önmagam fejezem ki általa. Nem kell, hogy nagyon extra dolog legyen, anélkül is lehet egyéni.

Jelenleg a nagy melegre való tekintettel a fagyikkal kísérletezem. Vettem pár szem gyümölcsöt, és megpróbáltam eredeti fagyit főzni. Illetve éppenhogy nem főztem, hanem csak kevertem, de tejszínnel. Legközelebb megpróbálok majd főzni is, vanilia fagyit. Most készítettem őszibarackból, (két szemből, és tejszínnel) és narancsból (három szem leve, kis tej és tejszín) Az őszibarack nem a legragyogóbb, nincs elég karakteres íze, de a narancs fagyi eszméletlen finom lett. Most lehetne megenni, most éppen tökéletes az állaga, krémes, hideg, és még nem fagyos, kanalazható. Benéztem ma a Vasedénybe, - ez a másik hobbim - hogy van-e igazi rozsdamentes fagyiskanál, de nem volt egyáltalán, semmilyen. Talán nem is baj, mert elgyengültem volna, és még a végén megveszem. Viszont a négyszögletes reszelőmre már igazán ráférne a csere. Talán van már 30 éves is:)

(Úristen, ilyen rég volt, hogy férjhez mentem? Lehetne nekem már 30 éves esküvői évfordulóm? Sőt! Ez már túl van az ezüstlakodalmon:)))

Hát, erről "lemaradtam", ilyen sem lesz már nekem:)

Térjünk vissza a főzéshez...

Gyerekkoromban anyu nem engedte, hogy főzzek, amikor pedig már engedte, akkor én nem akartam. Amikor férjhez mentem, akkor inkább életem párja főzött ahhoz jobban volt kedve, mint takarítani, vagy a gyerekekre vigyázni. Utána főztem egy darabig, akkor azt élveztem a legjobban, hogy a saját számíze szerint főzhetek, viszont a kölkök olyan válogatósak voltak, hogy az ételek skálája max. 10 ételből állt. Válogattak, és később pedig nem ettek, gyakrabban kellett kiöntenem, minthogy elfogyott volna. Begurultam, és azt mondtam, hogy nem főzök. Ehhez még hozzájárult az is, hogy nem voltak képesek tiszta konyhával hazavárni, hogy legyen helyem, és azonnal nekifoghassak. A mosogatás annyi időt elvett, hogy utána már nem volt kedvem belefogni, hisz még tanulnom is kellett, dolgoznom a Tarot anyaggal.

Igen, választanom kellett: vagy este tízig rostokolok a konyhában, hogy minden kész legyen, vagy tanulok. A másodikat választottam, mert lehetőséget láttam benne. Annak idején sokat kerestem másodállást, hogy legyen valamivel több pénzem, de nem találtam. Véletlenek nincsenek, ha akkor találok másodállást, akkor nem végzem el a Tarot sulit és most nem tanítatnék, és sokkal fáradtságosabb munkával lenne meg a pénzem. Így itthon vagyok, igaz, éjfélig sokszor ébren, de azt csinálom, amit szeretek. Sok időt elvesz a távoktatás, de megéri. Szeretek tanítani, szeretek írni, szeretek elemezni.

És, szeretek főzni.

Nagyon élvezem, amikor egész nap el lehetek a konyhában. Igaz, ilyenkor kicsit szívom a fogam, mert a lábam megfájdul, de olyan jó látni, - és csinálni - ahogy készül az étel, és közben folyamatosan mosogatok, pakolok. Mire minden kész, addigra a konyha is rendben van. Sosem értettem, hogy amikor mindenki elmegy szilveszterkor buliba, akkor nekem miért jó éjfélig sütni még a pogácsát, és valami édes süteményt, hisz nincs itthon senki. Sőt, még a lencsét is ilyenkor szoktam megfőzni, és esetleg a levest a beteggyomrúaknak. Vagy kocsonyát. Mindegy, csak tehessek-vehessek a konyhában, ez is jó szilveszteri elfoglaltság.

Szeretem a konyhai eszközöket is, mint a turmixgép, vagy egy új reszelő, daráló, vagy valamilyen eszköz, ami megkönnyíti a munkavégzést. Nem ragaszkodom a két dolgos kezemhez, ha van robotgép, és nem ragaszkodom a friss alapanyagokhoz sem.

Azt hiszem, hogy nem a gasztroőrültek, ínyencek családjába tartozom, nem az a fontos, hogy hűde extra étel legyen, nem kell eredetinek, különlegesnek sem lennie, nem az étel a fontos, hanem a főzés maga, mint egyfajta alkotás, önmagam kifejezése azáltal, hogy három receptet végigolvasva kitalálom a negyediket, és még főzés közben is alakulhat, változhat a terv.

Hogy mi lesz a végeredmény? Hol jobb, hol rosszabb... :)

Anya:)

Szilviával "érdekegyeztető tárgyalás" indul:)

Békítőt nem kérünk, elleszünk, köszönjük, nem haragról van szó:)

Ki söpri az eget?

Ez a kérdés mindig felmerül bennem, amikor a végtelen égbolton az utcaseprű nyomait látom. Mintha egy nagy, vesszőből készült seprűvel beleszántanának a felhőhabba, és szétkotornák azt, egy hosszú, erőteljes húzással oda-vissza.

Szóval? ki söpri az eget? Nem lehet felcsapni égseprőnek? Én elvállalnám szívesen...

Anya(!) - jól tettem?

Isten látja lelkemet, én ma beszélgetni akartam a Szilvivel. Elhatároztam magam a reggel után, - felírta, hogy vegyünk tartós tejet, és kiöntött kb. két adag kávét, mert az már nem friss. Nekem ennyire jól nem megy, nem két forint a kávé. - hogy ma hazajövök, erős leszek, és elmesélem neki a lelkivilágomat, hogy mi fáj.

Ők viszont pont ma nem jöttek haza. (Így lehet tudattalanul elmenekülni a kommunikáció elől). Legalábbis nem időben. Vártam egy darabig, közben megpróbáltam a jéggéfagyott fagyicsinálmányomat szétvagdosni, hogy aztán kanalazható legyen. Addig-addig ügyködtem, míg sikerült a vágópengével ledarálni az újjamat. (A jeget csak ez töri) Ömlött belőle a vér. Egy darabig tartottam a víz alatt, jól kinyomkodtam, majd megkértem Ancsát, hogy kösse be. Jó nagy, és jó vastag kötés kellett rá, mert nagyon vérzett.

Most van babám, akár bábuzhatnék is:)

Közben azon gondolkodtam, hogy a mutató ujjamat daráltam le, aminek a bolygója a Merkur. A Merkur pedig a kommunikáció bolygója. Nem nagyon tudtam, hogy hogyan értékeljem, az a baj-e, hogy nem beszélek, vagy az, hogy beszélni akarok, és nem kéne, ezért fogtam magam, és leírtam levélben a bánatomat Sziszinek. Már a végén jártam, mikor hazajöttek, de akkor már nekem késő volt, fáradt voltam, ezért átküldtem neki levélben. Lehet, hogy nem kellett volna, lehet, hogy nem így kellett volna, de már mindegy, ők sincsenek éppen toppon, ha beszédről van szó. Szilvivel évek óta talán nem beszélgettem a zárt ajtók miatt. Akkor utoljára, amikor még cigizett, és együtt szívtunk el egy szál cigit a konyhában, és talán István nem volt itthon.

Augusztus van, és még azt sem tudom, hogy elolvasta-e a könyvemet, amit írtam, és amit karácsonyra nyomtattam nekik. Szó nem esett róla. A képeimet, amit én fotóztam, nem nézte meg, de már szólt, hogy nézzem majd meg, hogy milyen képeket készítettek a biciklitúrán.

Ennyire nem fontos a számára semmi, ami én vagyok, ami mi vagyunk.

Lehet, hogy csak azt értem el, hogy kitűzhetem a kalapom mellé az irományomat, mint egy tollat, ezt itt....

Istenem, segíts meg, hogy ne legyen belőle még nagyobb elszakadás.

A lányomat akarom vissza...

felhők... megint:)

Ő egy kiselefánt.

Ő egy delfin...

És ő egy ufó:)))

Azt csodáltam nagyon, hogy amikor ennyire felhős az ég, akkor mennyire végtelennek tűnik, és az alatta magasodó házak eltörpülnek benne, ugyanakkor még a házak is nagyon tudnak ragyogni.

Anya (?)

Utálom a melegvíztelenséget…
És a rendetlenséget a konyhában, és ebédlőben…
Napközben még egész elégedett voltam magammal, jól haladok a munkával még így is, a szabadságolások alatt, szinte egyedül.
Főnöknőm ma felhívta a pályázat vezetőségét, és megkérdezte, hogy nyert-e a pályázatunk, és megyünk-e a konferenciára. Igen, megyünk, szeptemberben három napot leszünk a Balatonnál, a konferencián:)

Aztán hazajöttem, még nem volt semmi bajom, elmosogattam, rendet csináltam a konyhában, elpakoltam Istvánék mosogatása után az edényeket, hogy én is tudjak hova pakolni – már nem látszik, mert azóta főztek, és megint hegyet emeltek az edényekből, és nagyon utálom ezeket a hegyeket, soha el nem tennék – közben hazajöttek, és főztek. Ketten, természetesen, és nekik nem tetszik, ha valaki morog, hogy nem fér el. Gyűlölöm, amikor előveszik a hűtőből a dolgaikat, Júliát megkínálták fagyival, de az már nem jutott eszükbe, hogy az enyéimnek is adjanak, pedig három dobozzal is van a mélyhűtőben. A múltkor adtak, mert nagy dobozzal hoztak haza, de azóta sem, és azelőtt sem. Sárgadinnye, szeder, málna, minden van – nekik. Csak éppen szívük nincsen, hogy megkérdezzék: be tudnának-e segíteni ebben a hónapban valamivel? Tudják, hogy mennyivel kapok kevesebb pénzt, és eszükbe sem jut. Amikor a porszívót vettem, még a Szilvi mondta, hogy belead, vegyünk valami jobbat. Mivel nem akartam sok pénzt kiadni érte, egyszerűt vettem, azóta meg sem kérdezte a Szilvi, hogy adjon-e bele. De húszezer forintos szandálra, cipőre, Balatonra, mindenre telik. Rendben van, ne adjon a porszívóba, de a kávéfőző füle az ő kezükben tört el, és egy mukkot sem szólnak arról, hogy esetleg vennének egy másikat, hisz ők használják. Anna legfeljebb egy hónapja, hogy időnként kávét főz.
Olyan lelketlenek, hogy a keserűségtől … nem is tudom, hogy mit mondjak: megszakad a szívem.
Éve rendes hangon kérdezte Istvántól, hogy adott-e Júliának reggelit, mire István azt felelte, rideg hangon, hogy nem, mert az az Éva feladata lett volna reggel. Büntetősdit, és bosszúállósdit játszik. Milyen jogon?
Milyen jogon vitte el Júliát, amikor Imrusra volt bízva? Kivel beszélte meg? Csak fel kellett volna kelteni Imrust, hogy mindenki indul, és ébredjen.
Annyi indulat halmozódott most fel bennem, hogy így megint csak nem lehet beszélni velük. Nem tudnák higgadt maradni. Meg kell várnom, míg visszatalálok egy középvágányra. Ha lesz egyáltalán ilyen. (Most ilyen borús a hangulatom.)

Vacsora

Az úgy volt, hogy ma elmélkedem a kihúzott lapokon, melyik gyerek mire tanít. Jöttek is a gondolatok, ahogy elolvastam, de még nem egészen érett meg bennem a kép. Estefelé akartam leírni őket.

Délután meg akartam látogatni Ildikót, de a Szilfa tisztásra ment, így maradtam itthon. gondoltam megint próbálkozom egy rajzzal - magamról. Egyszer majd csak sikerülni fog. Megint a a szemét rontottam el. nagyobban sokkal jobban néz ki, ki lehet nagyítani, és megnézni:) (jobb gomb, és hivatkozás megnyitása új ablakban)

Közben Éva felhívott, hogy mi van vacsorára, mert jönnek Mariusszal, és épp a Tescoban vannak. utoljára azt láttam, hogy virslipörkölt még van, de tészta hozzá már nincs, ezért kértem, hogy hozzon tésztát, főzök ki nekik.

Ragyogó képpel érkezett, meglepés! felkiáltással. És tényleg az volt:) Egy kerámia sütőtálat vett nekem:) Nagyon örültem neki:)

... tésztát viszont elfelejtett hozni...

Mi legyen nekik ezek után a vacsora, mert közben a virslipörkölt is erősen megcsappant, alig egy adag maradt. Belemélyedtem a sütőtálba, és bevillant a vacsora képe.

Uccu neki, vesd el magad, ki a konyhába. Feltettem tojást főni, első lépésben úgy gondoltam, hogy brokkolis rizst készítek, és tajással lerakom a tálba. Ennél is maradtam, feltettem a tojást, hagymát szeleteltem, ráborítottam a brokkolit, és megláttam a sarokban a maradék mogyorót. Ne legyen annyira bánatos, beleborítottam a brokkoli mellé. Ahogy pörkölődött az olajban, nagyon jó illata volt - és ez a pörkölt íz adta meg a rizs alapízét, a többi, amibe még beleakadtam, már nem változtatott sokat. Ahogy kinyitottam a szekrényt, fűszert keresgélve, a curry mellett fahéj kiabált, és a chilipaprika. No, meg egy kis fekete bors, de nagyon "egy kis" lett, mert nem lett csípős a rízs. Már nem tudom, hogy még mit kerestem, de kezembe akadt a kókuszos üveg, és szintén "egy kis" szójaszósz. Ezt mind bele mertem szórni, és együtt párolni. Ja, lestyán és fokhagyma is került bele:) Amíg felszívta a levét, elmostam a tálat, és kikentem vajjal, megszórtam zsemlemorzsával. Bele a rizses gezemice, tetejére a főtt tojás, és találtam egy kevés sajtot még a hűtőben. Aprítottam, megszórtam, és be a sütőbe.

Amíg sült, addig felszeleteltem a felvágottat, amit hoztak, mert nem akartam rájuk bízni a szeletelést, mert vastagra vágták volna. Nagyon büszke voltam a szeletelős tudományomra, azonban, ha most megnézem a képet, nekem is meg-megszaladt a kés, nem is lett olyan vékony a szelet, mint ahogyan indult.

Innen már csak néhány perc kellett, ez idő alatt elmosogattam, és már vehettem is ki a rizses akrámicsodát a sütőből. Jelentem, sütőtál életveszélyes, idegeneknek hozzányúlni tilos, mert bazi nehéz. Ha valaki leejti, és eltörik, kupán nyomom:)

Sajnos a sajt tényleg kevés volt, nem lepte be, de a vacsora igény ki lett elégítve. Azt nem tudom, hogy ízlett-e nekik, én most kóstoltam, nekem igen. A mogyoró érződik a legjobban.

Ezek után már csak egy kis fagyi hiányzik. Tegnap kísérleteztem. Ha citromléből készül citrom sörbet - nevezhetjük bátran fagyinak, hisz az én gyerekkoromban még nemigen volt tejes, tejszínes alapú fagyi, a legtöbb így készülhetett, vízzel - akkor lehet még más ízeket is varázsolni.

Igen, de milyet, ha nincs itthon semmi? Elméláztam konyhaszekrény előtt, és megláttam az eperteát. Aha!

Hogy elég erőteljesen eper íze legyen, három deci vízhez tettem három filtert - előtte megnéztem, hogy tényleg epertea-e, vagy eperízű fekete tea, - egy kis cukor hozzá, és a végén citromlé, és még víz. Mélyhűtőbe be. Csokifagyi is kéne... Elővettem a kakaót, és, ahogy régen a gyerekenek csináltam, úgy álltam neki most is. Cukor, és kakaó összekeverve egy kevés vízzel, összeforralva, hogy csomómentes legyen, - feláldoztam a keserűcsokim utolsó sorait - beledobtam a forró vízbe a csokit, és, amikor kihűlt, tejjel, és egy kevés tejszínnel öntöttem fel. Tejszín és pici tej az epresfagyiba is került. Mélyhűtőbe be, kb. háromszor tudtam megkeverni, aztán éjfél lett, így izgultam reggelig, hogy mit alkottam. Amikor elővettem, azt hittem ebből sem fog tudni soha senki szedni, úgy tűnt jéghengert készítettem, de nem, a kanál szépen haladt benne, így fellazítottam az egészet, átdobozoltam, és betettem a mélyhűtő tároló fiókjába. Ma délután még utána küldtem még egy adag citromfagyit.

Szakrális szerződéseink

őööö... izé... még nincs vége... rápillantottam a kártyák könyvtáramra, és megtaláltama szakrális szerződéseink kártyámat. 68 lap tartozik hozzá, és a hatodik ott is az apa.

Jungi Tarot - még mindig

Egyelőre csak egylapos húzásokat végzek, mert a háromlaposat kicsit nehezebb összeolvasni, és nem akarok úgy járni, mint matekórán, estin az egyik tanuló, aki azt a kérdést kapta, hogy bizonyítsa ba, hogy... és ha igen, akkor miért nem?

kb. így állnék hozzá az első összeolvasásokhoz.

Addig is arra vetemedtem, ha már a kezemben van, - Isten tudja mikor lesz időm megint erre - hogy húztam hat lapot, hat személyre. Miben mutatnak tükröt, mire tanítanak - a gyerekeim, és S. (Itt kicsit más a kérdés)

Kata: ez furi volt, vaciláltam, hogy melyiket húzzam ki, végül döntöttem, és húztam, amikor kihúztam, akkor vettem észre, hogy egyszerre két lap jött ki. Ezek: 1 és 3, a lélek és a perszóna. A sorrend fordított volt, mert először a Perszóna lapot láttam meg, utána vettem észre a másodikat. Ezt majd így kell nézni.

Szilvi: 21 - Az erő

Éva: 36 - Az örökkévalóság

Imrus: 31 - A farkasember

Anna: 25 - A költő

és S. 33 - A hős

Majd egyesével "elemzem" őket, ma már késő van.

Aztán majd leírom az összes lap neveit, - az elemzéseket nem - csak azért, hogy látható legyen egy fejlődési spirál, ahogy a könyv írja, hisz minden állomást megjárunk, ezt mondja a Tarot is.

Végülis ez már nem sok idő, megcsinálom most: (bocs, ez most szétesik, pedig napokig bírta szépen, táblázatban. Nem tudom megszerkeszteni újra, nem hagyja magát.. )

1. A lélek ----------------10. A sötét herceg-----19. A rab------------------------28. A kuporgató
2. Az árnyék------------11. A szűz/szajha-------20. A megsebzett gyógyító--29. a tanító
3. A perszóna-----------12. A vágy--------------21. Az erő-----------------------30. A kőfaragó
4. A szemfényvesztő---13. A bölcs öreg-------22. Az éjjeliőr------------------31. A farkasember
5. A holdanya istennő-14. A női tükörkép----23. A remete-------------------32. A feltaláló
6. A földapa-------------15. A belső gyermek--24. Az elemző------------------33. A hős
7. A Démonkirálynő---16. A szenvedő-------- 25. A költő---------------------34. A favágó
8. A szörny--------------17. A hazafi------------26. A koldus--------------------35. Az alkimista
9. Az anima/animus---18. A mandala---------27. A hálófonó ----------------36. Az örökkévalóság


Ez így elég érdekes...

Olyan, mintha kilences számmal akarná kifejezni azokat a beavatási köröket, amit a Tarot a hetes számmal tesz meg. (3x7=21 és a Bolond a körön kívüli) a hetes szám a szükségszerű kifejeződése, míg a kilences az időszerűt mutatja meg.

Tehát ez oszloponként a gyerekkort, ifjúkort, felnőttkort, és az öregkort mutatja, míg soronként lehet az ismétlődésekkel számolni ugyanúgy, mint a hetes számnál.

Tehát függőlegesen is és vízszintesen is összeolvashatóak a jelentések.

A nevek között találtam olyat, ami ismerősen csengett, és akkor eszembe jutott, hogy hol is találkoztam már én hasonló leírással.
Carolyn Miss, a Szakrális szerződéseink c. könyvében. Ott 12 archetípus van - ahogy 12 asztrológiai jegy, de Carolyn kb. hatvan- hatvanhárom- hatvannégy nevet adott nekik. (nem emlékszem pontosan)

Ezt a kártyát én is elkészítettem, még megvan a születési kivetésem is, ahol mind a 12 házjegyhez kellett társítani egy-egy lapot. Az internetről szedtem le anno képeket hozzá, olyat, ami jól kifejezi a jelentéstartalmat, és egy akciós fotóelőhívásnál fényképként előhívattam őket. Kicsit kellett vele dolgozni a fotoshopban, de megérte, mert lett egy kártyával többem, és alig 1000.-Ft-ért...

Hát, nem tudom megállni, hogy ezt is még le ne írjam... (mindjárt két óra, nem vagyok én normális)
Szóval azt vettem észre, amikor úgy tekintettem az oszlopokra, mint fejlődési spirálra, hogy a Hős lapja egyvonalban van az én lapommal, az utolsó oszlopban. Erre így látatlanban rá merem mondani, hogy "utolérem" őt valamiben, oda kell eljutnom, amit most ő mutat, amit én látok benne.
Na, vége, mostmár tényleg vége, alvás, mert a szemem kiesik...

A Jungi tarot és én

Amikor új kártyát kapok/veszek mindig húzok amolyan beavatásképpen belőle egy lapot, feltéve a kérdést: miben tud nekem ez a kártya segíteni?

Idővel aztán elfelejtem, pedig érdekes lenne, ha minden paklit "rendeltetésszerűen" használnám. PL. amelyikre a 15-ös lapot húztam, azzal keresni a pénzt, és a világ minden kincséért sem feltenni annak a csomagnak olyan kérdést, amihez önismeret szükséges, mert még a végén "jellegénél" fogva (15-ös lap, mint önámítás, önbecsapás, félelem, stb) igen érdekes dolgokat válaszolna.

Most is feltettem a kérdést: ha már itt vagy, miben tudsz nekem segíteni?

A válasz a 6-os lap, a Földapa lett.

(Ugyan mi is lehetett volna más, mint archetípus, és személyiségismeret? A személyiségtípusom a Császár)

Kulcsszavak: SZELLEMI TUDÁS, az ANYAGI VILÁG (nem hat újszerűen eddig), aktív ALKOTÓERŐ alkalmasság, segítő apafigura, jótevő, az üzleti vállalkozásokban siker, hagyományos ut a teljesítményhez, vallás, CSALÁDFŐ A MUNKAHELYEN ÉS OTTHON, apaság.

Az apai befolyás lelkünkre való hatását jeleníti meg. használjuk a bennünk élő földapa képességeit, mint egy jó kapitány, vagy egy jó pásztor, hogy másokat vezessünk. A változásokat nem tudjuk egyedül véghezvinni, csak ha egy magasabb tekintély vagy egy másik személy kimondja az áment.

Hogy ez mennyire igaz! Mondjuk érzékelni eddig is érzékeltem, de ezt még így nem vágták a képembe:))) És, már azt is tudom, hogy miért van erre szükség, hogy valaki más mondja rá az áment. Mert, ha rajtam múlna elszaladna velem a ló. A külvilág mértékletességre tanít.

Mértéked legyen az értéked.

(jaj... vagy fordítva? most hirtelen belezavarodtam... )

Igen, fordítva: értéked legyen a mértéked.

A lap értelmezést segítő, megerősítő mondata:

NIncs szükségem másra, csak önmagamra,

nem kívánok többet, mint saját erőmet.

Viselem a terhet, amelyből hegyet raktam.

AMEN!

(Ha esetleg más nem mondaná ki... )

Jungi Tarot - a bölcsesség kútja

Ez a Tarot teljesen más, mint amire én számítottam. Azt hittem, a hagyományos Tarot 22 lapja lesz benne, vagy kibővítve valamivel, mert ez 36 lapos. Egyik nap jártam is Dudus honlapján, és húztam az ott levő Jungi Tarot-ból, ami nem azonos ezzel.

Így néz ki becsukva.






És így néz ki kinyitva.
Egyben a könyv és a kártyatartó, ami a kék oldalon van, és egy kis szalag segítségével lehet kiemelni a dobozkájával együtt.

Miről szól ez a könyv, és a kártya?

A Jungi Tarot

A Jungi Tarot 36 lapja Carl Gustav Jung, a kiváló pszichológus és misztikus gondolkodó által meghatározott archetípusok különböző aspektusait ábrázolja. Egyszerű, mégis roppant hatásos módon segít felderíteni a múlt, a jelen, és a jövő rejtelmeit.

Mik az archetípusok?

Jung egyik leglényegesebb tanítása az emberi pszichéről az archetípusok fogalmában ölt testet. Ezek a lélek ősi, nem tanult részei, melyek a „kollektív tudattalanból” származnak. A kollektív tudattalan minden ember lelkének legmélyebb rétegét képezi, az emberi nem közös tapasztalatát foglalja magába, és nemzedékről nemzedékre továbbadódik, úgymond az emberiség közös elméjének a múltja, jelene, és jövője tükröződik benne.
Jung Föld és lélek című munkájában így írja le az archetípusok fogalmát: „készenléti rendszerek, amelyek egy füst alatt képek is és emóciók is. Az agyszerkezettel vele öröklődnek, sőt ennek mintegy pszichikai aspektusát képezik”. Az egyén szintjén az archetípusokat mindenki úgy éli meg, mint bizonyos cselekvésre, illetve gondolkodásra hajlamosító tendenciákat. Jung azt szűrte le kutatásaiból, hogy mivel a tudatalatti álmok, fantáziák, látomások formájában nyilvánul meg, e gondolkodási és viselkedésmintákat olyan motívumokként tapasztalhatjuk meg, mint az árnyék, a bölcs öreg, a gyermek, az anya vagy a lány. A szellem az emberben, a művészetben és a tudományban című könyvében Jung ezt írja: „Az őskép vagy archetípus olyan jelenség, - lehet démon, emberi lény vagy folyamat – amely állandóan vissza-visszatér a történelem folyamán, és mindenütt megjelenik, ahol az alkotó képzelet szabadon kifejeződik. Ennélfogva alapvetően mitikus alak…”

Hogyan éljük meg az archetípusokat?

A Jung kártyák segítségével mélyebb önismeretre tehetünk szert, hiszen az archetípusok egyetemesek, minden emberi lény pszichéjének részét képezik. Minden szinten találkozunk velük, mind belső világunkban, mind a külvilágban.

Például az árnyék archetípust (2.lap) először a szobánkon túli rettegett sötétségként tapasztalhatjuk meg: később találkozhatunk vele azon mitologikus idegen személyében, akiktől szüleink mindig óva intettek, mondván, ne fogadjunk el tőle édességet. Életünk során számtalanszor kapcsolatba kerülünk ezzel a mitikus figurával, és minden ilyen alkalommal félelem ösztönös harag támad bennünk, vagy az a különös érzés kerít hatalmába, hogy valahonnan ismerős ez az ismeretlen alak. Az archetípusok közül elsőként mindnyájan a tekintélyfigurákkal találkozunk, gondviselőinkkel, akik általában a szüleink. Hozzájuk fűződő kapcsolatunk megmutatja, milyen érzéseink vannak az önfelfedezés útjának kezdetén, milyennek érzékeljük a külvilágot, miközben nem is sejtjük, hogy ez a látszólag stabil külvilág belső világunk megjelenési formája. Ily módon belsővé tesszük mindazt, amit ezek az első tekintélyszemélyek adnak nekünk, és egész életünk folyamán szüntelenül ugyanazokkal a helytelen cselekedetektől, illetve büntetéstől való félelemmel viszonyulunk a környezetünkben megjelenő hasonló személyekhez, például a tanárainkhoz, a rabbinkhoz, a papunkhoz, a professzorunkhoz, vagy a főnökünkhöz – akik mind-mind ugyanazon szerep különféle alakítói.

Hogyan jelenítik meg a kártyák a jungi archetípusokat?

Jung nem adott pontos listát az archetípusokról: ez lehetetlen lett volna, hiszen az ősképek száma nem behatárolható. Vannak köztük átfedések, és az egyes ősképek egymásba folynak. Az itt bemutatásra kerülő 36 kártya mindegyike mégis egy-egy archetípust vagy egy Jung által tárgyalt archetípus valamelyik aspektusát jeleníti meg. Az ősképek összetett szimbólumok, ezért minden kártyalap olyan nevet kapott, amelyik segít értelme megfejtésében és abban, hogy saját körülményeinkre alkalmazzuk.
Némely lap önmagában ábrázol egy jungi archetípust, néha egyetlen archetípust több lap szimbolizál, annak különböző vetületeit megjelenítve.

Pl. a Démonkirálynő (7.lap) és a Szörny (8.lap)

a Holdanya istennő (5.lap) és a Földapa (6.lap)

archetípusok árnyoldalait képviselik.

Azért szenteltünk nekik külön kártyát, mert ezekkel az archetípusokkal egészen kicsi csecsemőkorunkban töredékekben találkozunk. A fejlődő gyermek megtapasztalja milyen a „jó anya”, aki ételt, melegséget, játékokat ad, de megéli azt is, milyen a „rossz anya”, aki ingerlékeny, fáradt, szeszélyes. A gyermek szellemileg nem képes arra, hogy összekapcsolja az „anya” e két ellentétes aspektusát, egyszerűen megéli mindkettőt. A két oldal vagy archetípus mindaddig külön él benne, amíg a gyermek felcseperedvén össze nem egyezteti őket magában.

Miért érdemes archetípusokkal foglalkozni?

A jungi kártyák segítenek feltárni sorsunkat. Ha a nem integrált archetípusok megtámadják tudatunkat, negatív, romboló hatást gyakorolnak személyiségünkre és az életünkre, esetleg függőségeket okoznak. Nehézzé teszik a változtatást, és minduntalan ugyanazokat a mintákat ismételgetjük. Egy-egy archetípus hatása sohasem véletlenszerűen érvényesül: attól függ, hogy a múltban mennyire jól vagy rosszul integráltuk a tudatunkba. Amikor felismerünk és belsővé teszünk egy ősképet, hihetetlen átalakuláson eshetünk át: kapcsolatba kerülhetünk elveszett céljainkkal, elfeledett képességeinkkel, továbbá rátalálunk a szeretetre, a sikerre, vagy a homályból kivezető útra. Elménk sokkal nagyobb mértékben vezérli sorsunkat, mint képzelnénk. Ezek a kártyák az archetípusok képviselőjeként mintegy jelzőtáblaként kalauzolnak belső és külső világunkban. Amint rádöbbenünk az alapvető élményekre, egyensúlyba hozhatjuk kibillent életünket. A lapok segítségével felismerjük, mely személyiségrészeink befolyásolják életünket, és miért kerültünk adott helyzetünkbe. Megtanuljuk, hogyan oldjuk meg a problémáinkat, megértjük körülményeinket, még a jövőbe is bepillantást nyerünk.

E misztikus folyamat során fokozatosan ráhangolódunk saját belső vezetőnkre – a Belső tanítóra. (29.lap)
Ekkor készek leszünk arra, hogy megváltoztassuk mindazt, ami negatív, sötét, boldogtalan az életünkben, és felismerjük igazi önvalónkat.
Amikor kihúzzuk az első archetípuskártyát, megnyitjuk lelkünk ajtaját, és megtesszük az első lépést a lelki teljesség felé az önfelfedezés útján, melyet Jung „individualizációnak nevezett.

A pakliban a lapok számozása egyfajta térképet ad az emberi lélek fejlődéséhez.
A kártyák nem egyenes vonalú fejlődést jelölnek, inkább egy spirált, amelynek mentén az individualizáció folyamata zajlik.

Jung

Jung: pszichológus és misztikus gondolkodó

Jung svájci pszichiáter kiváló gondolkodó volt. Az analitikus pszichológia atyjaként tisztelt Jung nevéhez olyan fogalmak megalkotása fűződik, mint a szinkronicitás, az introvertált, illetve extrovertált személyiségtípus, valamint az univerzális archetípusos képek, melyek a kollektív tudattalanból származnak. Jung úttörő munkát végzett a tudattalan feltérképezésében: vállalta saját álmaiban és fantáziáiban való fájdalmas vájkálást, hogy megértse az emberi elme működésének dinamizmusát.
Nem csupán tudományos módszereket alkalmazott, festményeket és szobrokat is felhasznált álomképei értelmezéséhez. Figyelembe vette az emberi psziché összes megnyilvánulási formáját – a filozófiától a mítoszokon, a művészeteken át egészen a vallásig. Misztikus gondolkodó volt, tanulmányozta az alkímiát és a gnoszticizmust. Saját álmaiból (ezek egyike a véres folyóról szóló, amely előre jelezte az első világháborút) leszűrte, hogy az elme önmagán túlmutató erőforrásokkal áll kapcsolatban. Jung szerint életünk legfontosabb feladata az „individualizáció” folyamata, melynek során összhang alakul ki a tudatos és a tudattalan között, és az egyén spirituális egésszé formálódik.

Tévedések belátása

Minden embernek el kell jutnia oda, hogy egyszer belássa a tévedéseit.

Én most éppen ezen a ponton vagyok...

Belátom, tévedtem...

A citromos sörbetből nem elég kevés, sőt egyáltalán nem elég csak annyit készíteni, amennyiről a recept szól.

Tudniilik elfogyott...

Mai egészséges "bénázásom" története

(tudni kell a fenti címhez, hogy nincs egyetlen földbolygóm sem, nincs számmisztikailag földszámom, ezért, sokszor sóhajtozom, hogy annyi kezemnek kellene lennie, mint Sívának, az is kevés lenne. Ezt már akkor is tudtam, amikor megszületett az öt gyerek – csak akkor még nem tudtam a „tudományos” hátterét)

Szombat van.
A két lány dolgozik, Imrus alszik, - még mindig, - Szilviék a Balaton körül. Csend van, és olyan nyugalom, hogy azt is hihetném, szabadságon vagyok. Pedig csak szombat van, és Szilviék nincsenek itthon:)
Reggel félkilenc táján még gondolkodóba estem, hogy el kellene menni a Zepter bemutatóra, ahol ott lesz fánkos Béla, és beszélni vele a sütőtálamról. Aztán eszembe jutott, hogy nekem ma nem csak főznöm kell, hanem meg kéne sütni Ancsa tortáját, mert amikor hazajön, nem lesz már rá elég ideje. Legalább meglepem őt is.
Úgy gondoltam, hogy a tortával kezdek, a tészta hamar megvan. Nosza, elő a receptet, és elkezdtem kimérni a hozzávalókat.
Tojás nélküli piskóta, gesztenyekrémmel. Ilyet még nem csináltam, ezért gondosan kimértem a hozzávalókat – gondolomformán, evőkanállal:)))) Azért a lisztnél lett egy kis lelkifurdalásom, ezért mégis elővettem a mérleget, és lemértem a kimért lisztet: dekára eltaláltam, így a mérleggel annyival jártam jól, hogy egy mosogatnivalóval több lett.
A cukorhoz értem, keresni kezdtem, és nem találtam sehol. Nincs a szekrényben, nincs a polcon, nincs a zacskók között, és nincs a hűtőben sem. Viszont van rizs, amit nem kértem, nem írtam fel. Miért rizst hoztak vajon? Ezen egész délelőtt elmélkedem.
Ott álltam talpig hónomalattmegkötött kendőben, Imrus aludt, otthon más senki, így akárhogy is játszottam a kiszámolósdit, mindig rám esett a választás, nekem kell leszaladnom érte.
Felöltöztem, úgy gondoltam, csak a tízemeletes ház aljába megyek, ezért elég egy kicsi reklámszatyor, mert onnan tényleg csak a cukrot hozom fel, egyéb vásárolnivaló ráér, majd később Imrus elintézi…
Nem jutottam el a kisüzletig, láttam, hogy zárva van. Hátra arc, irány mégis a Plus, csöndes bosszankodások közepette.
- Mert, ha én ezt tudom, akkor nem a sortban indulok el.
- mert, ha én ezt tudom, megfésülöm rendesebben a hajam, esetleg teszek fel fejpántot, hogy a széteső frufrum maradjon valahogy.
- mert, ha én ezt tudom, nem papucsban megyek, az hosszabb távra nem működik.
- mert, ha én ezt tudom, nem kicsi reklámszatyorral indulok el.
- mert, ha én ezt tudom, akkor nem pakolom át a pénzt az én pénztárcámból az itthoniba,
- mert, ha én ezt tudom, akkor vittem volna a pluskártyámat
- félúton ledermedtem: mert, ha én ezt tudom, akkor megnéztem volna, hogy van-e apró a bevásárlókocsihoz.
Végül bejutottam a közértbe – és megálltam. Mióta átrendezték, nem jártam benne, és úgy kóvályogtam, mint gólyfos a levegőben, minden terméket keresve, mint aki teljesen idegen helyre tévedt.
Vettem végül olyat is, ami fel sem volt írva, azért még elfértem a kicsi szatyorban.
Amikor hazaértem, megállapítottam, hogyha hihetek a receptnek, akkor mostanra kész lenne a torta.

Úgy gondoltam, megérdemlek egy citromsörbetet.

(MÉg jó, hogy ebből keveset kell egyszerre kiszedni, mert nincsenek szép poharaim, sőt, szinte egyáltalán nincsenek poharaim, kelyheim. amibe most kiszedtem, nem más, mint a MC'Donalds fagyispoharának a teteje. A múltkor vettünk a suliban, és elkértem a két lánytól is a pohárkát, úgy gondoltam jó lesz arra, hogy itthon főzök pudingot, és kis adagokba kimérve beviszem a munkahelyre, és mindig lesz édességem, nem kell a közértbe futnom, ha lemerülök, mint egy akkumulátor. FIGYELEM! ha valaki ilyen fagyit eszik, poharát ne dobja el, jöhet nekem) Ancsa tányérját azért tettem alá, hogy jobban mutasson:)))

Utána nekiláttam, illetve folytattam.

Amikor összekevertem a folyadékokat, és a lisztet, gyanús lett, hogy nagyon kevés a nyerstészta mennyisége. Hittem a receptnek, amelyik szerint nagy tepsiben kell sütni, ezért a nagy piros tepsit kentem ki. Abban bíztam, hogy majd a szódabikarbóna megteszi a magáét, és szép vastagra dagad. Azonban, amikor beleöntöttem a tésztát, és - a recept szerint 1 cm-es magasságúnak kellett volna lennie a tésztának, - azt láttam, hogy alig kóvályog a tepsi alján, gondoltam egy nagyot, és kikentem a kisebb tepsimet, és abba tettem át a tésztát. (Az 1 cm. magasságot így sem érte el.) Sütőbe be, van kb. 15-20 percem, míg megsül.

Ezalatt feltettem a vizet a penne tésztának, és elővettem a szalonnát. Meg szerettem volna pirítani, hogy aztán arra szedem rá a tésztát, és úgy kap egy pesto szószt, - ilyet sem csináltam még - de láttam, hogy megint szeletelni kellene a hosszabb szalonna csíkokat, hogy egyforma legyen a kockásokkal. Az az ötletem támadt, hogy nem fogom én most darabonként vadászni a csíkokat, úgy, ahogy van, bele a mixybe, majd az felszeleteli nekem. Két-három gombnyomás – mint három hosszabb csengetés az ajtón – és a szalonnából darált hús lett. Sebaj, olaj a lábasba, rá a szalonna, és, ha már így pirítom, akkor fenyőmag helyett napraforgómaggal együtt pirítom át. Turmixedényke kimos, törölget, szotyi bele, gombnyomás, és máris mehetett a szalonna után. Közben a víz felforrt, meg kellett kavarni, mert le akart ragadni. Edényke elmos, és jöhet bazsalikom. Bele a mixybe, gombnyomás, aprított bazsalikom kész, tésztát megkavarni, szalonnát megkavarni, mert le akarnak ragadni. Majdnem kihagytam a fokhagymát: megdermedtem: van egyáltalán itthon? Van. Két nagy gerezdet elővettem, hogy megpucoljam, tészta, szalonna kavar, mert le akart ragadni, fokhagymáról nem akar lejönni a hártyája, de a tészta le akart ragadni. Végül tésztát elzártam, had puhuljon saját levében, a fokhagymát a mixybe, szalonna utoljára megkavarva, elzárva az is, fokhagymát rá. És kész!
A fenét kész, hisz a sajt még nincs megreszelve. Felkockáztam, mixybe bele, gombnyomás, és kész a reszelt sajt. A szalonnára öntöttem tejszínt, megrottyantottam, közben leszűrtem a tésztát, - ja, és közben kikaptam a süteményt a sütőből – majd rá a tejszínes szószra, (nem a torta, hanem a tészta) arra rá a sajt, és most már tényleg kész, el lehetett zárni az újra begyújtott gázt.

Nézem süteményét. Már nem olyan forró, gyanúsan lapos, megemelem, hát, ha ezt valaki elvágja félbe, akkor zseninek kell lennie….

Fegyver- és cigarettaszünet. Nézem a receptet, isten tudja hányadszor, minden stimmel, aszerint készült, akkor miért nem úgy néz ki a sütim, mint annak, aki a receptet és a képet küldte?

Nincs más hátra, mint előre, megsütjük mégegyszer a lapot, és akkor egybe lehet borítani. Kezdem elölről, nagyon figyelek, hogy miből mennyit mérek ki, milyen sorrendben keverem össze. Viszont, ha már ismételni kell, akkor a második lapba nem teszek annyi kakaót, három helyett csak egy evőkanállal, és fahájat kevertem hozzá. Így az alsó lap néger lesz, a felső kreol, és közte a gesztenyés krém a „félvér” színű.
Sűtő begyújtva, sütemény be, jöhet a krém. Tejszínhabos, gesztenyés krém, sok cukorral – mint kiderült nagyon is sok, még nekem is, igaz a tészta viszont erősen kakaós, így lehet, hogy kompenzálni fogja az édes krémet - és csempésztem bele egy kis rumaromát is. Felverem, összekeverem, elméletileg jó kis kemény, habos krémet kellene kapnom. Nem az. Nem baj, még nincs kész, zselatint keverünk hozzá, majd azzal együtt lesz biztosan jó.
Dühöngök, mert egyetlen pici edényem, amiben fél deci vizet lehet melegíteni, néhány napos kávét őriz, a kiöntő fene tudja, hogy mikor volt kimosva utoljára, oldalán kávékarikák. Szilviék pedig bicikliznek:() Kimosom, elkészítem, kihűtöm, hozzáöntöm.
Krém kikeverve, be a hűtőbe pihenni. (már látom, ez nem az én süteményem, állandóan időt kell figyelnem, most kb. 15 perc kell neki)

Most megérdemlek egy pestós tésztát, egy citrom sörbetet, és egy kávét, és, naná, egy cigit is. Ismét Ancsa tányérja, jól mutat, jól lehet fényképezni. Ancsa! bocsi, esküszöm, hogy én el is mosom a tányérodat:)

Ideje lejárt a krémnek, kiveszem, zselatin nem csinált eddig szinte semmit.

Érdekesség: zselatin kilencgrammos. A receptbe tíz gramm kell. Úgy marad. Ha kilenc nem szilárdítja meg, kétlem, hogy az eg gramm lesz a hunyó benne. És minden szárított, előcsomagolt valami ugyanezt adja elő, legyen az akár sütőélesztő, vagy vaniliáscukor, vagy sütőpor. Rájöttem miért: hogy muszáj legyen neked egy zacskóval többet venni belőle.

Újabb keverés rajta, és vissza a hűtőbe. Másodjára már úgy tűnik, lehet vele bánni, a végén kiderült, hogy még nem. Megkentem ugyan a tésztát, de szép lassan útjára indult, vagyis el kezdett folyni, és vitte magával a felső tésztát is. Hűtőbe vissza, a maradék krémmel együtt, így nem lehet vele díszíteni, oldalát megkenni sem.

És ezt akarta volna a lány egyedül elkészíteni, bár megkért, hogy azért segítsek, de azt hiszem, egy életre elment volna a kedve a sütéstől.
És, ebből akart a lány gitárformát kivágni. Ebből még hegedűt sem, nemhogy gitárt. Ha sikerül megdermednie, - jó lesz, ha igyekszik, mert el akartam menni délután itthonról, lehet, hogy már nem lesz belőle semmi – akkor legfeljebb kakaóból szórok rá gitárformát, díszítés gyanánt.

Hűtő fagyasztó része megint használt, krémből krém lett, és így be tudtam vonni a tortát kívülről is. És tényleg „rajzoltam” rá a gitárt:)

("Kivételesen" nem Ancsa tányérja az alátét.)

Viheti.

Gábornak üzenem: nem kritizálni kell, nem hangolni kell, nem játszani kell rajta - enni kell.

fotoshop

Elég fellengezősen hangzik a mostani bejegyzéscimke neve: szabadidő...

jónéhány órát feccöltem abba, hogy a 63 képet egyesével behívjam a fotoshopba, és javítsak a színén, fényén, kontrasztján, esetleg levágjak a felesleges részből, amitől nem lett épületes látvány a kép.

utána pedig jónéhány óra elment azzal, hogy csakazértis beszúrom az összes jónak ítélt, és megmutatni szándékozott képeimet.

Ez a blogforma nem a legjobb, mert ahányszor beszúrok, és törlök egy-egy képet, annyiszor esik széjjel, és maradnak benne üres sorok. Sok időbe telt, mire sikerült pofásra szerkeszteni.

A szemem a nyulakéval vetekszik mára.

Most lehet nekem mondani azt, hogy nyuszikám... talán még makogni is fogok tudni, hisz, a beszédhez már nincs erőm...

Csináltam - illetve még fogalmam sincs, hogy mit csináltam - citromsörbetet...

Merci blogjáról szedtem a receptet, és az is most lett talán kész állapotú. Először a mélyhűtő tároló részébe tettem, de a fiókban kétszer egy óra után sem mutatott hajlandóságot arra, hogy megdermedjen. Akkor jutott eszembe, hogy a fagyiporból készült fagyinak is kelleni szokott négy óra, és akkor pont fagyi állagú, csak utána fagy meg teljesen.

Ezért fogtam, és áttettem a hűtő kicsi fagyasztó részébe. (a mélyhűtő fagyasztó része a Szilviéké)

Na, itt már engedelmes jószág lett belőle, elkezdett reményteljesen fagyni, többszöri keverés után végül átettem a mélyhűtőbe. Ha nem lesz belőle semmi, akkor lesz belőle limonádé:)))

felhők...

Tegnap munkába menet megint velem akart jönni a fényképezőgépem. És persze, megint úgy tűnt, hogy nem lesz mit fotózni, így hajnalok hajnalán, hét és félnyolc között...

Aztán mégis lett.

Az úgy kezdődött, hogy hátrafordultam az iskola után, és felnéztem az égre: mennyire felhős vajon, mitől van ilyen borongós fény, amikor előre nézve csupa napsütés az égbolt...

És ezt láttam...

Abban reménykedtem, hogy a túloldalról, a parkból talán többet fogok látni belőle. Átszaladtam az úttesten, még éppen villogott a zöld lámpa - és megrázó felismerést kellett tennem. Az, hogy még mindig nagy léptekkel, és gyorsan gyalogolok, egyáltalán nem garantálja azt, hogy futni is úgy tudok. Egészen elképedtem, fel nem fogtam, mitől megy ez ilyen lomhán... (Ami azt illeti, eszem nem tudom, mikor futottam utoljára, ma már sem villamos, sem busz, és semmiféle sietség rá nem vesz erre) Jó lesz vigyázni azzal a hiedelemmel, hogy még át tudok futni egy kocsi előtt, esetleg a piroson - (ha egyszer az istennek sem akar átváltani... )



Találkoztam a sárga levelű fámmal: most akkor már ősz van július végén?

Érdemes megnézni, hogy milyen szép mögötte a harsogó zöld lombú fa.

És egy másik fa...

Cigizünk?

Azután beértem a szabad parkba... (ez azt jelenti, hogy középen van egy nagy tisztás, és körbeveszik a fák) Gondoltam, ha már korán indultam dolgozni, készítek néhány képet a felhőkről. (a néhány kép összesen 63 lett) Ez az a téma, amit sosem tudok megunni, soha nem egyformák, lenyűgözőek, főleg, ha a fény mögülük ragyog ki, és arany keretet ad a felhőknek.

Gondoltátok volna, hogy a felhőnek is van árnyéka? Mert a felhő mögötti sötét folt nem felhő, hanem az égre vetült árnyék.

Végignéztem, ahogy a nap kibújt a felhők mögül...

Jópofa, de minél kivülebbre került a nap, annál sötétebb lett a felhő közepe.

És, jeee!!! Győzött a fény!!!

Lehetett tovább menni. Ahogy kiértem a parkból, megszólított egy kutyát sétáltató néni.

- az előbb jött el maga mellett egy hölgy... és ahogy ideért hozzám, azt kérdezte tőlem: olyan régóta fényképez az a hölgy ott a parkban, nem tudja, hogy mit, és miért? Azt mondtam neki, hogy kedveském, én honnan tudjam, most jöttem le a kutyával, de miért nem kérdezi meg tőle?

Nem kérdezte meg tőlem...

De, ha felnézett volna az égre, amerre a fényképezőgép írányult, talán meglátta volna az előbukkanó napot, és minden fénysugár végén a színes kis fénygömböcskéket... (A kedvencewm a kék, a naptól jobbra, icsit fölötte, elég halvány, de ott van, tisztán kivehető)

Mit gondolt, ki vagyok, mi vagyok? Kém? Titkos rendőr? az ellenség fizetett ügynöke? A mai világban lassan már egy fotós is gyanús? (Nem is vagyok nagyképű, mi? fotós... az őrült kezdő fotós...)

Imádok a fák ágai közül, levelek mögül fényképezni kifelé, de még ezt is gyakorolni kell, hogy valódi "kompozíció legyen"

Aztán itt volt az idő, hogy belehúzzak, mert még be akartam menni a Gyöngyösi sétányra is, hogy lefényképezzem a szökőkutat. A napokban jártam arra, és lenyűgözött megint a környéke. CSodaszép színes virágokkal van körbe ültetve a padok mögött, a fák alatt, a fűvet szegélyezve...

Ez a piros-zöld összeállítás nagyon szép. Csupa-csupa piros levél...

A szökőkút... nagyon tetszik, ahogy a kövekkel ki van rakva a környéke is...

( és tényleg szökő kút: minimum hatszor sikerült kitörlődnie, miközben húztam össze a szöveget - és ahányszor be kellett illesztenem, annyiszor kellett összehúznom)

tudom, hogy mát fotóztam de nem tudok neki ellenállni, annyira szép, ahogy a fák töve be van ültetve a virágokkal...

KÖzben elindultam befelé, és akkor találtam a piros virágok között elszórtan elültetve ezeket a sárgákat.

(Szakértelmem határtalan: piros virág, és fehér virág..)

MÉg szerettem volna egy-két képet készíteni, de ránéztem az órámra, és sebességbe kapcsoltam, rongyoltam befelé: 7 óra 53-ra be is értem, bár úgy indultam otthonról, hogy fél nyolcra bent leszek, mert rengeteg a munka.