Hőség a Margit szigeten

Szerdán Beussal találkoztam. Azt találtuk ki, hogy munka után a legjobb, ha a szigetre megyünk, ott legalább levegő van, mert a négy fal után - nálunk nincs légkondi - ott legalább van levegő. és, valóban: volt levegő, igaz, még ötkor is tűzött a nap, át a fák ágai között.

Viszont így legalább fülön csíptem azt a bizonyos fénypászmát, amit mindig annyira szeretnék lefotózni:)

Tessen kinagyítani, és látni lehet, hogy az egész képet átszövi, a középpont a kis fa, azt szinte átöleli.

Természetesen nem tudtam ellenállni a virágoknak sem, mint színterápiai eszköznek, és fotózásra alkalmas szép természeti képnek.

Ültünk hatalmas lombkoronák alatt, és beszélgettünk, míg ránk nem jött a melegben az ásítógörcs. Szerintem nagyon éreztük a közelgő vihart, amit másnapra harangoztak be, azt hiszem.

Tetszett, hogy Beus olyan "lehiggadt" lett:) MInt aki megérett, megkomolyodott, nem mintha eddig felelőtlen lett volna, inkább csak türelmetlen, és most pedig nyugodt, elfogadó. Kata jutott eszembe róla, hogy mennyire egyformán haladnak az útjukon - mégsem ők találkoznak egymással, hanem én:) Pedig Beusnak is ott vannak az apró csemeték, biztos találnának közös témát is.

Igaz, én most kiváltságos voltam, Beus kertjében sok menta és citromfű terem, abból kaptam egy-egy csokorral.

Először meg akartam szárítani, végül úgy döntöttem, hogy lefagyasztom. Szombaton, hogy lencsét főztem, a citromfűből tettem bele. Szerintem tök jól megy hozzá, hisz citromkarikát is szoktunk beledobni.

Aztán séta lassan a sziget túlsó felére, a Nyugati felé. Beusnak ott jobb volt felszállni a vonatra. Közben fotóztam ezt a fát, szeretem az ilyen öreg, és hatalmas fákat. Öregebbet nem tudtam fényképezni, mert találkoztun ugyan vele, de többen voltak emberi lények körülötte, és "rontotta" a hatást, így inkább kihagytam:)

A szökőkút éppen beindult, amikor odaértünk. Valamelyik induló, vagy Mars zenéje szólt, azóta is töröm a fejem, hogy mi is a mű címe, de nem jutottam vele dűlőre, vagyis nem jutott eszembe.

Rég láttam már, szép volt, csak a színeket hiányoltam belőle.

Valamikor színek is váltakoztak a vízoszlopokban, az most nem működött. Így is készítettem néhány fotót róla - illetve sokkal többet, de nem mind sikerült igazán jól.

Amikor a legmagasabbra szökött, a tetejét érte a napfény. Ezt is sikerült elkapnom:)

És, szép volt, amikor másik oldalról fotóztam, és keretet adtak hozzá a faágak.

Muszáj volt a pesti oldalt is lefotózni a hídról, mert annyira szép volt a lebukó nap fényében a házsor, és az árnyékok, - vagyis a fény és árnyék - és a folyó.

Úgy döntöttem, hogy a Nyugatiig lesétálok, nem szeretek én villamoson, tömegben utazni, bár a 6-os biztos légkondis volt, de inkább kihagytam.

A parlamentet viszont nem lehetett kihagyni. Jobb kép nem sikerült, mert akkora volt a tömeg, hogy örültem ennek a képnek is. Lehet, hogyha átvergődök a túloldalra, jobb lett volna, azonban ehhez aztán igazán nem volt kedvem. Feltételezhetően nem áll senki szándékában a parlamentet áthelyezni máshova, és legközelebb is megtalálom majd, ha lencsevégre kívánkozik.